2020. szeptember 27. vasárnap
Ma Adalbert, Vince névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Egy „Széchenyi-idézet” nyomában

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Hiszek egy...

Bódis Gábor
Bódis Gábor

Goebbels úr kiterjesztette a birodalmát. Amit Kosovóban a roham­rendőrség végzett el, azt Vajdaságban a rohamkormány.

Lerohanta a sajtó­szerveket. Szinte mindenütt olyan embereket nevezett ki igazgatónak vagy főszerkesztőnek, akik nem élvezik az ott dolgozók bizalmát. Tette ezt követ­kezetes pökhendiséggel, mint számos hasonló esetben az utóbbi egy-két évben. Ezzel is „öregbítvén” a kommunista humanizmus amúgy is világszerte közismert mivoltát. Azt, amit az elődök négy évtizeden át úgy-ahogy suttyom­ban csináltak, a tanulékony utódok a legdurvább nyíltsággal köpik az embe­rek szemébe. Ez a glasznoszty sajátsá­gos, szerbiai kiadása.

Tehát a Szerb Szocialista Párt ko­molyan fogta fel a választási kam­pányt, olyannyira, hogy a sajtószervek­ben csak az Egyetlen Igaz Szó han­gozhat el. A többi párt meg találja fel magát, ahogy tudja. A sajtó, az Mi vagyunk.

Sok bölcs sajtóelme töprengett e rónaságon azon nagy gond fölött, hogy vajon a vajdasági Kormányzó önkezdeményez csupán, és a Nagy Főnöknek erről nincs tudomása?! Mert ha tudná… Az ilyetén töprengőknek azt üzenem, hogy csak álmodozzanak tovább. Most sem érdemes felébredni.

Egyesek a feszült nemzetközi hely­zettel magyarázzák, hogy ilyesmire egyáltalán sor kerülhetett. Van benne valami. Carl Gustaf Ströhm a most már egységes német Die Weltben a többi között azt írta: „A szerbekre az érvényes, amit Szolzsenyicin mondott az oroszokra: túlságosan gyöngék ah­hoz, hogy fenntartsák a birodalmat”. Erre akarnak most rácáfolni? Az öböl­válság árnyékában?

És mi köze mindennek a vajdasá­gi sajtószervekhez? Csak annyi, hogy a tisztogatás is azt a célt szolgálja: ne halljék más szó, csak az, amely nem­zeti és „szocialista”. A józan ész kopo­nyáját fényképezőgéppel törik be a magát csetniknek nevező szervezet tagjai, akik távolról elkerülik a Hatal­mon Lévő Párt orv- és dacszövetségé­nek a tagjait. Tumultus lenne a szélsőjobboldalon?

A nagy tisztogatás azonban nem most kezdődött, hanem a Nagy Októ­beri Joghurtforradalom alkalmával, pontosan két évvel ezelőtt. Amiről méltóan megemlékeztek a forradalom még életben maradt gyermekei, százegy-néhányan. Hol van már a forradalom melengető tüze, parázslik-e még a lelkek mélyén? Mert szítani, azt aztán tudnak.

Szinte az első joghurtos doboz szétfröccsenésével egyidejűleg meg­kezdődött az ádáz frakcióharc itt, ez északi tartományban. Az újságírók is megosztottak. Egy kisebb bolsevik („rohamozzunk, mert különben rájön­nek, hogy tehetségtelenek vagyunk”) csoport, belgrádi importtal kiegészítve a permanens forradalom (differencialás) zászlóvivői mögött sorakozott fel. Egy másik, valamivel tömegesebb tá­bor úgy vélte, hogy csak a képpen lehet az első csoporttól megvédeni a védtelen olvasó-, hallgató- és nézőtá­bort, ha az Egyetlen Párton belüli, liberálisabbnak vélt frakciót támogatja. És mi történt? Miként gazdáik, így a tollforgatók is egymásnak estek. Ez még nem lett volna olyan nagy baj, ha a gyűlölet megmarad a házon belül.

Sajnos nem így történt, és a kö­vetkezményeket annak a legtömegesebb tábornak is vállalnia kell, amely tényleg függetlennek kezdte érezni magát ebben a furcsa sajtóvilágban.

Ennek az esetnek a legkirívóbb példája a Magyar Szó, amely általam szeren­csésnek nevezhető körülmények jóvol­tából a joghurtforradalomból nem megosztottan, megfélemlítve került ki, hanem fennállása óta először a hivatá­sát kezdte ápolni. Ezért ütközik a Božović-dekrétum itt a legnagyobb el­lenállásba, ezért tud egységesen fel­lépni a szerkesztőség és kivetni magá­ból a konkolyt, és ezért kap osztatlan támogatást az olvasóktól.

