2019. március 21. csütörtök
Ma Benedek, Bence, Miklós névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Révész Róbert avagy a Fotó Művésze

A rikkancs ismét jelenti (20.)
Révész Róbert (Tóth Balázs Zoltán felvétele)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és néha úgy hasonlít Sean Pennre, hogy megijedek tőle, amikor a Tiszán hajózunk Szeged környékén, és én lopva, halkan, de igen komolyan mustrálom arcát, amíg ő szorgalmasan bíbelődik hivatásának egyik legfontosabb eszközével, a fényképezőgéppel. Csodálatos képeket készít, ezt tudom már vagy húsz éve, ezért olyankor, amikor belemerül, nem szólok hozzá, nem zavarom, csak ütemesen a vizet paskolom.

Amikor megnézte Sean Penn képét csak ennyit mondott: „Basz”ki!” Akár egymás alteregójának is elmennének. Én ezt tanúsítom.

Ő is imádja a Tiszát, a horgászatot és amikor megtudta rikkancsjelentéseimből, hogy én szinte napi rendszerességgel a folyót rovom, bekérte magát oda, ahol én valóban kevés embert látok szívesen. Neki egy feltételt szabtam. Hozza a fényképezőgépét, és lehetőleg ne segítsen semmiben. Ő ezt a kérést kifogástalanul teljesíti, így bármikor jöhet. Harcsát még nem fogtunk együtt, de ráérünk. Idő és türelem tengernyi, a hal meg majd meggondolja magát, mikor szeretne horogra akadni, utána szép sárga kukorica lisztbe forgatva a serpenyőbe. Egyet a vízen megtanul az ember előbb-utóbb. Semmit sem szabad siettetni, erőltetni, mert az csak bajt szül. Türelem, türelem és még mindig türelem, mint ahogyan azt Sidartha tanulta Vasudevatól, a kompostól. Akkor valóban megszólal a folyó, csak vájt fülek kellenek, hogy hallják a gyönyörű és bölcs mesét.

Amíg így elvagyunk a vízen mi ketten, a kellő pillanatban elkapom Robit, és elhívom a Đokohoz, hogy ott folytassuk a beszélgetést, egy sör mellett, oldottan. Tudom, hogy nehezebben engedi el magát, mint minden művészre, rá is jellemző egy fajta mély zárkózottság, de beadja derekát és jön.

– Arról mesélj, hogyan kezdted? Hogyan lettél fotóművész?

– Fotóművész nem vagyok. Nincs róla papírom és ez itt Magyarországon fontos. Zentán kezdtem, valamikor 1979-ben. Egyszer a 9.-be eljöttek a suliba Mijatov Mileék, és megkérdezték, ki akar fotózni? Beszéltek valami „umetnička fotografijáról”, én meg ösztönösen jelentkeztem. Azonnal mentem a zentai Népi Technikába és lassan kezdtem tanulni a szakmát. Itt jól megtanultam az alapokat a film előhívásától a kép előhívásáig.

– Mi a fotózásnál a lényeg?

– Nem tudom.

– Akkor hogyan csinálod?

– Zsigerből. Az, hogy én elvégeztem egy tanfolyamot, az nokedli. De persze ha belegondolok, akkor a rengeteg munka eredménye teszi az embert azzá, ami. Útközben rájössz a hibáidra, tévedéseidre, állandóan csiszolgatod magad és a végén vagy sikerül, vagy nem – közben jókat kuncog, amíg beleéli magát a múltba és mesél, csak mesél, én meg türelmesen hallgatom

– Mi volt az első géped?

– Zorki 4, de azt szétbasztam egy hónap alatt, majd volt valami még. Egy év után elmentünk apámmal Bécsbe, és ott megvettük az első Minoltámat. Szeretem, mert egyszerű gép, nincs rajta sok csicsa, csak az, ami fontos.

– Ki volt a példaképed, mint kezdő fotós?

– A Dormán Laci. Tőle tanultam a legtöbbet. Felnéztem rá, és lestem minden mozdulatát. Amikor az Újvidéki Jazz Fesztiválon mellettem fotózott, de ez inkább fordítva igaz, én dolgoztam a profi mellett, akkor nagyon boldog voltam. De a Lazukics Anna és férje, az Ifjú Gábor mind olyan személyiségek, akiktől csak tanulni lehetett. Megnéztem rengeteg képet. Nagy szerencsénk volt még, hogy abban a békeidőben Zentán, bármelyik trafikban, megvehetted a rendkívül értékes és színvonalas francia Photo Magazint. Abból szintén rengeteget lehette tanulni.

