Ma Szervác, Imola, Imelda névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Egy magyar Budapesten
A Magyarok Világtalálkozójától a szerbiai valóságig
Magyar voltam Budapesten. Annak születtem, igaz, néhány évtizeddel ezelőtt, de akkor nem tulajdonítottam ennek különösebb fontosságot. Mára ez a kérdés tisztázódott számomra, s ha sokszor úgy érzem is, hogy az egyetemes magyarság és az egyetemes marhaság közt ugyanaz a vékony válaszfal van, mint az őrült és a zseni közt, azért vállalom. Mindet ha kell, az egyetemesség érdekében.
Mert egykor nem volt természetes, hogy az anyaországon kívüli magyarság éppoly összetevője az egyetemesnek, mint a nemzet nevét viselő ország állampolgára. A magyarság belső kisebbségeként így éltem magam is az életemet; nem vagyok rá büszke, csak vallom: addig nem érett egy nemzet a tettekre, amíg nem képes befogadni az egésznek minden részletét. S ha korábban Ady azt írhatta, hogy „minden egész eltörött”, s váteszként az ország darabokra zúzását is megénekelhette ezáltal, akkor a mai magyaroknak tényleg az a dolguk, hogy a részeket összeállítsák – nem a történelmieket, hanem a szellemieket. Hogy a szellemek helyett, melyek hetven év alatt ellepték a Kárpát-medencét, ma a tisztánlátás higgadt apostolai vegyék át a kezdeményezést.
Nem hiszem, hogy bármely állam kiheverhette volna a maga Trianonjának a traumáját, talán ha az a szerencse érte, hogy nem is volt neki. A mindenkori európai nagyhatalmak mindig annyira féltek egymástól, hogy a másik területét nemigen szabdalták föl, nehogy a határrevízió kérdése ismét felvetődjön, inkább a kisebb államokat nyirbálták keresztül-kasul. A szomszédos államocskák pedig mindig bedőltek ennek a trükknek, s ők is levágtak maguknak egy karéjt. De ez már az ő lelkiismeretüket terheli, a miénket az, hogy a határon túl nem mertünk nézni, nem mertük vállalni, hogy mindenki magyar, aki magyarnak vallja magát. Ezt sokáig nem vette be az „anyaországi” magyarság tudata, a kevély ellenállásba vagy a felőrlő asszimilációba kényszerített kisebbségi, a trianoni határokon kívüli magyarság öntudata pedig igencsak elenyészett. A magyar-magyar kapcsolatok felújítását, beláthatjuk, nem lehetett tovább halasztani. Még akkor sem, ha sok mindenben továbbra sem értjük meg egymást. A régi beidegződések is tovább működnek, hiszen a nyilatkozók és a kommentátorok a jogos megelégedés hangán szóltak a Magyarok III. Világkongresszusa befejeztével, de azt nem említették, hogy a zárt ajtók mögött sokszor alacsony szintű, vádaskodásokkal teli vita is folyt. Például az amerikás magyarok között. Nem a turáni, hanem a trianoni átok ül a lelkeken.
Találkozásaim közül a baranyai és a szlavóniai magyarokkal való volt a legkeserűbb. Az emberek magukba fordulnak, ha mindenüket elveszik. Bíznak, de egyre kevésbé hisznek. Nincs bennük gyűlölet – soha nem is volt –, csak a végét szeretnék látni hányattatásuknak. „A magyar kormány tényleg befogadott bennünket” – mondják –, „de nem tett meg mindent azért, hogy visszakerüljünk. Ha egy magyarországi szerb faluval úgy bántak volna el a magyarok, mint Kóróggyal a szerbek, akkor abból már nemzetközi botrány támadt volna” – vélik. Nyilván a fájdalom a legnagyobb igazság.
Az erdélyiek úgy jöttek el, hogy Romániában szinte hazaárulókká nyilvánították őket tettükért. Különösebben nem izgatta őket, nem vették sorscsapásnak. Nagyobb is érte őket már. El akarom adni a kis földemet, mondom újdonsült székelyudvarhelyi ismerősömnek, mert éppen ezt a témát pendítettük meg. „A földet nem szabad eladni!” – vágja ki. Csak akkor nyugszik meg, amikor mondom, hogy rendes ember veszi meg. Ő még tudja, hogy a szavaknak van hitelük. S azt is, hogy Madéfalván annak idején hiába fogdosta össze erőszakkal a császár a székely fiakat, s hiába rendezett köztük vérfürdőt, s akik megmaradtak, azokat hiába vitte katonának. A had elvonult a székelység megmaradt. Ősei földjén.
