2019. szeptember 21. szombat
Ma Máté, Mirella, Jónás névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

Egy magyar Budapesten

A Magyarok Világtalálkozójától a szerbiai valóságig

Keszég Károly

Magyar voltam Budapesten. Annak születtem, igaz, néhány évtizeddel ezelőtt, de akkor nem tulajdonítottam ennek külö­nösebb fontosságot. Mára ez a kérdés tisztázódott számomra, s ha sokszor úgy érzem is, hogy az egyetemes magyarság és az egyetemes marhaság közt ugyanaz a vékony válaszfal van, mint az őrült és a zseni közt, azért vállalom. Mindet ha kell, az egyetemesség érdekében.

Mert egykor nem volt természetes, hogy az anyaországon kívüli magyarság éppoly összetevője az egyetemesnek, mint a nemzet nevét viselő ország állampolgá­ra. A magyarság belső kisebbségeként így éltem magam is az életemet; nem vagyok rá büszke, csak vallom: addig nem érett egy nemzet a tettekre, amíg nem képes befogadni az egésznek minden részletét. S ha korábban Ady azt írhatta, hogy „minden egész eltörött”, s váteszként az ország darabokra zúzását is megénekel­hette ezáltal, akkor a mai magyaroknak tényleg az a dolguk, hogy a részeket összeállítsák – nem a történelmieket, ha­nem a szellemieket. Hogy a szellemek helyett, melyek hetven év alatt ellepték a Kárpát-medencét, ma a tisztánlátás hig­gadt apostolai vegyék át a kezdeményezést.

Nem hiszem, hogy bármely állam kiheverhette volna a maga Trianonjának a traumáját, talán ha az a szerencse érte, hogy nem is volt neki. A mindenkori európai nagyhatalmak mindig annyira fél­tek egymástól, hogy a másik területét nemigen szabdalták föl, nehogy a határre­vízió kérdése ismét felvetődjön, inkább a kisebb államokat nyirbálták keresztül-ka­sul. A szomszédos államocskák pedig mindig bedőltek ennek a trükknek, s ők is levágtak maguknak egy karéjt. De ez már az ő lelkiismeretüket terheli, a miénket az, hogy a határon túl nem mertünk nézni, nem mertük vállalni, hogy mindenki ma­gyar, aki magyarnak vallja magát. Ezt sokáig nem vette be az „anyaországi” magyarság tudata, a kevély ellenállásba vagy a felőrlő asszimilációba kényszerített kisebbségi, a trianoni határokon kívüli magyarság öntudata pedig igencsak ele­nyészett. A magyar-magyar kapcsolatok felújítását, beláthatjuk, nem lehetett to­vább halasztani. Még akkor sem, ha sok mindenben továbbra sem értjük meg egymást. A régi beidegződések is tovább működnek, hiszen a nyilatkozók és a kommentátorok a jogos megelégedés hangán szóltak a Magyarok III. Világkong­resszusa befejeztével, de azt nem említet­ték, hogy a zárt ajtók mögött sokszor alacsony szintű, vádaskodásokkal teli vita is folyt. Például az amerikás magyarok között. Nem a turáni, hanem a trianoni átok ül a lelkeken.

Találkozásaim közül a baranyai és a szlavóniai magyarokkal való volt a legke­serűbb. Az emberek magukba fordulnak, ha mindenüket elveszik. Bíznak, de egyre kevésbé hisznek. Nincs bennük gyűlölet – soha nem is volt –, csak a végét szeret­nék látni hányattatásuknak. „A magyar kormány tényleg befogadott bennünket” – mondják –, „de nem tett meg mindent azért, hogy visszakerüljünk. Ha egy ma­gyarországi szerb faluval úgy bántak volna el a magyarok, mint Kóróggyal a szerbek, akkor abból már nemzetközi botrány tá­madt volna” – vélik. Nyilván a fájdalom a legnagyobb igazság.

Az erdélyiek úgy jöttek el, hogy Romá­niában szinte hazaárulókká nyilvánították őket tettükért. Különösebben nem izgatta őket, nem vették sorscsapásnak. Na­gyobb is érte őket már. El akarom adni a kis földemet, mondom újdonsült székely­udvarhelyi ismerősömnek, mert éppen ezt a témát pendítettük meg. „A földet nem szabad eladni!” – vágja ki. Csak akkor nyugszik meg, amikor mondom, hogy rendes ember veszi meg. Ő még tudja, hogy a szavaknak van hitelük. S azt is, hogy Madéfalván annak idején hiába fog­dosta össze erőszakkal a császár a székely fiakat, s hiába rendezett köztük vérfürdőt, s akik megmaradtak, azokat hiába vitte katonának. A had elvonult a székelység megmaradt. Ősei földjén.

