2020. szeptember 24. csütörtök
Ma Gellért, Gerda, Mercédesz névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

Egy magyar Budapesten

A Magyarok Világtalálkozójától a szerbiai valóságig

Keszég Károly

Magyar voltam Budapesten. Annak születtem, igaz, néhány évtizeddel ezelőtt, de akkor nem tulajdonítottam ennek külö­nösebb fontosságot. Mára ez a kérdés tisztázódott számomra, s ha sokszor úgy érzem is, hogy az egyetemes magyarság és az egyetemes marhaság közt ugyanaz a vékony válaszfal van, mint az őrült és a zseni közt, azért vállalom. Mindet ha kell, az egyetemesség érdekében.

Mert egykor nem volt természetes, hogy az anyaországon kívüli magyarság éppoly összetevője az egyetemesnek, mint a nemzet nevét viselő ország állampolgá­ra. A magyarság belső kisebbségeként így éltem magam is az életemet; nem vagyok rá büszke, csak vallom: addig nem érett egy nemzet a tettekre, amíg nem képes befogadni az egésznek minden részletét. S ha korábban Ady azt írhatta, hogy „minden egész eltörött”, s váteszként az ország darabokra zúzását is megénekel­hette ezáltal, akkor a mai magyaroknak tényleg az a dolguk, hogy a részeket összeállítsák – nem a történelmieket, ha­nem a szellemieket. Hogy a szellemek helyett, melyek hetven év alatt ellepték a Kárpát-medencét, ma a tisztánlátás hig­gadt apostolai vegyék át a kezdeményezést.

Nem hiszem, hogy bármely állam kiheverhette volna a maga Trianonjának a traumáját, talán ha az a szerencse érte, hogy nem is volt neki. A mindenkori európai nagyhatalmak mindig annyira fél­tek egymástól, hogy a másik területét nemigen szabdalták föl, nehogy a határre­vízió kérdése ismét felvetődjön, inkább a kisebb államokat nyirbálták keresztül-ka­sul. A szomszédos államocskák pedig mindig bedőltek ennek a trükknek, s ők is levágtak maguknak egy karéjt. De ez már az ő lelkiismeretüket terheli, a miénket az, hogy a határon túl nem mertünk nézni, nem mertük vállalni, hogy mindenki ma­gyar, aki magyarnak vallja magát. Ezt sokáig nem vette be az „anyaországi” magyarság tudata, a kevély ellenállásba vagy a felőrlő asszimilációba kényszerített kisebbségi, a trianoni határokon kívüli magyarság öntudata pedig igencsak ele­nyészett. A magyar-magyar kapcsolatok felújítását, beláthatjuk, nem lehetett to­vább halasztani. Még akkor sem, ha sok mindenben továbbra sem értjük meg egymást. A régi beidegződések is tovább működnek, hiszen a nyilatkozók és a kommentátorok a jogos megelégedés hangán szóltak a Magyarok III. Világkong­resszusa befejeztével, de azt nem említet­ték, hogy a zárt ajtók mögött sokszor alacsony szintű, vádaskodásokkal teli vita is folyt. Például az amerikás magyarok között. Nem a turáni, hanem a trianoni átok ül a lelkeken.

Találkozásaim közül a baranyai és a szlavóniai magyarokkal való volt a legke­serűbb. Az emberek magukba fordulnak, ha mindenüket elveszik. Bíznak, de egyre kevésbé hisznek. Nincs bennük gyűlölet – soha nem is volt –, csak a végét szeret­nék látni hányattatásuknak. „A magyar kormány tényleg befogadott bennünket” – mondják –, „de nem tett meg mindent azért, hogy visszakerüljünk. Ha egy ma­gyarországi szerb faluval úgy bántak volna el a magyarok, mint Kóróggyal a szerbek, akkor abból már nemzetközi botrány tá­madt volna” – vélik. Nyilván a fájdalom a legnagyobb igazság.

Az erdélyiek úgy jöttek el, hogy Romá­niában szinte hazaárulókká nyilvánították őket tettükért. Különösebben nem izgatta őket, nem vették sorscsapásnak. Na­gyobb is érte őket már. El akarom adni a kis földemet, mondom újdonsült székely­udvarhelyi ismerősömnek, mert éppen ezt a témát pendítettük meg. „A földet nem szabad eladni!” – vágja ki. Csak akkor nyugszik meg, amikor mondom, hogy rendes ember veszi meg. Ő még tudja, hogy a szavaknak van hitelük. S azt is, hogy Madéfalván annak idején hiába fog­dosta össze erőszakkal a császár a székely fiakat, s hiába rendezett köztük vérfürdőt, s akik megmaradtak, azokat hiába vitte katonának. A had elvonult a székelység megmaradt. Ősei földjén.

