Ma Emma, Malvin, Zseraldina névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
Kézikönyv nőknek 1955-ből
1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
Beatles (összes)
Valaki nem kis erőfeszítéssel összegyűjtötte a bogarak összes dalát, amit egyik kedves látogatónk küldött csokorba szedve. Íme, >
Apám tyúkja
A Rádiókabaré felvétele. >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Márai Sándor a „jobboldaliságról”
„Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Magyar-roma nyelvi rokonság
Gyenge Rózsika úrhölgy fedezte fel azt az adaptációt a videómegosztón, amelyik egyértelműen igazolja a magyar és >
A Radetzky-induló hiteles története
Kínai történészek hitelt érdemlő dokumentumokkal igazolták, hogy Radetzky gróf (teljes nevén Johann Joseph Wenzel Graf Radetzky >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Tartalomjegyzék






2022
Az amerikai kártyaSzerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2022. június 12.
Torda – falu, ahol leáll az élet
Szerző: Bozóki Antal, Megjelenés dátuma: 2022. június 12.
A SZER
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2022. június 11.
„Hihetetlen világban élünk”
Szerző: Bozóki Antal, Megjelenés dátuma: 2022. június 10.
A médiaháború peremén
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2022. június 10.
Budapest – az első nekifutás
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2022. június 10.
A banánköztársaságban eltűnik a valóság
Szerző: Végel László, Megjelenés dátuma: 2022. június 10.
Hontalanul
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2022. június 9.
„Kincs, ami van, de még sincs”
Szerző: Bozóki Antal, Megjelenés dátuma: 2022. június 8.
Krúdy után
Szerző: Végel László, Megjelenés dátuma: 2022. június 6.
Etnikai tisztogatás
Szerző: Bozóki Antal, Megjelenés dátuma: 2022. június 6.
Egy téma lezárása
Szerző: Tamás Gáspár Miklós, Megjelenés dátuma: 2022. június 5.
A nemzeti érzés elmocsárosodása
Szerző: Végel László, Megjelenés dátuma: 2022. június 5.
Pásztor „jó döntése”?
Szerző: Bozóki Antal, Megjelenés dátuma: 2022. június 3.
Van remény?
Szerző: Végel László, Megjelenés dátuma: 2022. június 3.
Az új globális háború hívei
Szerző: Végel László, Megjelenés dátuma: 2022. június 2.
Miért nincs magyar egyetem a Vajdaságban?
Szerző: Bozóki Antal, Megjelenés dátuma: 2022. június 1.
A barbárízű antimodernség
Szerző: Végel László, Megjelenés dátuma: 2022. június 1.
A VMSZ és a vallás összefonódása
Szerző: Bozóki Antal, Megjelenés dátuma: 2022. május 30.
Egy kerek asztalról (is) – ami nem volt az
Szerző: Bozóki Antal, Megjelenés dátuma: 2022. május 27.
A nemzeti érzés a lélek kérdése, nem pedig a napi politika terepe
Szerző: Végel László, Megjelenés dátuma: 2022. május 26.
Egyoldalú műemlékvédelem
Szerző: Bozóki Antal, Megjelenés dátuma: 2022. május 23.
Újra „csörtetnek bátran a senkik”
Szerző: Végel László, Megjelenés dátuma: 2022. május 22.
Végjáték
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2022. május 22.
Végül csak elszakadt a cérna: ötünket kirúgtak a tévéből
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2022. május 22.
Kettős élet
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2022. május 22.
Disszidensnek lenni jó
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2022. május 22.
Újvidék – identitás nélkül
Szerző: Végel László, Megjelenés dátuma: 2022. május 21.
A VMSZ (további) kormányzati szerepvállalásra készül
Szerző: Bozóki Antal, Megjelenés dátuma: 2022. május 21.
Folyik el a joghurt
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2022. május 20.
Amikor egy kommunista csinovnyik találkozik a nacionalizmussal
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2022. május 20.
Fagyos szelek Belgrádból
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2022. május 20.
Már nyolc évvel ezelőtt is
Szerző: Végel László, Megjelenés dátuma: 2022. május 20.
Joghurt
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2022. május 20.
Az enyhüléstől az elhűlésig
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2022. május 19.
A kígyóbőr táska és a DB
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2022. május 19.
Egy görög dráma színésznővel
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2022. május 18.
Brezsnyev utolsó kongresszusa
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2022. május 18.
A tudósító
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2022. május 18.
Tanjug-huszár vígan diktál
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2022. május 18.
Időközben Újvidéken: a TV aranykora
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2022. május 18.
Újvidékre kéne menni
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2022. május 17.
Újvidék – primo tempo
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2022. május 17.
Az első félidő
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2022. május 17.
Magyar egyetem nincs – csak egyetlen önálló magyar nyelvű felsőoktatási intézmény
Szerző: Bozóki Antal, Megjelenés dátuma: 2022. május 16.
„Forradalom: megváltás!”
Szerző: Végel László, Megjelenés dátuma: 2022. május 14.
A fasizmus feletti győzelem bizarr napja
Szerző: Végel László, Megjelenés dátuma: 2022. május 13.
„Eredmények a válság kellős közepén”?
Szerző: Bozóki Antal, Megjelenés dátuma: 2022. május 13.
Mi lesz ha Vučić nem lesz képes dönteni?
Szerző: Végel László, Megjelenés dátuma: 2022. május 9.
Csend honol…
Szerző: Bozóki Antal, Megjelenés dátuma: 2022. május 7.
