Ma Gábor, Karina névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Napi ajánló
Két horvát Trump
Szerbhorváth György
Ha a választási térképeket egymásra helyeznénk, a színpalettától vibrálna a szemünk. S ez így mind szép és jó lenne, ha nem két ember küzdene vérig a hatalomért. Milanović és Plenković között ideológiai különbség sincs már, a legmeglepőbb szövetségkeresésekkel foglalkoznak a régióban is (Milanović elnökként még Novák Katalinnal és a boszniai szerbek vezérével, Orbán csatlósával, Milorad Dodikkal is szívesen kvaterkázott, nem beszélve arról, hogy elítélte a NATO bővítését és az Ukrajnának adott katonai segítséget). Egy szakértő szerint azonban a populizmus a horvát választók többségének nem jön be, ebből is eredhet a két opció viszonylagos gyengülése, az alternatív lehetőségek keresése. Szerbhorvát György (Élet és Irodalom):
Egy 2011-es bon mot szerint déli szomszédunknak nem árnyékkormánya van, hanem kormánya – börtönben. Így a tizenöt évnek még csak a jó felét ülte le az egykori kormányfő, Ivo Sanader – többek közt a MOL-lal kapcsolatos vesztegetési ügy miatt ítélték el. Egy 2022-es összegezés szerint – hogy kerek legyen a szám – az utóbbi bő évtizedben ötven politikus ellen folyt bírósági tárgyalás, miniszterek, polgármesterek (így a zágrábi) kerültek előzetesbe, hogy aztán egy részüket felmentsék, mások meg vagy ülnek, vagy a jogerős ítéletre várnak. És ezek egytől egyig korrupciós ügyek.
Persze a demokrácia sajátos fokmérője, hogy ennyi politikust csípnek el a nyomozó s egyéb hatóságok. Egyfelől gyönyörű látkép, másfelől mégiscsak a rendszerszintű korrupció mértékét jelzi. Még három évtizede sincs, hogy véget ért a háború, az ország 2013-tól EU-tag, az viszont fel sem merül, hogy az EU-s pénzek ne érkeznének meg, pedig lopni, fentiekből következően, ebből ott is tudnak, vagy legalább próbálkoznak. A gazdaság, főként Dalmáciában a turizmus, a virágkorát éli rekordbevételekkel, bár a szakértők jelezték, hogy nemcsak a tömeg és a kiszolgáló személyzet hiánya okoz majd gondot az egész boom vagy a folyamatos, mindent átalakító, brutális építkezési hullám miatt, hanem húsz év múlva a klímaváltozás következtében az ágazat összeroskad, magyarán nem lehet a nyári szezon négy hónapja alatt feltölteni az államkasszát, hiszen negyven fok körül nem feltétlenül akarnak ennyien strandolni.
A sajtószabadság pedig, úgy hiszem, igen magas fokú, a közszolgálati tévé és rádió az, ami a nevében. A választások előtt tíz párt képviselőjét hívta be a HRT a két és fél óránál is hosszabb vitaműsorába, politikus legyen a talpán, aki állva kibír ennyit – de csak mondták, mondták. És legkevésbé világnézeti kérdésekről nyilatkoztak nagyon szigorú időrendben, hanem a gazdaságról, nyugdíjról, arról, hogy miért csökken a lakosság száma drasztikusan, úgy a szimpla demográfiai tényezők, mint az elvándorlás miatt. Csak a szélsőjobbos avagy nemzeti radikális Haza Mozgalom migránsozott, bevándorlózott és LMBTQ-zott, picit brüsszelezett is, de a többiek mindezt lecsapták – replikák nélkül –, mint a villanyórát. A sajtót és e vitát követve támadt bennem az az érzés, hogy ha Horvátországba emigrálnék, az nem az Adria, hanem a politikai kultúra miatt lenne.
