Ma Mózes, Botond, János névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
Kézikönyv nőknek 1955-ből
1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
Beatles (összes)
Valaki nem kis erőfeszítéssel összegyűjtötte a bogarak összes dalát, amit egyik kedves látogatónk küldött csokorba szedve. Íme, >
Apám tyúkja
A Rádiókabaré felvétele. >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Márai Sándor a „jobboldaliságról”
„Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember >
Egy „Széchenyi-idézet” nyomában
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >
Magyar-roma nyelvi rokonság
Gyenge Rózsika úrhölgy fedezte fel azt az adaptációt a videómegosztón, amelyik egyértelműen igazolja a magyar és >
A Radetzky-induló hiteles története
Kínai történészek hitelt érdemlő dokumentumokkal igazolták, hogy Radetzky gróf (teljes nevén Johann Joseph Wenzel Graf Radetzky >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
Tartalomjegyzék






2011
Családi vacsoraSzerző: Végel László, Megjelenés dátuma: 2011. november 25.
A szabadkai villamoson
Szerző: Hegedűs József, Megjelenés dátuma: 2011. november 25.
Katasztrófa a temetőben
Szerző: Szabados István, Hamilton (Ontario), Megjelenés dátuma: 2011. november 24.
A gyilkos veréb
Szerző: Dr. Szórád György, Megjelenés dátuma: 2011. november 23.
Veronka szolgálati útja
Szerző: Végel László, Megjelenés dátuma: 2011. november 22.
Ki állja a kupiszámlát?
Szerző: Trkala Mari, Megjelenés dátuma: 2011. november 22.
Úgy él, mintha sosem halna meg
Szerző: Gyenge Rózsika, Megjelenés dátuma: 2011. november 21.
Állampolgárság
Szerző: Öreg Dezső, Megjelenés dátuma: 2011. november 20.
Az öreg székely emlékezetes élménye
Szerző: Dr. Szórád György, Megjelenés dátuma: 2011. november 19.
A postás jótéteménye
Szerző: Végel László, Megjelenés dátuma: 2011. november 18.
Kylie Minogue esete a mikrofonnal
Szerző: Schäfer István, Megjelenés dátuma: 2011. november 18.
Mit csinálsz ma?
Szerző: Szabados István, Hamilton (Ontario), Megjelenés dátuma: 2011. november 16.
Választási ciklusok
Szerző: Végel László, Megjelenés dátuma: 2011. november 15.
A kutyafiú és kutyakislány kutyagolása
Szerző: Gyenge Rózsika, Megjelenés dátuma: 2011. november 13.
Szürkeség
Szerző: Öreg Dezső, Megjelenés dátuma: 2011. november 13.
A tyúk vagy a tojás?
Szerző: Trkala Mari, Megjelenés dátuma: 2011. november 12.
Nemzetegyesítők
Szerző: Végel László, Megjelenés dátuma: 2011. november 11.
A bugyi
Szerző: Dr. Szórád György, Megjelenés dátuma: 2011. november 11.
Közeleg a tél!
Szerző: Szabados István, Hamilton (Ontario), Megjelenés dátuma: 2011. november 9.
Jobs - worldwide
Szerző: Németh Árpád, Megjelenés dátuma: 2011. november 9.
Az őrmesterekről
Szerző: Végel László, Megjelenés dátuma: 2011. november 8.
Összegzés (13.)
Szerző: Németh Árpád, Megjelenés dátuma: 2011. november 7.
Tapasztalat szülte megállapítások
Szerző: Schäfer István, Megjelenés dátuma: 2011. november 7.
A hüvelykujj titka
Szerző: Trkala Mari, Megjelenés dátuma: 2011. november 6.
Flört
Szerző: Öreg Dezső, Megjelenés dátuma: 2011. november 6.
A hal neve...
Szerző: Schäfer István, Megjelenés dátuma: 2011. november 5.
Vallomás
Szerző: Fuderer Dóra, Megjelenés dátuma: 2011. november 4.
Kosztolányi segíteni fog
Szerző: Végel László, Megjelenés dátuma: 2011. november 4.
Budapesti fotók a harmincas évekből
Szerző: Bódis Gábor, Megjelenés dátuma: 2011. november 3.