A többi magyar nyelvű tájékoztatá­si eszközre ez már egyértelműen nem vonatkozik. Itt is van kirívó példa: az Újvidéki Televízió. Eddigi vezetősége, kötődve a Párt már említett liberálisabbnak vélt szárnyához, az „egy lé­pést hátra, két lépést előre” taktikát szerette volna alkalmazni. Nem tanult viszont a történelmi leckéből, hogy kommunistáéknál az a szokás: először a legközelebbivel számolnak le. Ennek a taktikának az egyenes következmé­nye, hogy az ingadozó többség a le­váltások után a „nincs olyan rossz ideológia, amit én ki ne tudnék szol­gálná” jelszóval rukkolt élő.

Maradt a Független Újságírók Egyesülete, amelynek megmozdulásai­ról az újvidéki RTV-ben nem szabad beszámolni. Legfeljebb csak néhány röpke, semmitmondó mondattal, ne­hogy a lényeg a napvilágra kerüljön. Ez is csak olyan esetben fordul elő, amikor százegynéhányan a kormány épülete elé vonulunk, és petíciót adunk át. És akkor is arról szól a hír, hogy a kormány miként cáfol. Pedig erre nem kérte fel senki sem, mert erről a Kép­viselőháznak kell döntenie. Más kér­dés, hogy a képviselő elvtársak megint báránykákat játszanak-e vagy végre kinyitják a szájukat.

Addig se bízzunk abban, hogy minden csoda három napig tart, mert ha így lenne, akkor a kommunizmust már itt Kelet-Jugoszláviában is elsö­pörte volna a népakarat. A baj itt azonban az volt, hogy mielőtt ez meg­történt volna, kifogták a szelet a vitor­lákból, és mellékvágányra terelték a nép figyelmét, Vigaszul talán csak az szolgálhat, hogy a közülünk túlélők eldicsekedhetnek majd unokáiknak: átvészeltük a kommunizmus utolsó szakaszát, a féktelen nacionalizmust.

Hiszek égy Istenben,
Hiszek egy hazában,
Hiszek a Sajtószabadság feltáma­dáséban.

1990. október 10.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

„Sajnálatos, hogy templomainkban helyt nyer a választási kampány.”

A véemeszes magyar érdekvédelem – a Szerb Haladó Párttal kötött elvtelen szövetség miatt – semmi eredményt >

Tovább

A nemzetállam keblére öleli még a „tékozló fiait” is

Ezért nem nevezhető hontalannak az, aki egyik várost felcseréli egy másikkal, mert ott jobban érzi magát. >

Tovább

Szerbia egyetlen csatlakozási fejezetet sem nyitott az idén

A dokumentum hangoztatja, hogy „a nemzeti kisebbségek védelmét Vajdaság AT-on kívül fejleszteni kell”. Mintha a Vajdaságban >

Tovább

Azt hallom, csoda történt Washingtonban

Ez történik most is, és így marad időtlen-időkig, ha időközben nem tör ki egy regionális háború. >

Tovább

Osztozkodás a lőporos hordón

A Nyugat-Balkán – leánykori nevén Jugoszlávia plusz Albánia – befolyásolásáért többen vetekednek: az EU, az USA, >

Tovább

Botrány Újvidéken

Szerbia ezúttal kiállította saját igazolványát, az osztályzaton nem csodálkozom. Ellenben miért hallgatnak a polgárok? Félnek? Tudják, >

Tovább

Menekülés a magányból a forradalomba

A Menj és szenvedj te is, című, a Nyugatban megjelent naplójegyzetei elárulják, hogy semmiképpen sem az >

Tovább

Javasasszonyok és politológusok

A szerb kormány szerint Vučić történelmi jelentőségű győzelmet aratott. Mások szerint úgy ült a fotelén gőgösen >

Tovább

Kettős nyomás alatt

Nem kell azonban szem elől téveszteni a tényt, hogy Szerbiában a médiák új tulajdonosai a hatalmi >

Tovább

Örömünnep Szerbiában

Nem irigylem a szerbiai politikusokat sem. Hogyan lehet kormányozni egy nemzetet, amelynek lelkében ilyen mély ellentmondások >

Tovább

Konformizmus-vita

Nos, a vereség lehelete már ekkor érződött, ám a folyóiratot, amelynek indulása 1968 előszelét is jelezte, >

Tovább

Örök hála Bosnyák Istvánnak

Magától értetődő volt minden egyes mondata. Most azonban arra gondolok, hogy a lehetetlenre vállalkozott. Csak abban >

Tovább