2019. augusztus 23. péntek
Ma Bence, Róza, Szidónia névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Tisztelt Bódis Gábor!

Engedje meg, hogy röviden válaszoljak a Napló 28. számá­ban közölt vezércikkének néhány mondatára. >

Tovább

Pornó anziksz

Nem is sejted, Szilvia, mostanában mennyit ábrándozok a fenekedről. Pe­dig tizenegynaponta kimondottan ezért vonulok a guggolva >

Tovább

Egy levél a szabadkai szökőkútról - a szökőkútért

A szabadkai főtéren lévő (zöld) Zsolnay-szökőkutat 1985-ben avatták fel. A polgárok szívükbe zárták, és örömet leltek >

Tovább

Tanmesék felnőtteknek

Csak kevés embernek adatik meg a látnoki képesség, engem viszont igenis ilyen kivételes hajlammal áldott meg >

Tovább

Csetnikek és usztasák

MÁSKÉNT EZ NEM TÖRTÉNHETETT! Azok után sem, hogy Belgrádból, illetve Zágrábból a vasárnap esti maksimiri polgárháborút előre >

Tovább

Két kezünket összetéve…

Három dologról szeretnék említést tenni, talán nyomot is hagyni, június harmadik vasárnapjának éjszakáján készült rövid >

Tovább

Szárnyát vagy combját?

Az előző részben az olaszos ízek voltak az étlapon, gasztronómiai naplóm folytatásában a kicsi kínai falatkák >

Tovább

It's toasted

Rengeteg katonatörténetet hallottam már, a legtöbb vicces kis sztori, kerülve a komoly dolgok ecsetelését. Inkább anekdoták >

Tovább

Tisztelt Ágoston András!

Sokáig töprengtem, válaszoljak-e egyál­talán levelére, amelynek felszólító hangne­me – őszintén megvallva – egy magunk mögött vélt >

Tovább

Pásztornak, Végelnek egy a hangja

A megújulás ambíciójáról, a megújulás és az összefogás esélyéről beszélt Pásztor István a Vajdasági Magyar Szövetség >

Tovább

Lelkierő és türelem

Újvidéken szálltunk fel a Belgrád-Bécs nemzetközi gyorsra. Egy hatüléses fülke, a szemközti oldalon két munkásformájú ember >

Tovább

Egy gombóc mennyország

A minap egy idős hölgy toppant be a mézüzletbe. Nézegette az árut, vásárolt is ezt azt, >

Tovább

Gorkij, a kidobófiú

Gondolatok könyvkiadásunk jelenéről

Bordás Győző
Bordás Győző
Gorkij, a kidobófiú

A Forum Könyvkiadó középtávú tervét készítjük, párhuzamosan a jövő évit is. Irodámban egymásnak adják a kilincset a szerkesztőbizottsági tagok, sokan levél­ben küldték el javaslatukat.

Csak keve­sen „feledkeztek” meg az Alkotók Gyűlésén kapott megbízatásról. Akik sze­mélyesen jönnek, szinte ugyanazt a kér­dést teszik föl számtalan megfogalmazásban: érdemes-e tervezni, tudjuk-e, mi vár ránk? Mondom, nem tudjuk, de mégis fontos, hogy végiggondoljuk, mire van szükségünk mit is akarunk.

Nem vitás, nehezebb idők következ­nek a könyvkiadásban is. Nem áltathat­juk magunkat azzal, hogy mi kivétel leszünk. Már tapasztaljuk: az eddigi forrá­sok elapadnak, a kormány nem folyósít kedvezményes kamatú kölcsönt, a Köz­ponti Bizottság (amikor még létezett) sem válaszolt idei kérvényünkre, nehezen megy a helyi érdekű kiadványokra az eszköztársítás, a HMSZ egy dinárt sem csikart ki a Horvátországi Tudományügyi Érdekközösségtől közös kiadásainkra, a magyarországi terjesztők dugig vannak saját könyveikkel, ezért tőlünk is csak tessék-lássék rendelnek.. Nem folytatom tovább, még csak annyit: itt, Vajdaság­ban csökkentették a társadalmi tevé­kenységre szánt pénzt, ami ez év második felében mintegy harminc százalékkal kevesebb dotációt jelent, ugyanak­kor a nyomdák pontosan ilyen arányban növelték a nyomtatás árát. Tessék így gazdálkodni, tessék tervezni.