– Mi volt az első jelentősebb sikered?

– 1984-ben (nem Orwell) az Újvidéki Jazz Fesztiválon lefotóztam Charles Gaylet, akkor még szutyok fiatal voltam, és 1986-ban abból a képből készült a fesztivál plakátja. 70 x 100-as fekete-fehér plakátokkal ki volt tapétázva az egész város. Amikor ezt láttam, rendkívüli érzés fogott el. Majd  összeszartam magam. A látványtól és a tudattól, hogy ez az én munkám, szinte felfoghatatlan.

– Hogyan érvényesültél itt Magyarországon?

– Nem volt könnyű, főleg a kezdetben, de szerencsém volt itt Szegeden a Dél Magyarország még Dlusztus Imre főszerkesztősége alatt munkát adott, miután bekopogtam hozzájuk és szorongva megmutattam munkáim, ha megoldom a közös sötétkamra enigmát, mivel az nem állhat rendelkezésemre. Akkor már áthozták a dolgaimat, és én egy nap múlva jeleztem, hogy megoldottam a problémát. Mivel ő egy rendkívül korrekt, fasza gyerek, azonnal felvettek.

– Hogyan éled meg a palesztin sorsod? Mikor és miért jöttél át?

– Ezt nem lehet soha megszokni, ez egy skizofrén állapot. A lelked ott van a tested itt. 1991 október 23-án indultam el, amikor a Pöcökéknél ültem, megjött ő és kijelentette, hogy indul át. Mondom, megyek én is. Így jöttem át, és azért mert nem akartam embert ölni, se horvátot, se magyart, se szerbet, se muzulmánt, se albánt, sőt még szlovént sem. Ennyire egyszerű. Vagy a húsdaráló és a velejáró őrület, vagy az emigráció.

– Hogyan kerültél a mozgás fotózásához?

– Előtte felkértek egyik nyáron, hogy negyven festőt fotózzak le. Dlusztus adott egy hónap, majd fél év fizetetlen szabadságot és én megoldottam a problémát. 1996 őszén készültem az őszi tárlat megszervezésére Zentán, amikor a múzeumban megszólalt a telefon, és gondold el, pont engem kerestek Szegedről. Csak az okozott fejtörést, hogyan találtak rám? Ekkor kértek fel a Szegedi Kortárs Balett, Sárember bemutatójának fotózására. Én elvállaltam Juronics Tamás társulat vezető felkérését, és így maradtam ott hét évig. Megbecsültek, megfizettek és én belevetettem magam a munkába. A végén már olyan sötét darabokat rendeztek, hogy képtelen voltam fotózni. Így elég különös módon váltunk el, amit most nem is részleteznék.

– Itt Magyarországon mi a legkomolyabb elismerésed?

– 1998-ban eljutottam Veszprémbe ahol a Tánc Fesztiválja néven szerveztek komoly színvonalon kortárs táncbemutatót és versenyt, valamint fotó kiállítás versenyt. Benkő Imrével 2000-ben közösen nyertem először, majd 2002-ben önállóan is. Tíz évet fényképeztem a színházak körül.

– A kiállításaidról is néhány szót…

– Volt vagy ötven. Általában én szerveztem a hagyományos Őszi tárlatot Zentán, de ezekről nem beszélni kell, hanem látni. Majd a legközelebbire felhívom figyelmed, és saját kék szemeiddel győződj meg azok jelentőségéről. Nem szeretek a munkáimról beszélni, azok önálló életet élnek.

– Mire vagy a legbüszkébb, amit pályafutásod során külön kiemelnél?

– 2006 nyarán a Magyarországi National Geographic vezetője felkért, hogy fotózzam le a szegedi papucsot, mert készítenek egy olyan számot, amiben a lábbeliket mutatják be működés közben. Rátkai Sándor 98 éves, szegedi papucsos készíti még ma is ezeket a híres lábbeliket. És itt jött a profizmus… nekem mindent leszerveztek, csak fényképezni kellett. Ekkor kértem kölcsön egy digitális gépet Szögi Laci barátomtól, és csináltam 140-150 képet, amiből 30-at kiválogattam és felküldtem Pestre. Ők kiválasztottak néhányat, és elküldték Amerikába, azok rámondták a fontos áment, majd végleg kiválasztottak egyet, és azt két oldalon lehozták a 2006-os szeptemberi vagy augusztusi számban…, már pontosan nem emlékszem.

