Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

MiNapló Irodalmi Napló Itthon/Otthon KülNapló TegNapló Délvidékum BulvárNapló Tapló

Fiók

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Lassan kezd fény derülni arra az összetűzésre, amely a szerbiai végkifej­let két főszereplője, Milan Panić és Slobodan Milošević között játszódott le. A belgrádi hírközlő szervek, legalábbis azok, amelyek még mindig a nemzeti bolsevik vezetés szolgálatában állnak, az ügyet igyekeztek agyonhallgatni. Tekin­tettel a szövetségi miniszterelnök szóki­mondására ez igen nagy erőfeszítésük­be telhetett. No, de nem először leplez­ték a leplezetlen igazságot.

Az igazság viszont ismét csak képlé­kenynek mutatkozott, és az Önök króni­kása is kezd rugalmasabban viszonyulni a Panić-jelenséghez. Ehhez azonban kellett egy bizonyos „történelmi distan­cia”, meg az, hogy az örökmozgó ame­rikai középcsatár maga is elhatárolód­jon „munkaadói”-tól. Itt elsősorban Miloševićre, de eszmei atyjára, Ćosićra is gondolok. Többek füle hallatára a szö­vetségi miniszterelnök a szerb államfő menesztését helyezte kilátásba London­ban, és mit sem változtat ezen a té­nyen, hogy hazatértekor ezen a szen­tencián egy kicsit enyhített.

A szerb elnök mi mást tehetett vol­na, mint hogy otthagyja a „jugoszláv” küldöttséget, és korábban hazautazik. Annál is inkább, mert Panić leintette a londoni konferencián Miloševićet. A jól értesült angol sajtó azonnal meg is írta, hogy a leintett (és vérig sértett) szerb nemzetvezér nem állta ki, hogy ne te­gyen megjegyzést arra, amit a szövetsé­gi miniszterelnök mondott Kosovóról („Nagyobb önállóságot adok Kosovónak, mint amennyit a nemzetközi kö­zösség követel.”). Milosević állítólag a következőket mondta eme szentségtörő szavak hallatán: „Te hülye, ülj vissza azonnal”.

Belpolitikai téren is mélyütés érte az állítólag pekingi nagykövetnek készülő szerb főnököt. Háta mögött és a tudta nélkül (ki más, mint) Panić leváltotta egyik legközelebbi munkatársát, Mihalj Kertest, aki a szövetségi belügyminisz­ter-helyettes szerepében tetszelgett az utóbbi időben. A joghurtforradalom egyik legkomikusabb bábjára nem kel­lene egyetlen mássalhangzót sem elfe­csérelni és, hogy mégis ezt teszem, ez csak azért van, mert egy össznemzeti patológia kirívó jelenségével állunk szemben. Nincs tárgyi bizonyítékom an­nak alátámasztására, hogy Kertes Hor­vátország, Bosznia, Crna Gora területén hol és milyen embereket látott el fegy­verekkel – remélem, ezzel egy, a közel­jövőben megtartandó nürnbergi per foglalkozik majd –, de azt végképpen ízléstelennek tartom, hogy Mihalj ma­gyar mivoltára hivatkozik. Egyszer már megtette, és emiatt mi, magyarok 1988-ban nagyon szégyelltük magun­kat. Most azzal vádolja leváltóit, hogy egy „magyar”-t akarnak bűnbaknak ki­nevezni a háború összes bűneiért! Ezek után egyet le lehet szögezni: a pofátlan­ságnak nincs határa. Legalábbis a Milošević-csapatban nincs.

Az említett modortalanság tekinteté­ben még a felsoroltakon is túltett a szarajevói romboló, Karadžić. Miután taknyos gyerekként kitessékelték a lon­doni konferenciateremből, és a számára méltatlan kisebbségi helyiségbe utasí­tották – minden idejét az újságíróknak szentelte. Aranyköpései sorozatát azzal koronázta, hogy nagylelkűen felajánlotta a csapatai által meghódított területek 20 százalékát Az általam egykor vén kurvának nevezett Európa erre meg se mukkant, és még szerencse, hogy Eagleburger ügyvezető, amerikai külügyminisz­ter odaszólt nem a 20 százalékot ha­nem az egészet vissza kell adni. Persze, egyáltalán nem biztos, hogy a világ végül is nem fogja lenyelni a szerb hódítások tényét. Ha már ugyanis leült tárgyalni azzal a Miloševićtyel, akinek állítólag előkészíti a helyét a háborús bűnösök szamárpadjában.