A receptet természetesen megkaptuk: piacra a könyvvel! Házaljanak majd író­ink könyveikkel, mint annak idején Csé­pe Imre, meg a beteg lábú Laták István tette? De hogy legyen mivel bekopogni az olvasóhoz, a könyvet előbb ki kell adni. Kézirat is van bőven, csak az utób­bi három hónapban mintegy ötven érke­zett. Személy szerint mindegyiknek örülök, nemcsak azért, mert érzem mögöttük a munkát – lelki füleimmel hal­lom is, miként kopogtak hónapokon vagy éveken át az írógépek hogy elké­szüljön a mű –, hanem mert a kéziratok többsége vitathatatlan esztétikai vagy tu­dományos értéket hordoz, irodalmunk, művelődéstörténetünk, társadalomtudo­mányunk és tudományos kutatásaink eredményeinek összegzését látom ben­nük. Neveket azért nem említek, mert sohasem szerettem, ha csak a nevek alapján, nem a művekről alkottunk érté­kítéletet.

Azt viszont természetesnek érzem, hogy minden szerző elvárja, mielőbb megjelenjen. És hol jelentesse meg a jugoszláviai magyar író a könyvét, ha nem a Forumnál? Elvégre egyetlen, s úgymond monopolhelyzetben levő kiadó vagyunk. Mindeddig emiatt komoly kifo­gás ért bennünket. Megvallom, magam is kényelmetlennek éreztem sokszor ezt a státust, föl is lélegeztem, amikor az új előírások lehetővé tették – s ezt íróink is sietve üdvözölték – a magánvállalkozást meg a szerzői kiadásokat. De attól tar­tok, ez csak lehetőség marad, mert meggyőződésem szerint (bár ne lenne igazam!) folyamatos, minden műfajt föl­vállaló, magyar vagy nemzetiségi könyv­kiadást társadalmi pénz nélkül lehetetlen folytatni. Sőt, szerbhorvátot sem lehet, vagy csak nagyon nehezen. Elsősorban a példányszám miatt. Pontosabban: a kiadóknak sokféle érdeklődést kell kielé­gíteniük, s mindenből csak korlátozott példányszámra van szükség. Hogy a sa­ját példánknál maradjak: ezer, legfeljebb kétezer s egynéhány ötezres példányszá­mú gyermekkönyvből megélni s ezek jövedelméből még lehetőséget is terem­teni újabbak kiadására. Abszurdum. Azt még nem is mondtam, hogy sok köny­vünkből 200-300 példánynál többet el­adni nem is lehet. Nem mindig azért, mert a könyv színvonaltalan, hanem egy­szerűen, mert egy-egy területnek nincs, és nem is lehet nagyobb érdeklődési köre. Már a magyarországi kiadóknál sem ritkaság a mi példányszámunk, pe­dig ott jóval nagyobb a potenciális ér­deklődők száma.

Még egy percre az olvasóknál marad­va: mi eddig elsősorban az írók kiadója voltunk, kevésbé az olvasóké. Ha ez valakinek furcsán csengne a fülében, elmondom, miért. Olvasmányban a jugoszláviai magyar érdeklődő kedvére vá­logathat a magyarországi kiadványok között is. De odaát, ritka kivetettől elte­kintve, íróink nemigen jelentek meg. Ért­hető hát, itt kellett megteremteni a lehetőséget könyveik kiadására. Ezért bosszantott a Vajdasági írók Egyesületé­nek az a beletörődő magatartása, hogy a kiadókat/kiadóikat nem kell név szerint is besorolni a társadalmilag kivételezett művelődési intézmények közé. Nem is vagyunk már ott. Bármennyire is han­goztattuk, érezzük annyira fontos intéz­ménynek magunkat, mint – és ez nem vicc! – a palicsi állatkert. Magán- és. alternatív kiadókra van szükség, csak a tevékenységet, és nem a kiadókat kell pénzelni, mondták. Hát majd meglátjuk.

