Ma Eszter, Eliza, Vanessza névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
Kézikönyv nőknek 1955-ből
1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
Beatles (összes)
Valaki nem kis erőfeszítéssel összegyűjtötte a bogarak összes dalát, amit egyik kedves látogatónk küldött csokorba szedve. Íme, >
Apám tyúkja
A Rádiókabaré felvétele. >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Márai Sándor a „jobboldaliságról”
„Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Magyar-roma nyelvi rokonság
Gyenge Rózsika úrhölgy fedezte fel azt az adaptációt a videómegosztón, amelyik egyértelműen igazolja a magyar és >
A Radetzky-induló hiteles története
Kínai történészek hitelt érdemlő dokumentumokkal igazolták, hogy Radetzky gróf (teljes nevén Johann Joseph Wenzel Graf Radetzky >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Tartalomjegyzék






Szerző: Németh Árpád, Megjelenés dátuma: 1993. március 31.
Mindenki mindenki ellen
Szerző: Németh Árpád, Megjelenés dátuma: 1993. június 9.
UNPROFOR(MA)
Szerző: Németh Árpád, Megjelenés dátuma: 1993. június 16.
Prés alatt a press
Szerző: Németh Árpád, Megjelenés dátuma: 1993. június 16.
A feldobott labda
Szerző: Németh Árpád, Megjelenés dátuma: 2009. október 31.
A világ legmélyebb kukája
Szerző: Németh Árpád, Megjelenés dátuma: 2009. november 15.
Az unió bővítési menetrendje
Szerző: Németh Árpád, Megjelenés dátuma: 2009. december 19.
Az előzmények
Szerző: Németh Árpád, Megjelenés dátuma: 2009. december 20.
Üdülési csekk
Szerző: Németh Árpád, Megjelenés dátuma: 2009. december 21.
Hogy is hívják?
Szerző: Németh Árpád, Megjelenés dátuma: 2009. december 22.
Űzők és űzöttek (1.)
Szerző: Németh Árpád, Megjelenés dátuma: 1995. augusztus 9.
Űzők és űzöttek (2.)
Szerző: Németh Árpád, Megjelenés dátuma: 1995. augusztus 16.
Fehér terepjárón Bihaćban
Szerző: Németh Árpád, Megjelenés dátuma: 1995. augusztus 23.
Krajinán át
Szerző: Németh Árpád, Megjelenés dátuma: 1995. augusztus 30.
Jó reggelt!
Szerző: Németh Árpád, Megjelenés dátuma: 2010. január 1.
Napló a vedelésről
Szerző: Németh Árpád, Megjelenés dátuma: 2010. február 4.
Kakaskodó ceremónia India és Pakisztán között
Szerző: Németh Árpád, Megjelenés dátuma: 2010. március 6.
Ízetlen tréfa Lyonban
Szerző: Németh Árpád, Megjelenés dátuma: 2010. március 18.
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Szerző: Németh Árpád, Megjelenés dátuma: 2010. április 17.
A felsőosztály mesterfokon
Szerző: Németh Árpád, Megjelenés dátuma: 2010. május 28.
Nem technika! Boszorkányság.
Szerző: Németh Árpád, Megjelenés dátuma: 2010. június 23.
Ha ettől nem lesz dühös, hát akkor semmitől sem!
Szerző: Németh Árpád, Megjelenés dátuma: 2010. június 28.
Budapest melyik európai ország fővárosa?
Szerző: Németh Árpád, Megjelenés dátuma: 2010. július 15.
Egy romantikus este
Szerző: Németh Árpád, Megjelenés dátuma: 2010. augusztus 10.
A villanyszerelő elmenőben
Szerző: Németh Árpád, Megjelenés dátuma: 2010. augusztus 11.
Kicsi a világ (1.)
Szerző: Németh Árpád, Megjelenés dátuma: 2010. augusztus 13.
Kicsi a világ (2.)
Szerző: Németh Árpád, Megjelenés dátuma: 2010. augusztus 14.
A világ legfürgébb nyelve...
Szerző: Németh Árpád, Megjelenés dátuma: 2010. augusztus 18.
Mallakhamb, vagyis a rúdtorna
Szerző: Németh Árpád, Megjelenés dátuma: 2010. november 14.