Addig is, amíg a per meg nem kezdődik, szorongva figyeljük, hogy mit akarnak még tenni velünk, kisebbsé­gekkel ezeken a vidékeken. Kétségtelen sikerként könyvelhettük el, hogy a VMDK képviselője is ott lehetett Lon­donban, de ugyanakkor elképedve fo­gadtuk azokat a híreket, amelyek szerint a szerb kormány megparancsolja a főleg magyarok lakta községeknek: ennyi és ennyi ezer szerb menekültnek adjon ideiglenes öröklakást. Ilyen körül­mények között nem csoda, ha a VMDK vezetősége az etnikai összetétel erősza­kos megváltoztatásáról beszél. És sür­geti a különböző szintű és tartalmú autonómiák megvalósítását Amíg nem lesz késő.

Én ebben az indokolt sietségben lá­tom annak az okát, hogy a VMDK nemcsak Vajdaság területi autonómiájá­ban véli megtalálni az itteni magyarság védelmének garanciáját. Ha jól értelme­zem, a magyar érdekszervezet vezetősé­gi tagjainak néhány nyilatkozatát akkor kiviláglik: a VMDK-nak semmi kifogása sincs Vajdaság autonómiája ellen – és most következik számomra a kulcsfon­tosságú mondat – amennyiben a vajda­sági szerbek is valójában akarják azt. Akarják-e? A joghurtforradalom óta számtalanszor felvetett kérdés ez. És azóta is megválaszolatlan. Van-e idő arra, hogy a szerb nemzet józanabb része Észak-Szerbiában belássa: Vajda­ság bekebelezésével nem egy nagy nemzeti álom kezdett valóra válni, ha­nem egy velejéig romlott rezsim halál­tánca a hullák körül. Akik között szer­bek is vannak. Jócskán.

Vagy megismétlődik a már annyiszor lejátszott forgatókönyv: a kosovói szer­bek megjelennek a szövetségi képvi­selőház előtt, és követelik Milán Panić lemondását, mert alapvető emberi jo­gokat ígért az albánoknak. Milošević előveszi a kosovói ütőkártyáját; remél­jük, most már rajtaveszt.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Lépésnyire a végső győzelemtől

Már nem csodálkozunk rajta, hogy a „protestáló hit, küldetéses vétó” egyházának püspökét államunk vitathatatlan vezetője jelöli >

Hasznos-e a bojkottálás?

Legyünk tisztában: A választásokat mindenképpen megtartják, az ellenzék részvételével, vagy az nélkül.  A VMSZ és a >

Alászolgája Főnök, s respekt

Végleg populista fordulatot vett a rommagyar politika, nemcsak esetenként, azaz kampányban, hanem immár eldőlt, hogy minden >

Szerelmünk volt és mostohánk lett

Többször is találkoztam Konráddal, hol Berlinben hol Budapesten, de nem került szóba Közép-Európa. Az utolsó néhány >

Requiem a vajdmagy sajtószabadságért

Ma Bodzsoni és Ternovácz a vajdmagy újságírás két doyenje, vagy éppen szimbóluma – a két Nagy >

Jelzők zűrzavarában

„Nem követhetnénk el nagyobb hibát annál, ha az eszmetörténet tárgykörében vizsgálnánk meg Orbán fejtegetéseinek valós vagy >

Magyar-magyar párbeszéd?

Ez is arra utal, hogy a VMSZ elnökét mennyire (nem) érdekli a magyar-magyar együttműködés! De miért >

Meghaltatok

Ez nem nekrológ. Csak lamento, jelentékeny emberek halálakor – amely mély válsággal esik egybe időben – >

A szocializmusban az volt a legrosszabb, ami utána következett

Vannak azonban olyanok is, akik kritikusak a múlttal szemben, de a jelennel szemben is. Ők lettek >

Nyári emlék

10 éve írtam Rajk Laci 60. szülinapjára (1949. január 26.). Nem gondoltam, hogy ez a megemlékezés >

Az abszurd, "amiben élsz"

Az EP választásokkal fordulatot vett és kiteljesedett a rommagyar politika és végképp elköteleződött a nacionalista-populista – >

A miniszterelnök nem magánember

Hiszen azt senki nem gondolhatja, hogy ez lenne Tarlós István budapesti főpolgármester választási üzenete (via Gulyás): >

1990-2009 © Napló. | Impresszum | Tartalomjegyzék | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Kapcsolat |