2019. november 12. kedd
Ma Jónás, Renátó, Jozafát névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Kézikönyv nőknek 1955-ből

1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >

Tovább

Boszorkányperek Németországban

A németországi boszorkányperek jogtörténeti jellemzői A rengeteg ártatlan emberi életet követelő boszorkányperek tipikusan az újkori Európa, méghozzá >

Tovább

Budapesti fotók a harmincas évekből

Frank Csontos gyűjtötte össze a megsárgult fényképeket. Érdemes összevetni, mi változott (vagy nem változott) az eltelt >

Tovább

Fejezetek a vajdasági zsidók történetéből (8.)

MINJÁN – (héber, a. m. szám) 13 éves­nél idősebb férfiakból álló tízfős csoport – ennyi jelenlevőre >

Tovább

Boszorkányper Magyarországon

A szegedi boszorkányper 1728/29 „De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat” [1] – olvassuk Kálmán >

Tovább

Kormányrendelet

Dr. Szórád gyűjtéséből származik a kormányrendelet, amelyiknek szöveghű leiratát itt tesszük közzé. A dörgedelmes dokumentum több mint fél >

Tovább

Székely Éva esete a kétféle szemű nyilassal

Székely Éva, a legendás úszóbajnok 85 éves. Életrajza szerint: „Az apukám Erdélyből jött, az anyukám >

Tovább

Budapest, 1936

A svéd közszolgálati tévé archívumában egy több mint hetvenéves, a magyar székesfővárost bemutató turisztikai filmet őriznek. >

Tovább

A porcelán unikornis

A porcelán unikornis az amerikai Keegan Wilcox rendezésében nyerte el a legjobb rövidfilm díjat. >

Tovább

Így kezdődött...

Kicsit megsárgult már... de olvasható még mindig. Nemrég lett nagykorú, tavaly töltötte be a tizennyolcadikat. >

Tovább

A magyarok hullottak, mint a legyek

Amint azt egy korábbi írásunkban már megígértük, az e-novine engedélyével teljes egészében közöljük Bojan Tončić >

Tovább

A Köztársaság napja...

... ma van – emlékeztet István Kanadából.   >

Tovább

Lőttek nekünk? neki?

Németh Árpád
Németh Árpád
Lőttek nekünk? neki?

Nos, így látja az eseményeket a Vreme című hetilap, és ez nagyjából megegyezik azzal, amit mi tapasztaltunk a helyszínen.

Vasárnap délután ugyanis – minden lebe­szélés dacára – átkeltünk a palánkai hídon. Az első civil és egyenruhás fegyveresek már a Duna túlpartján feltartóztattak bennün­ket Bizony, féltünk, noha Molnár Imre (időnként Los Angeles-i, ebben a pillanat­ban az országban tartózkodó tudósítónk) és jómagam is többször megjártuk már Kosovót, másfél éve Romániát.

A helyzet dettó. Minden baranyai falu bejáratát felfegyverzett rendőrök, tartaléko­sok, civilek őrzik, nem is akármilyen szereléssel: Kalasnyikovval, Zastavával, Zbrojovkával, Remingtonnal meg a vadászfegyverek minden nemével. Az újvidéki rendszámtáb­lára igencsak érzékenyek, s noha mindenkit leállítanak, igazoltatnak, a mi átfésülésünk a szokásosnál jóval alaposabb, tovább tart. Minden egyes megfigyelőpontnál ki kell szállnunk a kocsiból, néhány lépésnyire el is kell tőle távolodnunk, aztán egy a karos­széria alá fekszik, egy az utas-, egy a csomagteret kutatja át, egy pedig a motorházba bújik.

Iloktól alig néhány kilométerre, Mohovónál, már a harmadik járőregység vizsgált át bennünket A kérdés is megismétlődött: hová tartunk?

– Hát, ameddig csak lehet – válaszolunk. Mind a kérdés, mind válasz bizonytalan volt. Nem próbáltak bennünket feltartóztat­ni, csak közölték, Sotinnál tovább úgysem mehetünk. Sotin a Vukovar előtti utolsó falu, egy nappal korábban ott ölték meg a Szerb Demokrata Párt egyik helyi aktivistá­ját. A felfegyverzett, rádióadókkal felszerelt rendőröktől megkíséreltük megtudni, mi van tíz kilométerrel odébb, de erre csak a vállukat vonogatták. Nem tudták. Talán a hadsereg.

Eldöntöttük, megyünk tovább. Sotinig még két falu. Lassú kocsinknak is alig tíz perc. Megközelítettük, már láttuk a házait, amikor végre szembe is jött egy autó. Kordonra számítottunk, de nem volt. Sotin bejáratánál, a bal oldalon a Zrmanja nevű kocsma. Nyilván ez a falu szerb része, utóbb megtudtuk, jobbára húsz évvel ezelőtt betelepült krajinaiak lakják a kör­nyéket A központ a horvátoké, ők is szem­mel láthatóan az előző véres nap izgalmait vitatják. Rendőrnek, katonának hűlt helye. Vukovar még mindössze tíz kilométer, on­nan Borovo Selo, a polgárháború eddigi legvéresebb színhelye még tizenöt. Addig azonban nem jutunk el.

Vukovar határában egy teherautó, meg legalább tizenöt ember állja el az utunkat. Géppisztollyal, karabéllyal, vadászpuskával. Igazoltatnak bennünket, a vizsgálat a koráb­biaknál jóval szigorúbb. Egy kerítéshez állí­tanak bennünket, miközben a kocsit centizik. A fényképezőgépet szinte indián csata­kiáltással, skalpként lobogtatja meg egy si­heder. Szerencsére főnöke jóval józanabb, barátságosan beszélget velünk.

