2020. április 8. Szerda
Ma Dénes, Valér, Valter névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

A vírus

Avagy: újabb hangulatképek a hontalanok hazájából

Bódis Gábor
Bódis Gábor
A vírus

Azt hiszem, minden va­lamirevaló fővárosban van egy fehér ház, amely ugyan nem az a Fehér ház, de azért van. Ilyen a budapesti is, amely valamikor a Köz­ponti Bizottság marxista-leninista-kádárista tagjainak volt a fellegvára, de mostanság már átvedlett par­lamenti segédépületté.

Nos, a tudósító olyan ki­váltságban részesült, hogy önszántából bebotorkálha­tott a kockaépületbe. A VMDK küldöttsége tartott sajtóértekezletet a Szabad­demokraták Szövetségének irodájában. Két napig tár­gyaltak itt ezt megelőzően Göncz Árpáddal, az MDF-fel, a Fidesz-szel, az SZDSZ-szel meg a főpolgármester­rel. Ide már csak ketten jöttek: Szecsei Mihály és Varga Zoltán. Szép szám­ban össze is gyűltek az új­ságírók, akiknek a jelentős része nemrég még az Újvi­déki Rádió vagy Televízió munkatársa volt. Azóta nincs Újvidék, alig van Rá­dió, és baj, hogy még van Televízió.

Megkezdődik a sajtóérte­kezlet. Varga Zoltán elma­gyarázza a délvidéki ma­gyarságot leginkább égető gond, az új (ki)oktatási tör­vény alapvető ismérveit, Szecsei Mihály pedig a szerbiai gazdaságban uralkodó áldatlan állapotokat ecseteli. Ezt követően jö­hetnek a kérdések. Jöttek is. És itt kezdődik valójában a történetem. Egy hölgy, aki a Magyar Rádió munka­társaként mutatkozott be, rendkívül illedelmesen ugyan, de arra volt kíván­csi, hogy „rendben van az, hogy az általános iskolában követelik az anyanyelven történő oktatást, ám ez nem teljesen jogos a kö­zépiskolákban, főleg a szakközépiskolákban, mert a tanulók így nem sajátítják el az államnyelvet, és akkor hátrányos helyzetbe kerül­nek”. A kollegina még vala­mi olyasmit is mondott, hogy egynemzetiségű, ho­mogén országban ez nem teljesen célszerű. Varga Zoltán higgadtan válaszolt, amíg az Önök tudósítója kínjában vigyorgott, és csak a szabadkai hatodik köri polgári nevelésének tudható be, hogy nem sa­játította ki a megválaszolás jogát. Egyetlen dolgot azonban elismert a kér­dezőnek: ő legalább han­gosan kimondta azt, amit a magyarországi társadalom, az ő nagy rendszerváltási buzgóságában gondol, ha éppen van egy kis ideje. Ugyan mit is akarunk mi, trianoni mostohagyerekek: a történelem útjai kiszámít­hatatlanok, a határok meg áthághatatlanok. Aki a mi kis akolunkba került, ma­gyar lesz, aki meg hozzá­juk, az alkalmazkodjon. Ezen az alapképleten még az sem változtat sokat, hogy anyaországunkban időnként krokodilkönnyeket hullatnak az „elszakadtakért”. Arra viszont már nem jut idő, hogy az agyonkár­hoztatott kádárizmus által asszimilált magyarországi kisebbségek számára egy elfogadható kisebbségi tör­vényt hozzanak Jovan, Ka­rel, Nemecsek – magyar volt és magyar lesz.

Mégis az egészben az Önök tudósítóját az az ön­zetlen, empatikus aggoda­lom hatotta meg, amellyel sorsunk iránt viseltetnek – mi lesz veletek, ha nem tanultok meg szerbül vagy horvátul vagy szlovénul vagy szlovákul vagy romá­nul. Jelentem, megtanul­tunk, annak ellenére, hogy abban az „átkozott” titoizmusban nevelkedtünk fel. Olyannyira, hogy többsé­günk már csak dadog az anyanyelvén.

