Ma Katalin, Kitti, Zsófia, Piusz névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
A vírus
Avagy: újabb hangulatképek a hontalanok hazájából
Bódis Gábor
Azt hiszem, minden valamirevaló fővárosban van egy fehér ház, amely ugyan nem az a Fehér ház, de azért van. Ilyen a budapesti is, amely valamikor a Központi Bizottság marxista-leninista-kádárista tagjainak volt a fellegvára, de mostanság már átvedlett parlamenti segédépületté.
Nos, a tudósító olyan kiváltságban részesült, hogy önszántából bebotorkálhatott a kockaépületbe. A VMDK küldöttsége tartott sajtóértekezletet a Szabaddemokraták Szövetségének irodájában. Két napig tárgyaltak itt ezt megelőzően Göncz Árpáddal, az MDF-fel, a Fidesz-szel, az SZDSZ-szel meg a főpolgármesterrel. Ide már csak ketten jöttek: Szecsei Mihály és Varga Zoltán. Szép számban össze is gyűltek az újságírók, akiknek a jelentős része nemrég még az Újvidéki Rádió vagy Televízió munkatársa volt. Azóta nincs Újvidék, alig van Rádió, és baj, hogy még van Televízió.
Megkezdődik a sajtóértekezlet. Varga Zoltán elmagyarázza a délvidéki magyarságot leginkább égető gond, az új (ki)oktatási törvény alapvető ismérveit, Szecsei Mihály pedig a szerbiai gazdaságban uralkodó áldatlan állapotokat ecseteli. Ezt követően jöhetnek a kérdések. Jöttek is. És itt kezdődik valójában a történetem. Egy hölgy, aki a Magyar Rádió munkatársaként mutatkozott be, rendkívül illedelmesen ugyan, de arra volt kíváncsi, hogy „rendben van az, hogy az általános iskolában követelik az anyanyelven történő oktatást, ám ez nem teljesen jogos a középiskolákban, főleg a szakközépiskolákban, mert a tanulók így nem sajátítják el az államnyelvet, és akkor hátrányos helyzetbe kerülnek”. A kollegina még valami olyasmit is mondott, hogy egynemzetiségű, homogén országban ez nem teljesen célszerű. Varga Zoltán higgadtan válaszolt, amíg az Önök tudósítója kínjában vigyorgott, és csak a szabadkai hatodik köri polgári nevelésének tudható be, hogy nem sajátította ki a megválaszolás jogát. Egyetlen dolgot azonban elismert a kérdezőnek: ő legalább hangosan kimondta azt, amit a magyarországi társadalom, az ő nagy rendszerváltási buzgóságában gondol, ha éppen van egy kis ideje. Ugyan mit is akarunk mi, trianoni mostohagyerekek: a történelem útjai kiszámíthatatlanok, a határok meg áthághatatlanok. Aki a mi kis akolunkba került, magyar lesz, aki meg hozzájuk, az alkalmazkodjon. Ezen az alapképleten még az sem változtat sokat, hogy anyaországunkban időnként krokodilkönnyeket hullatnak az „elszakadtakért”. Arra viszont már nem jut idő, hogy az agyonkárhoztatott kádárizmus által asszimilált magyarországi kisebbségek számára egy elfogadható kisebbségi törvényt hozzanak Jovan, Karel, Nemecsek – magyar volt és magyar lesz.
Mégis az egészben az Önök tudósítóját az az önzetlen, empatikus aggodalom hatotta meg, amellyel sorsunk iránt viseltetnek – mi lesz veletek, ha nem tanultok meg szerbül vagy horvátul vagy szlovénul vagy szlovákul vagy románul. Jelentem, megtanultunk, annak ellenére, hogy abban az „átkozott” titoizmusban nevelkedtünk fel. Olyannyira, hogy többségünk már csak dadog az anyanyelvén.
