Ma Erzsébet, Zsóka névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek
És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >
Szeles Mónika exkluzív
1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >
The Orbán family’s enrichment with a little government help
„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >
Európa, a vén kurva
E sorok írójának csak az a történelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >
Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia
Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >
A gyertyák csonkig égnek
„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >
Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük
A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >
A kiválasztott nép ilyennek látja Európát
Spitzertől: >
A Napló Naplója
Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >
A fehér kabát
Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >
Szeretet
Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >
Kik vagyunk, mit akarunk
Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >
Dragaštól Stockholmig
Németh Árpád
A minap – hóna alatt egy halom amerikai és angol lappal – szabadságra látogatott haza Molnár Imre, Los Angeles-i tudósítónk.
A többi között magával hozta az általunk már ismert, kontinentális jellegű European hetilap legújabb számát is. Abban az időjárás jelentést az öreg kontinens térképével illusztrálják, s ezt látva sóhajtott fel műszaki szerkesztőnk a címadó mondattal.
Tehát Dragaštól Stockholmig...
Megannyi asszociáció jut eszünkbe. Elhallgatunk, magunkba roskadunk; nekünk elsősorban Dragaš és környéke, az itt történtek sejlenek föl.
A horvát állam kihirdette szuverenitását, az ott élő szerbek (mintegy hétszázezren) válaszként – latba vetve az utoljára 45-50 éve lengetett halálfejes lobogót – kihirdették autonómiájukat. Az egymillió-hétszázezer albán autonómiáját, spanyol konkvisztádorok mintájára, tűzzel-vassal tiporj(t)ák el.
A belgrádi napilapok a srbi nagygyűlést fenségesnek titulálják, ugyanakkor Tuđnan politologikai bukfencként nyilatkozza egy német lapnak, hogy a horvátországi szerb autonómiát (amit, ne feledjük, Jugoslav Kostić, Vajdaság elnöke javasolt fél évvel ezelőtt), nem ismeri el, viszont „a kosovói autonómia megszüntetését sem fogadhatja el”.
„Itt nem, de másutt igen” – harsogják politikusaink, sajtóorgánumaink (vagy az övéik), fittyet hányva kijelentéseik lázító következményeire, sőt, szemrebbenés nélkül hivatkozva utóbb arra, hogy ők csak a nép akaratát közvetítik.
A nép akarata...
Ugyan ki kérdezett bennünket, mit akarunk? Ki kérdez bennünket, milyen iskolába akarunk járni; milyen nyelven akarunk írni, olvasni; hajlandók vagyunk-e fizetni az egészségügyi szolgáltatásokért; adunk-e (egyebek között) pénzt a Kosovóban székelő karhatalom fenntartására; Drmno építésére? Kit érdekel, akarunk-e napilapot; akarjuk-e, hogy a napilapot olyan valaki irányítsa, aki hozzánk vagy a többséghez hasonlóan gondolkodik, emellett pedig azt sem zavarja, ha netalán valaki másként merészel gondolkodni.
Nagy – a nevünkben is hatalomra jutott – vezetőinket az aggasztja a leginkább, hogy egyáltalán merjük a fejünket használni. Orwelli robotok sokkal inkább megfelelnének, olyanok, akik nem kérdeznek, nem áhítoznak, hovatovább: nem akarnak, akik béna szemlélői uralkodójuk kénye-kedvének (vö. Lajkó/Schlotzer eset etc).
Kizárólag önös hatalmi érdekeiknek alárendelve mindent – magukat a népek tribunjainak kinevezve – bennünket ugrasztanak egymásnak.
Ki is itt a fűtő, faszikám? – idézhetném Balázs Attilát, vagy magyarán, kit is illett a döntés fennkölt joga?
Normáliséknál (rájuk szeretek hivatkozni) bennünket illetne. Miért ne lehetnénk mi is normálisak? (Egyen)jogunk, hogy válasszunk; jogunk, hogy leváltsunk, még akkor is, ha egyesek ennek pont az ellenkezőjét akarják elérni: bennünket leváltani.
Igenis mi fogjuk eldönteni, milyen iskolába akarunk járni; milyen nyelven akarunk gondolkodni; szánunk-e (egyebek között) pénzt a kosovói karhatalom fenntartására.
