2024. november 23. szombat
Ma Kelemen, Klementina, Kolumbán névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

Gembes

Mucsi Géza
Mucsi Géza
Gembes

Újvidéken születtem – nem tagadha­tom, nem is akarom –, itt éltem eddig, sőt itt is maradnék Újvidéken, ha lehet. Ha megengedik. Noviszádról majd elköl­tözöm, ha addig nem győz az értelem, és nem lesz időközben ismét Újvidék. (Is.) Ez a város születésem helye, amely egyben Neusatz is, Neoplanta is, Novi Sad is. Nekem elsősorban Újvidék.

Itt jöttem a világra, valamivel 1956 előtt, és jóval előtte itt született magyar­-német nagyanyám is, Ómikám, aki saj­nos, a napokban költözött át a Šafarik utcából a Pirosi út végébe. Néhai úri szabó, később honvédségi varrómester nagyapám, Ótatám is itt élte le valahogy életét szlovákként, magyarként, ember­ként, ők is bújtatgatták szerb szomszéd­jaikat a razzia idején, és őket is elvitték a győztesek annak idején, kit Oroszország­ba, sztálini hadifogságba, kit Gákovára... Magyart, németet egyaránt.

Ótatám a Futaki úti temetőben nyug­szik, de én már évek óta rettegek, soha­sem tudni, mikor mit ötöl a hatalom, mikor fogja felszántani a volt városi bé­kebeli fürdővel szembeni még békésebb területet, a katolikus temetőt, hogy vég­képp ne maradjon senki, akire emlékez­hetek. És akinek a sírhelyére citromfát ültetett Ómikám majd két évtizeddel ezelőtt, és azóta Ómi is elment, de ez a citromfa azóta is dacol a viharral, széllel, az idővel, savanyú iróniával, a hatalom­mal...

Most úgy érzem magam, mint egy Gembes Újvidéken, azaz Noviszádon.

Vadidegenül egy vadidegen városban. Amely valamikor az enyém volt. A Duna sétánnyal, a Szigettel, a Teleppel, a Búza térrel, a Magyar utcával, Német utcával, Szlovák utcával, strand úti gesztenyefái­val, jegenyefáival együtt. A katolikus Fu­taki úti temetővel együtt, a gimnázium­mal, a Petőfi iskolával...

Én még villamosoztam Újvidéken.

És emeletes busszal is utaztam.

Mit sem sejtve, hogy majd egyszer kulturálódunk, és egyszer majd minden­nek vége lesz. Nem kellenek majd a gesztenyefák és a galagonyafák. A jött­menteket irritálják a nyárfák is. A köz­pont egy részét nem is olyan régen felrobbantották, hogy egy színház néven ismert szocreál förmedvény kerüljön oda.

Elvették a strand út egy részét, oda kellett építeni másoknak az egyetemista­ otthont. Hidat építettek oda, ahova nor­mális embernek eszébe sem jutott volna, közben elszabták Európa egyik legszebb dunai strandját. Mi van, mi lesz most soron? Mondjuk a Telep? Amely idege­sítően homogén még mindig? Nem ful­ladtunk még bele a sártengerbe?

Gembes vagyok, Gembes lettem újra.

Idegesen körbetelefonálom egykori haverjaimat, ismerőseimet. Szerb gyere­keket. Mi van, pajtásaim? Talán nem emlékeztek arra, amikor a színházatok mai területén, a mi dzsungelunkban, a szerb templom mögött szitakötőztünk és lepkéztünk? Mogyoróágból faragtuk a nyílvesszőt? Én akkor még nem tudtam nagyon szerbül, ti akkor sem tudtatok magyarul. Sebaj. Megértettük egymást. A természet nyelvén.

Vagy a központ egyik, politikusokról híres utcájában hányszor játszottunk cowboyosdit? Azzal, hogy én voltam az indián! Mit röhögtünk azon a sok hülye rendőrön, akik a bokrokban kúszva kí­sérték és őrizték az éppen hatalmon levő garnitúrát! Mintha legalábbis valaki le akarta volna őket puffantani. Kár lett volna a golyóért. És még ma is ott vannak, és rejtjelesen adják le a féltve őrzött titkot, hogy: Zlatibor zove Zelengoru, azaz: egyik trotyakos éppen, két prosztataroham közti sétáját végzi a ház­tömb körül... Annak idején nem így be­széltük meg. Egy utcai összejövetelen meséltem el nektek, valójában ki volt Gömbös Gyula, mi történt Jankapusz­tán, és hogy nekem semmi közöm az egészhez. Aztán sokat regéltem nektek a Pál utcai fiúkról is. Mi is Pál utcai fiúk voltunk, csak akkor még nem döntöt­tünk, hogy ki a Nemecsek Ernő, és kik lesznek a Geréb Dezsők.

A kátyi pravoszláv pap fia éjszakán­ként remegve hallgatta Örkény egyper­ceseit, amelyeket, illően, rizling kíséreté­ben szimultán, ad hoc fordítottam neki anyanyelvemről anyanyelvére, és később ő kapta meg a Rózsakiállítás szerb fordí­tásának első példányát. Most azt mond­ja, hogy sajnál, mint Gembest.

