2024. november 21. csütörtök
Ma Olivér névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

Van itt valaki?

P. Keczeli Klára
Van itt valaki?
Stefan Iossif rajza

– Hát, szivi, ez nem a Balaton! – mondta csalódottan az anyaországi pártmuksó kövérkés macája egy szeszélyesen formált sziklán egyensúlyoz­va. Azért jöttek egyébként, hogy a dubrovniki Ar­gentína Szállót körüljárják: – Látod, szivi, itt írt a Déry.

Akkoriban a jugó magyar írót/költőt valami nagy-nagy nyugatias, európaias, nagyvilágias érzés töltötte el ugyanitt, ezen a szeszélyesen formált, szúrós, meredek sziklatömbön, amíg a természet vad trikolorját – ragyogó kékség, a sziklák vakító fehérje, az öreg fenyvesek zöldesfeketéje – szemlélte, s mélyen beszívta a párolgó gyantától, sós párától és sülő tintahal illatától pácolódott levegőt. S írt mindenféle modern, szabad, furcsa verseket.

Akkoriban irodalmi és hetilapokra, a napi­lap irodalmi mellékletére, irodalmi estekre és (főleg) irodalmi díjakra bőséggel jutott vaj­dasági magyar alkotó (is). Egy könyvvel, könyv nélkül szép számban tagosodtak be íróegyesületekbe, s néha némiképp szektáztak népiesek, nyugatiak. És így.

Azután kiderült, hogy a különbség sokall­ta nagyobb annál, mint ami – úgy tűnt – a couleur locale-os és nyugati szellemiségű alko­tót egymástól elválasztja. Tehetségről és tehetségtelenségről, stílusról és egyéniség hiányáról, epigonizmusról, irodalmi ter­mékenységről és művek szembetűnő hiá­nyáról mind kevesebb szó esett, helyette egyre többször lehetett hallani olyasmiről, hogy egyesek nem juthattak szóhoz, le voltak tiltva, el voltak mellőzve, míg mások a rend­szer nemtelen kiszolgálásával kaparintották meg maguknak a tisztségeket, rangokat, díja­kat, pénzeket megjelenési lehetőségeket

Kétségkívül volt ebben – egyes konkrét esetekre korlátozva – némi igazság. Azok azonban, akik az újonnan trónra, ült hatalom pártszékházába tartottak számzáras, drága, modern vagy műbőrből készült, szakadt, ko­pottas aktatáskájukkal, benne üldöztetésük írásos bizonyítékaival, szívükben Erinnüszek vad haragjával entellektüeli státusukhoz képest meglehetősen vaknak bizonyultak. Azoktól reméltek ugyanis orvoslást vélt vagy valódi sérelmeikre, akik a gyűlöletszítás, zavarkeltés, felfordulás, nagynemzeti kupleráj segítségével ragadták magukhoz a hatal­mat. Joghurt folyt le a Báni palota fehér falán, vizelet és ürülék szúrós szaga töltötte be a gondosan ápolt pázsitos, rózsákkal, díszcserjékkel szegélyezett teret, amelyen részeg rendbontók dülöngéltek, s vad lelkesedéssel biztatták a szónokokat, akik arról beszéltek, hogy a kisebbségeket ki kell telepíteni a határok mellől, mert ők a kémek, az ötödik hadoszlop. Arról szónokoltak, hogy be kell szüntet­ni a nemzetiségi iskolákat, mert ha a kisebbségek az anyanyelvükön tanulnak, úgysem tudnak eleget tenni feladataiknak, s végtére Amerikában sincs államilag támogatott anyanyelvi oktatás. Azt üvöltöz­ték, hogy itt olyan nemzeti egyenjogúság lesz, amely­ben a nem szerb anyanyelvűek otthon, házuk négy fala között (lehetőleg halkan) beszélhetnek, ahogy akarnak

Az „üldözött alkotók” között voltak olyanok, akik jugoszlávságukban érezték megbántva magukat, mások a „komcsik” áldozatai voltak, ismét másokban hirtelen feléledt a nagy magyar láng, valami Tasos, Hubás, Etelés érzés fogta el őket. S egyikük sem akarta meglátni, hogy kikkel kíván tárgyalni, kiknek kívánja kiadni azonos nyelvet beszélő társát csak azért, mert az két díjjal, két kötettel megelőzte. Vagy – mondjuk – olyan szerkesztői/igazgatói székben ül, amelyet az üldöztetett magának kívánt meg.

