Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

MiNapló Irodalmi Napló Itthon/Otthon KülNapló TegNapló Délvidékum BulvárNapló Tapló

Fiók

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Az eset azért is érthetetlen, mert attól, hogy kilenc író felolvas maximum ötven embernek, még a rezsim nem bukik meg. A kikindai alak vagy túlkompenzál, túlbuzgó, s bizonyítani akarja lojalitását, vagy ukázt kapott felülről – a szervezők korábban elküldték neki a fellépők listáját, számítva a reakciókra, de arra nem reagált. És aligha hiszem, hogy egy sort is olvasott volna az „államellenes”, „szerbellenes” szerzőktől, pláne nem tőlem.

A belgrádi betiltás viszont beleillik a kormányzat Koszovóval kapcsolatos politikájába. Így a minap Észak-Koszovóban plakátok jelentek meg a szerb elnök képével, mögötte egy szakasz szerb katonával, s egy felirattal: „Várunk, főparancsnok.”

Hogy ebből mi lesz még, nem tudni, talán könyvégetés? Volt már olyan. Bár ennyire borúlátó nem akarok lenni. Szerbhorváth György (Élet és Irodalom):

Amikor megérkeztem a kikindai könyvtárba, hogy részt vegyek a 18. Kikinda Short novellafesztiválon, valami rögtön furcsa volt. Egy hölgy megkérdezte, kit keresek, mondtam, a szervezőket. Egy kollégájához fordult, de szó nélkül otthagytak és elrohantak. Az udvaron már ott álltak a székek, két kis asztal, és ügyködtek a hangosítók. Rossz mobilszámot kaptam, s talán egy e-mailt is elnéztem, már ha megkaptam, hogy a résztvevőkkel a találka a szállásunknál van, nem itt.

Mindegy, gondoltam, jól ismerem Kikindát, ezt az észak-bánáti, vajdasági várost a román–magyar–szerb határnál. Itt voltam katona.

Előtte még megálltam a szétvert állapotban lévő Hotel Narviknál, elküldtem a képet egy idősebb narviki norvég úrnak, akivel a Rákóczi Tavernában csevegtem órákon át, minthogy ide jár fürdőzni. Egy jó hónapja meséltem el neki, miért hívják Narviknak a hotelt – a náci megszállás alatt sokakat hurcoltak el oda Kikindáról kényszermunkásnak. Később alakult ki a két település közt testvérvárosi kapcsolat, kicsi ez a világ. Amúgy Kikinda egy szép, szabályos keresztutcákkal bíró város, németek tervezték, építették, magyarok és szerbek lakták, ma szinte csak az utóbbiak.

Lefotóztam az új emlékművet is, amin a kilencvenes évek délszláv háborúiban elesettek és eltűntek neve szerepel. Sokuk neve ismerős volt, mivel a határőrezred írnokaként a feladatom volt, hogy kiküldjem a díszsortüzeket adó szakaszt, majd foglalkozzam a családokkal, az anyákkal. Némelyik megjelent a laktanyában, a tisztek akkorra eltűntek, mert a főkapuból jelezték az őrök, kik jönnek. Néztek rám kegyetlen dühvel, végül ordítottak, hogy „hol a fiam?” Aztán látták, egy alacsony, tizenkilenc éves kisfiúra kiabálnak, megfordultak, elrohantak. Az első elesett nevére is jól emlékezem, Marko Utžanra. A biztonsági kapitány diktálta a felolvasandó búcsúlevelet, ami arról szólt – rémlik –, hogy megkínozták, ezért bosszút állunk, és kiirtjuk a horvátokat. Később az exhumálásnál derült ki, hogy „csak” főbe lőtték. Mindenki okádott.

Szóval, nem túl nosztalgikusan mentem vissza még kétszer a könyvtárhoz, másodjára már eltűntek a hangosítók is, de még ott volt a plakát a nagykapun. Harmadszor már csak ugyanazon nővel találkoztam, épp a könyvtár kapuját zárta be (klasszikus nagy vaskulccsal a százéves fakaput), kértem, telefonáljon a szervezőknek, hogy itt vagyok, de hátat fordítva otthagyott. A kikindai könyvtár pedig nekem emlékezetes hely – 1991 végén, mint az ezred futárja, beiratkoztam, hogy az utazások során legyen mit olvasnom, egyszersmind így óvtam meg úgy-ahogy a mentális állapotomat. Uniformisban, hatalmas pisztollyal az oldalamon érkeztem, a könyvtárosnők csodálkoztak is, mi történik, akkortájt egy katona se mehetett ki a kaszárnyából, kivéve ha Vukovárba, Petrinjába, Benkovacba vagy Boszniába kellett menni harcolni. Ezt már megírtam többször, a lényeg, hogy írnokként én nem mentem sehová, ha rajta voltam a listán, megkérdeztem a tisztemet, a főparancsnokot, hogy mi legyen – húzd ki magad, gépelj tovább. Azóta is gépelgetek.

