2024. február 23. péntek
Ma Alfréd, Polikárp névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

Vajdaság egy miniatűr Európa

Milan Konjović
Vajdaság egy miniatűr Európa
Milan Konjović: Kosovóról jöttem, ősöm Nagyfényben lett pap, amit mi sokáig

Ma kicsit fáradt va­gyok, mert éjfél utánig néztem a tévé­ben a bevándorlásunk 300. évének ünnepségét, és fel is izgattam magam vele.

Szeptember 23. Paja Jovanović híres képe, (amelyről Lyka Károlynak olyan jó véleménye volt a századelő éveiben) egy csapásra népszerű lett. A verseci festőnek ez a naturalizmusában is pompás vászna máig meg is határozta a visszaemlékezés kötelező formáit. Én persze másképpen fogalmaztam volna meg a bevonulásunkat, kevésbé konvencionálisan, kicsit talán szertelenül is. Mert csodálatos volt népemnek ez a megjelenése annyi éves küzdelem után, hogy majd itt őrizze meg három évszázadon át, és tegye európaivá a maga egyéniségét. Persze ebben a tör­ténelmi szembesítésben hatott rám az a tény is, hogy én is Kosovóról jöttem, ősöm Nagyfényben lett pap, amit mi sokáig „Nadjfin”-ként emlegettünk. És ehhez mindjárt hozzá kell tennem, hogy kész, vége, megfordíthatjuk a család címerpajzsát, én vagyok, jobban mondva: voltam az utolsó férfi a nagy­fényi pap leszármazottai között. Kész, befejeztetett. Megiszom hát az altató­mat, amit üveges Zoli írt ki nekem, és lefekszem, azzal a bölcs megállapítással, amit még apám hagyott rám, hogy holnap is van egy nap, s én mégiscsak kilencvenharmadik évem­ben vagyok.

Szeptember 24. Ma kivitettem magam J-hez Doroszlóra. Nem festeni, amit pedig a kertjében úgy szerettem. Csak beszélgetni. Mert már nincs kivel visszaemlékezni az elmúlt ötven évre – rajta kívül. Óriási pesti sikeremre is visszatérve 1942-ben, amit aztán oly sokáig dörgöltek az orrunk alá. „Amíg mi harcoltunk, ti elmentetek leszedni a babérokat az ellenséghez.” Mert pont az ellenkezője történt! A szerb festőt ünnepelték bennem, az európait, úgy­hogy az ellenzék vezére, Bethlen István talpig feketében, Ugrón Gáborral, apám barátjával hozzám lépett, és azt mondta: „Fogadja mély részvétemet az újvidéki tragédia miatt”. Jelképesen ez volt a kiállítás megnyitója is. És én attól kezdve cirill betűvel írom alá a képeimet. A szerbségemet hangsúlyoz­va, így jelentem meg Párizsban is, a Grand Palais-ban, hadd tudja a világ, kivel van dolga. J. szereti festészetem vajdasági levegőjét emlegetni. Ami persze úgy igaz, hogy a Vajdaság egy miniatűr Európa. Pláne a második vi­lágháború kitöréséig volt az, amikor ezt a konglomerátumot zsidók és né­metek egészítették ki, egészen különös szellemet árasztva. Szegény Ingrid írta egyik levelében: „Téged már azért is szeretni kell, mert egyszerre vagy világ­fi és lokálpatrióta”. Nagy Ferinek is ilyen képzetei voltak rólam. Nem tu­dom, mit szólna ma a világnak ehhez a hatalmas átalakulásához? És ehhez a megvadult harci zajhoz, amikor rohadt kis karrieristák megtagadják a múltju­kat, és lepiszkolják en bloc a kommu­nistákat? Pedig kevés emberben volt annyi tiszta idealizmus, mint például Nagy Feriben. És a jószándékú Sóti vagy Farkas Nándi tisztességében ki­nek lenne joga kételkedni?

