2019. szeptember 20. péntek
Ma Friderika névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

Ottlik Gézánál, most és a múltban

Aleksandar Tišma
Ottlik Gézánál, most és a múltban

Néhány nyelvről fordítottam elbeszélése­ket, verseket, regényeket, cikkeket, emlékezé­seket, de sosem vettem annyi fáradságot, hogy megismerkedjek a szövegek szerzőivel.

Ennek oka nemcsak abban rejlik, hogy gyak­ran rendelésre fordítottam, vagy a kiadóval való megállapodás alapján, hanem abban is, hogy olvasás közben a műre összpontosítot­tam, maga a szerző pedig mellékes volt számomra. Az egyedüli kivétel Ottlik Géza magyar író volt, illetve az ő Hajnali háztetők című, Budapestről írott regénye.

Igaz, ezt a könyvet másként fordítottam, mint a többit. Néhány évvel ezelőtt olvastam Iskola a határon című regényét, amely annyira lenyűgözött, hogy minden Ottlik-műnek utánajártam, illetve mindennek, ami Ottlikról található az újvidéki könyvtárban. Akkoriban olvastam el Hornyik Miklósnak Ottlikkal készí­tett interjúját is, sőt magától Hornyiktól, akit addig csak felületesen ismertem, közelebbi adatokat is kértem a szerzőről, illetve a kevésbé ismert könyveiről. Így került hozzám Ottlik Iskola a határon című könyve is.

Ez idő tájt megbetegedtem. Tél volt, fáz­tam; alacsony, de állandó hőemelkedésem volt, s amint kiléptem a házból, a hideg bekúszott a csontjaimba, a torkomat kaparta, s amint hazatértem, hogy lepihenjek, az az érzésem támadt, hogy valami a falhoz lapít, azzal a céllal, hogy megfojtson, eltüntessen. Hosszabb ideje nem írtam már semmit, gyalázatosan éreztem magam, emellett pedig még halálosan unatkoztam is. Kiutat keresve a gyötrelemből úgy döntöttem, hogy lefordí­tom szerbhorvátra a Hajnali háztetőket. Az eredeti példányt a könyvtárból szereztem be, és hozzáfogtam a munkához.

Lassan dolgoztam, abban bízva, hogy a hosszan tartó munka tovább tart életben, így csak késő délután fogtam a fordításhoz, de szinte betegesen várva ezeket a pillanatokat. A fordítást kézzel írtam, lassan, de olvasható­an, noha a kézírásom egyébként gyors és olvashatatlan. S amint befejeztem a fordítást, szinte bántam, hogy vége a munkának. Időközben azonban felépültem.

Mitől? Nem tudom. Jóllehet azt sem tu­dom, mitől betegedtem meg. Az orvosok gyógyszerekkel tömtek, azok azonban nem segítettek rajtam. Az segített, hogy véget ért a tél. Lehet, hogy a téltől betegedtem meg, 1986 telétől. Lehet, hogy mint annyiszor korábban, íróbetegségem volt, csak most súlyosabb, mert megváltam az írástól.

A befejezett munkáról egyedül csak Hornyikot tájékoztattam, akivel futólag találkoz­tam. Őt annyira lelkesítette a hír, és annyira élénken érdeklődött az iránt, hol fogom kiad­ni, hogy engem is foglalkoztatni kezdett en­nek a gondolata. Hozzáfogtam a fordítás másolásához, itt-ott beszéltem róla, és szinte ugyanakkor, amikor befejeztem a gépelést, üzenet érkezett a Matica srpska kiadótól, hogy szeretnék kiadni a Hajnali háztetőket, és hogy egyúttal Bányai Jánostól utószót is kértek hozzá.