Vissza 2024-be: aztán mégis megtaláltam a szervezőket és a fellépő írókat, hét szerbet és egy horvátot, magyarként én voltam a meghívott, minthogy a lehetőségekhez mérten az egész régióból igyekeznek vendégeket hívni a rövidpróza-fesztiválra. Idén olyanokat, akik publicisták is. Amúgy íróként is nagy nevek, díjazottak stb., teleírják az exjugoszláviai, ma még szabad lapokat, portálokat.

Ekkor derült ki, hogy a kikindai polgármester, amíg én a főutca környékén bóklásztam és ücsörögtem, két órával a kezdés előtt betiltotta a fesztivált. A biztonsági embereivel, verőlegényeivel jelent meg ott, és azzal indokolta döntését, hogy ezek az írók szerbellenesek – ami így teljesen értelmezhetetlen vád. És hogy államellenesek vagyunk – ami viszont alapjáraton bűncselekmény lenne. És nem tiszteljük a köztársasági elnököt, Aleksandar Vučićot, Orbán Viktor kebelbarátját. Valamint nem tiszteljük őt, a polgármestert sem. Nem kis időbe tartott, hogy kinyomozzuk, ki a fene ő, hisz a szervezőkön kívül senki sem kikindai. Nos, Nikola Lukačról van szó, de ne gondoljuk, hogy magyar a vezetékneve, állítólag boszniai szerb származású betelepült, igaz, már itt nőtt fel. Ide járt középiskolába a kilencvenes években, politikai pályára lépett a legradikálisabb pártban, szakállas csetnikként fungált, mára elegáns öltönyöket hord méregdrága órákkal, tehát ma is a hatalmi pártot erősíti. Ötvenéves, ám a törvénnyel már összeütközött, mert amikor az önkormányzatnál dolgozott, kamu amerikai egyetemi diplomát mutatott be, s így magasabb fizetést kapott – utóbb a bíróság visszafizettette vele a különbséget. Ahogy megbüntették kazetták, videók és CD-k hamisításáért is, de a börtönt megúszta, politikai hátszelének hála. Amúgy még ötvenévesen is vízilabdakapus, érdekes alak lehet.

S volt még egy vádja – hogy mi Kikinda-ellenesek vagyunk, ami az én esetemben is felfoghatatlan a fentebb leírt élményeim fényében, nem beszélve a többiekről.

A felolvasást mégis megtartottuk a főszervező, Vera Papi családi házának udvarában, aki negyven évig volt a könyvtár dolgozója, igazgatója. A közönség egy része is velünk tartott, és végül olyan harsogva nevettünk a betiltáson, ahogy kell. Teszem hozzá, amikor a horvát Edi Matić spliti regisztrációjú autójával elindultunk a házhoz, rögtön leállítottak bennünket a rendőrök, mondjuk, igaz, Edi se volt bekötve. Aztán húsz perc után, a büntetést összedobva mehettünk békével – pontosan 5060 dinárt kértek készpénzben. Se többet, se kevesebbet, pontosan, mert ők nem adnak vissza, vagy megyünk a bíróságra másnap reggel, bár a bíróság szombaton nem is dolgozik. Ezen is csak röhögni lehetett.

Másnap tizenegy óra után indultunk meg Belgrádba, mivel ez amolyan vándorfesztivál. Alighogy kiértünk Kikindából, jöttek a telefonok, üzenetek, hogy ott is be vagyunk tiltva. Nem igazán miattunk, mert a helyszínt, a belvárosban lévő Dorćol Pla­tzot már csütörtökön bezárták, minthogy ott tartották volna meg a „Mirdita, dobar dan” fesztivált (ez albánul, illetve szerbül jó napot jelent), amely albán és szerb fiatalok kulturális-művészeti találkozója lett volna a megbékélés jegyében. Ám csütörtökön megjelent ott száz-százötven tiltakozó, értsd: szerb focihuligánok, „nemzeti munkások” és verőlegények válogatott csapata, nyilvánvalóan a hatóságok által szervezetten. A belügyminiszter pedig a fellépők és a közönség biztonságára hivatkozva az egészet lefújta. A belgrádi polgármester, Aleksandar Šapić, aki szintén a hatalmi párt képviselője, korábban már azt mondta, amíg ő áll a főváros élén, ott nem lesz semmiféle Mirdita. Furcsa egybeesés, hogy a kikindai polgihoz hasonlóan ő is vízilabdázó volt, ráadásul a világ egyik legnagyobbika.

