2019. december 9. hétfő
Ma Natália, Valéria, Filótea névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

A békatávlat dicsérete

Hornyik Miklós
Hornyik Miklós

Ebihalak és főemlősök figyelmébe ajánlva

1.

Annak ellenére is, hogy az első európai nemzetiségi tőrvény Magyarországon született meg – 1968-ban –, korabeli feljegyzések szerint az Osztrák-Magyar Monarchia a népek börtö­ne volt. Svejk, a derék katona hülyéskedéssel igyekezett ellensúlyozni a szorongásait; a to­vábbiakban az ő példáját követem magam is.

Miután Ferenc József Isten kegyelméből császár és apostoli király mindent meggondolt és mindent megfontolt, perceken belül önma­ga alá roskadt a Monarchia, kisvártatva pedig életképes új államalakulatok tákolódtak össze a területén. Meg másfelé is.

A Szerb-Horvát-Szlovén és jogutódja, a Jugoszláv Királyság némi kezdeti bizonytalankodás után önnön államalkotó népei egy je­lentős részének, valamint nemzetkisebbségei­nek a jól berendezett börtönévé vált. Annak ellenére is, hogy a „háromtörzsű egy nemzet”: a szerbek, a horvátok és a szlovének eszményi­en szeplőtelen együttélését ilyen-olyan alkot­mányos garanciák és törvényes rendelkezések szavatolták volt.

Újabb váratlan katonai összeomlások és egyéb politikai hegycsuszamlások után a szocia­lizmus egy ege alá sereglő délszláv testvérnépek és az itt lézengő, kellőképpen megtizedelt, ám egyenjogú s egyenrangú nemzetiségek egyesí­tett erővel megásták és lefektették az eszményi együttélés új és rendíthetetlen alapjait s már-már hozzáláttak a betonkeveréshez is. (– Moramo zacementirati samoupravne odnose – han­goztatta igen gyakran Josip Broz Tito, amikor a tanácsát kérték, sőt olyankor is, amikor nem kérték.) Ám valahol ismét hiba csúszott a számí­tásba. A jelenkori jugoszláv sajtótermékek egy­bevető vizsgálatának eredményei szerint (ha ez eredménynek minősíthető): a Jugoszláv Szocia­lista Szövetségi Köztársaság mintha egyre in­kább önnön nemzetei és nemzetiségei börtöné­vé vált volna.

Vlagyimir Iljics 1902-ben megfogalmazta a sorsdöntő kérdést: Mi a teendő?, s 1904-ben egyértelműen válaszolt is rá: Egy lépés előre, két lépés hátra. Műveltebb bolsevik elmék az uljanovi tételt a fontolva haladás elméletének nevezték eL

2.

Ez a börtönhistória kezd idegesítően egy­hangúvá válni.

Szakavatott biológusok tanúsíthatják: min­den élő szervezetnek váltakozó ingerekre van szüksége ahhoz, hogy fennmaradjon.

Katonai műszavakkal élve, azt mondhat­nám: nincs különösebb ok aggodalomra, hi­szen „készletünk”, emberanyagunk (v. ö. szerbhorvátul: živa sila) igencsak ütőképes; belső ingerületekben és biológiai gerjedelmekben nem szenved hiányt. Bevethető bármely pillanatban, bármely frontokon, bármely zászló alatt... Illetve, nem ezt akartam mondani. Csak azt, hogy az itt élő népek egyelőre mintha még nem ismerték volna fel azt, hogy jelenlegi törzskaraik és válságtörzseik könnyű­szerrel a vesztükbe sodorhatják őket. E törzskarok díszes népviselettel álcázott hadvezérei­nek, tábornokainak és ballisztikai szakértőinek ugyanis hiányos a terepismeretük.

A JSZSZK bármely felvonulási területén a hős jugoszláv népek katonafiainak porhanyós talajba csúszhat az ásója. Mert sokfelé laza a talaj szerkezete. Lövészárkok helyett elszánt és bátor bakáink esetleg történelmi sírverembe zuhannak. Kellő különítmény-átcsoportosítá­sok után az emlékművekkel dúsan megrakott tömegsírok megkerülhetők ugyan, ám a jelte­len tömegsírok ma még a katonai térképeken sincsenek feltüntetve.

Szívből gyűlölöm az ízetlen tréfákat.

