2019. október 23. Szerda
Ma Gyöngyvér, János, Gyöngyi névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Tisztelt Bódis Gábor!

Engedje meg, hogy röviden válaszoljak a Napló 28. számá­ban közölt vezércikkének néhány mondatára. >

Tovább

Pornó anziksz

Nem is sejted, Szilvia, mostanában mennyit ábrándozok a fenekedről. Pe­dig tizenegynaponta kimondottan ezért vonulok a guggolva >

Tovább

Egy levél a szabadkai szökőkútról - a szökőkútért

A szabadkai főtéren lévő (zöld) Zsolnay-szökőkutat 1985-ben avatták fel. A polgárok szívükbe zárták, és örömet leltek >

Tovább

Tanmesék felnőtteknek

Csak kevés embernek adatik meg a látnoki képesség, engem viszont igenis ilyen kivételes hajlammal áldott meg >

Tovább

Csetnikek és usztasák

MÁSKÉNT EZ NEM TÖRTÉNHETETT! Azok után sem, hogy Belgrádból, illetve Zágrábból a vasárnap esti maksimiri polgárháborút előre >

Tovább

Két kezünket összetéve…

Három dologról szeretnék említést tenni, talán nyomot is hagyni, június harmadik vasárnapjának éjszakáján készült rövid >

Tovább

Szárnyát vagy combját?

Az előző részben az olaszos ízek voltak az étlapon, gasztronómiai naplóm folytatásában a kicsi kínai falatkák >

Tovább

It's toasted

Rengeteg katonatörténetet hallottam már, a legtöbb vicces kis sztori, kerülve a komoly dolgok ecsetelését. Inkább anekdoták >

Tovább

Tisztelt Ágoston András!

Sokáig töprengtem, válaszoljak-e egyál­talán levelére, amelynek felszólító hangne­me – őszintén megvallva – egy magunk mögött vélt >

Tovább

Pásztornak, Végelnek egy a hangja

A megújulás ambíciójáról, a megújulás és az összefogás esélyéről beszélt Pásztor István a Vajdasági Magyar Szövetség >

Tovább

Lelkierő és türelem

Újvidéken szálltunk fel a Belgrád-Bécs nemzetközi gyorsra. Egy hatüléses fülke, a szemközti oldalon két munkásformájú ember >

Tovább

Egy gombóc mennyország

A minap egy idős hölgy toppant be a mézüzletbe. Nézegette az árut, vásárolt is ezt azt, >

Tovább

Naplóm

1990 szeptembere

Saffer Pál
Naplóm

Felolvasás Kanizsán. Arról beszélek, hogy a vadászó életmódról a mezőgazdaságra és ennek megfelelően a mágiáról a hitre való áttérés, ami az antropológusok szerint egyenlő a parancsolási vágyról a könyörgésre való áttéréssel, napjainkig tartó függőségi viszonnyal járt.

Úgy néznek rám, mint valami őskori kövületre. Szinte hallom, hogy morognak magukban:

– Mit akar ez? Most akar kommunista propagandát csinálni?

Eszükbe se jut, hogy a pluralizmus önmagában nem old meg semmit, hogy az alapvető úr-szolga séma megmarad, mint ahogy megmaradt az úgynevezett kommunizmusban is, és az évezredes küzdelem, amiről beszélek, nem pártharc, hanem civilizációs botorkálás az emberi méltóság vilá­gossága felé.

Közelebb vannak hozzám a kanizsai parasztok. Mert ahogy a képviselőjük mondta, azért alakították meg a paraszti szövetséget, hogy ne mások képviseljék helyettük az érdekeiket.

Erről van szó. Csak ők egyszerűbben és világosabban megmondták.

*

A kanizsaiakkal egynapos kirándulás Budapestre. Az „István a király” rockopera és az Illés együttes koncertje a Népstadi­onban.

Elszomorító épület ez a Népstadion. Nem tudom miért, de ez a csupasz nyersbeton tömeg Rákosi Mátyás kopasz fejét juttatja eszembe.

Egy kicsit viszolygok az egésztől, mert rockkoncertet eddig csak filmen és tévében láttam, a velejáró hisztériával együtt.
Ez valami más volt. Nemzeti színű.
Nemzeti gyűlölködés? – Nyomát sem éreztem.

Nemzetsiratás? – Annak sem. Csak valami csendes megátalkodottság szelleme lebegett a stadionban, amikor a tribünökön, válaszul egy-egy dalra, gyer­tyák ezrei gyúltak ki.