Végül Nagybecskereken megálltunk. A többiek kedvesek voltak, hogy megvárjam az újvidéki buszt, beültünk egy kávézóba. Este hétre érkeztem meg szülőfalumba, Kishegyesre, a Dombos Festre, az irodalmi program végére. Ha máshogy nem, jövőre majd ott tartjuk meg a Kikinda Shortot.

Az eset azért is érthetetlen, mert attól, hogy kilenc író felolvas maximum ötven embernek, még a rezsim nem bukik meg. A kikindai alak vagy túlkompenzál, túlbuzgó, s bizonyítani akarja lojalitását, vagy ukázt kapott felülről – a szervezők korábban elküldték neki a fellépők listáját, számítva a reakciókra, de arra nem reagált. És aligha hiszem, hogy egy sort is olvasott volna az „államellenes”, „szerbellenes” szerzőktől, pláne nem tőlem.

A belgrádi betiltás viszont beleillik a kormányzat Koszovóval kapcsolatos politikájába. Így a minap Észak-Koszovóban plakátok jelentek meg a szerb elnök képével, mögötte egy szakasz szerb katonával, s egy felirattal: „Várunk, főparancsnok.”

Hogy ebből mi lesz még, nem tudni, talán könyvégetés? Volt már olyan. Bár ennyire borúlátó nem akarok lenni.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

KORMÁNYVÁLTÁS SZERBIÁBAN

Az országot most egy olyan személy tartja „sakkban” (sokkban?), akit – Gordana Čomić, előbb a Demokrata >

Szolidaritás és katarzis?

A magyarázat lehetséges kulcsszava tehát a szolidaritás, annak itt s másutt nemigen látott formái, amelyek sosem >

Ha létezne egy igazi államférfi

Míg az előző 30-50 körüli nemzedék nagy része – sokan közülük rossz lelkiismerettel - pragmatikusan alkalmazkodott >

Hősök emlékét ünneplik a gyávák

Gyáva népnek nincs hazája, a 177 évvel ezelőtti hősökre mutogató VMSZ-magyarkák a 48-as szabadságharc megszégyenítésének iskolapéldái. Mit >

A jelenlegi politikai elitnek le kell mondani az önzésről

A jelenleg uralkodó politikai elit nagy része három évtizede politikai üvegbúra alatt él, azzal a szent >

Mi veszélyezteti a vajdasági magyarok megmaradását?

A vajdasági magyar közösségnek joga van tudni, hogy mit is mondod Fremond Árpád, az MNT VMSZ >

A nagyhatalmak újra kezdik az érdekövezetek felosztását

A tömegek a válságos helyzetben olyan Vezért keresnek, akiben feltétlenül megbíznak. Az autokrata rendszerek tehát kimondottan >

Így fogadjuk el az autokratákat: kiskanállal

Még arra is bátorkodott utalni, hogy a parlament csak a demokratikus rendszer egyik eleme és nem >

A VMSZ SZÉGYENPÁRT

A junior pártelnök nem a magyar közösség, hanem csak a saját és pártja szűk elitjének az >

Barbárság vagy demokrácia?

„Donald Trump – írta Fukuyama - legutóbbi lépései Ukrajnával és Oroszországgal kapcsolatban letaglózóak voltak. A nyugati >

A VMSZ is engedelmesen tűrte, hogy a „puccsisták” közé sorolják

Ebben a zűrzavaros helyzetben külön figyelmet érdemel David Atlagić kormánypárti képviselő felszólalása. Kitért az 2000 október >

Egy országot elveszejteni

A megszabadulás tőle régóta elsőrendű erkölcsi és nemzeti egzisztenciális kérdés volt, a friss fejlemények fényében pedig >

1990-2009 © Napló. | Impresszum | Tartalomjegyzék | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Kapcsolat |