Ma Luca, Otília, Lúcia, Éda névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Kik vagyunk, mit akarunk
Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Szaddám & Ljubiša
Bódis Gábor
A külvilág és belvilág múlt heti legmarkánsabb egyéniségei szerepelnek ezúttal címoldalunkon. Nem véletlenül, hiszen az egyik lerohant egy szomszédot, a másik szomszéddá válni nem tudván, lerohant mindenkit a környezetében. Mégsem teszünk egyenlőségjelet a kettő közé – a harci eszközök még különböznek.
Bush amerikai elnök szinte sértődötten jelentette ki, hogy nem igazak azok a jelentések, amelyek szerint az iraki csapatok megkezdték kivonulásukat Kuvaitból. Ez nem az első iraki hazugság az elnök szerint, hiszen az agresszió előtti napokban Szaddám Husszein washingtoni nagykövete biztosította az amerikaiakat afelől, hogy semmi szándékuk Kuvaitot lerohanni. Az amerikai elnök sértődött hangneme csak részben jogos, mert tudnia kellene, hogy kikkel van dolga. Dehát ő nem edződhetett meg a jugoszláv politikai színtéren, ahol igazat mondani szégyen.
Különösen a még létező állampártnak van ebben tapasztalata. Szinte a csillagokat is letagadná az égről, csak ne derüljenek ki a turpisságai. Pedig ezeket egyre nehezebb véka alá rejteni, mivel a választási előküzdelmek a végjátékukhoz értek.
A hatalom megtartásának bolsevik módszere újabb példát produkált. Vajdaság és Szerbia (egyáltalán miért vannak ezek külön-külön?) megtorpedózta a szövetségi kormány reformcsomagját. Tette ezt képtelen és teljesíthetetlen követelésekkel, mert eleve nem a búzáról és a parasztokról van szó, hanem arról a halálos veszélyről, amelyet Ante Markovićnak hívnak. Mi hát a vétke mosolygós kormányfőnknek?
Elsősorban az, hogy sikerült teremtenie valamit, és ezzel az utóbbi fél évszázadban aligha dicsekedhet bárki is mifelénk. És a közönséges polgárnak édes mindegy, hogy az inflációt a saját kardjával döfte le vagy egy zsidó származású közgazdász súgott neki. A többi korifeusnak is súgtak valószínűleg, de eleddig csak üres ígéreteket és ártatlan áldozatokat gyártottak.
Ante Marković politikai színrelépése, bármilyen ügyetlenek is az első lépések (Kozara, Tito-képek, partizán hazafiasság) óriási veszélyt jelent nemcsak a Milošević-vonalra, amely egyre kacskaringósabb, hanem a szerb ellenzék számára is. Ez utóbbiak ugyanis pálya nélkül maradhatnak. Ami a nemzetieskedést illeti, nem tudnak olyat kitalálni, amit a hatalmon levő szerb vezetés ne tenne meg (Kosovo), kiütve a kezükből a „nemzeti” adut. Egyébként is a szerb ellenzék kezdettől fogva szinte tisztelettudó imádattal viszonyult a kommunista pártot megtestesítő államfő iránt. Ez alól talán csak a szociáldemokraták és Nikola Milošević egyetemi tanár a kivétel az utóbbi időben, aki a Demokrata Párt újságában megjelent cikksorozatában kíméletlenül és következetesen leplezi le az állampárt üzérkedéseit Most meg jön Ante, és elveszi a nem csetnik és nem partizán szerb szavazókat!
Ettől retteg a Szocialista Párt is, hiszen alig találta ki a baloldali tömörülésről szóló tézist, amelynek egyetlen alapja, hogy rémítgeti az embereket a „kegyetlen” jobboldallal. De most már a jugoszlávsággal is rémítgetni kell, hiszen Marković kétségkívül ezt is kínálja. Marad egyáltalán még valaki, akit rémítgethetnek?
Ennek tudatában könnyebben megérthetjük azt, hogy a szerb állampártot feltétlenül kiszolgáló vajdasági vezetőség miért erőlteti ennyire a búzakérdést, és miért akar alkotmányos válságot kirobbantani. Ante Markovićnak mennie kell!
Bárhogyan! Mert még képes lesz megnyerni a választásokat.
