2024. március 19. kedd
Ma József, Bánk névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Sáfrány Ferenc
Sáfrány Ferenc
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Zenta - ma

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra megjelent a Napló.

Alig tudtam magamhoz térni a váratlan és izgalmas hírtől, hisz eddigi életem egyik legkreatívabb és legdinamikusabb aktivitása fűződik az első magánlap megjelenéséhez. Mert ez MOZGALOM volt a javából. Ezt azonnal láttam, amikor édesapám hazahozta a sarki trafikból az első számot, és belelapoztam. Meg is lepődött, amikor visszaküldtem, hogy vegyen gyorsan még egy számot, mert TÖRTÉNELEM KEZDŐDÖTT – aminek részese lettem, még ha nem is úgy, ahogyan szerettem volna. De az ember sokszor nem választhat az életben, az események egyszerűen magukkal ragadják, sodorják. Ez történt velem is, velünk is.

Az első élőújságra, a lap közvetlen megjelenése után szerdán este Zentán, elmentem, hogy saját szememmel lássam azokat az embereket, akik ezt az egészet összehozták. Nem ismertem közülük senkit, még a nevüket sem tudtam, mert nem néztem az Újvidéki Tv-t. Annyira bosszantott a sportrovat minősége, hogy egyszerűen továbbkapcsoltam…

Magán az élőújságon szokásomhoz nem hűen és híven csak hallgattam. Akik ismertek, és ki ne ismert volna ott és akkor engem, nem is értették mi történhetett. Hisz általában a hasonló tribünjellegű rendezvényeket magam szerveztem, vezettem, vagy éppen a párbeszédet provokáltam, ha másképpen nem mozdult előre a dolog. De ott és akkor, csak hallgattam, figyeltem és füleltem. Így hallottam meg fél füllel a rendezvény után azt a megjegyzést Árpádtól, hogy irány a Cserga. Ekkor már tudtam, hol a helyem, és megelőzve a társaságot már ott vártam rájuk. Amikor asztalukhoz letelepedtek, az alapítók és még néhány közismert (számomra még mindig ismeretlen) személy, odasomfordáltam hozzájuk, és mint ha ez lenne a legtermészetesebb dolog, leültem egy üresen maradt székre.

– Miben segíthetek? – kérdeztem a „bandavezértől” – mert ez a személy egyértelműen csak az Árpád lehet. Ma is előttem van az arckifejezése, ahogyan nem értve a kérdést rám nézett, és visszakérdezett:

– Hogy-hogy miben segíthetsz?

– A lap körül, az újság körül…

– Hát miben segíthetnél? – meredt rám, mint aki ott nyel el egyben meg se rágva, és flegma fintorával adta tudtomra, hogy indulhatok a picsába, ne fárasszam, így is elég fáradt már… ez a nap éppen elég volt neki nélkülem is. Én meg csak ülök ott tovább, mint aki nem érti a célzást és ismét megkérdezem:

– Miben segíthetek? Segíthetnék?

Ekkor már úgy nézett rám, mint aki tüstént seggbe rúg, ha nem tágít azonnal, de ekkor hirtelen irányt váltott, és keményen odavágta:

– Add el a lapot!

– Mennyit adjak el? – kérdeztem vissza, bárgyú pofát vágva hozzá.

– Hogy-hogy mennyit?  – villantak fogai közt a szavak.

– Egyszerű a dolog. Hány újságot adjak el? Számszerűen – toldottam meg erélyesebben.

– Mennyit tudnál eladni? – kérdezett vissza kíváncsian.