A szlovákiai magyarok is átéltek már néhány kitelepítést, s most már nem fűlik a foguk hozzá. Végül is megmaradtak, még akkor is, ha felfogásuk hasonló, mint a miénk volt, amikor úgy véltük, hogy ha már mindenképpen másik államban kell élnünk, akkor az inkább legyen Jugoszlávia, mint Szerbia, mert ott nyilvánvalóan nagyobbak az esélyeink a kibontakozásra. Ahogy most áll a dolog, nekik is meglesz a maguk Szerbiájuk, s csak üdvözölhetik, ha a szlovák héják nem repülnek olyan magasra, mint déli rokonaik, s nem csapnak le rájuk is.
Szóval, van mit megbeszélni. Erre később is rájöttem, amikor, immár a határ innenső oldalán, a politikai összecsapások kereszttüzét figyeltem. Mit mondjak, nekem igen szimpatikus volt, ahogy Panić úr gatyába rázta a szövetségi parlamentereket. Az például, ahogyan Šešelj radikálisainak megmagyarázta, hogy az ő apja is radikális volt, de okos radikális. Tetszett az a javaslata is, amit Tuđmannak tett: tüntesse el a horvát zászlóról a sakktáblát, akkor ő garantálja, hogy az összes szerb leborotválja a szakállát. (Ha Tuđman ebbe belemegy, akkor csak a kisebbségek viselnek majd szakállt a megkülönböztetés végett?) A doktorok doktorát, minden picik legkisebbjét, egykori makrancos államelnökünket a pápaszemes Jovićot is megdicsérte, mondván, hogy érdekes volt, amit mondott Panić úr, érdekes volt az eddig is, csak nagyon sokan nem tudják elmesélni, mennyire, mert időközben belehaltak.
Egyébiránt rendkívül örülök annak, hogy lapunk éppen egy történelmi napon jelenik meg, akkor, amikor Európa Londonban pontot akar tenni a jugoszláv válság végére. Az öreg hölgy csak azt nem tudja, hogy a Balkánon is hódít az operett, s ott is ismerik a „Londonban, sej, van számos utca...” kezdetű slágert. Minden utcán van sarok, s a sarok mögött van, aki jól fejbe kólintsa az Európa-házba igyekvő gyanútlan járókelőt. Erről pedig egy vicc jut eszembe:
– Milyen jelet visel a rendőr a karján?
– ?
– URH-primitív.
Hát, ennyit a történelmi tapasztalatokról. Meg Szerbia rendőri szerepéről Európa megszállásában.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Az ukrán-magyar kémjátszma
Az sem világos, hogy mi történik az Ukrajnából származó titkosszolgálati információkkal. „A legnagyobb kockázat az, hogy >
Orbán összeesküvés-játéka
Orbán belpolitikai játszmát folytat az összeesküvéssel, az Ukrajnával kirobbant kémvádat az ellenzék ellen igyekszik fordítani – >
Egy horogkereszt-szörnyeteg Von der Leyen fejjel
Mivel az USA már nem számít ellenségnek, most az EU került a moszkvai propaganda célkeresztjébe. Megjelent >
Választási pamflet
Csakhogy nekünk nem olyan Európa kell, amelyben egy sírgyalázóval bármiben is egyet lehet érteni. A mi >
Elváltak haragos útjaik
A rezsim félreérthetetlenül, pont úgy viszonyul Magyar Péterhez, ahogy üldöző az üldözötthöz, miközben Gyurcsány Ferenc, aki >
Orbán ügynökei kémkedtek Ukrajnában?
Az ukrán vádakból az rajzolódik ki, hogy a magyar katonai hírszerzés a többi közt fel akarta >
A politikai újonc Magyar Péter véget vet Orbán bűvhatásának
Tavaly február óta rakétasebességgel tör előre a Tisza elnöke – állapítja meg a svájci közmédiában, az >
Merz lehet minden idők legfontosabb német kancellárja
Ivan Krasztev úgy gondolja, hogy nincs Európában olyan politikus, aki igazodási pont lehetne a vadonatúj német >
Netanhaju abban gondolkodik, hogy vagy elfoglalja Gázát, vagy lakhatatlanná teszi
Bármelyik is következik be, ő csak nyer vele. Mindkét terven az látszik, hogy a szélsőséges politika >
Ha kudarcot vall a Merz-Macron-duó, az azt jelenti, hogy Európa zátonyra fut
Ezt jelentett Párizsból az új kancellár villámlátogatás után a Handelsblattnak Gregor Waschinski. Esélynek gondolja a földrész szempontjából >
Musk fájdalmas búcsúja
A Financial Times szemleírója, Edward Luce úgy ítéli meg, hogy fájdalmas búcsú előtt áll Elon Musk, >
Orbánék harmadik nekifutása Magyar Péter mentelmi jogának megvonására
Magyar Péter azt gondolja: Orbán azért cseszegeti európai képviselőként a mentelmi joga megvonásával, mert így akarja >