A szlovákiai magyarok is átéltek már néhány kitelepítést, s most már nem fűlik a foguk hozzá. Végül is megmaradtak, még akkor is, ha felfogásuk hasonló, mint a miénk volt, amikor úgy véltük, hogy ha már mindenképpen másik államban kell élnünk, akkor az inkább legyen Jugoszlá­via, mint Szerbia, mert ott nyilvánvalóan nagyobbak az esélyeink a kibontakozásra. Ahogy most áll a dolog, nekik is meglesz a maguk Szerbiájuk, s csak üdvözölhetik, ha a szlovák héják nem repülnek olyan magasra, mint déli rokonaik, s nem csap­nak le rájuk is.

Szóval, van mit megbeszélni. Erre később is rájöttem, amikor, immár a ha­tár innenső oldalán, a politikai összecsa­pások kereszttüzét figyeltem. Mit mond­jak, nekem igen szimpatikus volt, ahogy Panić úr gatyába rázta a szövetségi parla­mentereket. Az például, ahogyan Šešelj radikálisainak megmagyarázta, hogy az ő apja is radikális volt, de okos radikális. Tetszett az a javaslata is, amit Tuđmannak tett: tüntesse el a horvát zászlóról a sakktáblát, akkor ő garantálja, hogy az összes szerb leborotválja a szakállát. (Ha Tuđman ebbe belemegy, akkor csak a kisebbségek viselnek majd szakállt a meg­különböztetés végett?) A doktorok dokto­rát, minden picik legkisebbjét, egykori makrancos államelnökünket a pápasze­mes Jovićot is megdicsérte, mondván, hogy érdekes volt, amit mondott Panić úr, érdekes volt az eddig is, csak nagyon sokan nem tudják elmesélni, mennyire, mert időközben belehaltak.

Egyébiránt rendkívül örülök annak, hogy lapunk éppen egy történelmi napon jelenik meg, akkor, amikor Európa Lon­donban pontot akar tenni a jugoszláv válság végére. Az öreg hölgy csak azt nem tudja, hogy a Balkánon is hódít az operett, s ott is ismerik a „Londonban, sej, van számos utca...” kezdetű slágert. Minden utcán van sarok, s a sarok mö­gött van, aki jól fejbe kólintsa az Európa-­házba igyekvő gyanútlan járókelőt. Erről pedig egy vicc jut eszembe:

– Milyen jelet visel a rendőr a karján?

– ?

– URH-primitív.

Hát, ennyit a történelmi tapasztalatok­ról. Meg Szerbia rendőri szerepéről Euró­pa megszállásában.

1992. augusztus 26.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A világ a tekintélyelvűség és a demokrácia csatáját vívja

A kimenetel nyitott, de az már biztos, hogy még nem lehet megpecsételtnek tekinteni a liberális modell >

Tovább

Rossz vicc...

... hogy az a valaki lenne illetékes a nyugat-balkáni országok, így Macedónia felvételének előkészítésében, akit felelősség >

Tovább

Ismét szégyenpadon az Orbán-kormány

Magyarországnak először kellett az EU színe elé járulnia az alapértékek megsértésének vádja miatt, a tegnapi meghallgatás >

Tovább

Trump aláássa a gazdasági és politikai szabadságot

Félő, hogy fenyegetések és a kirohanások hatására más ágazatokban is gyökeret ver a félelem. A Facebook >

Tovább

Félő, hogy Orbán Johnson kedvéért vétózni fog

Brüsszeli illetékesek, akik nagymértékben pártolják a halasztást, bizalmasan elismerik, hogy nemigen tudnak mit tenni, ha a >

Tovább

Tort ülnek a nacionalisták a Balkánon

A Grazi Egyetem Délkelet-Európa Tanszékének vezetője úgy véli, hogy Trócsányi jelölése azt mutatja: von der Leyen >

Tovább

Az EU Orbán alá tolja az illiberális szervezkedést

Nincs komoly esély arra, hogy Orbán embere a ciklus végére elérje, hogy ezeket a balkáni országokat >

Tovább

Az USA a SZER-rel megdorgálja Orbánt

Magyar részről hivatalosan még nem nyilatkoztak az elképzelésről, de úgy tudni, hogy Cornstein budapesti nagykövet próbált >

Tovább

Washingtonnak meg kell szólalnia

A világ most fordulóponthoz érkezett és az USÁ-nak ismét el kell döntenie, hogy felemeli-e hangját, továbbá >

Tovább

Futás a halottak között

Bizony szükség van a testmozgásra, ezért az ötletes elképzelést nincs okunk kritizálni. Inspiráló és lélekemelő, az >

Tovább

NYT: A SZER májusban újrakezdi

A budapesti amerikai nagykövet igyekezett bagatellizálni a döntést, hogy újra Magyarországra települ a rádió. Illetékesek szerint >

Tovább

Fischer: Magyarországon sosem lesz demokrácia

Magyarország mindig is feudális állam volt, a liberalizmus nem tudott gyökeret verni. A hatalmat például úgy >

Tovább