2017. november 19. vasárnap
Ma Erzsébet, Zsóka névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

Agárdi Gábor
Agárdi Gábor
A gyertyák csonkig égnek
Remény

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.”

Márai Sándor

Tegnap reggel a szokásosnál is korábban keltem. Elsétáltam Újvidék központjáig, végig a főutcán, a közkedvelt sétányon, belebotolva a környéket színesítő alakokba, akik csak ilyenkor bukkannak elő, amikor még a többség otthon fekszik, várva, hogy besüssön ablakukon a nap, ezzel jelezve, hogy itt az ideje kibújni az ágyból. Egy újabb nap kezdődik.

Ilyen korán még sosem jártam itt, minden sokkal szebb és csendesebb volt mint máskor, belebotlottam a csendbe, amit csak egy harmonikás játéka tört meg. Most nem az oly közkedvelt hegyi tangót játszotta, hanem francia sanzonokat és régi nótákat. Aznavour, Piaf, Becaud, Montand, a legjobbak dalai szóltak, muzsika a szívnek, dallamok, amelyek elvesznek a délelőtti forgatag sűrűjében. Kicsit megálltam, mert nem csak az a lényeg, hogy megtömjük pénzzel a harmonikás kalapját, hanem, hogy élvezzük is a játékot. Hagyjuk magunkat egy kicsit megérinteni, álljunk meg egy percre, hallgassuk a dallamokat, és vegyük észre a muzsikát, amely muzsika hangja szelíd hangjegyeket rajzol az ég kottafüzetébe. Lassan itt az idő, egyetemre kell menni, vége az idilli pillanatoknak, irány a könyvek és a tanulás.

Este, hazafelé menet eszembe jutott, hogy gyertyát kell gyújtanom. Október 28-án, ezen a napon hagyott itt minket nagyapám, Agárdi Gyula. „A kávéház ma hajnalban bezár, és senki se fogja újra kinyitni már”, énekelte Charlie, nagyapám pedig sajnos már csak ott fenn, isten kávéházában méri majd ki a vizezett misebort. A lakásba belépve elővettem a gyertyát, de sem gyufát, sem gyújtót nem találtam, ezért le kellett szaladnom a sarki boltba. Már minden kellék megvolt, a dolgok a helyükön, gyertya meggyújtva, miatyánk elmondva... csend.

Ahogy a gyertya füstje felszállt a levegőbe, megelevenedett Márai regénye, A gyertyák csonkig égnek.

Eszembe jutott az ebből készült film is, amelyik névrokonomnak, Agárdi Gábornak, a nemzet színészének utolsó szerepe volt. Mint a haldokló oroszlán, aki még utoljára összeszedve minden erejét elkap egy antilopot, úgy formálta meg ő is szerepét, aztán ahogy az oroszlán elballag a szavanna legcsendesebb zugába meghalni, úgy tűnt el ő is a gyertyák füstjében... huss. A filmben és a műben két öreg barát találkozik ismét. Talán véletlen, talán a sors akarta így – és mindkettőjük élete megváltozik. Belekerülnek egy körforgásba, végbemegy egy ciklus, már egyikük sem az az ember, aki a találkozás előtt volt. Aztán útjaik szétválnak, de eltesznek egy darabot a másik szívéből, lelkéből, amit nem vehet el tőlük senki, ami örökre megmarad. Megbeszélik nézeteltéréseiket, kibeszélik azt a nőt, akibe fiatalon mindketten szerelmesek voltak, aki miatt egykoron eldobták egymás barátságát. Aztán a gyertya végig ég, az öregek pedig elmennek, ki ki a maga útjára.

Lassan az én gyertyám is végig ég, de még emlékezem. Emlékezem Agárdi Gáborra, minden elhunyt jó emberre, akit valaha szerettem. Emlékezem Kecskés Antalra is, akit csak úgy hívtam nagytata. Akit mindig is szerettem. A filmek iránti rajongásomat, és még sok mindent köszönhettem neki, aki nem volt olyan rossz ember, mint amilyennek egyesek mondják, csak tudni kellett bánni az öreggel, érezni kellett, hogy mit szeret, hogy mi az, ami boldoggá teszi. Ő nem érdemelte meg, hogy ilyen méltóságvesztve, ágyhoz kötözve haljon meg, és mégis. Szörnyű nézni, ahogy elhalványul, ahogy kialszik belőle az élet szikrája, és egyszer csak... vége.

Soraimat lassan zárom, gondolatmenetem végéhez érek, kiteszem az utolsó pontot is, a füst felszáll, a gyertyák csonkig égnek.

2009. október 30.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Név: doki, írta: 2009. október 30. 10:07:49

Kösz szépen! Mindig örömmel olvasom a hozzászólásaidat, örülök, hogy jó véleménnyel vagy az írásról.
Név: Francisco, írta: 2009. október 30. 9:32:22

Gábor,

Nagyon jó, nagyon szép, csak így tovább!!!

Feri

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Kettős állampolgárság, félelmek, jóléti soviniszmus

Számomra a kettős állampolgárság története a Konrád György–Végel László-féle felhívással kezdődött, még valamikor a kilencvenes években. >

Tovább

Megvannak az új ellenségek: Csányi Erzsébet és a doktoranduszok

Pásztor István ismét tüzet okádott és erre egy, alapjában véve ünnepélyes alkalmat használt ki: a VM4K >

Tovább

Huszonhat éve már...

Huszonhat évvel ezelőtt, a júliusi melegben a vukovári árkádok alatti kisbolt pénztáránál álltam, előttem egy néni >

Tovább

Vajdaság, elvándorlás és hazaszeretet

"Kanizsán és az egész Vajdaságban nagyon szorosan él együtt a két nemzet, igazi multikulturális közeg. Egyébként >

Tovább

Ebédszünet

A kolbászos krumplilevesben már nincs kolbász, a babgulyásban alig akad (nem gulyás, hanem) hús, a töltött >

Tovább

Nem szeretem a Felfedező hírfolyamot

Sok ellenzéki oldal, nemkormányzati és civil szervezetek, kis médiumok számára a Facebook az egyetlen lehetőség, hogy >

Tovább

Haladó-Mozgalom csörte

A hatalom részét képező VMSZ-es tanácsnoki csoport tagjai a vita során egyetlen egyszer sem szólaltak fel, >

Tovább

Holnaptól általános sztrájkba lépnek a postások

Holnap és még ki tudja meddig, ne menjünk a postára, ne szidjuk az alkalmazottakat. Ők csak >

Tovább

Népszavazás az emberi jogokról

Az egyenlőtlenség kultuszának „az idegenre” vetítése is klasszikus. Evvel sikerült elfogadtatni hajdan a gyarmatosítás nyilvánvaló igazságtalanságát. >

Tovább

MagyarZó Pistike messéi

– Már megint smucigoskodik, Zacsek – inté őt atata. – Nem volt maguknál skót a családban? >

Tovább

Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma

A kenyérrel sosem játszottunk. Tiszteltünk kellett, mert nagyapám munkája volt benne. Nem engedte, hogy galacsint gyúrjunk >

Tovább

A művészet szabadsága vagy biodíszletté válás

Azon már nem akadok fenn, hogy a néptáncosaink biodíszletté váltak, politikai események kísérő programjain, még koszorúznak >

Tovább