2019. december 13. péntek
Ma Luca, Otília, Lúcia, Éda névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Szaddám & Ljubiša

Bódis Gábor
Bódis Gábor
Szaddám & Ljubiša
Léphaft Pál karikatúrája

A külvilág és belvilág múlt heti leg­markánsabb egyéniségei szerepelnek ez­úttal címoldalunkon. Nem véletlenül, hi­szen az egyik lerohant egy szomszédot, a másik szomszéddá válni nem tudván, lerohant mindenkit a környezetében. Mégsem teszünk egyenlőségjelet a kettő közé – a harci eszközök még különböznek.

Bush amerikai elnök szinte sértődöt­ten jelentette ki, hogy nem igazak azok a jelentések, amelyek szerint az iraki csa­patok megkezdték kivonulásukat Kuvait­ból. Ez nem az első iraki hazugság az elnök szerint, hiszen az agresszió előtti napokban Szaddám Husszein washing­toni nagykövete biztosította az amerikai­akat afelől, hogy semmi szándékuk Ku­vaitot lerohanni. Az amerikai elnök sértődött hangneme csak részben jogos, mert tudnia kellene, hogy kikkel van dolga. Dehát ő nem edződhetett meg a jugoszláv politikai színtéren, ahol igazat mondani szégyen.

Különösen a még létező állampártnak van ebben tapasztalata. Szinte a csillagokat is letagadná az égről, csak ne derüljenek ki a turpisságai. Pedig ezeket egyre nehezebb véka alá rejteni, mivel a választási előküzdelmek a végjátékukhoz értek.

A hatalom megtartásának bolsevik módszere újabb példát produkált. Vajda­ság és Szerbia (egyáltalán miért vannak ezek külön-külön?) megtorpedózta a szövetségi kormány reformcsomagját. Tette ezt képtelen és teljesíthetetlen kö­vetelésekkel, mert eleve nem a búzáról és a parasztokról van szó, hanem arról a halálos veszélyről, amelyet Ante Marko­vićnak hívnak. Mi hát a vétke mosolygós kormányfőnknek?

Elsősorban az, hogy sikerült terem­tenie valamit, és ezzel az utóbbi fél évszázadban aligha dicsekedhet bárki is mifelénk. És a közönséges polgárnak édes mindegy, hogy az inflációt a saját kardjával döfte le vagy egy zsidó szárma­zású közgazdász súgott neki. A többi korifeusnak is súgtak valószínűleg, de eleddig csak üres ígéreteket és ártatlan áldozatokat gyártottak.

Ante Marković politikai színrelépése, bármilyen ügyetlenek is az első lépések (Kozara, Tito-képek, partizán hazafias­ság) óriási veszélyt jelent nemcsak a Milošević-vonalra, amely egyre kacskaringósabb, hanem a szerb ellenzék szá­mára is. Ez utóbbiak ugyanis pálya nél­kül maradhatnak. Ami a nemzetieskedést illeti, nem tudnak olyat kitalálni, amit a hatalmon levő szerb vezetés ne tenne meg (Kosovo), kiütve a kezükből a „nemzeti” adut. Egyébként is a szerb ellenzék kezdettől fogva szinte tisztelettu­dó imádattal viszonyult a kommunista pártot megtestesítő államfő iránt. Ez alól talán csak a szociáldemokraták és Nikola Milošević egyetemi tanár a kivétel az utóbbi időben, aki a Demokrata Párt újságában megjelent cikksorozatában kíméletlenül és következetesen leplezi le az állampárt üzérkedéseit Most meg jön Ante, és elveszi a nem csetnik és nem partizán szerb szavazókat!

Ettől retteg a Szocialista Párt is, hiszen alig találta ki a baloldali tömörü­lésről szóló tézist, amelynek egyetlen alapja, hogy rémítgeti az embereket a „kegyetlen” jobboldallal. De most már a jugoszlávsággal is rémítgetni kell, hiszen Marković kétségkívül ezt is kínálja. Marad egyáltalán még valaki, akit rémítgethetnek?

Ennek tudatában könnyebben meg­érthetjük azt, hogy a szerb állampártot feltétlenül kiszolgáló vajdasági vezetőség miért erőlteti ennyire a búzakérdést, és miért akar alkotmányos válságot kirob­bantani. Ante Markovićnak mennie kell!

Bárhogyan! Mert még képes lesz meg­nyerni a választásokat.

Egyes jól értesült körök tudni vélik, hogy a kormányfő ismét ravaszabbnak bizonyult ellenfeleinél, és már korábban megneszelt valamit. Ez a valami pedig nem más, mint a többpárti választások­nak a legrövidebb időn belül történő megtartása. Ezért kellett sietnie a Re­formerők Szövetségének a megalakításá­val. Még azokat a jogos bírálatokat is vállalva, hogy ilyen ósdi díszlettel aligha lehet összehozni az országot.

