Ma Diána, József névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
A rikkancs ismét jelenti (27.)
Srpska posla, Đerdap, Tekija - 1. rész
Sáfrány Ferenc
A rikkancs az idén úgy döntött, hogy végre Szerbiába látogat, haza, belgrádi, szerb barátai meghívásának eleget téve, akikkel még előző évben ismerkedett meg, amikor ők felhajóztak a Tiszán egészen Szegedig, és kikötöttek véletlenül, pont a Szanatóriumomban. Miroslav és Snežana egy hétre jöttek, és maradtak egy hónapig. Jól érezték magukat, mert Rezsővel, Đokoval igyekeztünk hazai hangulatot teremteni váratlan vendégeinknek.
Amikor július közepén jött egy SMS, hogy „Mi a hónap végén indulunk Đerdapra, jössz velünk?”, a válaszom tömör volt. „Dolazim!” Jövök! Bizony mentem, mert még soha életemben nem jártam a Dunának ezen, a legszebb szakaszán, habár gyerekkoromban már többször „lehajóztam” különböző változatokban, egészen a Fekete-tengerig. Most végre meglátogatom a természet egyik, tőlem karnyújtásnyira lévő csodáját, amit még soha nem láttam. Meséket, regéket és történeteket annál többet hallottam. Először úgy gondoltam, hogy bepakolok a hajómba, és elkötöm magam, majd Belgrádba érve behajózok a Száván a találka helyére, és onnan együtt megyünk Miroslavék nagy és kényelmes, „kétszobás” hajójával együtt. Majd, amikor egy kicsit lenyugodva, jobban átgondoltam a tervet, rájöttem ez baromság. Időveszteség. Három nap viszontagságos egyedüllét helyett a vízen, sokkal egyszerűbb és gyorsabb, ha kikapom a hajót és megkérem Bubikát, húzzon le a Száváig. Ott vízre tesszük, és már indulhatunk is együtt a Dunán. Így is tettünk. Július 31-én, egy szép meleg pénteki napon, nekivágtunk az útnak, és a kaland elkezdődött. Már régen nem utaztam távolabbra, így még hivatalosan két hét szabadságot is kivettem a cégből. Se kép, se hang, nincs laptop, se mobil. Minden kikapcsolva. Csak vész esetére vittem magammal telefonom.
Zökkenőmentesen megérkeztem Belgrádba, ahol már várt barátom, és navigált a hajó vízre tételénél. Az Ada Ciganlijával szemben volt az állandó kikötője, és engem is oda vitt, majd a saját hajója mellé kötött. Azonnal feltűnt az élénk, dinamikus vízi élet. Mint ha az egész főváros a vízen élne. Rengeteg csónak, hajó mozgott ide-oda a Száván. Egymást érték az úszóházak. Mindegyiken nagyüzem. Vendéglátás magas fokon. A levegőben úszó rostélyos kellemes illata az orrom ingerelte. Délután még körbejártuk a környéket és este korán feküdtünk, mert hajnalra ki volt tűzve az indulás ideje. Megvackoltam a hajóm kabinjába, és aludtam, mint a bunda, amíg hajnalban barátom hangos kurjantása fel nem vert. Azonnal elkészültem, mint a katonaságnál.
A hajnal gyönyörű volt. A nap éppen felkelőben, de mint ha lustább lenne a friss levegővel vívott küzdelmében. Lehűlt az idő, így mindent belepett a pára, és ez életveszélyes a vízen. Egy rossz mozdulat, és már el is csúszhat az ember. Ezt tapasztaltam már többször a folyón, ezért megtanultam a fedélzeten macska módjára közlekedni. Óvatosan, kimérten, minden mozdulatot jól megfontolva, amíg a lábat egyik helyről a másikra teszem.
Három éve egy esős estén, a Tisza-tónál rohantam a hajómba. Azonnal hanyatt vágódtam, és bele is estem a vízbe, ami ott helyben nem volt mély, de zsebeimben a telefon, pénztárca, a digitális fényképezőgép. Mint akit katapultból lőttek ki, úgy ugrottam vissza a fedélzetre és világrekordot állítottam fel a hajóba való kerülés nem hivatalos versenyszámában. Minden másodperc óriási jelentőséggel volt az eszközök mentésénél. Először a telefont kaptam szét, majd a fényképezőgépet ellenőriztem, és utoljára a pénztárcát. Mindent rendbe találtam, nem kaptak vizet. Csak a jéghideg vizes ruha emlékeztetett a történtekre. Gyorsan lekapkodtam magamról, és szárazba öltözve, még mindig szidtam magam, hogy lehetek ennyire hülye, hisz tudom, hogy még szárazon is csúszik a műanyag fedélzet este, nem esőben. Akkor életveszélyes. Ezt másnap reggel ébredéskor végleg tudomásul vettem, amikor helyszíni szemlét tartva megállapítottam, hogy ha a fejem csak néhány centiméterrel arrébb vágódik a sötétbe, akkor összetörik, mint az érett tök. Mellettem egy régi vas hajó horgonyzott, amit addig szinte észre sem vettem. Ezt egy életre szóló intelemként jó mélyen az agyamba véstem.