Romániában nem állt meg az idő
Szerző: Szkopál Béla (Los Angeles), Megjelenés dátuma: 2011. november 2.
Feltehetően euróövezeti csipkelődés a görögök számlájára
Szerző: Trkala Mari, Megjelenés dátuma: 2011. november 2.
Egy traktorista története
Szerző: Végel László, Megjelenés dátuma: 2011. november 1.
Medence
Szerző: Öreg Dezső, Megjelenés dátuma: 2011. október 31.
Szingapúr, az Oroszlánváros (12.)
Szerző: Németh Árpád, Megjelenés dátuma: 2011. október 31.
A védnök kiszolgáltatottsága
Szerző: Végel László, Megjelenés dátuma: 2011. október 28.
Ug(r)atás
Szerző: Hegedűs József, Megjelenés dátuma: 2011. október 28.
Állatkerti kimenő
Szerző: Hegedűs József, Megjelenés dátuma: 2011. október 26.
Amikor nincs otthon pumpa...
Szerző: Meszes Évi (Vadkörte), Megjelenés dátuma: 2011. október 26.
Történet az őzikékről
Szerző: Végel László, Megjelenés dátuma: 2011. október 25.
Egy bringás történet a régi szép időkből
Szerző: Hegedűs József, Megjelenés dátuma: 2011. október 24.
Sydney (11.)
Szerző: Németh Árpád, Megjelenés dátuma: 2011. október 24.
Összefogás
Szerző: Öreg Dezső, Megjelenés dátuma: 2011. október 23.
USA kontra Oroszország
Szerző: Szabados István, Hamilton (Ontario), Megjelenés dátuma: 2011. október 23.
Képek az űrből
Szerző: Schäfer István, Megjelenés dátuma: 2011. október 22.
Egy csepp vörösbor
Szerző: Végel László, Megjelenés dátuma: 2011. október 21.
Mindent a piáért!
Szerző: Schäfer István, Megjelenés dátuma: 2011. október 21.
40 + 50
Szerző: Németh Árpád, Megjelenés dátuma: 2011. október 19.
Férj és feleség a verandán
Szerző: Trkala Mari, Megjelenés dátuma: 2011. október 19.
Urak és magyarok
Szerző: Végel László, Megjelenés dátuma: 2011. október 18.
Auckland (10.)
Szerző: Németh Árpád, Megjelenés dátuma: 2011. október 17.
Oldalszám: 1. | 2. | 3. | 4. | 5. | 6. | 7. | 8. | 9. | 10. | 11. | 12. | 13. | 14. | 15. | 16. | 17. | 18. | 19. | 20. | 21. | 22. | 23. | 24. | 25. | 26. | 27. | 28. | 29. | 30. | 31. | 32. | 33. | 34. | 35. | 36. | 37. | 38. | 39. | 40. | 41. | 42. | 43. | 44. | 45. | 46. | 47. | 48. | 49. | 50. | 51. | 52. | 53. | 54. | 55. | 56. | 57. | 58. | 59. | 60. | 61. | 62. | 63. | 64. | 65. | 66. | 67. | 68. | 69. | 70. | 71. | 72. | 73. | 74. | 75. | 76. | 77. | 78. | 79. | 80. | 81. | 82. | 83. | 84. | 85. | 86. | 87. | 88. | 89. | 90. | 91. | 92. | 93. | 94. | 95. | 96. | 97. | 98. | 99. | 100. | 101. | 102. | 103. | 104. | 105. | 106. | 107. | 108. | 109. | 110. | 111. | 112. | 113. | 114. | 115. | 116. | 117. | 118. | 119. | 120. | 121. | 122. | 123. | 124. | 125. | 126. | 127. | 128. | 129. | 130. | 131. | 132. | 133. | 134. | 135. | 136. | 137. | 138. | 139. | 140. | 141. | 142. | 143. | 144. | 145. | 146. | 147. | 148. | 149. | 150. | 151. | 152. | 153. | 154. | 155. | 156. | 157. | 158. | 159. | 160. | 161. | 162. | 163. | 164. | 165. | 166. | 167. | 168. | 169. | 170. | 171. | 172. | 173. | 174. | 175. | 176. | 177. | 178. | 179. | 180. | 181. | 182. | 183. | 184. | 185. | 186. | 187. | 188. | 189. | 