Ma Áron, Ferenc névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Vajdaság egy miniatűr Európa
Ma kicsit fáradt vagyok, mert éjfél utánig néztem a tévében a bevándorlásunk 300. évének ünnepségét, és fel is izgattam magam vele.
Szeptember 23. Paja Jovanović híres képe, (amelyről Lyka Károlynak olyan jó véleménye volt a századelő éveiben) egy csapásra népszerű lett. A verseci festőnek ez a naturalizmusában is pompás vászna máig meg is határozta a visszaemlékezés kötelező formáit. Én persze másképpen fogalmaztam volna meg a bevonulásunkat, kevésbé konvencionálisan, kicsit talán szertelenül is. Mert csodálatos volt népemnek ez a megjelenése annyi éves küzdelem után, hogy majd itt őrizze meg három évszázadon át, és tegye európaivá a maga egyéniségét. Persze ebben a történelmi szembesítésben hatott rám az a tény is, hogy én is Kosovóról jöttem, ősöm Nagyfényben lett pap, amit mi sokáig „Nadjfin”-ként emlegettünk. És ehhez mindjárt hozzá kell tennem, hogy kész, vége, megfordíthatjuk a család címerpajzsát, én vagyok, jobban mondva: voltam az utolsó férfi a nagyfényi pap leszármazottai között. Kész, befejeztetett. Megiszom hát az altatómat, amit üveges Zoli írt ki nekem, és lefekszem, azzal a bölcs megállapítással, amit még apám hagyott rám, hogy holnap is van egy nap, s én mégiscsak kilencvenharmadik évemben vagyok.
Szeptember 24. Ma kivitettem magam J-hez Doroszlóra. Nem festeni, amit pedig a kertjében úgy szerettem. Csak beszélgetni. Mert már nincs kivel visszaemlékezni az elmúlt ötven évre – rajta kívül. Óriási pesti sikeremre is visszatérve 1942-ben, amit aztán oly sokáig dörgöltek az orrunk alá. „Amíg mi harcoltunk, ti elmentetek leszedni a babérokat az ellenséghez.” Mert pont az ellenkezője történt! A szerb festőt ünnepelték bennem, az európait, úgyhogy az ellenzék vezére, Bethlen István talpig feketében, Ugrón Gáborral, apám barátjával hozzám lépett, és azt mondta: „Fogadja mély részvétemet az újvidéki tragédia miatt”. Jelképesen ez volt a kiállítás megnyitója is. És én attól kezdve cirill betűvel írom alá a képeimet. A szerbségemet hangsúlyozva, így jelentem meg Párizsban is, a Grand Palais-ban, hadd tudja a világ, kivel van dolga. J. szereti festészetem vajdasági levegőjét emlegetni. Ami persze úgy igaz, hogy a Vajdaság egy miniatűr Európa. Pláne a második világháború kitöréséig volt az, amikor ezt a konglomerátumot zsidók és németek egészítették ki, egészen különös szellemet árasztva. Szegény Ingrid írta egyik levelében: „Téged már azért is szeretni kell, mert egyszerre vagy világfi és lokálpatrióta”. Nagy Ferinek is ilyen képzetei voltak rólam. Nem tudom, mit szólna ma a világnak ehhez a hatalmas átalakulásához? És ehhez a megvadult harci zajhoz, amikor rohadt kis karrieristák megtagadják a múltjukat, és lepiszkolják en bloc a kommunistákat? Pedig kevés emberben volt annyi tiszta idealizmus, mint például Nagy Feriben. És a jószándékú Sóti vagy Farkas Nándi tisztességében kinek lenne joga kételkedni?