Mint ahogy köztársaságunkban már döntögetnek is (no, nem a hatalmat!), vagy legalábbis tiltakoznak, hangjukat hallatják. A nišiek kizsákmányolással vádolják Belgrádot (ismerős, ugye?), a fővárosi asszonyok pedig erélyesen ellenzik a családtervezési törvény legújabb javaslatát, amely megadóztatná az utód nélküli házasságokat!
Nos, ennyit Dragašról, miközben Stockholmban azon törik a fejüket, hogyan csatlakozzanak Európához. Hát, nekik sem könnyű!
És merre tartunk mi? Egymásnak?
Kárrr! – idézhetném ezúttal Léphaft Pál varját.
Mellesleg, legutóbbi számunk óta mindenki azt kérdezi tőlünk, esett-e bántódásunk. Nem tudom, miért gondolták, hogy kellene? Ott csak azt rótták fel, hogy az Elnöknek gyilkot adtunk a kezébe, holott a karikatúrán csak a hatalmat jelképező kardot és jogart fogja. Az viszont igaz, hogy százezer márkás kártérítést követel (majd) tőlünk az egyik miniszter(e) – (jellemző módon ő sem számol dénárban), dehát, istenem, milyen újság az, amelyiknek még sajtópöre sem volt.
Azt is rebesgetik, hogy kilakoltattak bennünket, pedig á…
Egyszerűen szűkös helyen szorultunk meg, úgyhogy mától új címre költözünk. Mindkét eddigi régi címünk is érvényes, úgyhogy a számunkra címzett küldemények nem vesznek el.
S végezetül még csak annyit, hogy 10%-kal megdrágult a papír, hússzal pedig a nyomdai szolgáltatások Az áremelést megkíséreljük magunk semlegesíteni, tehát a Napló ára (egyelőre) változatlan. Az viszont biztos, hogy hamarosan újra bővülünk és szépülünk, ugyanis tervbe vettük a színes borítót, amellyel egy csapásra négy oldalt is nyer(ünk)nek.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Ökomama
Arra nem emlékszem, hogy a „természet” fogalmát úgy általánosságban emlegették volna. Hanem csak konkrétan: kukorica, karfiol, >
"Kivérezteti a vajdasági magyarságot a kettős állampolgárság"
„Lehet mellébeszélni, de az az igazság, hogy a vajdasági magyar közösség menthetetlenné vált, s egy évtizeden >
„Szerbiának két külügyminisztere...”
A magyar külpolitika tehát a nyugat-balkáni országok integrálását az Európai Unióba stratégiai fontosságúnak tartja, miközben teljesen >
A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI
A nemzeti kisebbségek helyzetét egy társadalomban/országban számos tényező együttes létezése alapján lehet csak megállapítani, amelyek közül >
A jugoszláv rendszerváltás
Egy könyv címe szerint pedig „A háború a Maksimirben kezdődött el”, azaz 1990. május 13-án, amikor >
A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI
A gond nem csak a képviselők számával van, hanem, sajnos, azzal is hogyan képviselik a délvidéki/vajdasági >
A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI
Hogyan lehetséges, hogy olyan községben, mint a zombori, nagybecskereki, nagykikindai, vagy Muzslya, a Közép-Bánság legnagyobb magyar >
„Így pusztul ki a bánsági magyarság”!
A nyár nagy részét a bánsági Tordán töltöttem, így alkalmam volt megismerkedni a falu életével és >
Összefoglaló (2. rész)
Ezekből az esetekből azt a következtetést lehet levonni, hogy az egykori egyenrangú használatból Vajdaságban mostanra joghátrány >
Rekviem a szabadkai zöld Zsolnay szökőkútért
Búcsúzom Tőled zöld Zsolnay szökőkút és szerintem nem csak én, hanem nagyon sok szabadkai búcsúzik városunk >
A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYARSÁG JOGAIÉRT FOLYTATOTT KÜZDELEM IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI
A magyarországi „gazdaságfejlesztési program” által, az utóbbi három évben, mindössze „700 új munkahely” létesült. Ez arra >
Mindannyian célkeresztben vagyunk
Vannak a művészek között, akik még kitartóan reménykednek, hogy a buborék az utolsó mentsvár, az egyetlen >