Szuvenír Genovából
Szerző: Németh Árpád, Megjelenés dátuma: 2010. november 21.
Milyen telünk lesz?
Szerző: Németh Árpád, Megjelenés dátuma: 2011. január 1.
Balkáni zene Obama beiktatásán
Szerző: Németh Árpád, Megjelenés dátuma: 2011. február 23.
Az ágyútöltelék esetének összefüggése az asszimilációval
Szerző: Németh Árpád, Megjelenés dátuma: 2011. május 8.
A halottak millióinak figyelmeztetése
Szerző: Németh Árpád, Megjelenés dátuma: 2011. június 10.
Gizella, a boldog
Szerző: Németh Árpád, Megjelenés dátuma: 2011. június 12.
Az ötlet, az előkészületek, az előzmények (01.)
Szerző: Németh Árpád, Megjelenés dátuma: 2011. augusztus 15.
New York, a kialvatlan város (02.)
Szerző: Németh Árpád, Megjelenés dátuma: 2011. augusztus 22.
Las Vegas, a bűn városa (03.)
Szerző: Németh Árpád, Megjelenés dátuma: 2011. augusztus 29.
A hűvös Kalifornia (04.)
Szerző: Németh Árpád, Megjelenés dátuma: 2011. szeptember 5.
Tijuana, a Cézár-saláta őshazája (05.)
Szerző: Németh Árpád, Megjelenés dátuma: 2011. szeptember 12.
Aloha, Hawaii (06.)
Szerző: Németh Árpád, Megjelenés dátuma: 2011. szeptember 19.
Merre van Franciaország?
Szerző: Németh Árpád, Megjelenés dátuma: 2011. szeptember 7.
Tíz évvel később
Szerző: Németh Árpád, Megjelenés dátuma: 2011. szeptember 11.
Így szoktam leszállni!
Szerző: Németh Árpád, Megjelenés dátuma: 2011. szeptember 17.
Pearl Harbor (07.)
Szerző: Németh Árpád, Megjelenés dátuma: 2011. szeptember 26.
Tahiti & Moorea (08.)
Szerző: Németh Árpád, Megjelenés dátuma: 2011. október 3.
40 + 50
Szerző: Németh Árpád, Megjelenés dátuma: 2011. október 19.
Előszó helyett
Szerző: Németh Árpád, Megjelenés dátuma: 2011. szeptember 27.
Mahi mahi Bora Borán (09.)
Szerző: Németh Árpád, Megjelenés dátuma: 2011. október 10.
Auckland (10.)
Szerző: Németh Árpád, Megjelenés dátuma: 2011. október 17.
Oldalszám: 1. | 2. | 3. | 4. | 5. | 6. | 7. | 8. | 9. | 10. | 11. | 12. | 13. | 14. | 15. | 16. | 17. | 18. | 19. | 20. | 21. | 22. | 23. | 24. | 25. | 26. | 27. | 28. | 29. | 30. | 31. | 32. | 33. | 34. | 35. | 36. | 37. | 38. | 39. | 40. | 41. | 42. | 43. | 44. | 45. | 46. | 47. | 48. | 49. | 50. | 51. | 52. | 53. | 54. | 55. | 56. | 57. | 58. | 59. | 60. | 61. | 62. | 63. | 64. | 65. | 66. | 67. | 68. | 69. | 70. | 71. | 72. | 73. | 74. | 75. | 76. | 77. | 78. | 79. | 80. | 81. | 82. | 83. | 84. | 85. | 86. | 87. | 88. | 89. | 90. | 91. | 92. | 93. | 94. | 95. | 96. | 97. | 98. | 99. | 100. | 101. | 102. | 103. | 104. | 105. | 106. | 107. | 108. | 109. | 110. | 111. | 112. | 113. | 114. | 115. | 116. | 117. | 118. | 119. | 120. | 121. | 122. | 123. | 124. | 125. | 126. | 127. | 128. | 129. | 130. | 131. | 132. | 133. | 134. | 135. | 136. | 137. | 138. | 139. | 140. | 141. | 142. | 143. | 144. | 145. | 146. | 147. | 148. | 149. | 150. | 151. | 152. | 153. | 154. | 155. | 156. | 157. | 158. | 159. | 160. | 161. | 162. | 163. | 164. | 165. | 166. | 167. | 168. | 169. | 170. | 171. | 172. | 173. | 174. | 175. | 176. | 177. | 178. | 179. | 180. | 181. | 182. | 183. | 184. | 185. | 186. | 187. | 188. | 189. | 