Ami ezután következett, az minden volt, csak nem az abban a bizonyos pártházban, a šipovacoktól, božovićoktól remélt demokrácia. Most már nyu­godtan – kerek, nagy számokkal – kimutathatjuk, hány magyar osztály szűnt meg, hány magyar lap halt meg, haldoklik, züllik, csúszik egyre mélyebbre a lejtón. Számítgathatjuk, hány magyar tévéjáték, film készül, hány új kötet jelenik meg (s hány jelent volna meg akkor, ha az anyaországi alapítványok anyagilag nem segítik), hány politikai hetilapot, hány irodalmi folyóiratot hány példányban hányan vásárolnak, s – főleg – hányan olvasnak el. A nagy antibürokratikus forradalom nemzetiségi hívei és támogatói ma büszkén elmondhatják, hogy mind­annak kivívásában, amit ma átélünk, nekik aktív szerepük volt. S nehogy most ismét elővegyék üldöztetésük bizonyítékaival tömött aktatáskájukat igazságuk kiharcolásáért újabb szponzorokat keresve. Mert ha egy rend rossz és igazságtalan, nyilván meg kell kísérelni változtatni rajta. De nem mindegy, hogy hogyan, és főleg – kivel. Aki korpa közé keveredik... Aki az ördöggel paktál...

Persze nem csupán a helyi, vajdasági folklór sajátja a bűnösök kutatása, leleplezése, lejáratása. Az egész keleti szocialista világnak megvannak a maga tragikus korszakai, a maga vélt vagy igazi árulói, sokkalta bűnösebbek is, mint értelmiségünk soraiban azok a megalkuvók, akik számtalanszor behúzták a nyakukat, lenyelték a békát, tűrték el a szellemi pofonokat annak érdekében, hogy óvodáinkat, iskoláinkat, gyermek-, ifjúsági és felnőtt lapjainkat, színházainkat stb. fenn- és megtarthas­sák. Magyarországon 56-tal nem tudnak ma sem elszámolni az emberek, Csehországban a '68 az egyik legdrámaibb ütközőpont. Civilizált világban azonban nyilvánvaló, hogy nem az a megoldás, a megbékélés előfeltétele, ha az egykori áldozatokért ma ugyanolyan számú áldozatot gyártunk. Hogyan is fogalmaz pl. Esterházy Péter?

„Ez ugyanis azt a látszatot kelti, mintha »mi« volnánk október 23-a örökösei, az MSZP meg vigye a november 4-ét. Ennél bonyolul­tabb a helyzet. Ha igaz volna a kép (egyen­ruha+rabruha), akkor azt kéne mondanunk, hogy a rabruhások választották meg az egyen­ruhásokat. De nem igaz. Vagy melyik halmaz­ba teendők – még mindig a lényegében érdektelen részletkérdésnél maradva – az olyan életutak, mint a Csurkáé vagy, mondjuk, Fekete Sándoré?

De a komoly ellenvetés az, hogy az egyenruha meg a rabruha, valamint a rab­ruhából szabott egyenruha és az egyenruhából szabott rabruha mellett volt még majdnem tízmillió úgynevezett KIVING, ha még tet­szenek emlékezni a la Röltex Rózsi... Magya­rán, hogy október 23-át az egész társadalom árulta el, mi, én, te, apáink, anyáink, volt ok, vér, nem szemrehányás ez, ténykérdés.”

Így Esterházy. Itt – nálunk – tankok, golyók, levert vesék és egyebek nem igazán voltak. Volt gondolati rendőrség, ám volt – hosszabb időszakban – egy kis nyugati leve­gő, szabadság is. Sem bűnei, sem különösebb érdemei ebben egyeden vajdasági magyar­nak nem voltak. Mert nemcsak a nemze­tiségek, de az uralkodó nemzetek egyedeinek a legnagyobb része is csupán statiszta volt a történelmi eseményekben, meg a minden­napokban egyaránt.