Szeptember 25. Tegnap felfedeztem egy elfelejtett képemet J-nél. A kuruc harcos sorozatának egy remek változatát. Mondom: „Vedd le a falról, hogy jobban lássam! Az istenfáját! Egy remekmű”. Mert 1965-ben, amikor ezt a képemet festettem, már megcsendesedett bennem minden avantgárd törekvés. Pedig hogy viaskodtam vele még a zentai meg a topolyai művésztelepek idején! Egyszerre kifejezni a Bácskának ezt a húsból és vérből való szellemét! De egészen korszerű formanyelven! Európai igénnyel! Kár, hogy ezt a képemet nem küldtem ki Párizsba! Most majd muszáj lesz szólnom Zámbó Illésnek, jöjjön ki, fényképezze le! A művésztelepekről is megemlékeztünk J-vel. Jóska örökké elégedetlen kísérletező hajlamáról, Sáfrány vidám, játékosan könnyed és mégis mélyreható retrospektrváiról! Ahogy én festettem meg a „Hanyatlöki” csárdát, például. Sajnos ezt a mi szép összeállásainkat is elpolitizálták, így estek aztán szét, felhígulva, úgyhogy emberileg is távol kerültünk egymástól. Pedig én Sáfránynak még esküvői komája is voltam, de házasságáról sajnos hiányzott az istenáldás. Később találta meg igazi boldogságát, amikor már különben is késő volt! Én meg, lám, elkalandoztam a messzi Bizáncba, s nem azt festem, amit látok, hanem, amit elképzelek az ikonok és, mondjuk, egy Fra Angelico vadházasságából. Mélységes alázatomat is megszólaltatva persze, ahogy már szorosan összetartozik minden, ami isteni és ugyanakkor emberi ezen a világon.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Szerbia katonai unióról álmodik Magyarországgal
A megfigyelők a két ország együttműködését aggodalommal szemlélik. Vučić és Orbán jó kapcsolatokat ápol Moszkvával. A >
Egy szokatlan barátság
A Budapestről, illetve Tel Avivból keltezett összeállítás szokatlan barátságnak nevezi Orbán és Netanjahu viszonyát, bár mint >
Vance grönlandi vendégszereplése erkölcsi szempontból téves, stratégiailag pedig katasztrofális
Timothy Snyder a Guardianben azt gondolja, hogy Vance kurta grönlandi vendégszereplése nem csupán erkölcsi szempontból volt >
Lázadnak a szerb és török fiatalok, a Nyugat sunyi módon hallgat
Paul Lendvai szerint ugyan a tömegek más és más okból fordultak szembe Ergogannal, illetve Vučić-tyal, de >
Netanjahu Budapesten
Szinte az egész világsajtó beszámol arról, hogy a Nemzetközi Büntető Bíróság letartóztatási parancsa ellenére a héten >
Az már fasizmus, ami most van Amerikában
Így értékeli a Die Zeitban a Yale Egyetem filozófusa, Jason Stanley, aki éppen ezért két professzor >
A hazafiság elve és gyakorlata
Aztán jött Magyar Péter. Ő ugyan senkit nem csábít el más pártoktól, sőt épp az ellenkezőjét >
A Signalgate bagatellizálása rosszabb mint maga a botrány
Hogy a Fehér Ház próbálja bagatellizálni a Signalgate-et, az rosszabb, mint az alapbotrány maga, hogy ti. >
Miért hirdeti Orbán a szerb nacionalizmust?
A magyar miniszterelnök igyekszik országát közép- és dél-európai regionális hatalomnak beállítani. Emellett az etno-nacionalista nézetek sem >
12 pontban az orosz–ukrán háborúról
„Még egy ilyen győzelem, és végképp elveszünk” – mondta állítólag az épeiroszi Pürrhosz király több mint >
Trump a végén sírni fog, de nem csak ő
Chris Patten azt jósolja, hogy Trump politikája nagy szenvedést hoz az egész világra, megtépázza Amerika tekintélyét. >
A Trump-kormányzat részéről az ostobaság jelenti a legnagyobb veszedelmet
A hutik elleni támadásról napvilágot látott részletek teljes hozzá nem értésről és nagyképűségről tanúskodnak, és ez >