Csak annyi, hogy vagyunk és lenni aka­runk.

Ha nem tudnám, milyen veszélyes ilyen dolgokban futó benyomás alapján ítélni, azt mondanám, hogy boldog az a nép, amelynek ilyen öntudatos, komoly ifjúsága van, mert megbecsült lesz a nemzetek

között.

De így csak befelé forduló, csendes, meghatott elégedettséggel döcögtem hazafelé.

Az sem tartott sokáig. Amikor hajnalban megérkeztünk a ha­tárra, másfél órás várakozás után egyenru­hás fiatalember szállt fel a buszba, felszó­lított bennünket, hogy mutassuk fel az útlevelünket, az alvókra pedig rászólt:

– Ha koncertre tudtak menni, akkor most se aludjanak! Jel' jasno?

*

Ünneplik a nagy szerb vándorlás évfordulóját. Egy nép tragikumára mindig emlé­kezni kell, ha másért nem, a jelen tragikus tévedéseinek elkerülése végett.

Sajnos, ezt a felhangot hiába keresem a sajtótudósításokban.

Másik vándorlásokra gondolok. Crnjanskiéra.

Nekem négy kemény esztendőm ment rá a Vándorlások című televíziós sorozatra, két televíziós háznak pedig súlyos milliárd­jai, és nem lett belőle semmi.

Csak a rendező párizsi folyószámláján szaporodtak a frankok százezrei.

Most látom, hogy filmrendezés helyett a demokrata párt tribünjéről magyarázza a népnek a demokráciát.

Crnjanski szavai csengenek a fülemben: „Halál nincsen, vannak vándorlások…”

Javaslat a Jugoszláviai Magyar Mű­velődési Társaságnak egy tudományos népszerűsítő és publicisztikai kiadványsoro­zat indítására. Amikor már átadtam, és lehűlt az ábránd izgalma, kezdődik a kétel­kedés:

Az asztali lámpám lénykörében mindez olyan kézenfekvőnek, egyszerűnek, nemes­nek látszik, de az asztali lámpa fényköre mesterséges világ. Milyen a valóság?

Nem az enciklopédia-szerkesztők figyel­meztetése izgat, hogy vulgarizációkkal nem lehet műveltséget terjeszteni. Ez a szellemi gazdagok pöffeszkedése. Akinek semmije nincs, annak a kevés is sokat jelent. A szociológusok figyelmeztetése sem bátor­talanítana el, miszerint minél műveltebb egy nemzet, annál hajlamosabb az asszimilálódásra. Bizonyos vagyok benne, hogy van a műveltségnek egy foka, amikor ez a jelen­ség ellenkezőjére fordul: amikor a művelt­ség identitástudattá változik.

Inkább a fásultságtól félek. Hetven év szellemi nyomora van a hátunk mögött. Nem tudom, a kisebbségi gondok és szo­rongások közepette igényli-e még valaki az új világ könyveit, hiszen azok a mi valósá­gunktól olyan távoli világról szólnak.

Nem csak értelemmel, de sok-sok szív­vel kellene írni ezeket a könyveket.

Érzem, hogy igazam van, és mégis fé­lek. Adni szeretnék, szépet és nagyot, szellemi fegyvert azoknak, akikkel együttérzek, de nem tudom, hogy ők érzik-e azt, amit én, a fenyegető megsemmisülést. Hogy összefognánk ellene, egymást tanítva, tá­mogatva.

Ügy látszik, szolgálni nem is olyan egy­szerű…

*

Beszélgetés a Művelődési Társaságban a magyar hivatalos küldöttséggel. Műveit, értelmes fiatal emberek. Demokráciáról beszélnek, egységes kultúrnemzetről, de mintha egy kicsit túlságosan beleélnék magukat a saját demokrácia-álmukba. Mintha feltételeznék, előlegeznék a demo­kratikus gondolkodást ott is, ahol a de­mokrácia csak szóvirág, amellyel az önkényt leplezik.

Nehogy keserű szájízzel ébredjenek, mert attól a miénk is megkeseredhet.

Egyébként is, enyhén szórva furcsa, ha két demokratikus állam között „meg kel oldani” a nemzeti kisebbségek helyzetét. Természetes lenne például, ha a magyar lapok és könyvek ugyanúgy juthatnának el a vajdasági magyar olvasóhoz, mint a ma­gyarországihoz, és fordítva. Minek ebből nemzeti, kisebbségi problémát csinálni, kölcsönösséget emlegetni, amikor ez egy­szerűen civilizáltság kérdése. A szónak nem lehet határa – legalábbis demokraták kö­zött.

