Ma Ervin, Klétusz névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
Politikai felbujtók
„A holnap ámokfutói lehet, hogy ma még egy focilelátón kapkodják a fejüket az elzúgó petárdák, sörösüvegek elől.” Parászka Boróka (Erdélyi Riport):
Úgynevezett békés országokban történt a héten két sokkoló erőszakcselekmény: az orlandói mészárlást a brit munkáspárti képviselőnő, Jo Cox meggyilkolása követte. Azt szokták mondani a hasonló esetek kapcsán, hogy „sokkolják” a közvéleményt, de a tény az, hogy nem sokkolják már. „Harcedzettek” lettek az emberek. Parászka Boróka jegyzete.
Az évek óta érkező szíriai beszámolók, amelyeket eleinte észre sem vett a többség (a zűrös, távoli „arab világ” hírei fölött át szokás siklani, ott már csak ilyen a világ) csak egy előedzés volt ahhoz, hogy a háborút hétköznapiként, az életünk részeként fogadjuk el. A menekültválságra adott politikai válaszok erősítették, tették általánossá ezt a készenléti állapotot, amelyben az erőszakot jelenlévőnek, természetesnek, bizonyos esetekben kívánatosnak tekintjük. A civilizációs harcról, az Európa elleni támadásról szóló futamok miatt gondolják sokan úgy, hogy ostrom van, dönteni kell, hogy gyilkos vagy áldozat lesz az ember. Emiatt fogantak meg a „jogos erőszakról”, „védekezésről” szóló elméletek. Hogy kinek mit jelent a „jogosság”, a „védekezés”, a „kívánatos erőszak” az függ: országtól, embertől, helyzettől. Van, aki a kerítésekben, van a ki a visszaütésben és van, aki az először ütésben bízik.
Miközben attól tartottunk, hogy a háború egyre közelebb jön, hol alappal, hol alaptalanul attól félünk, hogy a terroristák megjelennek köztünk, békés európaiak, nyugatiak között, aközben észre sem vesszük, hogy ez a békésnek hitt világunk is átváltozik, az agressziót nem importáljuk, a támadások gyakorta nem kívülről jönnek, hanem belülről fakadnak. Kitermeljük a magunk belső, lappangó, hol itt, hol ott felcsapó agresszióját, háborús epizódjait.
A béke viszonylagossá válik,
a mindig is itt lévő erőszak erőszakosabbá, kontrollálhatatlanabbá lesz.
A foci ultrákkal évtizedek óta számol a világ, de ez az ostromállapot, ami most Franciaországban van, több és más, mint a korábbi randalírozások. Ez egy olyan országban történik, ahol amúgy is (sokak által vitatott) szükségállapot van. A Bataclan elleni támadás vidékén csapnak össze az orosz, a brit ultrák. És ezekben a focicsatákban ott van az Unió és Oroszország konfliktusa, a Brexit, a tengernyi propaganda a nemzetállamok megerősödéséről, az EU széteséséről, a Kelet-Nyugat, Észak-Dél szembenállásáról. Ez egy „előjáték”, demonstráció, egyáltalán nem finom jelzése annak, hogy mi lehet, ha tényleg csatarendben, katonai egyenruhában sorakoznak fel majd a ma még derékig levetkőzött, kedvenc csapatuk jelképeit, színeit magukra mázoló drukkerek.
Az orlandói gyilkosságsorozat, majd Jo Cox meggyilkolása kapcsán is felvetődött: az elkövető mindkét esetben „mentálisan sérült”, akinek a politikai kapcsolatai pontosan nem követhetőek, és nem bizonyítható, hogy valóban terrorszervezetek, vagy szélsőséges pártok által támogatott, segített akciókról van szó. Ezzel együtt a politikai felelősség nem hárítható. Előbb utóbb mindenki „mentálisan sérült” lesz, ha az állandósuló erőszakban, félelemben kénytelen élni. Van, aki jobban tűri ezt a helyzetet, és megússza egy átlagos stresszel, enyhébb depresszióval. És van, aki kevésbé tűri. Van, akinek ez a közéleti dráma a személyes tragédiáit fokozza. A lappangó paranoiások, szociopaták gondozása, terápiája helyett most a szociopátia intézményesítése, politikai alapú fokozása, terjesztése folyik. A holnap ámokfutói lehet, hogy ma még egy focilelátón kapkodják a fejüket az elzúgó petárdák, sörösüvegek elől. Vagy valami pártrendezvényen ülnek, és öklüket rázó szónokokat hallgatnak.
És ők a szerencsések, meg mi, akik körülöttük élünk. Mert így „csak” egy-egy előbb utóbb leteríthető, megállítható ámokfutó szomszédai, barátai, rokonai, áldozatai vagyunk. A mi vidékeinken még konszenzus van arról, hogy ragaszkodunk a béke látszatához.