Nagy támadási felületet hagyott azonban, és ezt ellenfelei ki is használ­ják A „régi idők” felidézésével aligha lehet nagyobb tábort összetoborozni ott, ahol a legszükségesebb: Szerbiában, Horvátországban és Szlovéniában, nem beszélve Kosovóról, ahol nem nagyon bocsátották meg a kormányfőnek azt a kijelentését, hogy az ottani válság veszé­lyezteti reformját.

A Marković-féle offenzívának lehet még egy buktatója, méghozzá a Szövet­ségi Tanács sorsa. A szövetségi kormány által javasolt alkotmánymódosítás egyik sarkalatos tétele éppen erre a Tanácsra vonatkozik, hiszen ez lenne a szövetségi parlament, amelyet egy orszá­gos választás töltene meg. Igen ám, de az eddigi nyilvános nézetegyeztetés azt mutatja, hogy két köztársaság elveti ezt a gondolatot. Szlovénia, konföderális ke­retekben gondolkodva, úgy véli, hogy nincs is szükség Szövetségi Tanácsra, hanem azt be kell olvasztani a Köztársaságok és Tartományok Tanácsába, a parlament egyetlen kamarájába, amely­nek képviselőit a köztársasági választá­sok alapján választják meg. Szerbia ár­nyaltabban fúrja a Szövetségi Tanácsot azzal a kikötésével, hogy azt csak az egy választópolgár egy szavazat elv alapján lehet honatyákkal megtölteni. Többnem­zetiségű környezetben az ilyen követe­lést – bármennyire is kacérkodik a de­mokratikus alapelvekkel – lehetetlen elfo­gadni, hiszen a kisebb lélekszámú nem­zetek ezzel automatikusan hátrányos helyzetbe hoznák magukat Ezt pedig már a két világháború között játszották. Azóta sem gyógyultak ki belőle.

Nem tudni, hogy a Marković-cseppek segítenek-e?

1990. augusztus 8.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Bőnyi rendőrgyilkos?

A fölfegyverzett és elszánt, nyílt fasizmus – amelyet érzelmileg és „szellemileg” ma is fűt a szélsőjobboldali >

Tovább

Lesz-e Vajdaságban intézményes kisebbségkutatás?

Amennyiben egyáltalán megalakul egy ilyen intézet, nem lenne elfogadható – de az emberi valamint a nemzeti >

Tovább

A színház az új CEU

Így tehát az ilyen harcokban nem az a tét, hogy jön a konzervatív váltás, hanem hogy >

Tovább

Einstand. Avagy a Viktor utcai fiúk

A cím maradhat? A címmel nincs semmi baj. Ennél jobb címet mi sem találhattunk volna. A >

Tovább

Mengyán: A Magyar Szó és a Hét Nap „mélyrepülésben van”

Tanulmányozni kellene, hogy a közpénzek iránti ilyen – felelőtlennek is nevezhető – viszonyulásban (meg)vannak-e a gazdasági >

Tovább

Szerpentin a Kárpátokban

Akármennyire is lehangoló ma a román politika távlattalansága, az erdélyi magyar közvélemény figyelmét ismét rá kellene >

Tovább

A szájzár és a nemzet

Az ellenzéktagadásnak nevezhető meggyőződés, amelyről azt mondtuk, hogy fertőzésként terjedt el, itthon gyakorta még azzal a >

Tovább

„Egy ilyen országban, amelynek, sajnos, nem látjuk a jövőképét”…

itt egy formálisnak is alig nevezhető kulturális autonómia létezik, ami egy (költséges) pénzelosztó és (döntő többségében) >

Tovább

Most már komolyan veszem...

Akkor talán én is megmosolyogtam volna ezt a mondatot. Most azonban komolyan kellene venni. Nem vágyni >

Tovább

„Vajdaságban nagyon jó a helyzet”?

A Vajdaságban a nemzeti kisebbségi jogok az ún. joghurtforradalom előtt valóban példa értékűek, európai szintűek voltak. >

Tovább

A balkanizálódástól a posztfasiszta kísértésekig

A kelet-közép-európai régió egy-két évtizeden belül balkanizálódott. Ezt a „jövőt” Szerbiában könnyebb volt felismerni, mint a >

Tovább

Fontosabb a kirakat?

A nyilvánosságnak nem kell értesülni a nemzeti kisebbségek oktatási problémáiról?  Csak arról, amit Vicsek hangoztatott, hogy >

Tovább