Ma Beáta, Izolda, Lea névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
Kézikönyv nőknek 1955-ből
1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
Beatles (összes)
Valaki nem kis erőfeszítéssel összegyűjtötte a bogarak összes dalát, amit egyik kedves látogatónk küldött csokorba szedve. Íme, >
Apám tyúkja
A Rádiókabaré felvétele. >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Márai Sándor a „jobboldaliságról”
„Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Magyar-roma nyelvi rokonság
Gyenge Rózsika úrhölgy fedezte fel azt az adaptációt a videómegosztón, amelyik egyértelműen igazolja a magyar és >
A Radetzky-induló hiteles története
Kínai történészek hitelt érdemlő dokumentumokkal igazolták, hogy Radetzky gróf (teljes nevén Johann Joseph Wenzel Graf Radetzky >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Tartalomjegyzék






Szerző: Öreg Dezső, Megjelenés dátuma: 2014. október 11.
Ösztönpolitika
Szerző: Öreg Dezső, Megjelenés dátuma: 2014. október 19.
Áldozat
Szerző: Öreg Dezső, Megjelenés dátuma: 2014. október 27.
Áramlatok
Szerző: Öreg Dezső, Megjelenés dátuma: 2014. november 2.
Šešelj
Szerző: Öreg Dezső, Megjelenés dátuma: 2014. november 9.
Szokás
Szerző: Öreg Dezső, Megjelenés dátuma: 2014. november 16.
Olimpia
Szerző: Öreg Dezső, Megjelenés dátuma: 2014. november 23.
Mentorok és bohócok
Szerző: Öreg Dezső, Megjelenés dátuma: 2014. november 30.
Igazságszolgáltatás
Szerző: Öreg Dezső, Megjelenés dátuma: 2014. december 7.
Az ember
Szerző: Öreg Dezső, Megjelenés dátuma: 2014. december 14.
Pótköltségvetések
Szerző: Öreg Dezső, Megjelenés dátuma: 2014. december 22.
Megnyugvás
Szerző: Öreg Dezső, Megjelenés dátuma: 2014. december 28.
2015
Szerző: Öreg Dezső, Megjelenés dátuma: 2015. január 3.
Példakép
Szerző: Öreg Dezső, Megjelenés dátuma: 2015. január 10.
A Párt
Szerző: Öreg Dezső, Megjelenés dátuma: 2015. január 18.
Ombudsman
Szerző: Öreg Dezső, Megjelenés dátuma: 2015. január 25.
Lendületben
Szerző: Öreg Dezső, Megjelenés dátuma: 2015. január 31.
Megélhetési menekültek
Szerző: Öreg Dezső, Megjelenés dátuma: 2015. február 8.
Sajtószabadság
Szerző: Öreg Dezső, Megjelenés dátuma: 2015. február 14.
Illemtan
Szerző: Öreg Dezső, Megjelenés dátuma: 2015. február 23.
Öt órai kávé
Szerző: Öreg Dezső, Megjelenés dátuma: 2015. február 28.
Íráskényszer
Szerző: Öreg Dezső, Megjelenés dátuma: 2015. március 7.
Kiegyensúlyozott veszteglés
Szerző: Öreg Dezső, Megjelenés dátuma: 2015. március 22.
Előre nem hozott rendkívüli választás
Szerző: Öreg Dezső, Megjelenés dátuma: 2015. március 22.
Western Balkan
Szerző: Öreg Dezső, Megjelenés dátuma: 2015. március 28.
Nyilvános üzengetés
Szerző: Öreg Dezső, Megjelenés dátuma: 2015. április 11.
Polipropilen politika
Szerző: Öreg Dezső, Megjelenés dátuma: 2015. április 18.
4+
Szerző: Öreg Dezső, Megjelenés dátuma: 2015. április 25.
Platform
Szerző: Öreg Dezső, Megjelenés dátuma: 2015. május 17.
Világnapunk
Szerző: Öreg Dezső, Megjelenés dátuma: 2015. május 3.
