2019. szeptember 20. péntek
Ma Friderika névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

Napi ajánló

A nagy magyar büdös valóság — szétesett, züllő kavalkád

Szerbhorváth György
Szerbhorváth György

„Találomra célt kereső orvlövészek, nem tudják, kire lőnek – merik remélni, cigányra.” Szerbhorváth György (Átlátszó):

Tábori Zoltán könyvéről nehéz kritikát írni, vagy akár szimplán bemutatni, elmesélni a „történetét”. Csupán a figyelmet hívhatjuk fel rá, de azt muszáj, nagyon is.

A szerző tizenegy településen járt, ahol együtt, vagy pontosabban inkább egymás mellett él a magyar többség és a cigány kisebbség. Igen, pont ott fordult meg – Galgagyörktől Tarnabodon, Nagycsécsen, Pátkán, Pécsszabolcson, Alsózsolcán, Tatárszentgyörgyön, Bocföldjén, Tiszalökön, Kislétán át Sajóörösig –, ahol 2008-2009-ben ma a cigánygyilkosságok néven elhíresült támadássorozatok zajlottak e (utóbb kiderült, például a pécsszabolcsi esetet nem az elvetemült gyilkosok követték el, hanem éppen két roma, egyikük meg volt rendőr volt, aki még készségesen interjút is adott a szerzőnek).

De a lényeg most nem ez, mert e könyv a vidéki Magyarország képét festi le. Persze érdekes adalék a cigánygyilkosságokhoz (amikor 16 lakóházat támadtak meg 11 Molotov-koktéllal, 63 lövést adtak le, 55 sértett volt, öten súlyosabb vagy könnyebb sérülést szenvedtek, hatan meghaltak). Nem a gyilkosokról, a támadókról tudunk meg itt többet, nem is az áldozatokról, hanem „egyszerűen” a környezetről, a gazdasági, szociális és kulturális kontextusról, a falvakról, melyekben az áldozatok, a túlélők éltek, élnek. Tábori igazi riporter („civilben” író, műfordító, szociológus, hadtörténész), aki semmitől sem félve, gyakran faarccal ment oda riportalanyaihoz – akiknek gyakran semmi közük sincs az eseményekhez, egyszerűen ők is ott élnek – , mondhatni, adta az ártatlant, cselhez folyamodva próbálta megtudni, miképpen is gondolkodnak ezek az emberek az úgynevezett élet dolgairól, a sorsról, a lehetőségekről, a múltról, egymásról, szomszédiakról, cigányokról vagy magyarokról. A legtöbbször igen fura a látlelet: mintha a bolondok szigetén járnánk, ahol a teljesen ellentétes tudattartalmak szépen megférnek egymással (az a nevezetes kognitív disszonancia). Egyszerre sírják vissza és átkozzák a szocializmust, nem látják a boldogulás útját, de privátin tanácsokat osztogatnak. Utálják a cigányokat, de különben párral megvannak. Félnek, de maguk is agresszívak – vagyis hát gyakran maga a félelem a szülőanyja az erőszaknak is. Problémák ezrei sorakoznak fel, de a megoldásnak a halovány reménye sem, ugyanakkor egyes települések sikeresnek is mondhatók a maguk nemében.

Tábori már-már kegyetlen hadtörténészi objektivitással igyekszik leírni az eseményeket, ugyanakkor szépirodalmi eszközökkel, ami ilyképp helyenként oldja a feszültséget. Mert mindezt nem hogy leírni (és olvasni) nehéz, szomorú, depis, de az lehetett megnézni a helyszínt, az interjúkat elkészíteni, a gyakran hazudozó (mint a már említett volt rendőr, aki akkor még hideg tárgyilagossággal elemezte az esetet, amit maga követett el), önellentmondásokba futó, gyűlölködő embereket hallgatni. Ahol nincs igazság, csak sérelmek, és sajnos az látszik, az ún. cigánykérdéssel se a magyarok, se a cigányok, se a hatalom, se a segíteni akarók nem tudnak mit kezdeni. Olyan óriásiak a szociális problémák, hogy noha az együttélésre akadnak példák, amíg az életlehetőségek ilyenek – gyakorlatilag semmilyenek –, addig itt kiút nem látszik. Tudjuk már jól, a közmunka is álmegoldás, és a felemelkedés zálogának tartott oktatással is mi van – hát az, hogy a gimnáziumokat is lefejezik, mert minek az? Menjenek ezek külföldre, vagy dögöljönek meg a saját latrinájukban, szarukban, kinek kellenek ezek a szerencsétlenek – fenn valami ilyesmit gondolnak.