Emlékszem, még jóval a rendszerváltások szezonja előtt, egy jugoszláv parla­menti küldöttséget kísér­tem budapesti látogatásán. Akkor még jócskán volt a megrontó tőkés hitelekből, és a Magyar Televízióban a lehető legdrágább módon, magas frekvenciájú video-vonalakon küldtük el be­számolóinkat. Ez annyit je­lentett, hogy az akkor még többnyelvű Jugoszláv Rádió és Televízió más-más akol­ból származó tudósítói be­ültek a helyi (a mi esetünk­ben a Magyar) televízió stú­diójába, és ki-ki a saját nyelvén elmondta a mon­dókáját. Mondhatom, hogy azóta sem arattam akkora sikert a magyar kollegák­nál: szinte végigtapogattak, hitetlenkedve rázva egy-nemzetű kobakjukat – ebből az idegen testből magyar szavak buknak ki? Akkor ez a kádárizmus, a proletár internacionalizmus és a monszunesők bűne volt. De könyörgöm, Jani bácsit már eltemettük, sőt a nénit is. Vagy még min­dig túl üresek lennének a temetők?

Nálunk (már az ottani Nálunkra gondolok), saj­nos, merőben más a hely­zet. Továbbra is azonban az a baj (persze egyáltalán nem csak ez), hogy a hírek eljutnak az anyaországig, de azok értelme fennakad ama áthághatatlan hatá­ron. Mintha Tanganyikában lőnének, és onnan téved el ide egy-egy gránát, hogy a be-berepülő bombázókról ne is beszéljek. Mintha nem lenne csak pillanatok mű­ve, hogy lángba boruljon a szomszédság is – amely békésen kávézik a Gerbaud-ban. Uraim és hölgye­im, a háború vírusa az ok­tatási törvényben is benne van. Meg a közönyben.

1992. április 22.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Merkel történelmet írhat

Timothy Garton Ash szerint Európa megerősödve kerülhet ki a jelenlegi bajból, ha Merkel él a pillanat >

Tovább

A szélesebb körű fertőzés Magyarországon már régen elkezdődött?

New York Times: A hallgatás fala mögött arra utalnak a jelek, hogy a tényleges állapotok jóval >

Tovább

A demokrácia vége eddig mindig többmilliós emberáldozatot követelt

A jogállam nem luxus, ami csak a szép időkre szól. A demokrácia, az európai egység és >

Tovább

Egy kis közös teherviselés

Tényleg? Nincs elég közös teher az embereken? Például amiatt, hogy mi lesz velük, ha ők maguk >

Tovább

Londoni levél - A hibernáló metró

A lakásunk egy tágas parkra néz, nagy pázsittal. Senki. Pedig Angliára az a jellemző, hogy amint >

Tovább

A Fidesz Waterlooja

A magyar kormány nagyon túllőtt a célon. Arra számított, a koronavírus tombolása közepette senki sem figyel >

Tovább

Az EU tehetetlen a zsebdiktátorral szemben

Az unió nélkül Magyarország egészen más volna. Hála a sokmilliárdos támogatásnak a gazdaság virágzik, az életszínvonal >

Tovább

Egy ravasz, de gátlástalan kalandor

Az elmúlt 10 évben csaknem egymillió magyar fordított hátat országának, amelyet visszataszít a múltba egy ravasz, >

Tovább

Orbán mint a Bond-filmek gonosztevője

A mázli sokat segített neki. Magyarország kicsi, az EU-nak sokkal fontosabb, hogy a 40 milliós Lengyelországban >

Tovább

Az autokraták titokban imádják a világjárványt

Orbántól Kaczynskiig azért imádják, mert az a háborúhoz hasonlóan rendkívüli intézkedéseket igényel, beleértve a szabadságjogok korlátozását. >

Tovább

Nyugi!

Senkit nem visznek el, senkiért nem jön a fekete autó, és senkit nem hurcolnak be egy >

Tovább

Spiegel: Orbán Viktor – Európa szégyene

Így értékeli a lap, hogy az unió kellős közepén egy kvázi diktatúra jött létre. A kormányfő >

Tovább