Ám amit a két oldal vezető politikusai mondanak évek óta, az távolabbról nézve vicces show, a valóságban inkább populista hőzöngés. Ha a magyar viszonyokhoz mérjük, még legyinthetnénk is a két horvát Trump viszálykodására, bár úgy minősítik egymást, ahogyan ezt még Orbán és Gyurcsány sem teszi – persze a szomszéd legelője mindig zöldebb. A Tuđman alapította Horvát Demokratikus Közösség (HDK) vezetője, a már két ciklust letudó s újabbra készülő kormányfő, Andrej Plenković ma már legfeljebb mérsékelt nacionalistának mondható. A hazafias húrokat csak az említett, a pártjukkal elégedetlen Haza Mozgalom ellenében pengeti meg néha. Utóbbi most talán királycsináló lehet. Vezetői szerint ők képviselik a veteránok négyszázötvenezres tömegét, de mégis szerényebb eredményt értek el, mint négy éve, s akkor lépnének csak be a HDK vezette koalícióba, ha abba nem veszik be a szerb pártot, amely eddig a kabinetet támogatta.
A választásokat a másik főszereplő, a köztársasági elnök, Zoran Milanović egy szerdai napra, április 17-ére írta ki, isten tudja, miért (noha ilyen hétköznapi precedensre ott már volt példa), bár aligha a katolikus egyház nyomására, amely a vasárnapi boltbezárásokat kibrusztolta, miközben a legutóbbi népszámláláson a magukat katolikusoknak vallók száma-aránya olyan alacsony lett, hogy még a nem vallásosak is keresztet vetettek csodálkozásukban. A korábban szocdem színekben, százszínű koalícióban kormányzó Milanović azzal is nagyot kockáztatott, hogy elnökként nyíltan beszállt a kampányba, magát kormányfőjelöltnek nyilvánítva. Az Alkotmánybíróság ezt alkotmányellenesnek nyilvánította, ő erre rá se rántott, csak annyit, hogy az egész társaság Plenković bandája. Ilyen értelemben ez az állam is egy következmények nélküli ország. Pillanatnyilag úgy fest, hogy ha az elnöknek sikerülne összekovácsolnia egy koalíciót, saját magát jelölhetné kormányfőnek – az AB szerint viszont még véletlenül sem.
A szakértők szerint mindkét oldal vezetésével alakulhat kisebbségi kormány, aztán jöhetnek az előrehozott választások. A horvát szábor eddigi összetétele is igen színes volt, vagy két tucat párt küldött képviselőt (jó néhány egyet vagy kettőt). A 151 képviselőből ráadásul nyolc a kisebbségeket képviseli (így a magyart is, de igen sajátos módon egy képviselőjük van a cseh-szlovákoknak is, mintegy arra utalva, az az ország, „nemzet” nem is esett ketté). Maga a választási rendszer is olyan bonyolult, hogy most mindenkit vesztesnek lehessen mondani. A HDK is gyengébb lett, a szocdemek újra elvéreztek, ahogy a konzervatívvá váló, COVID-oltás- és EU-ellenes Most (Híd) sem újított, miképpen a Možemo! (Megcsinálhatjuk!) nevű balos-zöld platform sem, amely amúgy Zágráb polgármesterét adja; Tomislav Tomaševićet talán Karácsony Gergelyhez hasonlíthatnánk.
Az eredmények a horvát választási rendszer jellegéből következnek, tíz körzeti listán lehet választani (és egy jelöltet bekarikázva preferenciálisan is lehet szavazni, vagyis valaki lehet úgy képviselő, hogy a körzetében többen szavaznak rá, akármelyik helyen van is). Van egy körzetük a külföldön avagy határon túl élő horvát állampolgároknak is; ezt a három helyet többnyire a bosznia-hercegovinai horvátok révén a HDK-hoz húzók kapják meg. A 12-es körzet a nyolc kisebbségié, ezek felét általában magához tudja vonzani, akarom mondani, megvenni a kormányzó erő, de mivel összesen csak 151 képviselő van, ők is bármikor döntőkké válhatnak.
Magyarázó tényező lehet a társadalom széthasadtsága, akár földrajzilag is. Az ellenzék most csak két körzetben tudta elvinni a pálmát. Az uralkodó párt, a HDK pedig általában azokon a területeken nyert – nyolc körzetben –, amelyek a háborúban érintve voltak, azaz Dalmáciában és Kelet-Horvátországban. Az ellenzéknek regionálisan van keresnivalója, így Isztriában, amely igencsak virágzó, külön országrésznek is tekinthető, illetve Zágrábban és az északnyugati régióban, benne a Muraközzel, amelynek ipara és exportja kiemelkedő. A mandátumok számát tekintve azonban ezek a körzetek nem döntők, képviselőik pedig a fentebb említett tévévitában leginkább saját eredményeiket említették – így az isztriai azt, hogy hány idősotthont építettek, amire a szegényebb, nem a turizmusból élő régiók jelöltjei úgy reagáltak, hogy „könnyű nektek ott”.