Egyes jól értesült körök tudni vélik, hogy a kormányfő ismét ravaszabbnak bizonyult ellenfeleinél, és már korábban megneszelt valamit. Ez a valami pedig nem más, mint a többpárti választásoknak a legrövidebb időn belül történő megtartása. Ezért kellett sietnie a Reformerők Szövetségének a megalakításával. Még azokat a jogos bírálatokat is vállalva, hogy ilyen ósdi díszlettel aligha lehet összehozni az országot.
Nagy támadási felületet hagyott azonban, és ezt ellenfelei ki is használják A „régi idők” felidézésével aligha lehet nagyobb tábort összetoborozni ott, ahol a legszükségesebb: Szerbiában, Horvátországban és Szlovéniában, nem beszélve Kosovóról, ahol nem nagyon bocsátották meg a kormányfőnek azt a kijelentését, hogy az ottani válság veszélyezteti reformját.
A Marković-féle offenzívának lehet még egy buktatója, méghozzá a Szövetségi Tanács sorsa. A szövetségi kormány által javasolt alkotmánymódosítás egyik sarkalatos tétele éppen erre a Tanácsra vonatkozik, hiszen ez lenne a szövetségi parlament, amelyet egy országos választás töltene meg. Igen ám, de az eddigi nyilvános nézetegyeztetés azt mutatja, hogy két köztársaság elveti ezt a gondolatot. Szlovénia, konföderális keretekben gondolkodva, úgy véli, hogy nincs is szükség Szövetségi Tanácsra, hanem azt be kell olvasztani a Köztársaságok és Tartományok Tanácsába, a parlament egyetlen kamarájába, amelynek képviselőit a köztársasági választások alapján választják meg. Szerbia árnyaltabban fúrja a Szövetségi Tanácsot azzal a kikötésével, hogy azt csak az egy választópolgár egy szavazat elv alapján lehet honatyákkal megtölteni. Többnemzetiségű környezetben az ilyen követelést – bármennyire is kacérkodik a demokratikus alapelvekkel – lehetetlen elfogadni, hiszen a kisebb lélekszámú nemzetek ezzel automatikusan hátrányos helyzetbe hoznák magukat Ezt pedig már a két világháború között játszották. Azóta sem gyógyultak ki belőle.
Nem tudni, hogy a Marković-cseppek segítenek-e?
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Bőnyi rendőrgyilkos?
A fölfegyverzett és elszánt, nyílt fasizmus – amelyet érzelmileg és „szellemileg” ma is fűt a szélsőjobboldali >
Lesz-e Vajdaságban intézményes kisebbségkutatás?
Amennyiben egyáltalán megalakul egy ilyen intézet, nem lenne elfogadható – de az emberi valamint a nemzeti >
A színház az új CEU
Így tehát az ilyen harcokban nem az a tét, hogy jön a konzervatív váltás, hanem hogy >
Einstand. Avagy a Viktor utcai fiúk
A cím maradhat? A címmel nincs semmi baj. Ennél jobb címet mi sem találhattunk volna. A >
Mengyán: A Magyar Szó és a Hét Nap „mélyrepülésben van”
Tanulmányozni kellene, hogy a közpénzek iránti ilyen – felelőtlennek is nevezhető – viszonyulásban (meg)vannak-e a gazdasági >
Szerpentin a Kárpátokban
Akármennyire is lehangoló ma a román politika távlattalansága, az erdélyi magyar közvélemény figyelmét ismét rá kellene >
A szájzár és a nemzet
Az ellenzéktagadásnak nevezhető meggyőződés, amelyről azt mondtuk, hogy fertőzésként terjedt el, itthon gyakorta még azzal a >
„Egy ilyen országban, amelynek, sajnos, nem látjuk a jövőképét”…
itt egy formálisnak is alig nevezhető kulturális autonómia létezik, ami egy (költséges) pénzelosztó és (döntő többségében) >
Most már komolyan veszem...
Akkor talán én is megmosolyogtam volna ezt a mondatot. Most azonban komolyan kellene venni. Nem vágyni >
„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?
A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >
A balkanizálódástól a posztfasiszta kísértésekig
A kelet-közép-európai régió egy-két évtizeden belül balkanizálódott. Ezt a „jövőt” Szerbiában könnyebb volt felismerni, mint a >
Fontosabb a kirakat?
A nyilvánosságnak nem kell értesülni a nemzeti kisebbségek oktatási problémáiról? Csak arról, amit Vicsek hangoztatott, hogy >