A szlovákiai magyarok is átéltek már néhány kitelepítést, s most már nem fűlik a foguk hozzá. Végül is megmaradtak, még akkor is, ha felfogásuk hasonló, mint a miénk volt, amikor úgy véltük, hogy ha már mindenképpen másik államban kell élnünk, akkor az inkább legyen Jugoszlá­via, mint Szerbia, mert ott nyilvánvalóan nagyobbak az esélyeink a kibontakozásra. Ahogy most áll a dolog, nekik is meglesz a maguk Szerbiájuk, s csak üdvözölhetik, ha a szlovák héják nem repülnek olyan magasra, mint déli rokonaik, s nem csap­nak le rájuk is.

Szóval, van mit megbeszélni. Erre később is rájöttem, amikor, immár a ha­tár innenső oldalán, a politikai összecsa­pások kereszttüzét figyeltem. Mit mond­jak, nekem igen szimpatikus volt, ahogy Panić úr gatyába rázta a szövetségi parla­mentereket. Az például, ahogyan Šešelj radikálisainak megmagyarázta, hogy az ő apja is radikális volt, de okos radikális. Tetszett az a javaslata is, amit Tuđmannak tett: tüntesse el a horvát zászlóról a sakktáblát, akkor ő garantálja, hogy az összes szerb leborotválja a szakállát. (Ha Tuđman ebbe belemegy, akkor csak a kisebbségek viselnek majd szakállt a meg­különböztetés végett?) A doktorok dokto­rát, minden picik legkisebbjét, egykori makrancos államelnökünket a pápasze­mes Jovićot is megdicsérte, mondván, hogy érdekes volt, amit mondott Panić úr, érdekes volt az eddig is, csak nagyon sokan nem tudják elmesélni, mennyire, mert időközben belehaltak.

Egyébiránt rendkívül örülök annak, hogy lapunk éppen egy történelmi napon jelenik meg, akkor, amikor Európa Lon­donban pontot akar tenni a jugoszláv válság végére. Az öreg hölgy csak azt nem tudja, hogy a Balkánon is hódít az operett, s ott is ismerik a „Londonban, sej, van számos utca...” kezdetű slágert. Minden utcán van sarok, s a sarok mö­gött van, aki jól fejbe kólintsa az Európa-­házba igyekvő gyanútlan járókelőt. Erről pedig egy vicc jut eszembe:

– Milyen jelet visel a rendőr a karján?

– ?

– URH-primitív.

Hát, ennyit a történelmi tapasztalatok­ról. Meg Szerbia rendőri szerepéről Euró­pa megszállásában.

1992. augusztus 26.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A veszélyes lufi

Az európai szövetség vezetői tegnap ismét egyeztettek a magyar kormánnyal, illetve egészségügyi hatóságokkal, mivel a dolgokat >

Tovább

Orbán Viktor búcsút int a Nyugatnak

Az utóbbi hónapokban ráerősített a hangra. Lehet, hogy részben azért mert drámaian megnőtt a vírusfertőzöttek száma. >

Tovább

Von der Leyen harmatgyenge szűzbeszéde

Az egyik neves amerikai EU-szakértő úgy látja, hogy von der Leyen igen gyenge a jogállam kérdésében, >

Tovább

Sein Kampf

A hatalmi ágak szétválasztásának montesquieu-i elve Orbán illiberális demokráciájában is maradéktalanul érvényesül. Ennek mindenki által érzékelhető >

Tovább

A Nyugat végét jelentheti, ha Trump újrázni tud

Ha Trump marad, akkor a nagyhatalmak vetélkedése közepette Európa csakis magára lenne utalva. A NATO számára >

Tovább

Szomorú tavaszra keserű ősz

Azért nincs valamennyi iskolás asztalán laptop, azért védtelenek az óvodák, az iskolák, az öregotthonok, azért mentek >

Tovább

Mielőtt megmérgeznék az ellenzékieket

A demagógok viszont ezzel szembe mennek minden szinten. Addig tagadják a valóságot, míg csak nem lehetetlenné >

Tovább

Semmibe vett jogszabályok

Mindez nem volt elég jelzés a Magyar Nemzeti Tanácsnak (MNT) és a Nyelvhasználati Bizottságának, hogy átfogó >

Tovább

Etikánk (nem) egészen primitív

(A) csodálatosan szép férfi (egy harcsabajszú Daniel Craig!) egyszerűen nem hitte el vagy nem akarta elhinni, >

Tovább

Botrány, hogy Európa mindezt eltűri

Az EU-tól vár segítséget a színi egyetem sorsának rendezéséhez Bagossy László. Azt nem feltételezi, hogy Orbán >

Tovább

Macskabarátok és a többiek – lengyel kormányválság

Belviszály miatt az összeomlás szélére került a lengyel kormánykoalíció. A PiS mindenekelőtt az állatjogok miatt különbözött >

Tovább

Keresztény körmagyar

Tombol a hipokrita és hazug, az egyházakat politikai gazemberek által megszállva tartott, gyarmatosított és a legaljasabb >

Tovább