Győzelem
Szerző: Öreg Dezső, Megjelenés dátuma: 2015. május 10.
Összeférhetetlenség
Szerző: Öreg Dezső, Megjelenés dátuma: 2015. május 24.
Sándor ideje
Szerző: Öreg Dezső, Megjelenés dátuma: 2015. május 31.
Nyárelő
Szerző: Öreg Dezső, Megjelenés dátuma: 2015. június 7.
Belgrád-Srebrenica via Berlin
Szerző: Öreg Dezső, Megjelenés dátuma: 2015. június 14.
Önerő
Szerző: Öreg Dezső, Megjelenés dátuma: 2015. június 21.
Vétó
Szerző: Öreg Dezső, Megjelenés dátuma: 2015. július 12.
Van itt valaki?
Szerző: P. Keczeli Klára, Megjelenés dátuma: 1995. január 4.
Ausztrália szavazott
Szerző: Paulik Hajnalka, Megjelenés dátuma: 2011. május 22.
Békét és reménységet!
Szerző: Pál Károly, Megjelenés dátuma: 2010. május 9.
Áldás, békesség!
Szerző: Pál Károly, Megjelenés dátuma: 2010. május 12.
Piros, fehér, zöld…
Szerző: Pál Károly, Megjelenés dátuma: 2010. június 4.
Piros, fehér, zöld.... (2)
Szerző: Pál Károly, Megjelenés dátuma: 2010. június 13.
Két kezünket összetéve…
Szerző: Pál Károly, Megjelenés dátuma: 2010. június 23.
Ésszel, okossággal
Szerző: Pál Károly, Megjelenés dátuma: 2010. augusztus 9.
Ki szívét osztja szét
Szerző: Pál Károly, Megjelenés dátuma: 2010. szeptember 13.
Esik eső karikára…
Szerző: Pál Károly, Megjelenés dátuma: 2010. október 10.
Merjünk nagyok lenni!
Szerző: Pál Károly, Megjelenés dátuma: 2010. november 8.
Kegyelem Néktek, és Békesség!
Szerző: Pál Károly, Megjelenés dátuma: 2010. december 12.
Keresztjeinkről és korlátjainkról
Szerző: Pál Károly, Megjelenés dátuma: 2011. február 13.
Oldalszám: 1. | 2. | 3. | 4. | 5. | 6. | 7. | 8. | 9. | 10. | 11. | 12. | 13. | 14. | 15. | 16. | 17. | 18. | 19. | 20. | 21. | 22. | 23. | 24. | 25. | 26. | 27. | 28. | 29. | 30. | 31. | 32. | 33. | 34. | 35. | 36. | 37. | 38. | 39. | 40. | 41. | 42. | 43. | 44. | 45. | 46. | 47. | 48. | 49. | 50. | 51. | 52. | 53. | 54. | 55. | 56. | 57. | 58. | 59. | 60. | 61. | 62. | 63. | 64. | 65. | 66. | 67. | 68. | 69. | 70. | 71. | 72. | 73. | 74. | 75. | 76. | 77. | 78. | 79. | 80. | 81. | 82. | 83. | 84. | 85. | 86. | 87. | 88. | 89. | 90. | 91. | 92. | 93. | 94. | 95. | 96. | 97. | 98. | 99. | 100. | 101. | 102. | 103. | 104. | 105. | 106. | 107. | 108. | 109. | 110. | 111. | 112. | 113. | 114. | 115. | 116. | 117. | 118. | 119. | 120. | 121. | 122. | 123. | 124. | 125. | 126. | 127. | 128. | 129. | 130. | 131. | 132. | 133. | 134. | 135. | 136. | 137. | 138. | 139. | 140. | 141. | 142. | 143. | 144. | 145. | 146. | 147. | 148. | 149. | 150. | 151. | 152. | 153. | 154. | 155. | 156. | 157. | 158. | 159. | 160. | 161. | 162. | 163. | 164. | 165. | 166. | 167. | 168. | 169. | 170. | 171. | 172. | 173. | 174. | 175. | 176. | 177. | 178. | 179. | 180. | 181. | 182. | 183. | 184. | 185. | 186. | 187. | 188. | 189. | 190. | 191. | 192. | 193. | 194. | 195. | 196. | 197. | 198. | 199. | 200. | 201. | 