Emlékszem, még jóval a rendszerváltások szezonja előtt, egy jugoszláv parlamenti küldöttséget kísértem budapesti látogatásán. Akkor még jócskán volt a megrontó tőkés hitelekből, és a Magyar Televízióban a lehető legdrágább módon, magas frekvenciájú video-vonalakon küldtük el beszámolóinkat. Ez annyit jelentett, hogy az akkor még többnyelvű Jugoszláv Rádió és Televízió más-más akolból származó tudósítói beültek a helyi (a mi esetünkben a Magyar) televízió stúdiójába, és ki-ki a saját nyelvén elmondta a mondókáját. Mondhatom, hogy azóta sem arattam akkora sikert a magyar kollegáknál: szinte végigtapogattak, hitetlenkedve rázva egy-nemzetű kobakjukat – ebből az idegen testből magyar szavak buknak ki? Akkor ez a kádárizmus, a proletár internacionalizmus és a monszunesők bűne volt. De könyörgöm, Jani bácsit már eltemettük, sőt a nénit is. Vagy még mindig túl üresek lennének a temetők?
Nálunk (már az ottani Nálunkra gondolok), sajnos, merőben más a helyzet. Továbbra is azonban az a baj (persze egyáltalán nem csak ez), hogy a hírek eljutnak az anyaországig, de azok értelme fennakad ama áthághatatlan határon. Mintha Tanganyikában lőnének, és onnan téved el ide egy-egy gránát, hogy a be-berepülő bombázókról ne is beszéljek. Mintha nem lenne csak pillanatok műve, hogy lángba boruljon a szomszédság is – amely békésen kávézik a Gerbaud-ban. Uraim és hölgyeim, a háború vírusa az oktatási törvényben is benne van. Meg a közönyben.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Hány tonnát nyom Európa
20 éve politikai szempontból különösen fontos volt, hogy Magyarország és Lengyelország bekerüljön az EU-ba, ma viszont >
A befejezetlen projekt
Hatalmas sikernek bizonyult az Unió keleti bővítése, mert az azóta eltelt időben a korábbi választóvonal mindkét >
Időkapu
Lehetséges, hogy kisebb Ukrajna lesz, de hogy ez az Ukrajna Európa részévé válik és szemben fog >
Ha Horthy Miklós lehetett tengernagy hadiflotta nélkül!
Orbán Viktor vendégül látja Trump híveit, mert az elnök újraválasztásában reménykedik. A CPAC rendezvényére egész Európából >
Von der Leyen ismétel, vagy?
Az Economist úgy ítéli meg, hogy von der Leyen nagy esélyes ugyan, mégsem lesz könnyű elérnie, >
A Fico-kormány átneveli a közmédiát
A populista-nacionalista szlovák kormány neki kezes intézményre akarja lecserélni a közmédiát. Már elfogadta az erre vonatkozó >
Nehogy tragikus hős legyen
Míg a kérdésén gondolkodtam, „Hogy bírod lelkileg ezt a sok valóságot a fejedben?”, ő már válaszolt >
Politikai válság Horvátországban
Paul Lendvai azt írja a horvát választás után, hogy a zágrábi politikában jelenleg minden elképzelhető. Válság >
Veszélyes lehet-e ez az ember Orbán számára?
Nemigen fordul elő, hogy valaki veszélyessé válik Orbán Viktor számára, de most valami megmozdult az országban, >
A szélsőjobb át akarja venni Európát és Meloni mutatja hozzá az utat
Ezt írja Rómából a New York Timesban David Broder, aki nemrégiben könyvet jelentetett meg a mai >
Orbán illúziói a nagyságról
Orbán hiú reményei összeomlottak. A miniszterelnök azt remélte, hogy egy nacionalista, bevándorlás-ellenes, Putyin-párti ellenforradalmat vezethet Európa >
Káoszba fulladt a brüsszeli szélsőjobbos konferencia
A New York Times szerint örül az európai jobboldal, mert brüsszeli tanácskozásukat törölni próbálták. Pedig a >