Szeptember 25. Tegnap felfedeztem egy elfelejtett képemet J-nél. A kuruc harcos sorozatának egy remek változa­tát. Mondom: „Vedd le a falról, hogy jobban lássam! Az istenfáját! Egy remek­mű”. Mert 1965-ben, amikor ezt a képe­met festettem, már megcsendesedett bennem minden avantgárd törekvés. Pe­dig hogy viaskodtam vele még a zentai meg a topolyai művésztelepek idején! Egyszerre kifejezni a Bácskának ezt a húsból és vérből való szellemét! De egé­szen korszerű formanyelven! Európai igénnyel! Kár, hogy ezt a képemet nem küldtem ki Párizsba! Most majd muszáj lesz szólnom Zámbó Illésnek, jöjjön ki, fényképezze le! A művésztelepekről is megemlékeztünk J-vel. Jóska örökké elégedetlen kísérletező hajlamáról, Sáf­rány vidám, játékosan könnyed és mégis mélyreható retrospektrváiról! Ahogy én festettem meg a „Hanyatlöki” csárdát, például. Sajnos ezt a mi szép összeállásainkat is elpolitizálták, így estek aztán szét, felhígulva, úgyhogy emberileg is távol kerültünk egymástól. Pedig én Sáf­ránynak még esküvői komája is voltam, de házasságáról sajnos hiányzott az iste­náldás. Később találta meg igazi boldog­ságát, amikor már különben is késő volt! Én meg, lám, elkalandoztam a messzi Bizáncba, s nem azt festem, amit látok, hanem, amit elképzelek az ikonok és, mondjuk, egy Fra Angelico vadházasságából. Mélységes alázatomat is megszó­laltatva persze, ahogy már szorosan összetartozik minden, ami isteni és ugyanakkor emberi ezen a világon.

1990. október 10.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Dodik hajbókolása Putyin előtt

A boszniai szerbek vezére azt közölte, hogy a Nyugat jóformán bele akarja ráncigálni a Republika Srpskát >

Tovább

Aztán utánuk az özönvíz

A magyar állam család- és gyermekpolitikája aljas, kirekesztő és társadalmilag végtelenül kártékony.  Teljesen szürreális, amikor nyugdíjas emberek >

Tovább

Most Orbán megadja magát

Orbán csaknem két év elteltével beadja a derekát a svéd NATO-felvétel ügyében. Előtte azonban a magyar >

Tovább

Egy ügyes diplomáciai húzással meg lehet kerülni Orbán akadékoskodását

Mégpedig a svédek NATO-felvétele ügyében. Hegedűs Dániel a Német Marshall-alapítvány vezető elemzője azt javasolja, hogy Scholz, >

Tovább

New York Times: Magyarország fityiszt mutatott az Egyesült Államoknak

Egyetlen vezetője sem volt hajlandó találkozni a Szenátus kétpárti küldöttségével, amely azért érkezett Budapestre, ahogy a >

Tovább

Orbán rémálma

Kármentéssel próbálkozott tegnapi beszédében Orbán Viktor, miután a kegyelmi ügy megrázta az országot és tízezrek tüntettek >

Tovább

„Odakint most szörnyek járnak és az állam a legnagyobb szörny”

Hallom, máris 66 millió forint gyűlt össze két otthon nélküli gyereknek. Szép gesztus, de egy súlyos >

Tovább

Putyin üzenete

Nem az a lényeg, miként vesztette életét Navalnij, tehát hogy agyonverte egy őr, vagy betegség végzett >

Tovább

Vajon túléli-e Orbán Viktor a pedofil botrányt?

Ezen tanakodik a Times közép-európai tudósítója, aki ezúttal nem Berlinből, hanem alighanem a demonstráció miatt Budapestről >

Tovább

A nemzeti konzervativizmus növekvő veszélye

Az Economist vezércikke úgy ítéli meg, hogy egyre nagyobb veszélyt jelent a nemzeti jobboldaliság, ráadásul terjed. >

Tovább

A véletlenek ereje

Nekünk pedig, egy fél lábbal már a sír szélén tántorgó, szegényedő, kifosztott, diktatúrák karjaiba omló ország >

Tovább

A kettős lemondás nyomán az eddigi legnagyobb válságba csöppent bele Orbán Viktor

Ekkora fenyegetéssel még nem szembesült 2010 óta, de ami a legrosszabb, hogy Novák és Varga távozását >

Tovább