202. | 203. | 204. | 205. | 206. | 207. | 208. | 209. | 210. | 211. | 212. | 213. | 214. | 215. | 216. | 217. | 218. | 219. | 220. | 221. | 222. | 223. | 224. | 225. | 226. | 227. | 228. | 229. | 230. | 231. | 232. | 233. | 234. | 235. | 236. | 237. | 238. | 239. | 240. | 241. | 242. | 243. | 244. | 245. | 246. | 247. | 248. | 249. | 250. | 251. | 252. | 253. | 254. | 255. | 256. | 257. | 258. | 259. | 260. | 261. | 262. | 263. | 264. | 265. | 266. | 267. | 268. | 269. | 270. | 271. | 272. | 273. | 274. | 275. | 276. | 277. | 278. | 279. | 280. | 281. | 282. | 283. | 284. | 285. | 286. | 287. | 288. | 289. | 290. | 291. | 292. | 293. | 294. | 295. | 296. | 297. | 298. | 299. | 300. | 301. | 302. | 303. | 304. | 305. | 306. | 307. | 308. | 309. | 310. | 311. | 312. | 313. | 314. | 315. | 316. | 317. | 318. | 319. | 320. | 321. | 322. | 323. | 324. | 325.
Legfrissebb
Vučićnak le kell mondania
A Süddeutsche Zeitung belgrádi tudósítója egyértelműnek tartja, hogy le kellene mondania a szerb elnöknek, miután kiderült: >
KORMÁNYVÁLTÁS SZERBIÁBAN
Az országot most egy olyan személy tartja „sakkban” (sokkban?), akit – Gordana Čomić, előbb a Demokrata >
Putyin csapdát állított Trumpnak
Az Economist vezércikke szerint Putyin csapdát állított Trumpnak és arról próbálja meggyőzni, hogy Ukrajna csupán mellékes >
Magyarország rohamléptekkel halad Oroszország felé
A bírálók szerint a Pride betiltása a fasizmust idézi, egyben újabb lépés Putyin modellje felé. Ám >
Szolidaritás és katarzis?
A magyarázat lehetséges kulcsszava tehát a szolidaritás, annak itt s másutt nemigen látott formái, amelyek sosem >
A magyar bírók harcolnak az igazságszolgáltatás függetlenségéért
„A jogállamiság Magyarországon az igazságszolgáltatás vonatkozásában már nem létezik, mert megszüntették a szervezeti függetlenségét, de még >
Németországban létrejön a radikális közép
Az adósságfék kiiktatásával esély nyílik a fősodor politikájának megújítására. Ezt fejti a Guardian szerkesztőségi állásfoglalása, kiemelve, >
A félelem szerb királya meztelen
Hatalmas nyomás alá került Vučić birodalma, ezzel párhuzamosan terjed a remény és a bizakodás a Balkánon, >
Ha létezne egy igazi államférfi
Míg az előző 30-50 körüli nemzedék nagy része – sokan közülük rossz lelkiismerettel - pragmatikusan alkalmazkodott >
Orbán betiltotta a Pride-ot, miközben növekszik kihívója népszerűsége
A szervezők viszont arra figyelmeztetnek, hogy Orbán illiberális rezsimje csúszós talajra kerülhet – erre hívta fel >
Egy szót sem kell elhinni abból, amit a Trump-Putyin beszélgetésről mondanak
Thomas Friedman egy szót sem hisz el abból, amit Trump és Putyin a tegnapi, két és >
Neue Zürcher Zeitung: A szerb diákoknak újjá kell szerveznie magukat
Békés tiltakozásukkal a szerb diákok egy egész országot mozgósítottak, ám most már újjá kell szervezniük magukat, >