Ma Gabriella, Johanna, Franciska névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Október 5.
Öreg Dezső
Annyi évforduló sűrűsödött össze október ötödikére, hogy tele lett vele a félórás híradó a rádióban. Majdnem tele. És annyi szomorúság, csalódás, keserűség párosult hozzá. Kiábrándulás, decepció. Fásultság, közöny, szenvtelenség. Mert most volt 13 éve annak, hogy megbukott a miloševići hatalom. Egy ideig élt ugyan még, de már a padlón hevert. Csak asszisztált az új hatalomnak, segített az átmeneti periódusban. Amelyről kiderült, hogy nem is volt átmeneti. Csak megcserélődött a hatalom. A lényeg nem módosult. A korrupció továbbra is alapmagatartás az itteni emberben. Még most is, amikor a kormány első alelnöke idestova egy éve félelmet és fáradtságot nem ismerve, magát nem kímélve vívja hősi, mondhatnánk epikus harcát ellene. Meg persze arra is nagyon jó volt az az időszak, hogy az akkori hatalom megsemmisítse azokat a bizonyítékokat, amelyek miatt egyesek akár lóghattak is volna. Akkor még nem ezeket a demokratikus , humánus időket éltük. A zord szocialista jogrend volt érvényben, amely bizony még a halálbüntetést is ismerte. Azóta európaiasodtunk – szavakban.
Időközben a kormányok jöttek-mentek és október ötödikének a szelleme elmaradt emlékezetünkből, elfakult a jobb, szebb és szabadabb életről megálmodott álom. Túl szép ez a Juhász Gyula vers ahhoz, hogy folytassam a parafrazeálást. Most a számos elszúrt privatizáció, a rekord méretű munkanélküliség, a rég látott nyomor és szegénység közepette ismét csodában kezdenek hinni az emberek. Abban a csodában, amelyet az első kormányalelnök személyében látnak felismerni. Még mindig nem jöttek rá, hogy egy ember nem tehet csodát. Csak a közös összefogás, amelyet társadalmi konszenzusnak neveznek, amelyben sorsközösséget vállal gazdag és szegény, politikus, üzletember meg a plebsz. Amelyben a közös cél a válságból való kilábalás. Utópia, ugye? Nem Szerbiára méretezett fogalom. És nem ilyen időkre, körülményekre. Kataklizmatikus összeomlások után szokott ez előfordulni olyanoknál, akiknél okos, nem pedig kapzsi emberekre bízzák a vezetést. Ehhez viszont okos plebszre is szükség van. Amely tud élni a demokrácia nyújtotta lehetőségekkel, tud megfontoltan, mondhatnám bölcsen választani. Föltéve, ha a kínálatban van megfelelő. Itt mindez hiányzik. Sem bölcsesség, sem elfogadható kínálat.
Évfordulók – ezzel kezdtem. Ugyanerre a napra esett az újvidéki joghurtforradalom. Ez volt annak a hatalomnak a bevezetője, amelyet 2000 októberének ötödik napján menesztett a felbőszült tömeg. Na meg, mint utóbb kiderült, a rendőrség és a különleges alakulatok. Amelyek nem hajtották végre a parancsokat. Csak a romantikus korban írt regényekben történnek a forradalmak spontánul. Az életben szervezik őket. Nagyon körültekintően. Mint ahogy szervezte a belgrádi hatalom azokat a vajdasági felvonulásokat, amelyeken „megtörtént a nép”. És amelynek fináléjaként 25 évvel ezelőtt az utca leváltotta a vajdasági hatalmat. Amikor a buszokkal és teherautókkal Újvidékre szállított felháborodottak meg az itteni vállalatokból kivezérelt munkások (és munkásnők – nagyon harciasak voltak ám!), tehát a nép – írta az akkori rezsimsajtó – ingyen osztott szendvicsekkel, joghurttal és pálinkával fölfegyverkezve tombolt a székváros központjában. Ez volt az antibürokratikus forradalom. Amit a differenciálás korszaka követett. 25 év. Egy egész emberöltő. Jó hosszú emberöltő. Petőfi már tehernek érezte ezt a kort. A vállára nehezedőnek. Mi is. Többségünk.
Nos, ennyi idő után ezek az emlékek is elhalványultak. Újvidéken most egy maroknyian voltak azon a sétán, amelyet még itt Vajdaságban is alig ismert két politikai szervezet hirdetett meg. A szónokok keseregtek, elmondták százegyedszer, hogy a tartományt megalázták és kirabolták, elmondták, hogy új alkotmány kellene, mert a mostani minden jogától megfosztotta. És ennyi. Az itteni hatalom, egy kicsit erős ez a kifejezés. Nagyon erős, túldimenzionált. Szóval a vajdasági vezetők – azok, akiket az itteni plebsz választott tavaly májusban – hallgattak. Nem volt mondanivalójuk. Nem is lehet, hiszen éppen a bőrüket féltik. Gondolom... a hatalmukat. Ami nincs. Mert pénz nélkül nem lehet uralkodni(sem). Szóval a mintegy 200 sétáló végigvonult a központon, tiltakozott egy kicsit, majd hazament ebédelni. Szombat volt, munkaszüneti nap, nyilván ezért maradtak némák a tartományi vezetők is.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Miért kezd ideges lenni Orbán Viktor tábora
A Die Presse szerint, mert a Tisza Párt most először határozottan vezet a Fidesz előtt az >
Valóban csak a gazdaság?
A világszerte keletkező háborús gócok még jobban megrendítik a biztonságérzetet. 1939 előtt erre ugyanazt a „békét >
Trump nevetséges állásfoglalása
Nevetségesnek minősítette Donald Trump Szíriával kapcsolatos állásfoglalását a New York Timesban Thomas Friedman kommentátor, aki háromszor is >
Ki veszi át Szíria irányítását?
Az Economist elemzése azt latolgatja, vajon ki veszi át Szíria irányítását, miközben egyáltalán nem biztos a >
Mindenszentek napja Újvidéken
A végtelenül cinikus hangnem, mellyel az államfő a határozottan fellépő tüntetőket illette, mindenesetre valóságos tendenciára mutat >
A szír polgárháború tétje az, ki uralja az egész Közel-Keletet
Ezt állapítja meg Neil MacFarquhar, aki csaknem 30 éve dolgozik a New York Timesnál. Hogy a lázadók >
Az Orbánt váltó lengyelek vissza tudnak-e térni a normális állapotokhoz
Sokak szerint Magyarország minden idők legrosszabb uniós elnökségét produkálta a most véget érő félévben, de az >
Hogyan borít Orbán kihívója
Magyarországon eddig két dolog volt biztos: a halál, és hogy Orbán győz. De csak eddig volt >
Lehet, hogy Meloni lesz Európa aduásza Trumpnál
Bármennyire is úgy gondolja Orbán Viktor, hogy ő az amerikai politikus magától értetődő ideológiai szövetségese. Az >
A merkelizmus tragédia Trump és Putyin korában
Ezt fejti ki a volt kancellár most megjelent emlékiratai kapcsán Andreas Kluth, aki bevallja: annak idején >
Ez már nem a gyerekekről szólt
Veszíteni rossz. Aki folyton veszít, megsebzett lélekkel létezik, úgy él, mintha véget nem érő sötétség venné >
Putyin a pusztításban és a kiutasításban bízik: mi lesz az ukrajnai menekültekkel?
Putyin azon van, hogy romboljon Ukrajnában és lehetőleg minél több embert üldözzön el – már jó >