– Legalább kétszázat, ha időben megkapom az újságot. – mondtam nyugodt hangon. Tudom, hogy akkor ott ezt nem hitte el, és nem is hihette, hisz fogalma nem volt kivel találkozott. Ezt próbálta is finomabban a tudtomra adni, de én erőltettem a számot, mint kutya a…, és pár szóban ecseteltem a módszert, hogyan gondolom eladni az újságot. Személyesen, mint egy igazi rikkancs. Ekkor nagyot nézett, de még messze nem hitt nekem. Tetszett neki az ötlet, de kétszáz darabot eladni egy hetilapból Zentán? – ez lehetetlen. De mi veszíteni valója van. Döntött. Kipróbál. Megfog. Tetten ér. Még azt is elárulta, hogy a következő számra meg van a pénzügyi keret, de utána, hogy mi lesz az csak a lap eladásától függ…

Megnyugtattam, hogy az éjszaka még gondolkodom, számolok, és reggel felhívom, és közlöm a pontos számot. Felengedett, és ekkor már bemutatkoztam. Pár mondatban elmondtam ki-mi vagyok, mint csinálok. Azt is megjegyeztem, hogy csak azért segítek, mert magaménak érzem az ÜGYET. Jó a lap, nagyon jó, szart nem árulok.

Az éjszaka keveset aludtam. Mint mindig, amikor sorsdöntő dologra határozza el magát az ember, pereg az agya, még álmában is. A lelkiismerete meg pláne lángol. Nálam ekkor ez már lelkiismereti üggyé dagadt. Eladom a kétszázat, ha beledöglök is. Nincs ember Zentán, aki velem szembe jön, és ne venné meg a lapot. Biztatgatva nyugtatgattam magam. Reggel hívtam az ürgét, és vállaltam a felelősséget a 200 darabért.

Ami ezután történt már „történelem”, köztudott, hisz kalandjaim egy részét megírtam a heti jelentéseimben, ezzel is megkeverve az előítéletekkel tarkított és sarkított kis-világom állóvizét.

Magam is összegyűjtöttem a Napló „összes”számát, amíg otthon éltem, és bábáskodtam a lap eladása körül. A zentai nyomdában még be is kötötték nekem az ötven megjelent számot, két-két példányban, melyet akkor kétéves gyerekeimnek szántam, Sárának és Árpádnak, az ikreknek, akiket emlegettem büszkén, éppen eleget, sőt „reklám-sztárokat”faragtam belőlük, amikor a nagyüzem beindult, holott nem ez volt a célom. Csak ennyi, hogy egyszer, ha felnőnek, maguk is olvassák el a MOZGALOM hiteles kortörténelmi írásait és kapjanak egy valós képet apjukról is, aki mindennek részese volt. Amolyan fontos mostohagyerekként, aki igazán nem tartozott közéjük, de kiverekedte magának a jogot, hogy igen is közéjük tartozzon. Mert közéjük tartozott!

Két-három dologra vagyok ma is büszke eddig eltelt életemet meghatározó tevékenységeit illetőleg és azok mindegyike a puszta véletlennek, a sorsnak vagy a karmának köszönhető.

Ilyen a „tanárkodásom” ideje, amit igazán soha nem terveztem és akartam, de megérte, mert rengeteget tanultam a 12 év alatt. Gyakorlattá tettem Szókratész módszerét egy rövid időre a 20. század végén égy kisvárosi intézményben, ahol naponta tanultunk közösen gondolkodni a nebulókkal, kérdéseket feltenni az élet apró-cseprő és nagy dolgaival kapcsolatosan. Közösen vívtunk kíméletlen harcot az „előítéletekkel terhelt világ”ellen, és sokszor még győztünk is. Sőt, már az is nagy szónak számított, hogy nem veszítettünk. Megtűrtek a módszerrel, a mezítlábas papuccsal együtt, és a végén már nem is háborgattak. Akár a katonaságnál, udvari bolondnak számítottam, „ludi mađar”, aki szedte a szemetet, kaszált boldogan, amíg a többiek szemeteltek és a legszabadabb ember volt az egész környéken. Nem értették. Nem is érthették – mondaná Balogh Elemér barátom, a jogtörténész, hisz nincs nekik mivel érteni. Pedig ez az ötlet se eredeti, hisz ilyen már nem is létezhet – mondaná Nietzsche, minden megtörtént már – a Száll a kakukk fészkére – csak az indiánt kellett stílszerűen utánozni. Következetesen. A többi már megy magától. Soha nem felejtem el azt a fickót, aki szökött a smotra elől, és ott húzta meg magát a parkom körül, melyet én teremtettem, amikor a zastavnik megkért, hogy ássam fel, és füvesítsem be az oktatóközpont előtti üresen tátongó területet egy fenségesen szép Szlovénia kellős közepén, a dimbek-dombok között. Éppen kapirgáltam a parkomban, amikor odaszökött ez a jámbor szerencsétlen. Nyújtottam felé a lapátot vagy söprűt… Rám nézett, elszörnyedt, mint ha az ördöggel találkozott volna, és úgy elrohant, hogy azóta se láttam. Pedig egy ideig még kerestem is. Feltűnt nekem, hogy udvari bolondériám során (melynek hamarosan híre ment a kaszárnyán kívül is) maguk a tisztek sem találkoztak velem szívesen. Ha csak tehették, nagy ívben elkerültek. Én meg mosolyogtam.