Amíg a fordítással bíbelődtem, gyakran nézegettem a szerző fényképét: sötét arcát, amelyen – a villogóan fekete szempárra és szemöldökre – hosszú, ősz tincsek borultak. Levelet váltottam a szerzővel, hisz utána kel­lett járnom néhány, számomra teljesen isme­retlen kifejezésnek, a többi között egy beren­dezés elnevezésének is, amely az érmék be­dobására pörkölt mogyorószemekkel vála­szol, valamint egy vitorlás néhány tartozéka elnevezésének, amelyen a Hajnali háztetők szerzője a Balatonon csónakáztatja Adriani Alice-t, a gyártulajdonos lányát, akibe szerel­mes. Vajon a levelek és a fantáziám miatt, vagy amiatt, amit Ottlikról Hornyiktól hallot­tam, én az írót mindenesetre az elbeszélővel és a fehér fogú, fekete szemű Halász Péterrel azonosítottam, aki még a bájos Adriani Ali­ce-t meg azt az áldozatkész prostituáltat is meghódítja, aki utóbb élettársa lett. Lehet, hogy azért is azonosultam e világgal, mert ismertem a gyárosok lányait, a prostituálta­kat, a dzsentriket, akik a Balatonon vitorláz­tak; ismertem őket abból a korszakból, ami­kor én is Budapesten és a Balatonon üdül­tem, s így az sincs kizárva, hogy épp ez az ismeretség révén fogtam hozzá a Hajnali háztetők fordításához rendelés nélkül is. Ami­kor a Matica kinyomtatta a regényt, a tiszte­letpéldányokat, amelyeket egyébként postán szoktak küldeni, személyesen kívántam átad­ni Ottlik Gézának. Bányai Jánost és Homyik Miklóst kértem meg, társuljanak hozzám, így aztán egy forró júniusi napon együtt utaztunk Budapestre a Hajnali háztetők tíz, szerbhor­vát nyelvű, cirill betűs kötetével.

Ottlik elsőként épp ez utóbbira, a cirill betűkre figyelt fel. Azt kérdezte, miért nyom­tatták ilyen írással, amikor Jugoszláviában használatos a latin betű is. Aztán angol fordí­tásairól beszélt, amelyeket szinte fölöslegesen készített, hisz a Rákosi-korszakban fordított mű nemigen jelenhetett meg. Evelyne Waugh regénye volt az első fordítása. Még nem is beszélt tisztességesen angolul, fordítás köz­ben tanulta a nyelvet. Később, amikor az Öreg halász és a tengert fordította, néhány óceáni halfajta elnevezését maga ötlötte ki. „Mit tehetünk, ha nekünk magyaroknak sosem volt óceánunk, csak tengernagyunk” – viccelődött. Ma már nincs efféle gondja, mondta, mert meggazdagodott, igaz, nem az írásból vagy a fordításból, hanem két rózsa­dombi telekből, amelyek teljesen értéktelenek voltak mindaddig, amíg az ottani tisztségvi­selők biztonsága érdekében tilos volt az épít­kezés. Ma a telkek milliókat érnek. „Most vagyok gazdag, amikor a pénz számomra többé semmit sem jelent.”

Ez utóbbit azonban csak azért mondta, hogy szórakoztasson bennünket, mert a pénzre igenis szüksége van, hisz beteg, min­dennap ápolónő látogatja, az ápolónők pedig sokba kerülnek. Néhány éve műtéten esett át, bajai azonban visszatértek. „Nem szabad megöregedni”, egyenes ajkai mosolyra nyíl­nak. Mosolya azonban nem tévesztett meg, mert amikor megérkeztünk, a félig nyitott ajtón át láttam, hogy fogadásunkra a búto­rokra támaszkodva tudott csak előbotorkálni. Másfél órás beszélgetésünk után váratlanul elfáradt, felkelt, hogy elbúcsúzzon, aztán visszament a szobájába, biztos vagyok benne, ugyanúgy, a bútorra támaszkodva, ahogy ki­jött.