190. | 191. | 192. | 193. | 194. | 195. | 196. | 197. | 198. | 199. | 200. | 201. | 202. | 203. | 204. | 205. | 206. | 207. | 208. | 209. | 210. | 211. | 212. | 213. | 214. | 215. | 216. | 217. | 218. | 219. | 220. | 221. | 222. | 223. | 224. | 225. | 226. | 227. | 228. | 229. | 230. | 231. | 232. | 233. | 234. | 235. | 236. | 237. | 238. | 239. | 240. | 241. | 242. | 243. | 244. | 245. | 246. | 247. | 248. | 249. | 250. | 251. | 252. | 253. | 254. | 255. | 256. | 257. | 258. | 259. | 260. | 261. | 262. | 263. | 264. | 265. | 266. | 267. | 268. | 269. | 270. | 271. | 272. | 273. | 274. | 275. | 276. | 277. | 278. | 279. | 280. | 281. | 282. | 283. | 284. | 285. | 286. | 287. | 288. | 289. | 290. | 291. | 292. | 293. | 294. | 295. | 296. | 297. | 298. | 299. | 300. | 301. | 302. | 303. | 304. | 305. | 306. | 307. | 308. | 309. | 310. | 311. | 312. | 313. | 314. | 315. | 316. | 317. | 318. | 319. | 320. | 321. | 322. | 323. | 324. | 325. | 326. | 327.
Legfrissebb
SZERBIA EGYRE TÁVOLABB BRÜSSZELTŐL!
Vicsek és Kovács, a VMSZ két sokéves, de eredménytelen megélhetési lakájpolitikusa – a néhai Pásztor István >
Orbán miatt nem tudnak komolyabban fellépni Dodik ellen
Magyarország miatt a német és a francia diplomácia rákényszerült, hogy nemzeti alapon dolgozzon ki alternatívákat a >
Hol voltál apám, mit tettél apám, miért hallgattál apám, kit szolgáltál apám?
És mit válaszol a nagyapa, aki tudja, hogy ezek a jelenetek a YouTube-on fennmaradnak és az >
Veszélybe kerül a Putyin-ellenes európai egység, ha Trump enyhít a szankciókon
És még Magyarország képes inkább rontani a helyzeten. Amerika miatt szertefoszlott az EU reménye, hogy fokozni >
Az EU-t felszólították a magyar sajtószabadság betiltására irányuló tervek ügyében
Több mint 90 főszerkesztő és kiadó írt alá egy nyilatkozatot Európa-szerte, amelyben felszólítják az EU-t, hogy >
Magyarország veszélyben van
A számára kedvezőtlen közvélemény-kutatási arra arra csábíthatja Orbán Viktort, a hibrid autokráciáját alig leplezett diktatúrává alakítsa. >
Trump visszavitte a kiindulópontra az ukrán-orosz béketárgyalásokat, de Putyin pont ezt akarta
Ezt hangsúlyozza kommentárjában a Guardianben Olga Csizs, a Torontói Egyetem Politológia Tanszékének tanársegédje. Elismeri, hogy az >
A VMSZ, a civil szervezetek és az egyházak összefonódása
A két esemény, illetve cikk alapján arra a következtetésre lehet jutni, hogy a vajdasági magyar civil >
Ki védi meg majd Magyar Pétert?
Mi pedig az adósai vagyunk azért a lehetőségért, amit az elmúlt egy évben egy szál maga >
Drágán add az életed!
Trump folytatja a támadást a sajtószabadság ellen – a példakép nyilvánvalóan Orbán és Putyin. Ezt mondta >
Viharfelhők Szerbia égboltján
Hónapokkal ezelőtt Vučić nagylelkűen ígérgette, hogy bármikor kiírhatja a rendkívüli választásokat, moszkvai üzenetében azonban nem mondott >
A diadal másnapja: nem az RMDSZ győzött, hanem a közösség mentette meg önmagát
Rákapcsoltak ugyan a Nicușor Dant támogató kampányra, de egyetlen szóval sem nevezték nevén Orbán árulását. A >