Tábori könyvét ugyanúgy kötelező olvasmánnyá kell tenni, ahogyan anno Illyés Gyula A puszták népe c. szociográfiáját. Műfajilag ez is az, és noha Tábori kiválóan ráérzett a témára, s az apropó, a cigányok fegyveres megtámadása is figyelemfelhívó, ha mások más településeken járnának, ott sem találnának szívderítőbb körülményeket.

Csak címszavakban tudom a t. olvasóval érzékeltetni, miről is olvashat a Cigány rulettben: a mai Magyarországnak nevezett szétesett, züllő kavalkádról. A mai vidéket, a falut látjuk: elhanyagolt települések, elvitetlen szemét, kidőlt vagy erőszakkal bedöntött kerítések, lopott áram és fa, udvari budik, viskók képe villan fel előttünk. Veszekedő és zajongó szomszédok, hangos lakodalmas rock. Régi roncsaikat bömböltető haragosok, akik kiszólnak az autóból. Káromkodás a köbön.

Szocsegélyen tengődő leszázalékoltak a szereplők. 16 éves lányok, akik most járnak a harmadikba vagy a hatodikba. Értelmi fogyatékos gyerekek a tévé előtt. Vízvezeték, csatorna – kéne. Folyton bekapcsolt tévék, háromezer forintos büntetések részletre, cipővel tüzelés. Szuvas fogak, cigilejmolás, vezetés jogsi nélkül – a mindennapok. Éjjelente krosszoznak a fiúk ócska, de feltunningolt Ladáikon, mások emiatt az utcákon árkokat ásnak. Magyar vadászok, „retkes” cigányok. Kiábrándult idősek, félelemben élő utcasorok, faluvég. Internet és éhezés.

Össze nem álló sztorik, mindenkinek más a meséje, és Tábori akárhogy is megy utána, mindig akadnak lyukak, ahogy igazság sincs, teljes történet sincs, a narráció is változik az emlékezet függvényében. Eldönthetetlen, hazudnak-e, vagy csak nem mondanak el mindent, és mindenki magát akarja igazolni, a sajátjait védi. De itt inkább csak támadás van – ám nem az a legjobb védekezés? És nem feltétlenül arról van szó, hogy magyar magyart, cigány cigányt véd. Egyes esetekben világos, hogy „a cigány kezdte”, ő kötözködött, s végül ő sértődött meg, abból lett a balhé. Máskor meg korántsem. Acsarkodás és irigykedés megy minden szinten. Elvágyódás, menekülés, vagy épp ide menekülés máshonnan, vagy mert csak itt telik házra, vagy itt lehet azt önkényesen le/elfoglalni.

Kocsmai nappalok, szürreális, nyomott fények, húszas égők kopott fénye, amikor már kora délután is emelkedik a kéz. Kölcsönkérések, vissza nem adások. Önkényeskedő polgárőrök, biztonsági emberek, de rendőrök is. Erőszak minden méteren. Vagy éppen tehetetlen polgármesterek, rendőrök. Visszasírt múlt, felbomlott rend. Munka semmi, csak a megalázó közmunka – amikor a romát bízzák meg, hogy tegyen rendet a buszon, felügyeljen a diákokra, amíg a városba érnek, de így meg őt fogja mindenki utálni, hisz úgymond ő a rendcsináló.

Találomra célt kereső orvlövészek, nem tudják, kire lőnek – merik remélni, cigányra. Vagy Molotov-koktélt dobnak be az ablakon, azt sem tudják, kikhez, akár magyarokhoz is, mert úgy néz ki a házuk, a környezet. Innen a cím, a Cigány rulett – hogy találomra folyt a bosszúhadjárat a cigányok ellen, vagy akit cigánynak néztek. Kollektív bűnösség, kollektív bosszú – amolyan mini népirtás, s ameddig tudták, csinálták.

