Ma Gabriella, Johanna, Franciska névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Mosoly
Öreg Dezső
Ha évfordulók kerülnek szóba az ember önkéntelenül a jó dolgokra emlékezne. Különösen, ha olyan eseményről esik szó, amelyekhez egykor nagy reményeket fűzött. 2000. október 5-e kétséget kizáróan ezek közé tartozik. Legalábbis azok körében, akik elnyomóként, jogfosztóként, a rossz megtestesítőjeként élték meg a nacionalizmus, a gyűlölet, a háborúk, a nemzetközi szankciók, a bezárkózottság, a kifosztások, az elszegényítés, a butaság korát. Most, alig néhány nappal október ötödike előtt ismét tétován merenghetünk azon, hogyan, mikor sikerült ismét átverniük bennünket azoknak, akikről azt gondoltuk, hogy megérdemlik bizalmunkat. És hogyan jutottunk oda, hogy az ország fele, legalább a fele, ismét, ha nem is rendszer-, de hatalomváltási hangulatban várja a tavaszra esedékes választásokat. Azzal a reménnyel, hogy az általuk hőn óhajtott változások meghozzák majd a szabadságot, az igazságot, a jobb és könnyebb életet. Amit sokak csupán egy munkahelyben, egy lakásocskában, rendszeres fizetésecskében ismernének fel. Ha lenne rá alkalmuk.
Hogyan engedtük meg magunknak, és hát nekik, választott vezetőinknek, hogy 11 évvel a miloševići rendszer bukása után továbbra is Koszovó, a nemzeti ellentétek, az egymással szembeforduló, szembefordított emberek gyűlölete köszönjön ránk nap nap után a sajtóból, az iskolában, a munkahelyen, az utcán, a politikai beszédekből a parlamentben? Hogyan történhetett meg, hogy 11 évvel az akkori október eleji forradalmi hangulat és bizakodás után a napokban végzett felmérések tanúsága szerint Szerbiában az EU-szkeptikusok száma ismét nagyobb mint az EU-barátoké. Miként kerültünk olyan helyzetbe, amelyben a belügyminiszter két nappal a bejelentett büszkeségfelvonulás előtt lemond minden bejelentett gyülekezést, mert azok nagyon kockázatosaknak ítéltettek. Azt mondta, tudomásuk van arról, hogy egyes csoportok randalírozásra, nagykövetségek és pártszékházak elleni támadásokra készülnek a melegfelvonulás idején. Mindenki emlékszik még a tavalyi felvonulásra, amikor csatatérré vált a főváros. Azóta csak annyi változott,hogy a szélsőjobb még erősebb lett, a másság iránti gyűlölet nyílt vagy burkolt támogatói pedig megsokasodtak. De az az igazság, hogy a koszovói (most már csak észak-koszovói) események miatt, na meg annak következtében, hogy Brüsszelből elég világosan megüzenték, Belgrád az idén nem számíthat az uniós tagságra vonatkozó tárgyalások kezdetének kijelölésére, az a szerbiai hatalom mondta ki megkönnyebbüléssel a felvonulás betiltását, amely az Európai Unióra esküdve került kormányalakító pozícióba majd négy évvel ezelőtt. Tulajdonképpen Szerbiában az LGBT populáció tagjain kívül senki sem sajnálja igazán azt, hogy betiltották a felvonulást. Esetleg egy-két pártocska érzi alkalmasnak a pillanatot arra, hogy verbális tűz alá vegye a kormányt az európai értékek semmibe vétele miatt. Azok is inkább szokásból tiltakoznak. Pavlovi reflex.
Mint ahogy nem zavar komolyabban senkit az a bejelentés sem, hogy a dél szerbiai albánok bojkottálják a szombaton kezdődött népszámlálást. Sőt még az sem igazán, hogy ugyanerre hívta fel nemzettársait a szandzsáki bosnyákok legnemzetibb szárnyának a vallási-világi vezetője. A belgrádi hatalom ímmel-ámmal szólította fel őket arra, hogy bojkottálják a bojkottot és fogadják a népszámlálási biztosokat. Mind az albánok, mind a bosnyákok technikai mulasztásokkal indokolják döntésüket. Nehezményezik, hogy az ívek csak szerb nyelvűek és cirill betűsek. Alkotmányos jogaikra hivatkoznak, természetesen jogszerűen. Az már más kérdés, hogy a Szandzsákban a nyelvi akadály kifogása enyhén megmosolyogtató. De hát tudja mindenki, hogy az okok nem technikaiak hanem politikaiak. 11 év hatalomgyakorlása nem bizonyult elegendőnek arra, hogy elhárítsák őket. Ez pedig már nem csalhat mosolyt senki ajkára.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Miért kezd ideges lenni Orbán Viktor tábora
A Die Presse szerint, mert a Tisza Párt most először határozottan vezet a Fidesz előtt az >
Valóban csak a gazdaság?
A világszerte keletkező háborús gócok még jobban megrendítik a biztonságérzetet. 1939 előtt erre ugyanazt a „békét >
Trump nevetséges állásfoglalása
Nevetségesnek minősítette Donald Trump Szíriával kapcsolatos állásfoglalását a New York Timesban Thomas Friedman kommentátor, aki háromszor is >
Ki veszi át Szíria irányítását?
Az Economist elemzése azt latolgatja, vajon ki veszi át Szíria irányítását, miközben egyáltalán nem biztos a >
Mindenszentek napja Újvidéken
A végtelenül cinikus hangnem, mellyel az államfő a határozottan fellépő tüntetőket illette, mindenesetre valóságos tendenciára mutat >
A szír polgárháború tétje az, ki uralja az egész Közel-Keletet
Ezt állapítja meg Neil MacFarquhar, aki csaknem 30 éve dolgozik a New York Timesnál. Hogy a lázadók >
Az Orbánt váltó lengyelek vissza tudnak-e térni a normális állapotokhoz
Sokak szerint Magyarország minden idők legrosszabb uniós elnökségét produkálta a most véget érő félévben, de az >
Hogyan borít Orbán kihívója
Magyarországon eddig két dolog volt biztos: a halál, és hogy Orbán győz. De csak eddig volt >
Lehet, hogy Meloni lesz Európa aduásza Trumpnál
Bármennyire is úgy gondolja Orbán Viktor, hogy ő az amerikai politikus magától értetődő ideológiai szövetségese. Az >
A merkelizmus tragédia Trump és Putyin korában
Ezt fejti ki a volt kancellár most megjelent emlékiratai kapcsán Andreas Kluth, aki bevallja: annak idején >
Ez már nem a gyerekekről szólt
Veszíteni rossz. Aki folyton veszít, megsebzett lélekkel létezik, úgy él, mintha véget nem érő sötétség venné >
Putyin a pusztításban és a kiutasításban bízik: mi lesz az ukrajnai menekültekkel?
Putyin azon van, hogy romboljon Ukrajnában és lehetőleg minél több embert üldözzön el – már jó >