2019. március 21. csütörtök
Ma Benedek, Bence, Miklós névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Tisztelt Bódis Gábor!

Engedje meg, hogy röviden válaszoljak a Napló 28. számá­ban közölt vezércikkének néhány mondatára. >

Tovább

Pornó anziksz

Nem is sejted, Szilvia, mostanában mennyit ábrándozok a fenekedről. Pe­dig tizenegynaponta kimondottan ezért vonulok a guggolva >

Tovább

Egy levél a szabadkai szökőkútról - a szökőkútért

A szabadkai főtéren lévő (zöld) Zsolnay-szökőkutat 1985-ben avatták fel. A polgárok szívükbe zárták, és örömet leltek >

Tovább

Tanmesék felnőtteknek

Csak kevés embernek adatik meg a látnoki képesség, engem viszont igenis ilyen kivételes hajlammal áldott meg >

Tovább

Csetnikek és usztasák

MÁSKÉNT EZ NEM TÖRTÉNHETETT! Azok után sem, hogy Belgrádból, illetve Zágrábból a vasárnap esti maksimiri polgárháborút előre >

Tovább

Két kezünket összetéve…

Három dologról szeretnék említést tenni, talán nyomot is hagyni, június harmadik vasárnapjának éjszakáján készült rövid >

Tovább

Szárnyát vagy combját?

Az előző részben az olaszos ízek voltak az étlapon, gasztronómiai naplóm folytatásában a kicsi kínai falatkák >

Tovább

It's toasted

Rengeteg katonatörténetet hallottam már, a legtöbb vicces kis sztori, kerülve a komoly dolgok ecsetelését. Inkább anekdoták >

Tovább

Tisztelt Ágoston András!

Sokáig töprengtem, válaszoljak-e egyál­talán levelére, amelynek felszólító hangne­me – őszintén megvallva – egy magunk mögött vélt >

Tovább

Pásztornak, Végelnek egy a hangja

A megújulás ambíciójáról, a megújulás és az összefogás esélyéről beszélt Pásztor István a Vajdasági Magyar Szövetség >

Tovább

Lelkierő és türelem

Újvidéken szálltunk fel a Belgrád-Bécs nemzetközi gyorsra. Egy hatüléses fülke, a szemközti oldalon két munkásformájú ember >

Tovább

Egy gombóc mennyország

A minap egy idős hölgy toppant be a mézüzletbe. Nézegette az árut, vásárolt is ezt azt, >

Tovább

Lelkierő és türelem

Burányi Nándor
Burányi Nándor
Lelkierő és türelem

Újvidéken szálltunk fel a Belgrád-Bécs nemzetközi gyorsra. Egy hatüléses fülke, a szemközti oldalon két munkásformájú ember ül. Velük szemben foglalunk helyet. Elhelyezkedünk, várjuk, hogy induljon a szerelvény. Kényelmesen elférünk, van hely bőven, újabb utas nem nyit be. Gondolom, kellemes utazásunk lesz.

Jó pár éve nem jártam már Pesten, háborús őrültségek, röpködtek a behívók, s hogy elkerüljék a frontot, a fiatalok tömegesen hagyták el az országot, s nem tértek vissza, így a katonakötelesek nem utazhattak, csak a katonai ügyosztály engedélyével. Nekem annyi szerencsém volt, papírral tudtam igazolni, hogy katonai szolgálatra alkalmatlan vagyok.

Eddigre már enyhült valamelyest a helyzet, fiamék pedig átköltöztek még a megszigorító intézkedések nélkül. Egy barátjával alapítottak komputerszerelő, programozó vállalatot, itt nálunk nagyon a kezdeti szakaszában volt még ez, de találtak néhány olyan céget, ahol a vezetők megérezték a komputeres ügykezelés előnyeit, úgy hogy egyre több lett a dolguk, bővíteniük kellett, a régi iskolatársak közül páran még csatlakoztak hozzájuk. S ha több a munka, több a pénz is, összegyűlt valami, amivel lehetett volna valami fejlesztést kezdeni. Az országban azonban annyira zűrzavaros, bizonytalan volt a helyzet, hogy itt komolyabb fejlesztésbe belefogni őrültség lett volna.

Erre határozta el fiam és barátja, ketten, akik a vállalkozást elindították, hogy átköltöznek, megpróbálják ott folytatni. Megértettem őket, ám féltem, gondolva, hogy ott ez a szakma sokkal fejlettebb, hogy találja fel majd magát két itteni fiatal. Nem vesznek-e el a pesti dzsungelben. Vártuk a híreket, reménykedtünk is, szorongtunk is. Szerencsére igen gyorsan bebizonyosodott, hogy jó ötlet volt az átmenetel.

Gyorsan feltalálták magukat, híre ment, hogy gyorsan és jól dolgoznak, szaporodott az ügyfeleik száma, albérletben éltek, szerény körülmények között, de anyagi gondjaik nem voltak, s hamarosan egy használt gépkocsit is vettek, ami nagyban megkönnyítette a munkát. Örültem a jó híreknek, azért utaztam most vele, hogy mindezt lássam, hogy megnyugodva hitessem el magammal, nem kell féltenünk őket, túl vannak az első akadályokon, ezután már csak jobb és jobb lesz.