Oldalszám: 1. | 2. | 3. | 4. | 5. | 6. | 7. | 8. | 9. | 10. | 11. | 12. | 13. | 14. | 15. | 16. | 17. | 18. | 19. | 20. | 21. | 22. | 23. | 24. | 25. | 26. | 27. | 28. | 29. | 30. | 31. | 32. | 33. | 34. | 35. | 36. | 37. | 38. | 39. | 40. | 41. | 42. | 43. | 44. | 45. | 46. | 47. | 48. | 49. | 50. | 51. | 52. | 53. | 54. | 55. | 56. | 57. | 58. | 59. | 60. | 61. | 62. | 63. | 64. | 65. | 66. | 67. | 68. | 69. | 70. | 71. | 72. | 73. | 74. | 75. | 76. | 77. | 78. | 79. | 80. | 81. | 82. | 83. | 84. | 85. | 86. | 87. | 88. | 89. | 90. | 91. | 92. | 93. | 94. | 95. | 96. | 97. | 98. | 99. | 100. | 101. | 102. | 103. | 104. | 105. | 106. | 107. | 108. | 109. | 110. | 111. | 112. | 113. | 114. | 115. | 116. | 117. | 118. | 119. | 120. | 121. | 122. | 123. | 124. | 125. | 126. | 127. | 128. | 129. | 130. | 131. | 132. | 133. | 134. | 135. | 136. | 137. | 138. | 139. | 140. | 141. | 142. | 143. | 144. | 145. | 146. | 147. | 148. | 149. | 150. | 151. | 152. | 153. | 154. | 155. | 156. | 157. | 158. | 159. | 160. | 161. | 162. | 163. | 164. | 165. | 166. | 167. | 168. | 169. | 170. | 171. | 172. | 173. | 174. | 175. | 176. | 177. | 178. | 179. | 180. | 181. | 182. | 183. | 184. | 185. | 186. | 187. | 188. | 189. | 190. | 191. | 192. | 193. | 194. | 195. | 196. | 197. | 198. | 199. | 200. | 201. | 202. | 203. | 204. | 205. | 206. | 207. | 208. | 209. | 210. | 211. | 212. | 213. | 214. | 215. | 216. | 217. | 218. | 219. | 220. | 221. | 222. | 223. | 224. | 225. | 226. | 227. | 228. | 229. | 230. | 231. | 232. | 233. | 234. | 235. | 236. | 237. | 238. | 239. | 240. | 241. | 242. | 243. | 244. | 245. | 246. | 247. | 248. | 249. | 250. | 251. | 252. | 253. | 254. | 255. | 256. | 257. | 258. | 259. | 260. | 261. | 262. | 263. | 264. | 265. | 266. | 267. | 268. | 269. | 270. | 271. | 272. | 273. | 274. | 275. | 276. | 277. | 278. | 279. | 280. | 281. | 282. | 283. | 284. | 285. | 286. | 287. | 288. | 289. | 290. | 291. | 292. | 293. | 294. | 295. | 296. | 297. | 298. | 299. | 300. | 301. | 302. | 303. | 304. | 305. | 306. | 307. | 308. | 309. | 310. | 311. | 312. | 313. | 314. | 315. | 316. | 317. | 318. | 319. | 320. | 321. | 322. | 323. | 324. | 325. | 326.
Legfrissebb
A vajdasági magyar közösség helyzete és jogainak érvényesítése
A Szerbiában és Vajdaságban kialakult helyzet miatt a magyar közösségben egyre jobban eluralkodik a kiábrándulás, a >
Tiltakozó hullám söpör végig Közép- és Kelet-Európán
Magyarországról és Szlovákiáról indul, áthalad Szerbián és más nyugat-balkáni államokon és elér egész Törökországig, illetve Grúziáig. >
A liberális nemzetközi rend után
Az Európai Külkapcsolati Tanács elnöke úgy látja, hogy vége a liberális nemzetközi rendnek, de a földrésznek >
Egy új nemzedéki mítosz
Természetesen ebben a küzdelemben a hatalom az állami erőszak bevetésével elfojtja az egyetemista megmozdulásokat. Ezt Vučić >
A magyaroknak kell megszabadulniuk Orbántól, ha úgy látják jónak, ebbe nem szabad kívülről beavatkozni
Stephan Löwenstein, a Frankfurter Allgemeine Zeitung közép-európai tudósítója gondolja így és megállapítja, hogy a kormányfő folyton >
MAGYAR TYACIK
Magyarországon és Szerbiában is most valójában a jelenlegi hatalmi elit uralmának a megőrzéséről van szó, amelyik >
Európa jelenleg a szabadság szigete
Bármennyire is fura ez, de, ha alaposabban szemügyre vesszük a gondjait, akkor azok nem is annyira >
A nagytőkések vásárolták meg a maguk Hitlerét
A legkínosabb Trump helyzete, aki Amerikát újra naggyá akarja tenni, miközben a valódi célja az, hogy >
A szerb elnök mesterséges „népi mozgalommal” igyekszik elfojtani a diákok tiltakozását
Ehhez ösztönzést kap Dodiktól, illetve Orbántól. Utóbbi az EU-ra és a világ liberálisaira utalva azt üzente >
A nagyon rövid időre megcsillanó a csillag
Nagy és felesleges luxusnak számít úgy írni, hogy legalább a lelkemben ne rejtőzködjen a remény, hogy >
Trump súlyosan megsebesült, ez azonban még jól jöhet Európának és Nagy-Britanniának
Így véli Will Hutton, a Guardian vasárnapi számának volt főszerkesztője. Kiemeli: itt az idő kialakítani az >
A meggyőzhetetlenek
Máris minden tele van azzal a kormányzati reklámmal, amely a párt egyik brüsszeli képviselőjének két kiforgatható >