3.

Pillantsunk vissza történetileg, csupán a magunk köldökét szemlélve.

A magyar katonai erények az 1848-as sza­badságharcban elvéreztek. Lehet, hogy Petőfit a szibériai Barguzinban temették el; ám lehet­séges az is, hogy farkasfogát és nőiesen széles medencecsontját egy napon mégis a segesvári tömegsírban találjuk meg. Nem vagyok csont­szakértő. A lényeg az, hogy ezt a szlovák­szerb származású magyar fiatalembert, Isten választott fiát megölték. Sohasem lehet elsirat­nunk igazán.

Katonai erényeink 1848-ban elvéreztek, az első és a második világháború áldozatai pedig végleges számvetésre késztettek bennünket Mára már szertefoszlott a nagy magyar nem­zeti romantika aranyfüstje.

Történelmi tapasztalataink mégsem jogo­síthatnak fel bennünket arra, hogy lekicsinylő­en beszéljünk a magyarral szomszédos népek tettre kész hősiességéről, töretlen életerejéről. Hiszen a történelmi közelmúlt tanúsága sze­rint nem apadó – csakugyan nem apadó – energiákkal rendelkeznek.

Szorongásra az ad okot hogy a békeévek e töretlen életerőket nem csak alkotó irányban bontakoztatták ki. A bolsevizmus hatalmi esz­közökkel látszólag elfojtotta, valójában csak eltorzította a nemzeti indulatokat. A magyar és a szlovén nép kivételével, szinte minden itt élő népnek kialakult a politikai nemzet élet­programja. Csak ma írható le: a románok Nagy-Romániát, a szerbek Nagy-Szerbiát, a horvátok Nagy-Horvátországot akarnak. (S a többi.) Ha nem is a sajtóhadjáratokkal elbolondított, istenadta nép, de e népek újsütetű, farkasvaksággal megvert vezérkarai.

Trianont persze mi, magyarok sem feled­tük el, de a nemzeti kérdés lehetséges megol­dását az új magyar politikai vezetés nem Nagy-Magyarország visszanyerésében, csak az államhatárok fellazításában, a jogegyenlőség erőszakmentes kivívásában és az Egyesült Európa megteremtésében látja megvalósíthatónak. Ez az egyeden emberileg elfogadott politikai realitás. Minden egyéb: vad idegbaj, vad téboly, fenekeden tömegsír.

4.

Svájc és Ausztria példája igazolja: nem csak nemzetállam keretekben lehet gondolkodni. (Szlovénia ma féltékenyen őrzi viszonylagos önállóságát, és nemzetelvű szuverenitásra törekszik, az imperializmus eszméje azonban, szerencsére, nem kísérthette meg.) Svájc és Ausztria arra eszméltethetné rá Közép-Európa és a Balkán népeit, hogy az emberek jól működő, életképes kis államokban is otthon érzik magukat A nagy birodalmak állampolgárai rendre boldogtalanok. Nemzeti „nagylétük” sivár vigasz – nem is vigasz: önáltatás csupán. Egy svájci órásmester lelki harmóniaszintje hegymagasan egy nagyszovjet költő, vagy egy egyesült államokbeli gyáróriás-tulajdonos harmóniaszintje fölött áll.

Senki sem kérdezett – ha azonban mégis megkérdeznének, töprengés nélkül elmondanám: szívesebben lennék sajtkereskedő Hollandiában, még inkább madármegfigyelő Dániában, mint parancsuralmat gyakorló köztársasági elnök Nagy-Szerbiában, esetleg apostoli király Nagy-Magyarországon. Egy pillanatra jusson eszünkbe a Conducator végóráit rögzítő aranyfüstmentes videofelvétel. Az a pillanat, amikor a vérnyomását mérik. Ettől lettem rosszul, nem az élettelen test látványától. Petőfit még hevíthette a Szent Világszabadság eszméje, volt esélye arra, hogy... És szívesebben ágyban, párnák közt, egy kis ország békében elhülyült polgáraként. Az se baj, ha kisebbségi polgáraként. Nemzeti érzület dolgában csu­pán arra tartok igényt, hogy – ha megérem – az unokáimnak is mesélhessek Arany Jánosról, Benedek Elekről – no, nem tagadom: Árpád fejedelemről és Mátyás királyról is. Persze úgy, hogy meg is értsék.