– Hogy a kutyafáját én erről nem is tudtam. Megvan ez a képed? Meg majd előkaparom ezt a számot, hisz az asszony rendszeresen előfizető és mindig félrerakj. Meg lesz…

– A Szögi gépén, remélem, még meg van. Én az utolsó példányt a napokban adtam oda valakinek ajándékba.

– Agyonváglak, ha nekem ebből nem csinálsz egy kópiát, meg azt a jazz plakátot kérem.

– Majd télen. Akkor van az ideje az ilyesminek, most megyünk a Tiszára minden hétvégén.

– Miért nem szóltál nekem akkor erről?

– Én körbe küldtem egy e-mailt, el voltam szállva magamtól, de te valahogy kimaradtál. Utána próbálkoztam még egyszer a főnöknél, de ő közölte, hogy a National Geographic számai előre hét hónappal már el vannak készítve, és ha ide szeretnék bedolgozni, akkor nagyon különös és egyedi dolgokról kell fotókat készítenem.

– De hát itt a Tisza!

– Igen, itt a Tisza. Gondolkoztam már rajta én is, de amikor kimegyünk, mindig elfog a horgász szenvedély és a gépet elő sem veszem.

– Ja, igen, te vagy az utolsó mohikán, aki még mindig klasszikus géppel, fehér-feketében fotóz.

– Voltam, az utolsó, mert egy éve én is vettem egy digitális szörnyeteget, mert ma már szinte képtelenség a versenyben maradás e nélkül. De állítom, hogy akik ilyen gépekkel fotóznak, fogalmuk se nincs a szakmáról. Egy perc alatt kilősz 100-150 kockát? Ugyan mi ebben a művészet? Mire lehet ilyenkor odafigyelni. Semmire. A véletlen szüli a képet. Addig még én előtte kilőttem 15000 kockát, fekete-fehérben és azt elő is hívtam, kitanultam a szakmát. A beállítások, a kompozíció, a háttér, a fények, árnyékok, mind velejárói a jó képnek. Most ezt degradálták az elektronika szintjére, holott a fotózás lényege a szem, a látás.

– Robikám, most itt hagyjuk abba, és legközelebb folytatjuk a Tiszán. Küldj egy portréképet magadról, remélem van? Vagy te is a suszter lukas cipőjét hordod?

*

Aki szeretne többet megtudni Robi munkájáról, az nézze meg a honlapját.

A rikkancs ismét jelenti (21.)

2009. október 9.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Név: Francisco, írta: 2009. október 9. 12:30:01

Aki dolgozik, és az írás is egy ilyen műfaj, az hibázik is. Nos, én is ebben a Robiról készült portréban elkövettem néhány hibát, úgy tárgyi mint más jellegűt, ezért ezt most közösen helyre tesszük a következő pontosításokkal:
Remek lett a beszélgetés így leírva ami persze neked köszönhető. Viszont némi pontosításra lenne szükség.

Sorolom:

1. Lazukics Anna Stevan Lazukic férje, Ifjú Gábor a kollégája.
2. A Minoltát nem Bécsben vettük hanem egy szlovén határ menti faluban (osztrák oldalon), aminek most nem tudom a nevét.
3. A Natinal Geographic képszerkesztője keresett meg és nem a főnöke.
4. Délmagyarország és nem Dél Magyarország a szegedi napilap neve.
5. A sötétkamra probléma egy hét alatt oldódott meg.
6. Pöcökéknél ültem, viszont nem ő jött meg, hanem ott volt Csízik Karcsi barátom akivel átjöttem. Pöcök akkor már pár éve Szegeden tanult.
7. Amíg a Délmagyarnál dolgoztam (4 év), Dlusztus adott egy hónap, három hónap majd fél év alkotói szabadságot. Amikor a Szegedi Kortárs Balettel kerültem kapcsolatba már nem voltam a napilapnál.
8. Veszprém: 1999-ben Áfrány Gáborral nyertem közösen először, majd 2000-ben Benkő Imrével másodszor és 2002-ben egyedül vittem el a pálmát. Tíz évig fényképeztem szabadúszóként a színházak körül de a színházi fotózás még mindig tart csak már nem olyan intenzitással.
9. Én az utolsó példányt a napokban adtam oda valakinek ajándékba: ez a Charles Gayle fotóra vonatkozik.
10. De állítom, hogy akik ilyen gépekkel fotóznak, fogalmuk se nincs a szakmáról. - Ez így kicsit túl erős, lehet, hogy ki kéne hagyni, vagy: Akik ilyen gépekkel tanulnak manapság fotózni azok nehezebben értik meg a szakma lényegét.
11. Fél óra alatt lősz ki 100-150 kockát, egy perc alatt is ki lehet de annak már tényleg semmi értelme sincs.
12. Kb. 25 év alatt lőttem ki 15000 kockát. Míg az utóbbi egy évben digitális géppel több mint 15000-et.
13. ...az Újvidéki Jazz Fesztiválon lefotóztam Charles Gaylet - az újvidéki Jazz Napokon... Charles Gayle-t (Az elején a Dormános résznél is Jazz Fesztivál van Jazz Napok helyett.)
14. Szegedi Kortárs Balett: ...olyan sötét (értsd: alulvilágított) darabokat rendeztek, hogy...


Hát ennyi. (Nincs sorrendben...) Nem 'tom van-e lehetőség ezeket kijavítani, jó volna, mert a szakmámban is a precizitásra és pontosságra törekszem állandóan. Átmenetileg le kéne szedni az írást a netről... Most lehet, hogy sokkot kaptál... Különben tényleg tetszik az interjú, velős, lendületes és ami igazán a lényege mint mindegyik írásodnak. hogy: ZENTAIS!!! :-)

Robi és az olvasók elnézését kérve, még mindig így tisztességes a hitelesség mindenek előtt!

Sáfrány Ferenc

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Könyörgök, szenteljük fel!

Most azonban egészen szórakoztató fordulatot vett a Fidesz-sztori, mivel az európai jobboldali, jobbközép pártok, kereszténydemokraták és >

Tovább

Az elhízott Puszta-populista

Orbán bocsánatot kérhet, de megváltozni nem fog. Minden hízelgése sem fedheti el: Orbán pártja az EU-ban >

Tovább

Orbán, der Pokerspieler

Mindkét félnél pártérdekekről van szó az európai választás előtt, de a rafinált cinizmus budapesti Európa-bajnokának a >

Tovább

Agyzsibbasztó Viktor lovag

Ezután közölte, hogy „senki szegényedését és gazdagodását nem intézem, ez nem az én dolgom. Nekem a >

Tovább

Economist: Itt az ideje kirúgni Orbánt

A hetilap szerint az európai Néppárt már így is túl sokáig tűrte a magyar vezető tekintélyelvűségét. >

Tovább

Kampányetika: lejtmenetben

A gonosz itt van közöttünk, csak föl kell ismernünk arcát, hogy tehessünk ellene. Az sem vigasztalhat, >

Tovább

Nyugati és keleti antiszemiták

„Hogy Kelet-Európa populista vagy épp szélsőjobbra tartó politikai erői kiváló kapcsolatokat ápolnak Izraellel, ez csak ráerősít >

Tovább

A startpisztoly dördülése: Orbán az EPP ellen

„Ha az új plakátok még az EPP március 20-i közgyűlése előtt kerülnek ki az utcára, az >

Tovább

Ha egy zsidó hülye

Bár általánosítani még ebben is hiba. Nem jellemző ugyan, de elképzelhető olyan tompa agyú zsidó, aki >

Tovább

Kontrollált kiszorítás

„A jelek arra utalnak, hogy a Fidesz kontrollált kiszorításának a forgatókönyve az EPP-ből mára elkészült. Ehhez >

Tovább

Az antiszemiták ellen harcolni kell, nem dédelgetni őket

„Az uszító plakátot mindenki ki tudja egészíteni a mögötte rejlő üzenetekkel: Juncker a világuralomra törő szörny >

Tovább

Köztes vagy fél-Európa?

Ha a Fidesz itteni fiókpártjai nem veszik az akadályt – és nemcsak a mérések, hanem a >

Tovább