„Rabló cigányok”, gárdisták, öntörvénykezés. „Mert ide jutott Magyarország: az állatokkal kell laknunk, hogy ne lopják el” – mondja egy idősebb tatárszentgyörgyi férfi; ugyanitt a katonai lőtér 45 éves dolgozója meg így fenyegetődzik: „Én megmondtam nekik, nem szépítgetem: Az elsőt, aki a fajtátokból átjön a kerítésen, lepuffantom, mint a kutyát.” Egy 57 éves, „cigánynak látszó” férfi pedig ezt mondja: „Ez egy elmúlt, meghalt ország. Ha valaki megkérdezné, mire szavazzon, azt mondanám neki: a kutyára, csakis a kutyára.” – s árulja a tanyáját, Romániába költözne. Ott legalább olcsóbb a föld.

Szóval nem a gyilkosokról tudunk meg többet, a motivációikról, az elkövetés módjáról, vagy a gárdistákról, a menetekről, gyakorta kibogozhatatlan, mi az ok és mi az okozat – inkább a tragédiák helyszíneit, az áldozatok félbehagyott sorsait látjuk, de nem csak az áldozatokét, inkább a ma élőkét. Ahol legfeljebb az él létbiztonságban, aki rendőrként vagy katonaként nyugdíjba ment, és most kocsmája van. Ám ő is átkozódik, szitkozódik, mindennel baja van. Mindenki más ráadásul még tengődik is.

Ez az az ország, ahol Tatárszentgyörgy üzenete az, nem kellenek ide a beilleszkedett cigányok sem. Ahol egy rendezett, emeltes házba is Molotov-koktélt dobnak – mint a Zala megyei Bocföldjén –, „pedig” csak a feleség cigány. A férje magyar, de ő meg gyanúsan nagyban lopja a fát, abból van a lóvé – de ezt sem tudjuk meg pontosan. Ez az az ország, ahol a biciklin faágakat vivő cigány rögtön tolvaj, amiért büntetést érdemel, de ahol a magyar teherautón szállítja a lopott rönköket, nagyban utazik. Vagy épp az állami pénzeket, amiből mangalicatelepet épít a haverja.Helyben vagyunk. Olvassák el.

2014. november 23.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A világ a tekintélyelvűség és a demokrácia csatáját vívja

A kimenetel nyitott, de az már biztos, hogy még nem lehet megpecsételtnek tekinteni a liberális modell >

Tovább

Rossz vicc...

... hogy az a valaki lenne illetékes a nyugat-balkáni országok, így Macedónia felvételének előkészítésében, akit felelősség >

Tovább

Ismét szégyenpadon az Orbán-kormány

Magyarországnak először kellett az EU színe elé járulnia az alapértékek megsértésének vádja miatt, a tegnapi meghallgatás >

Tovább

Trump aláássa a gazdasági és politikai szabadságot

Félő, hogy fenyegetések és a kirohanások hatására más ágazatokban is gyökeret ver a félelem. A Facebook >

Tovább

Félő, hogy Orbán Johnson kedvéért vétózni fog

Brüsszeli illetékesek, akik nagymértékben pártolják a halasztást, bizalmasan elismerik, hogy nemigen tudnak mit tenni, ha a >

Tovább

Tort ülnek a nacionalisták a Balkánon

A Grazi Egyetem Délkelet-Európa Tanszékének vezetője úgy véli, hogy Trócsányi jelölése azt mutatja: von der Leyen >

Tovább

Az EU Orbán alá tolja az illiberális szervezkedést

Nincs komoly esély arra, hogy Orbán embere a ciklus végére elérje, hogy ezeket a balkáni országokat >

Tovább

Az USA a SZER-rel megdorgálja Orbánt

Magyar részről hivatalosan még nem nyilatkoztak az elképzelésről, de úgy tudni, hogy Cornstein budapesti nagykövet próbált >

Tovább

Washingtonnak meg kell szólalnia

A világ most fordulóponthoz érkezett és az USÁ-nak ismét el kell döntenie, hogy felemeli-e hangját, továbbá >

Tovább

Futás a halottak között

Bizony szükség van a testmozgásra, ezért az ötletes elképzelést nincs okunk kritizálni. Inspiráló és lélekemelő, az >

Tovább

NYT: A SZER májusban újrakezdi

A budapesti amerikai nagykövet igyekezett bagatellizálni a döntést, hogy újra Magyarországra települ a rádió. Illetékesek szerint >

Tovább

Fischer: Magyarországon sosem lesz demokrácia

Magyarország mindig is feudális állam volt, a liberalizmus nem tudott gyökeret verni. A hatalmat például úgy >

Tovább