Süket telefonok.

A napokban megvertek egy mohikánt is, aki meg merte mondani, ki merte mondani, hogy kié Vajdaság, Újvidék.

Szeverna Szrbija és Noviszád.

Hányunkat vernek még meg vagy lőnek le csak azért, mert körmünk szakadtáig védjük azt, ami a miénk is? Vagy volt?!

Ami a szülőföldem?

Ami a szülővárosom?

Ami a hazám?

Persze, hogy ezt nem értik, nem érzik sokan. Itt. Nem ez a szülőföldjük és nem ez a hazájuk. Idejöttek. És jönnek. Idete­lepítették őket, idetelepítik őket. Soha­sem fogják megtudni, hány hattyú van a Duna parkban. Föltéve, ha egyáltalán lesz park és lesz hattyú. És azt sem tudják majd és most sem, mikor és miért harangoznak a katedrálisban, mi­kor milyen szél fúj a Dunáról, irtóznak a csilingelő villamostól, utálják a rigójan­csit, fogalmuk sincs, mi a marcipán, és egyáltalán vakkantak, amikor rájuk kö­szönök: Jó napot. Vagy Guten Tag. Vagy Dobar dan.

Lebontják, lerombolják még azt is, amink van, fölszántják maradék szülőföl­dünket. Feledjük el, hogy vagyunk, vol­tunk. Hogy leszünk-e? Mi is számba vehetjük kopott bugyrainkat, miképpen Márai is számba vette a Hikó utca gesz­tenyefáit (mind a hetet). Pucoljunk innét.

Vagy mégis? Akadnak tán errefelé ér­telmes emberek is? Ebben a tömegőrü­letben? Akik talán fölfogják, hogy az a bizonyos citromfa továbbra is dacolni fog mindenféle embertelenséggel. Vagy tán azt is kicsupálják? Hogy gyökerünk se maradjon itt?

Én még reménykedem. Már nem tele­fonálok senkinek, az igaz, de citromfa gyanánt ragaszkodom ehhez a talajhoz, hátha még megérem, hogy ne noviszádi Gembesként bujkáljak, rettegjek a város­ban, hogy ne izguljak azon, lesz-e ma­gyar óvoda, iskola, hanem méltóságtelje­sen, szalmakalapban végigsétáljak a főutcán: úgy, mint újvidéki magyar és ember.

1991. augusztus 7.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Putyin nem csak a Nyugatot próbálja figyelmeztetni

Az hangsebességnél gyorsabb rakéta kilövésével Putyin nem csupán a Nyugatot próbálta figyelmeztetni, hanem saját népének is >

Tovább

A gyűlölet mint hiány

Vajon mitől lesz valaki éppen palesztinpárti a Közel-Kelettől ezer kilométerekre? És ők miért veszik készpénznek az >

Tovább

Mi van, ha bukik?

Várható-e, hogy a választások eredményétől függetlenül kilenc, tizenkettő, akárhány évre kinevezett pártcselédek és -kreatúrák udvarias meghajlással >

Tovább

Az EU bővítése és Oroszország

Mindebből az EU számára több következtetés adódik. Az orosz befolyás ellensúlyozása érdekében továbbra is törekednie kell >

Tovább

Vizsgáznak Európában a liberális értékek, mert erősödik az antiszemitizmus

Az Economist szerint ez a legrégebbi csapás a földrészen. Sajnálatos módon visszatér az a fajta türelmetlenség, >

Tovább

Elon Musk egyszerre jelent lehetőséget és veszélyt – Trump fő rombolójaként

Ezt rögzíti az Economist szerkesztőségi véleménye. Merthogy a milliárdos az amerikai kormányzatot célozta meg és így >

Tovább

Hogyan készül Orbán a választásra

Magyarországon csak két év múlva lesz a választás, de Orbán Viktor már jó előre gondoskodik arról, >

Tovább

Lehet, hogy Európának éppen Trumpra van szüksége

Azért, mert magának kell olyan gondokat megoldania, mint az euróövezet gazdasági stagnálása, valamint a földrész biztonsága. >

Tovább

Biden döntését Putyin meg fogja torolni

Simon Tisdall u Guardianben úgy ítéli meg: igen nagy horderejű Ukrajna számára, hogy Biden az utolsó >

Tovább

Rövid út vezethet keletre

Arra kell számítani, hogy Trump alatt az ország egoista birodalom lesz, ám ennélfogva szétesik a szabályokra >

Tovább

Putyin, Hszi és Trump, vagyis a barbárok már Európai kapuján dörömbölnek

Simon Tisdall a Guardianben arra figyelmeztet, hogy Putyin, Hszi és Trump, vagyis a barbárok már Európai >

Tovább

A tervezett kinevezésekkel Trump egyértelműen elárulja, miként akarja irányítani az országot

Ezt fejti ki a Guardian kommentátora, Jonathan Freedland. A névsort úgy válogatta össze, hogy az is >

Tovább