Így múlt el beszélgetésünk, a fordítások kézbesítése. Ceremónia nélkül. Még afelől sem érdeklődött, miért fordítottam épp a Hajnali háztetőket. Ott-tartózkodásunk alatt másról is beszélgettünk, mert egész idő alatt ott ült Ottlik házvezetőnője, egy bárónő, aki öt éven át – míg ő fordított – taxit vezetett. Ott volt egy filmes is, akivel a Hajnali ház­tetők megfilmesítésekor működött együtt. Kérdezhetnénk, érdemes volt-e ennyit utazni egy személyes találkozásért? Ezt a kérdést azonban én nem teszem fel. Nyár van, na­ponta a Dunára járok, s emlékszem, hogy Ottlik, amikor helyet foglaltunk a szalonban, fölfigyelt arra, hogy lebarnultam, s szóvá is tette, de nem rosszindulattal meg irigykedve (amint egykoron egyik egyetemi vizsgázta­tóm), hanem elismeréssel, olyan emberként, aki tudja, hogy mi a fürdés, a nyár előnye, mekkora ünnepet jelent az életben. Ennek bizonyítékai az Ottlik-szalon üvegajtajára kira­gasztott fényképek is, amelyek a felesége mellett mutatják, fekete hajjal, fürdőruhában, egy rég elfelejtett nyáron.

És én most sem ősznek meg gyengének látom őt, hanem olyannak, mint azokon a fotográfiákon megörökített nyáron volt. Olyannak, mint akiről a Hajnali háztetők regél. Balatoni utazásokon látom, a vitorláson Adriani Alice-szal, akinek a fotográfiáról el­kaptam a tekintetét az üvegajtók mögül, amíg mi, két öreg, beszélgettünk.

1990. augusztus 8.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A világ a tekintélyelvűség és a demokrácia csatáját vívja

A kimenetel nyitott, de az már biztos, hogy még nem lehet megpecsételtnek tekinteni a liberális modell >

Tovább

Rossz vicc...

... hogy az a valaki lenne illetékes a nyugat-balkáni országok, így Macedónia felvételének előkészítésében, akit felelősség >

Tovább

Ismét szégyenpadon az Orbán-kormány

Magyarországnak először kellett az EU színe elé járulnia az alapértékek megsértésének vádja miatt, a tegnapi meghallgatás >

Tovább

Trump aláássa a gazdasági és politikai szabadságot

Félő, hogy fenyegetések és a kirohanások hatására más ágazatokban is gyökeret ver a félelem. A Facebook >

Tovább

Félő, hogy Orbán Johnson kedvéért vétózni fog

Brüsszeli illetékesek, akik nagymértékben pártolják a halasztást, bizalmasan elismerik, hogy nemigen tudnak mit tenni, ha a >

Tovább

Tort ülnek a nacionalisták a Balkánon

A Grazi Egyetem Délkelet-Európa Tanszékének vezetője úgy véli, hogy Trócsányi jelölése azt mutatja: von der Leyen >

Tovább

Az EU Orbán alá tolja az illiberális szervezkedést

Nincs komoly esély arra, hogy Orbán embere a ciklus végére elérje, hogy ezeket a balkáni országokat >

Tovább

Az USA a SZER-rel megdorgálja Orbánt

Magyar részről hivatalosan még nem nyilatkoztak az elképzelésről, de úgy tudni, hogy Cornstein budapesti nagykövet próbált >

Tovább

Washingtonnak meg kell szólalnia

A világ most fordulóponthoz érkezett és az USÁ-nak ismét el kell döntenie, hogy felemeli-e hangját, továbbá >

Tovább

Futás a halottak között

Bizony szükség van a testmozgásra, ezért az ötletes elképzelést nincs okunk kritizálni. Inspiráló és lélekemelő, az >

Tovább

NYT: A SZER májusban újrakezdi

A budapesti amerikai nagykövet igyekezett bagatellizálni a döntést, hogy újra Magyarországra települ a rádió. Illetékesek szerint >

Tovább

Fischer: Magyarországon sosem lesz demokrácia

Magyarország mindig is feudális állam volt, a liberalizmus nem tudott gyökeret verni. A hatalmat például úgy >

Tovább