Felemlítem, hogy jó lenne, ha a Magyar Televízió műsorát egész Vajdaságban le­hetne nézni. Élénk beszélgetés kezdődik államközi egyezményekről, műholdakról…

Egy kicsit begurulok, és megjegyzem, hogy kezdetben elég lenne a csávolyi adót egy kicsit felerősíteni, és a jelenlegi piszkavasról áttenni egy tévétoronyra. Ehhez nem kell se konvenció, se műhold.

Javíthatatlan dilettáns vagyok I

Olvasom a főszerkesztők körüli huzavo­nát, és természetesen féltem a Magyar Szót, úgy is, mint magyar szót, de úgy is, mint az ország kevés tisztességes lapjainak egyikét.

Az olvasóknak jó a lap, ezt lépten-nyo­mon ki is nyilvánítják. Akkor hát miért nem jó a tartományi kormánynak?

Egyáltalán, hogyan akarhat egy demok­rácia mást, mint a polgárai?

Logikai képtelenség. Inkább nem bogo­zom.

Sokkal érdekesebb a főszerkesztőjelöltek listája.

Emlékszem, a hetvenes évek elején, amikor tagja voltam a pulai filmfesztivál bírálóbizottságának, egy vajdasági magyar tárgyú film nem került be a szűkebb válo­gatásba.

A bírálóbizottság egységes véleménye szerint gyenge film volt.

Vlaovics József akkor egy sokszorosított tiltakozást terjesztett a fesztivál részvevői között, amelyben engem tett felelőssé a kudarcért és a magyarság szégyenének nevezett.

Most azon gondolkodom, hogy melyik is az igazi Vlaovics, az akkori, vagy a mai?

Dr. Bogner István: Tisztelt szerkesztőség!

1990. október 3.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Egy illúzió múltja

Végel László nemzedéki művet írt. A szónak itt és nála van még ereje, értelme. Hallatlanul gazdag >

Tovább

Miskolczi: Semmibe veszik a polgárok kegyeletteljes végbúcsú iránti igényét

„Az aláírók nem ellenségei a hatalomnak, csupán szeretnék megmenteni a temetkezés Szabadkán kialakított hagyományait.” Basity Gréta >

Tovább

Reagálás A szakma becsülete című írásra

Klemm József: „Ami pedig a tükröt illeti: jómagam nem csak a tükörbe tudok tiszta lelkiismerettel nézni, >

Tovább

A város hangulatának megörzése nem kérdés

„Ez az interjú a Magyar Szóban Varjú Márta főszerkesztő döntése alapján nem jelenhetett meg.” Tómó Margaréta (Magyar >

Tovább

Vargabetű

„Mi több: lesz-e egyáltalán olyan párttárs, aki majd kiáll mellette?“ Szabó Angéla (Bozóki Antal blogja): >

Tovább

Az eurómilliós botránylista

„Milyen elvárások, miféle gazdasági szempontok szerint alakult a kiválasztott cégek rangsorolása.“ Szabó Angéla (Veszprém Kukac): >

Tovább

Építkezés- és párbeszédkísérlet – illetve ennek veszélye

A párt, annak vezetése és az MNT egyfajta „instant” értelmiségi bázisra szeretne szert tenni. Vataščin Péter (Családi >

Tovább

Ne ítélkezzünk előre!

Ugyanakkor úgy látjuk, néhány érv szólhat az „igen” mellett is. Második Nyilvánosság: >

Tovább

Nem rosszak, csak naívak

Természetesen aki elfogadta a meghívást annak sok sikert és eredményes munkát kívánok. Szőke Attila facebook bejegyzése: >

Tovább

A "biodekor" listáról

„Az egyetem autonóm felsőoktatási intézmény, amely kizárja a pártok beavatkozását.“ Vajdaság Ma: >

Tovább

Kár a bélyegért!

„Kik lesznek azok, akik még hisznek nekik?“ Bozóki Antal: >

Tovább

Terrorhangulat a Szabadkai Zeneiskolában?

"A tanárok kilencven százaléka az igazgatónő leváltása mellett szavazna, ha titkos szavazást tartanánk." Tómó Margaréta (Magyar Szó): >

Tovább