Egy jegyzőkönyvet kapok, amelyben azt olvasom, semmi sem indokolja egy könyv megjelenésének késését. Persze, semmi sem, mondom magamban, csak az, hogy nincs rá pénz. Tudom, ezt kívülálló sohasem érti meg. Elvégre min­den író számára a saját könyve a legfon­tosabb. S ez így van rendjén, csak ne lásson mindjárt ellenségeskedő erőket is. Andrej Platonov számára is bizonyára nagyon fontos lett volna a Csevengur megjelenése, amit éppen most olvasok, csakhogy Gorkij valamikor 1929-ben ezt nem így gondolta, nem tartotta méltó­nak kiadásra. Most már több világnyel­ven is olvasható, s az a tény, hogy akkor nem jelent meg, mit sem von le a könyv értékéből. De Gorkijt is meg tudom érte­ni. Nálunk viszont, ha valaki hasonlót mer cselekedni, azonnal kidobófiú, ellen­sége az írónak cinkosa a kiadónak. Senkinek sem jut eszébe, hogy egy Fülep Lajosnak például életében mindössze egy könyve jelent meg. S nem lett ettől kisebb, jelentéktelenebb.

Bár jól tudom, nem tervezhetünk úgy, mint eddig, mégis tervezzünk, és majd igyekszünk kiharcolni azt, ami e kultúrát méltán megilleti – javaslom a szer­kesztőbizottságok tagjainak, és mondom majd az AGY plénumán is. Kiadói pro­dukciónk elsorvasztása katasztrofális len­ne. Különösen most, hogy új, merészebb tervek születhetnek, mint négy évvel ezelőtt. Társadalomtudomá­nyi sorozat indulhatna azonnal, három címszóval; a műfordítók javasolják: ezen­túl mi magunk fordíttassuk szerbhorvátra legjelentősebb műveinket; ígéretes az új Symposion-sorozat; az elsőköteteseknél a harmincadik címszóhoz közeledünk.

Úgy látom, jövőre is lesz 35-40 ki­adásra érdemes kéziratunk. Várjuk, tudo­másul veszi-e ezt kulturális vezetésünk. A mi dolgunk pedig, hogy ezentúl olyasmi­vel is foglalkozzunk, amiről úgy gondol­tuk, nem a mi feladatunk. Igen, a kommerciális könyvekről van szó.

Hogy mik ezek, azt egyelőre titokban kell tartani.

1990. október 3.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Egy illúzió múltja

Végel László nemzedéki művet írt. A szónak itt és nála van még ereje, értelme. Hallatlanul gazdag >

Tovább

Miskolczi: Semmibe veszik a polgárok kegyeletteljes végbúcsú iránti igényét

„Az aláírók nem ellenségei a hatalomnak, csupán szeretnék megmenteni a temetkezés Szabadkán kialakított hagyományait.” Basity Gréta >

Tovább

Reagálás A szakma becsülete című írásra

Klemm József: „Ami pedig a tükröt illeti: jómagam nem csak a tükörbe tudok tiszta lelkiismerettel nézni, >

Tovább

A város hangulatának megörzése nem kérdés

„Ez az interjú a Magyar Szóban Varjú Márta főszerkesztő döntése alapján nem jelenhetett meg.” Tómó Margaréta (Magyar >

Tovább

Vargabetű

„Mi több: lesz-e egyáltalán olyan párttárs, aki majd kiáll mellette?“ Szabó Angéla (Bozóki Antal blogja): >

Tovább

Az eurómilliós botránylista

„Milyen elvárások, miféle gazdasági szempontok szerint alakult a kiválasztott cégek rangsorolása.“ Szabó Angéla (Veszprém Kukac): >

Tovább

Építkezés- és párbeszédkísérlet – illetve ennek veszélye

A párt, annak vezetése és az MNT egyfajta „instant” értelmiségi bázisra szeretne szert tenni. Vataščin Péter (Családi >

Tovább

Ne ítélkezzünk előre!

Ugyanakkor úgy látjuk, néhány érv szólhat az „igen” mellett is. Második Nyilvánosság: >

Tovább

Nem rosszak, csak naívak

Természetesen aki elfogadta a meghívást annak sok sikert és eredményes munkát kívánok. Szőke Attila facebook bejegyzése: >

Tovább

A "biodekor" listáról

„Az egyetem autonóm felsőoktatási intézmény, amely kizárja a pártok beavatkozását.“ Vajdaság Ma: >

Tovább

Kár a bélyegért!

„Kik lesznek azok, akik még hisznek nekik?“ Bozóki Antal: >

Tovább

Terrorhangulat a Szabadkai Zeneiskolában?

"A tanárok kilencven százaléka az igazgatónő leváltása mellett szavazna, ha titkos szavazást tartanánk." Tómó Margaréta (Magyar Szó): >

Tovább