Azok a háború elől menekülők, akik megélték a háborús erőszakot, akiket az európai menekültellenes uszítás fogad, akik testi, lelki fenyítésen, megalázáson estek át, akiknek elvették a gyerekkorát, gyermekmunkára kényszerítettek, gyermekhadseregbe soroztak, akiket megerőszakoltak a továbbhaladásért, egy-egy hamis mentőmellényért, könnyen süllyedő csónakért cserébe – rájuk igazi, szervezett, intézményes erőszakszervezetek vadásznak, őket katonai taktika révén rekrutálják. Nekik a béke látszata sem jutott.
Ők a nagy háborúk tucatáldozatai, a könnyen megszerezhetők, felhasználhatók, akik mögött már a gyilkosságok és gyilkosok egész hálózata áll. Olyan rendszer, amelyet már nem lehet egy-két rendőr, rohamosztag bevetésével leteríteni, likvidálni.
És mivel a mi „európai”, „nyugati” bajainkat, mentális kiszolgáltatottságainkat sem tudjuk kezelni, mivel a háborút belülről szítja, izzítja a politika, így fogalmunk sincs, hogyan lehetne a külső fenyegetettség ellen védekezni. Hogyan lehetne – a magunk érdekében is – védeni a katasztrófák, háborúk elől menekülőket. Nem tudjuk ma már, mit jelent a megelőzés, a gyógyítás, a békítés.
Erőszakra ma már nálunk is különböző szintű és mértékű, vállalt vagy éppen rejtett erőszak a válasz. És összeadódnak az atrocitások: a családon belüli erőszak, a nőkkel szembeni elutasítás, a meleg közösség tagjaival szembeni agressziót erősíti, és mindez hozzájárul az egyébként is meglévő mindenféle mássággal szembeni előítéletekhez. Egy-két lépés választ el az etnikai, vallási konfliktusoktól. Így épül a totális háború piramisa, bárki bárhol ad hozzá egy újabb követ, uszít, lázít: ezt erősíti, ezt építi. A felelősség láncolata belátható, és éppen ezért nem lehet ma már „tragikus véletlenekről”, „magányos elkövetőkről” beszélni. Ennek az erőszakos rendszernek a kiépítésén ma nagyon sokan dolgoznak, minden mai gyűlölködés felbujtás egy holnapi gyilkossághoz. És lesz holnap is gyilkosság, és holnapután is, addig, amíg az atrocitások falát bontani nem kezdik. Amíg a toleráns ellenállás ki nem kezdi az alapjait, meg nem gyengíti ezt a szörnyű precizitással felépített szerkezetet.
Következő cikk: A BBC-nek ehhez semmi köze
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Von der Leyen ismétel, vagy?
Az Economist úgy ítéli meg, hogy von der Leyen nagy esélyes ugyan, mégsem lesz könnyű elérnie, >
A Fico-kormány átneveli a közmédiát
A populista-nacionalista szlovák kormány neki kezes intézményre akarja lecserélni a közmédiát. Már elfogadta az erre vonatkozó >
Nehogy tragikus hős legyen
Míg a kérdésén gondolkodtam, „Hogy bírod lelkileg ezt a sok valóságot a fejedben?”, ő már válaszolt >
Politikai válság Horvátországban
Paul Lendvai azt írja a horvát választás után, hogy a zágrábi politikában jelenleg minden elképzelhető. Válság >
Veszélyes lehet-e ez az ember Orbán számára?
Nemigen fordul elő, hogy valaki veszélyessé válik Orbán Viktor számára, de most valami megmozdult az országban, >
A szélsőjobb át akarja venni Európát és Meloni mutatja hozzá az utat
Ezt írja Rómából a New York Timesban David Broder, aki nemrégiben könyvet jelentetett meg a mai >
Orbán illúziói a nagyságról
Orbán hiú reményei összeomlottak. A miniszterelnök azt remélte, hogy egy nacionalista, bevándorlás-ellenes, Putyin-párti ellenforradalmat vezethet Európa >
Káoszba fulladt a brüsszeli szélsőjobbos konferencia
A New York Times szerint örül az európai jobboldal, mert brüsszeli tanácskozásukat törölni próbálták. Pedig a >
A Guardian arra szólítja fel Iránt, illetve Izraelt, hogy lépjenek vissza a szakadék széléről
Ellentétük ugyanis nyílt háborúval fenyeget. A világ persze nem tudja, mit szabadítanak el a megtorló akciók, >
Nagy siker lett volna az iráni légitámadás elhárítása?
Roger Boyes, a Times diplomáciai szerkesztője azt elfogadja, hogy újrakeverték a geopolitikai kártyákat. Immár Teherán közvetlenül >
A világ a háború szélén áll
Izraelnek nincs más választása: válaszolnia kell az Iránból indított támadásra – küldi elemzését Izraelből a Daily >
A Közel-Kelet egy olyan, nagy háború küszöbén áll, amelyet senki sem akar
Erre mutat rá David Ignatius, a Washington Post biztonságpolitikai szakírója. A Biden-kormányzat felhasznál minden lehetséges diplomáciai >