Azon is, akinek az a szent feladat jutott, hogy a postám ellenőrizze. Volt nap, amikor negyven levelet kaptam a világ minden részéről, és vesztére voltak olyanok, kik bátorkodtak angolul, németül vagy éppen magyarul írni. Gondolom a zágrábi horvát barátnőm húszoldalas, rendszeres beszámolói külön felhergelték, mert volt azokban volt minden, csak éppen az nem, amit keresett. Így voltam én 1980/81-ben a JNH legboldogabb katonája. Még a zsidó barátom, Mladen, kitől igazán sokat tanultam és ma is sokat köszönhetek neki – agyam tisztábbra mosása kapcsán neki perdöntő szerep jutott – dolgozott is rajtam intenzíven, akár Milovan, a bosnyák, a legenda, kiről csak dokumentumfilmen keresztül lehetne beszélni, mert állítom Kusturicát is megreggelizné Nemanjastól együtt öt perc alatt – hogy a világot úgy látom, ahogy látom.

Nos, ehhez még hozzájön a Szellemmel – Đuro Šušnjićtyal való találkozásom, és már érthető, legalábbis nekem, hogy kétszáz Napló eladása csak nem okozhat különösebb gondot.

És hazaértünk. Mert a második fontos dolog az életemben pont ez a magánlap megjelenése volt.

Valahol, ha nem is igaz, saját gyerekemnek érzem ezt az újságot. Ezt Bódis meg is jegyzi egyik vezércikkében, ott még a legelején, habár akkor még messze volt a rikkancs-csoda, hisz éppen csak hozzáfogtam. Az, hogy kétszázról eljutottam a kétezer példányig, már egy külön mese és mise, mert ez egyedül nem mehet, megy. Marad a szervezés művészete, az önmagam hamis kópiáinak megteremtése, kisebb-nagyobb sikerrel és a végén az egyszerű számtan.

Isten lássa lelkemet, és látja, nem üzletként fogtam hozzá. Kezdetben eszembe se jutott. Hogy később az lett, jó üzlet is, akár egzisztencia is, amit örömmel tesz az ember, magától jött.

Itt azonnal megjegyzem, hogy ekkor még nem is sejthettem, de ma már tudom, hogy magyarországi-palesztin-életem és jövőm érvényesülését is a Naplónak köszönhetem. Vagy is annak a hírnévnek, amire a rikkancskodással szert tettem. De erről majd később. Ez a harmadik téma, amire oda kell figyelnem, de itt már akadnak ellentmondások és azt még átrágom, átértékelem.

1991. szeptember 21-én elindultam Újvidékre, és kikötöttem Szegeden. De sokszor leírtam ezt a mondatot. Azóta vagyok kényszerpályán. Azóta lettem palesztin, hontalan. Sokáig csak a könnyek jöttek, egy szó nem sok, de nem tudtam leírni. Én ebbe az egészbe egyszerűen, lelkileg, belebetegedtem, és azóta is csak gyógyítgatni próbálom magamat. Kisebb-nagyobb sikerrel.