Valamiképp mégis előbbre voltunk a mánál.

– Ti Nyugat voltatok! – vágta fejemhez, a jugó kódis magyaréhoz egy (volt) magyarországi jó bará­tom.

Bizony. Volt almaillatú szappan és Kundera, Vegeta és Forman meg Polanski (az emigráns), volt Adidas sportcipő és izgató Emmanuelle a moziban. Volt világútlevél és whisky kristálypohárból. Volt BITEF és Rambo.

A forradalom (az antibürokratikus) remekül sike­rült. Csak azt az egyet hiányolhatjuk, hogy nemzetisé­gi entellektüeljeink színe-virága, azok, akik korábban hallgatásra kényszerültek, akiket elnyomtak és a háttérbe szorítottak, most miért nem publikálják egykor készült értékes alkotásaikat, azoktól szpon­zorálva, akiknek joghurttal, szóval, kicsi cikkecs­kékkel, miegyébbel a hatalomra jutásban (és megmaradásban) oly lelkesen segítettek.

Vagy ha belátták, hogy ebben/abban tévedtek, legalább most ismerjék be, itt magunk között. Ma­gunk között?

Hát van itt még valaki?

1995. január 4.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Hogyan készül Orbán a választásra

Magyarországon csak két év múlva lesz a választás, de Orbán Viktor már jó előre gondoskodik arról, >

Tovább

Lehet, hogy Európának éppen Trumpra van szüksége

Azért, mert magának kell olyan gondokat megoldania, mint az euróövezet gazdasági stagnálása, valamint a földrész biztonsága. >

Tovább

Biden döntését Putyin meg fogja torolni

Simon Tisdall u Guardianben úgy ítéli meg: igen nagy horderejű Ukrajna számára, hogy Biden az utolsó >

Tovább

Rövid út vezethet keletre

Arra kell számítani, hogy Trump alatt az ország egoista birodalom lesz, ám ennélfogva szétesik a szabályokra >

Tovább

Putyin, Hszi és Trump, vagyis a barbárok már Európai kapuján dörömbölnek

Simon Tisdall a Guardianben arra figyelmeztet, hogy Putyin, Hszi és Trump, vagyis a barbárok már Európai >

Tovább

A tervezett kinevezésekkel Trump egyértelműen elárulja, miként akarja irányítani az országot

Ezt fejti ki a Guardian kommentátora, Jonathan Freedland. A névsort úgy válogatta össze, hogy az is >

Tovább

Magyarországon mocskos trükkök lengik be a közéletet

Magyar Péter Orbán egyetlen kihívójaként azt állítja, hogy titokban lehallgatták, mert le akarják járatni. De még >

Tovább

Trump győzedelmes visszatérése

Korábbi kampányaihoz hasonlóan Trumpnak most volt átfogó választási programja. Amit a programrészletekből megismerhetünk, az egyetlen szóval >

Tovább

Jobb Trumppal Kína ellen, mint Trump nélkül Oroszország ellen

Az Unióban bizonyos elégtétellel nyugtázzák, hogy jobboldali-populista Orbán Viktor ráfaraghat a sompolygásra, mivel rajta kívül senki >

Tovább

A kultúrharcos Amerika

Hasonló probléma az amerikai woke mozgalom történelemfelfogása. Az jogos cél, hogy ne csak a jómódú idős >

Tovább

Orbán kihívójának, Magyarnak most be kell bizonyítania, hogy ő az áldozat

Magyar Péternek sürgősen bizonyítania kell, hogy áldozat az általa nyilvánosságra hozott megfigyelési ügyben, azaz hogy a >

Tovább

Trump tanult a korábbi elnökségből

Ha megnézzük, hogy kiket vesz maga mellé Trump, azt látjuk, hogy tanult a korábbi elnökségből. Nem >

Tovább