A töredezettség pedig leginkább önkormányzati és zsupánsági (megyei) szinten mutatkozik meg. Helyben a szavazók többnyire tesznek a nagypolitikára, és egyes emberekre szavaznak. Ha a választási térképeket egymásra helyeznénk, a színpalettától vibrálna a szemünk.
S ez így mind szép és jó lenne, ha nem két ember küzdene vérig a hatalomért. Milanović és Plenković között ideológiai különbség sincs már, a legmeglepőbb szövetségkeresésekkel foglalkoznak a régióban is (Milanović elnökként még Novák Katalinnal és a boszniai szerbek vezérével, Orbán csatlósával, Milorad Dodikkal is szívesen kvaterkázott, nem beszélve arról, hogy elítélte a NATO bővítését és az Ukrajnának adott katonai segítséget). Egy szakértő szerint azonban a populizmus a horvát választók többségének nem jön be, ebből is eredhet a két opció viszonylagos gyengülése, az alternatív lehetőségek keresése.
Meg a kenyér árából. Mert az átlag horvát választó pénztárcája mégsem mérhető a tengerpartot ellepő többmilliónyi turistáéhoz. Az előszezon adatai szerint egy látogató naponta átlagosan 195 eurót költ el. Összehasonlításképpen: az ELTE adjunktusa vagy egy átlagos magyar tudományos kutató ezen a szinten úgy három-négy napot tudna eltölteni a horvát riviérán. Ha a tavalyi horvát átlagbért nézzük, a horvátok hat napot. A többit meg az ingyenkonyhán – abból is van épp elég.
Következő cikk: Ha Horthy Miklós lehetett tengernagy hadiflotta nélkül!
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
KORMÁNYVÁLTÁS SZERBIÁBAN
Az országot most egy olyan személy tartja „sakkban” (sokkban?), akit – Gordana Čomić, előbb a Demokrata >
Szolidaritás és katarzis?
A magyarázat lehetséges kulcsszava tehát a szolidaritás, annak itt s másutt nemigen látott formái, amelyek sosem >
Ha létezne egy igazi államférfi
Míg az előző 30-50 körüli nemzedék nagy része – sokan közülük rossz lelkiismerettel - pragmatikusan alkalmazkodott >
Hősök emlékét ünneplik a gyávák
Gyáva népnek nincs hazája, a 177 évvel ezelőtti hősökre mutogató VMSZ-magyarkák a 48-as szabadságharc megszégyenítésének iskolapéldái. Mit >
A jelenlegi politikai elitnek le kell mondani az önzésről
A jelenleg uralkodó politikai elit nagy része három évtizede politikai üvegbúra alatt él, azzal a szent >
Mi veszélyezteti a vajdasági magyarok megmaradását?
A vajdasági magyar közösségnek joga van tudni, hogy mit is mondod Fremond Árpád, az MNT VMSZ >
A nagyhatalmak újra kezdik az érdekövezetek felosztását
A tömegek a válságos helyzetben olyan Vezért keresnek, akiben feltétlenül megbíznak. Az autokrata rendszerek tehát kimondottan >
Így fogadjuk el az autokratákat: kiskanállal
Még arra is bátorkodott utalni, hogy a parlament csak a demokratikus rendszer egyik eleme és nem >
A VMSZ SZÉGYENPÁRT
A junior pártelnök nem a magyar közösség, hanem csak a saját és pártja szűk elitjének az >
Barbárság vagy demokrácia?
„Donald Trump – írta Fukuyama - legutóbbi lépései Ukrajnával és Oroszországgal kapcsolatban letaglózóak voltak. A nyugati >
A VMSZ is engedelmesen tűrte, hogy a „puccsisták” közé sorolják
Ebben a zűrzavaros helyzetben külön figyelmet érdemel David Atlagić kormánypárti képviselő felszólalása. Kitért az 2000 október >
Egy országot elveszejteni
A megszabadulás tőle régóta elsőrendű erkölcsi és nemzeti egzisztenciális kérdés volt, a friss fejlemények fényében pedig >