– Én ugyan tovább engedhetem önöket – mondja –, de nem ajánlom. Tudják, mi történt másokkal. Felelősséget nem vállalha­tok önökért!

Hallgatunk rá, meg a józan eszünkre. Visszafordulunk. „Sotinnál vigyázzanak”, te­szi hozzá, „ma este lesz a meggyilkolt Miodrag Nađ temetése.”

Ott azonban még mindig a feszült nyu­galom honol. A legközelebbi járőr megint csak a mohovói, ott viszont már puszta kíváncsiságból emelik fel a stoptáblát.

– Mi történik arrafelé?

Szóba elegyedünk velük, végül rádiókap­csolatuk ellenére is tőlünk tudják meg: nyugaton a helyzet változatlan.

Utóbb kiderül, legalább annyira retteg­nek, mint mi, vagy talán még jobban is. Fokozatosan föloldódnak, elmesélik, mit tudnak a Borovo Selo-i vérengzésről.

A május 1-jére virradó éjjel két kocsiju­kat kelepcébe csalták. Az egyik kimenekült a gyűrűből, a másikat, két rendőrrel elcsíp­ték. Ez utóbbiakat – könnyebb sérülésekkel – Újvidékre szállították, a kezelés után ott engedték őket szabadon. Erről azonban akkor a vinkovci és eszéki kapitányság mit sem tudott. Egy 25 tagú különítményt küld­tek utánuk. A fele otthagyta a fogát, a többieket a katonák mentették meg.

– A haveromnak még a szemét is kiváj­ták – zokogja a könnyekre fakadt rendőr.

– Értsék meg, nincs szükségem erre az or­szágra – folytatja -, ha kell, az életem árán is kiválunk.

Bizonyítékként a Večernji list fényképeit emlegeti, mi azonban Újvidéken már két napja nem láttunk zágrábi sajtóterméket. Náluk sincs belőle, de javasolják, hogy visszafelé menet forduljunk be az iloki pa­rancsnokságra.

Sajnos, hallgattunk rájuk, megálltunk Ilo­kon. Nyomban öten vettek bennünket kö­rül. Kérdezés nélkül kísértek be bennünket az állomásra. A legrosszabbtól tartottam. A fényképezőgépet kiüríttették, a filmet, iga­zolványainkat elvették. A kihallgatás azon­ban mindössze fél óráig tartott, sőt a pa­rancsnok utasítására még a tekercset is visszakaptuk. Újságot viszont nem.

Megpróbálkoztunk a szállodában is, ahol útitársam óvatosságból jó előre bemutatko­zott: egy újvidéki, de latin betűs lapnak írunk.

– Az én nevem meg Milošević és szerb vagyok – hangzott a lakonikus válasz. A pincérrel mégis rövid idő alatt megbarát­koztunk.

– Higgyék el – mondta -, ezt nem mi, az itt született horvátok vagy szerbek tesszük. Ez egy idegen kéz műve.

Hazafelé jövet a hídon már csak forma­ságból állítottak le bennünket. Magán a hídon a horvát rendőr távcsövével a Duna vizét kémlelte. Időközben talán ő is rájött, hogy a veszély nem az útról leselkedik, s hogy Šešelj meg Jović legényei ladikon keltek át.

1991. május 7.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Ezen a napon

63 évvel ezelőtt, ezen a napon, így kezdődött az a történet, amelyet 60 évvel később "Valahogy >

Tovább

A nyilvánosságban megélt élet – Rajk László (1949-2019)

Amikor Rajk Lászlóval 2002-ben az utolsó interjút készítettem édesanyjáról, Rajk Júliáról szóló életrajzi kötetemhez, búcsúzásnál megígértem >

Tovább

Június 28. Versailles

Magyarországra nézve hátrányos (trianoni) békeszerződés előreprogramozott volt. De nemcsak erről hallgat a magyar történelemírás. Hiszen a >

Tovább

Az „anyások” közutálat tárgyai lettek

1938. november 11-én 11 órakor az egész országban megszólaltak a harangok, megállt a forgalom, két percre >

Tovább

„Ez nem az én forradalmam”? – Ady Endre és az őszirózsás forradalom

Alighogy Ady Endre 41 évesen elhunyt a városligeti Liget Szanatóriumban, megkezdődött – és majd az 1920-as >

Tovább

Az igazi Wass Albert

Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >

Tovább

A magyar lány, aki az albánok Sisije akart lenni

„Aztán találkoztam a királlyal, és mint a mesékben, meglátni és megszeretni valójában csak egy pillanat műve >

Tovább

Odbijen predlod ya rehabilitaciju Tibora Kiša: Nije nevina žrtva partizana

Vrbašanin Tibor Kiš, nekadašnji visoki činovnik šećerane u Vrbasu i "turanjski lovac", čiju je rehabilitaciju osporavala >

Tovább

Slobodan Milošević belgrádi börtönnapjai. Hogyan adták ki Hágának? Elrabolták?

Tizenhat éve, hogy a II. világháború utáni Európa legvéresebb háborújának kulcsszereplőjét, Slobodan Miloševićet letartóztatták, és kiadták >

Tovább

Kinek üzlet a holokauszt?

Kik és mennyit kerestek a holokauszton? A legtöbbet a németek, utána pedig a kelet-európai országok. Ne >

Tovább

Jókai és az antiszemita karaktergyilkosság

Jókai utolsó éveit sikeresen megkeserítették. Talán nekünk vigasz, ma a lejáratokat senki sem ismeri, Jókait viszont >

Tovább

A Cseke

Tőle tudtuk meg, hogy például mi a Beatles tagok kedvenc étele. Vagy, hogy a los angelesi >

Tovább