190. | 191. | 192. | 193. | 194. | 195. | 196. | 197. | 198. | 199. | 200. | 201. | 202. | 203. | 204. | 205. | 206. | 207. | 208. | 209. | 210. | 211. | 212. | 213. | 214. | 215. | 216. | 217. | 218. | 219. | 220. | 221. | 222. | 223. | 224. | 225. | 226. | 227. | 228. | 229. | 230. | 231. | 232. | 233. | 234. | 235. | 236. | 237. | 238. | 239. | 240. | 241. | 242. | 243. | 244. | 245. | 246. | 247. | 248. | 249. | 250. | 251. | 252. | 253. | 254. | 255. | 256. | 257. | 258. | 259. | 260. | 261. | 262. | 263. | 264. | 265. | 266. | 267. | 268. | 269. | 270. | 271. | 272. | 273. | 274. | 275. | 276. | 277. | 278. | 279. | 280. | 281. | 282. | 283. | 284. | 285. | 286. | 287. | 288. | 289. | 290. | 291. | 292. | 293. | 294. | 295. | 296. | 297. | 298. | 299. | 300. | 301. | 302. | 303. | 304. | 305. | 306. | 307. | 308. | 309. | 310. | 311. | 312. | 313. | 314. | 315. | 316. | 317. | 318. | 319. | 320. | 321. | 322. | 323. | 324. | 325. | 326. | 327.
Legfrissebb
Románia vasárnap két világ közül választ, a következmények egész Európára kihatnak
Ha a szélsőjobbos Simion győzedelmeskedik, az válságba taszíthatja a kontinenst – hangsúlyozza Keno Verseck a Deutsche >
A lengyel elnökválasztás barométere annak, hogyan is áll a populista hullám Európában
Döntően meghatározza, hogy az ország helyre tudja-e állítani a jogállamot, és hogy az EU megbízható partnere >
Az orosz elnök étvágya csak nőtt, egész Ukrajnát be akarja kebelezni
Európa számára az egész háborúban nem a Kreml a legnagyobb probléma, hanem az, hogy a jelek >
Ukrajna ismét megtalálta önbizalmát, és ez jó hír, akár lesz tűzszünet, akár nem
Nathalie Tocci azt tapasztalta, hogy Ukrajna ismét megtalálta önbizalmát, és ez jó hír, akár lesz tűzszünet, >
Orbán felhúzta az erdélyi magyarokat
Mégpedig azzal, hogy a vasárnapi romániai elnökválasztás előtt beállt az ultranacionalista jelölt mögé. A kb. egymilliós >
AZ ÚJSÁGÍRÁS LEZÜLLESZTÉSE, AZ OLVASÓK MEGALÁZÁSA
A VMSZ tisztségviselői és az anyaországi vendégek ezúttal is „eligazították” az MNT „alapítású” médiák „újságíróit”, hogy >
A szaúdi udvar és a Trump-ház megérdemlik egymást
A Daily Telegraph világgazdasági szakírója kifejti, hogy a szaúdi gazdasági együttműködéssel Trump már megint rossz lóra >
Az amerikai Nagy Ugrás - hátra
Trump azt kockázatja, hogy Kína karjaiba tereli Európát, Hszi legnagyobb örömére. Mert az USA káoszba süllyed, >
Ez maga a rendszer
S persze ugyanez köszön vissza a folyamatosan hangoztatott nemzetiségi politikában, ahol a „nemzeti érzés”, a „magyarság >
„Farkasokkal táncoló”
Az Economist elemzése szerint a bizonytalanság és a feszültség egyszerre jelentkezik a beharangozott ukrajnai béketárgyalások előtt, >
Az ukrán-magyar kémjátszma
Az sem világos, hogy mi történik az Ukrajnából származó titkosszolgálati információkkal. „A legnagyobb kockázat az, hogy >
Orbán összeesküvés-játéka
Orbán belpolitikai játszmát folytat az összeesküvéssel, az Ukrajnával kirobbant kémvádat az ellenzék ellen igyekszik fordítani – >