Most, hogy megjelent ez a netes változat, gyógyírként élem meg. Sokszor átnéztem, olvastam a megjelent írásokat a bekötött példányokból, de az csak újra és újra elszomorított.

Itt az a gondom, hogy nem tudom árulni a lapot. Majd még eszelek, hogyan terjesszem magát az információt, hogy a www. naplo. org-on olvasson mindenki, akit a MOZGALOM sorsa érdekel.

Árpád, téged meg arra kérlek, hogy a Napló 8. számában megjelent első jelentésem kapard elő valahogyan, és tedd fel a netre, mert a 8. szám sajnos hiányzik még nálam is a bekötött emlékekből. Kíváncsi vagyok, akkor mit írhattam?

Majd még jelentek… van mit, csak nem szeretném összekeverni a www. magyarszo. com-on meg jelenő emlékeimmel, amiket TÖRMELÉKEK AZ ÚTON címmel írogatok, hogy meg ne őrüljek, mielőtt a gyökereimhez visszatalálok. Ebben már segítettetek – ismét Napló! –, és ezt külön köszönöm…

A rikkancs ismét jelenti (2.)

2009. június 4.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Bidennek fokoznia kell a nyomást Netanjahura

Gideon Rahman úgy látja, hogy Bidennek fokoznia kell a Netanjahura nehezedő nyomást, miután az pont olyan >

Tovább

Mit keres Magyarország Csádban?

Magyarország azzal indokolja katonai szerepvállalását Csádban, hogy meg kell akadályozni a migrációt, ám sok részlet cseppet >

Tovább

Mire készülhet az újonnan megválasztott Putyin?

Putyinnak megvannak az eszközei, hogy mindenki életét megváltoztassa Európában, ha nem az egész világon – írja >

Tovább

A háború csak akkor ér véget, ha Putyin megbukik

Erre mutat rá Simon Tisdall, a Guardian külpolitikai szakírója. A tűzszünet felbátorítaná a zsarnokot, hogy újabb >

Tovább

Orbán Viktor kész „elfoglalni” Brüsszelt, hogy „megváltoztassa” az Európai Uniót

A magyar miniszterelnök azt mondta március 15-én, hogy az Unió megváltoztatására kész elfoglalni Brüsszelt. Abban bízik, >

Tovább

Az ember, aki szembefordul Orbán Vktorral

A Liberation budapesti tudósítója úgy mutatja be Magyar Pétert, hogy ő az, aki szembefordult a tekintélyuralmi >

Tovább

A pápa azt akarja, hogy Ukrajna adja meg magát, ám ezzel zöld jelzést adna Oroszországnak

Méghozzá ahhoz, hogy az végtelen háborúskodásba kezdjen – hívja fel a figyelmet heti kommentárjában a Guardianben >

Tovább

Netanjahu radioaktívvá teszi Izraelt

Teljesen paradox, hogy Izrael súlyos veszélyben van, mivel olyan ellenségek fenyegetik, mint a Hamász, a Heszbollah, >

Tovább

Orbán a béke emberének nevezte Trumpot. Alighanem egykor Chamberlain is így volt Hitlerrel. Csak éppen rá kellett jönnie, hogy semmit sem ér a békevágya, ha a másik fél azt nem osztja

Az egyik neves amerikai külpolitikai elemző szerint alighanem igaza volt Orbán Viktornak, amikor azt közölte a >

Tovább

Az Európai Parlament összeakaszkodik von der Leyennel

Nagyon úgy néz ki, hogy Strasbourg beperli a Bizottságot, amiért az 3 hónapja felszabadított 10 milliárd >

Tovább

Trump leállítja az Ukrajnának nyújtandó segélyt, ha megválasztják

Joe Biden hivatala úgy foglalt állást a pénteki Trump-Orbán-találkozóra visszatérve, hogy a magyar vezető ellenzi a >

Tovább

Orbán szakít a Nyugattal

A befolyásos osztrák bulvárlap a Neue Kronen Zeitung úgy értékeli, hogy floridai útjával Orbán bizonyította: szakít >

Tovább