Ahogy a beszálláskor látszott, kényelmesen, jól utaztunk, örültem, hamarosan ott lehetek fiammal a budai lakásban. Halkan beszélgettünk Pestről, a munkáról, a környékről, ahol lakik. Ha nem is figyeltem különösebben rájuk, a szemben ülő beszédéből megtudtam, hogy Belgrádban szálltak föl, építőmunkások Bécsben. Szemben ültek velünk, de egymással nem beszélgettünk. Jócskán elhagytuk már Topolyát, amikor a fiatal megszólalt. Azt mondta, ő úgy gondolja, hogy itt Szerbiában, a vonatban is csak szerbül kellene beszélni. Nem akartam hinni a fülemnek. Soha ilyet nekem még nem mondott senki, s most ez a taknyos… Hát, de ő a fiam, nézek rá értetlenül. Az ablaknál ülő idősebb társa nem szól egy szót se. Ő bólint, hogy igen, aztán még hozzáfűzi, ez ugyan nemzetközi vonat, de akkor is, amíg Szerbián halad keresztül. A vonat nem a legjobb hely a nyelvi egyenjogúság megvitatására, gondolom, meg különben is, ha valaki Bécsben dolgozik, és ennyi érzéke nincs az egymás mellett élés kultúrájához. Jó, azt az élvezetet azért nem adhatom meg neki, hogy a fiammal szerbül beszéljek. Fölállunk, s kimegyünk a folyosóra. Perceken belül Szabadkán vagyunk, vissza a fülkébe, útlevél, vám. Fölszállnak az új utasok, kicserélik a mozdonyt, s máris indulunk, megyünk át a határon. Szemébe nézek a belgrádi fiúnak. Csak a fiamnak mondom, hogy no, most meglátjuk.

Útitársaink szó nélkül fölálltak, kimentek a fülkéből, Pestig nem láttuk viszont őket. Lehet, hogy a fiú végül rádöbbent, hogy saját szájába ugrott (ez színesebb szavakkal is leírható), s úgy gondolta, legjobb lesz, ha szép csöndben elpárolog. Ha így lenne, akkor mondhatnám az én magatartásomra, hogy összeszedett lelkierőmnek köszönve, veszekedés nélkül likvidálhattam a támadómat. De félő, hogy arról volt szó csupán, hogy nem tudta volna elviselni, hogy Budapestig magyarul beszélgetünk. A füle hallatára.

2009. augusztus 11.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Miskolczi: Semmibe veszik a polgárok kegyeletteljes végbúcsú iránti igényét

„Az aláírók nem ellenségei a hatalomnak, csupán szeretnék megmenteni a temetkezés Szabadkán kialakított hagyományait.” Basity Gréta >

Tovább

Reagálás A szakma becsülete című írásra

Klemm József: „Ami pedig a tükröt illeti: jómagam nem csak a tükörbe tudok tiszta lelkiismerettel nézni, >

Tovább

A város hangulatának megörzése nem kérdés

„Ez az interjú a Magyar Szóban Varjú Márta főszerkesztő döntése alapján nem jelenhetett meg.” Tómó Margaréta (Magyar >

Tovább

Vargabetű

„Mi több: lesz-e egyáltalán olyan párttárs, aki majd kiáll mellette?“ Szabó Angéla (Bozóki Antal blogja): >

Tovább

Az eurómilliós botránylista

„Milyen elvárások, miféle gazdasági szempontok szerint alakult a kiválasztott cégek rangsorolása.“ Szabó Angéla (Veszprém Kukac): >

Tovább

Építkezés- és párbeszédkísérlet – illetve ennek veszélye

A párt, annak vezetése és az MNT egyfajta „instant” értelmiségi bázisra szeretne szert tenni. Vataščin Péter (Családi >

Tovább

Ne ítélkezzünk előre!

Ugyanakkor úgy látjuk, néhány érv szólhat az „igen” mellett is. Második Nyilvánosság: >

Tovább

Nem rosszak, csak naívak

Természetesen aki elfogadta a meghívást annak sok sikert és eredményes munkát kívánok. Szőke Attila facebook bejegyzése: >

Tovább

A "biodekor" listáról

„Az egyetem autonóm felsőoktatási intézmény, amely kizárja a pártok beavatkozását.“ Vajdaság Ma: >

Tovább

Kár a bélyegért!

„Kik lesznek azok, akik még hisznek nekik?“ Bozóki Antal: >

Tovább

Terrorhangulat a Szabadkai Zeneiskolában?

"A tanárok kilencven százaléka az igazgatónő leváltása mellett szavazna, ha titkos szavazást tartanánk." Tómó Margaréta (Magyar Szó): >

Tovább

Botrány és lemondás

„A lázadás, ha kitart, középtávon még Pásztor István VMSZ-elnöki pozícióját is veszélyeztetheti.“ Népszabadság: >

Tovább