 

5.

Szerbhorvát nyelvű lapot kell kiadnunk mielőbb, mert Jugoszlávia e pillanatban harci­asan egymásra meredő nemzetei nem értik a szavunkat.

Sok évszázados – s ha nem ébreszt senki­ben ellenérzést a pontosítás: több mint egy évezredes – együttélésünk és egymást- pusztí­tásunk jogán mi, magyarok egy dolgot tanácsolhatnánk – leginkább államalkotó polgártár­sainknak itt, Jugoszláviában. Azt, hogy egy tökéletesen szétzilált nemzet részei vagyunk, hogy minden történelmi tapasztalatunk egy mondatban összegezhető: A HAZASZERETET MINŐSÉG KÉRDÉSE. Nem mennyiségi tétel.

Ezt a gondolatot egy rangjavesztett fiatal magyar gróf, a jelenkori magyar próza egyik főrendje: Esterházy Péter vetette papírra. Sok ezer holdas birtokai, csúcsíves várkastélyai (megtoldanám: ius primae noctis), további szertedübörgő ménesei és páratlan értékű szemkápráztató műkincsgyűjteményei elvesztével ma Pesten él, a Bogár utca 39. sz. alatti lakóházban, egy kétszobás lakásban a családjá­val. Ez azonban mellékes, a lényeg az, hogy író: tud fogalmazni.

Mi tehát a teendő? A harcmezőkön nincs teendő. Csak egy tanulság van: tanuljunk meg pontosan és szépen fogalmazni. Hiszen a lego­kosabb és legravaszabb 20. századi marxista filozófus is úgy tartotta ifjú éveiben: A POLI­TIKA CSAK ESZKÖZ, A KULTÚRA A CÉL.

1990. június 13.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A Kasztner-vonat egy túlélő szemével

Nem gondolja, hogy Kasztnert bűnözőnek kellene tekinteni, amiért megállapodott Eichmannal, mert erkölcsi megfontolásokból ugyan nem szabadna >

Tovább

A hányinger hajtóereje

Nyilvánvaló, hogy október 13-a megdöbbentette és megrémítette őket, mint ahogy az is nyilvánvaló, hogy nincs más >

Tovább

Orbán jövőre kilép az EU-ból, az euró 375 fölé erősödik?

Megy előre a vizsgálat a 7-es paragrafus alapján. Emellett Budapest Törökország kapcsán is szembefordul az EU-val, >

Tovább

Virágzik és terjed a tekintélyelvűség az unióban

Mindent egybevéve, az unió meglepően barátságos környezetet tud kínálni a tekintélyelvűség puhább formáinak. És nemigen van >

Tovább

A hálaadás napján

Van, aki rosszallja a rektor döntését. Rasmusent ki kell rúgni, mondják, a gyűlöletbeszédet nem védi az >

Tovább

Nosztalgiapolitizálás, avagy hogyan aratott a populizmus

Trump, Farage, Orbán és a többi populista olyan embereket vonz, akik azt akarják, hogy a világ >

Tovább

Jézuska és a jógadémon

Németh Sándor most sikeresen magára húzta a közröhejt, ám ez igazságtalan. Ferenc pápa igyekszik a világi >

Tovább

Már a Budapest-Belgrád projektre vásárolhatott bányát az Orbán-családdal üzletelő cég

A Magyarország legjobb kövét adó bányát egy fiatal, de jó kapcsolatokkal bíró cég szerezte meg, amelynek >

Tovább

A szavakból épített szögesdrót

Magyarország olyan helyzetben van, mint az NDK 1961-ben: a tömegek elmennek, ezért falat kell építeni, csak >

Tovább

Soros György: A berlini faltól az új falakig

Az amerikai-magyar üzletember szerint a világ forradalmi időket él, világszerte erősödik a nacionalizmus, a jövő bizonytalan. >

Tovább

Pár méterre az ígéret földjétől

Egyesek már három éve úton vannak. De mindent elvesztenek: nemcsak a családjukat és a javaikat, hanem >

Tovább

„Magyarország »hihetetlenül goromba« jelöltje a bizottságba”

Ezzel a címmel közölte a Politico amerikai portál európai kiadása Lili Bayer cikkét Várhelyi Olivérről. A >

Tovább