A Száva torkolata a Dunával való találkozáskor különös élmény, főleg ha a két nagy folyót hatalmasra terebélyesedett város szegélyezi, mint ott Belgrádba. A Kalemegdanról fantasztikus kilátás nyílik a hatalmas térségre, de a vízről való látvány is életre szóló. Ebben gyönyörködtünk hármasban, amíg lassan felvettük az út ritmusát. Az én kis hajómat Miroslav öt különböző helyen rögzítve kötötte az ő nagy hajója mellé (két szoba, összkomfort). Közben az én csónakmotorom is dolgozott, zökkenőmentesen, rásegítve a vontatásra. Így haladtunk a csendes Dunán, szépen lassan, egészen Kovinig, ahol az első estét barátok társaságában töltöttük egy holt ágon. Már több fogásos vacsorával vártak ránk, és látszott, hogy a régi barátok szívből örülnek a találkozásnak.
Késő éjjelig folyt a beszélgetés a Szerbiában aktuális témákról a tábortűz ropogása mellett.
Közben a sörösüvegek, borosüvegek egymás után ürültek, és a hangulat előhozta a nótákat is. Az embernek ismét az volt az érzése, ebben az országban minden a lehető legnagyobb rendben van. Mint ha soha nem lett volna háború, hiperinfláció, az emberek nem szegényedtek volna el.
Másnap korán nekivágtunk az út második szakaszának, ami kezdetben rutin feladatnak tűnt.
Kihajózva a rengeteg apró kis homok sziget között a nyílt vízre, Snežana elkészítette forró teámat, ahogy én megszoktam, tejjel, és hátradőlve a teraszon élveztük a kellemes utazást. Egy rövid ideig.
A szél ugyanis egyre erősebben kezdett fújni. Valahol Ramnal, ahol a Duna a legszélesebb, majdnem mint a tenger, 14 kilométer. A kossava már teljes erejével fújt, hatalmas hullámokat gerjesztve, csak úgy dobálta az én kis odakötözött hajómat, mint egy teknőt. Éberen figyeltük a kötelek mozgását, amíg észrevettük, hogy az egyiket már csak a szentlélek tartja. Azonnal nagyot ugrottunk, és cseréltük azt, mielőtt kitör a balhé, és esetleg felborul a „ladik”. Órákon keresztül hánykolódva, és én magamba imát mormolva érkeztünk meg Veliko Gradišteba, ahol Miroslav bölcsen döntve a kikötőbe vezető utat választotta. Hova rohanjunk, még az eső lába is lóg, itt eltöltjük biztonságban az éjszakát, és reggel majd meglátjuk, merre tovább? Szerencsénk volt. Az eső egyre nagyobb szemekben verte a hajókat, így én is leponyváztam, mielőtt a beltéri része elázott volna. A vacsorakészítés gondolatával bíbelődtünk, amikor végleg leszakadt az ég. Ekkor nem győztünk hálálkodni a kapitányi megérzésnek. Biztonságban, a kitűnően megépített védőgátak között tértünk nyugovóra. Én ekkor eszméltem rá, mit is jelentett zentai barátom figyelmeztetése, aki már többször megjárta ezt az utat, nagyobb hajójával, amikor én arról regéltem neki, hogy majd egyszer Szegedről lehajózok a Vaskapuig: „Egyedül neki ne vágj ennek a szakasznak, mert ha Ramnál elkap a kossava, akkor nagy bajban leszel.” Most már értettem intelmét.
A rikkancs ismét jelenti (28.)
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
„Khm… éppen ő?”
Ez volt az állatvédők első reakciója, amikor meghallották, hogy Várhelyi Olivér lesz a terület új gazdája a >
Amnesztia és furkósbot
Gumibotból és az embercsempészeknek adott kegyelemből áll a magyar kormány menedékpolitikája – foglal össze a helyzetet >
Magyarország még az unióhoz tartozik?
A magyar soros elnökség december 31-i befejeződése után elő kell venni az uniós szerződések 7. cikkelye >
Mindenképpen távol kell tartani Oroszországot és Kínát a Balkántól
James Stavridis szerint a Balkán egyre inkább a nagyhatalmi versengés középpontjába kerül, ám a Nyugat magához >
Az újabb Trump elleni merénylet gyanúsítottja egy volt Trump-szavazó
Trump ellen két hónap alatt már a második merényletet kísérlik meg, de nem biztos, hogy ez >
Schengen lassú halála
Lassan haldoklik a Schengeni Egyezmény, pedig az akkori luxemburgi külügyminiszter már a 2015-ös migránsválság során felhívta >
Idegen lények közöttünk
Türelem. Magyar eddig is a saját feje után ment, a közel negyven százalék pedig őt igazolja. >
Az ukránok attól félnek: hónapokon belül eldől a háború
Fareed Zakaria azt tapasztalta Kijevben az idei Jaltai Európai Stratégiai Konferencia vendégeként, hogy az ukránok attól >
Barátok: Trump és Orbán Viktor Donald
Orbán Viktor bizonyosan nem a demokrácia élharcosa és a legtöbb amerikai még csak nem is halott >
Trump kiengedte a szorításból Harrist
A Wall Street Journal vezércikke úgy összegzi a két elnökjelölt tévéösszecsapásának lényegét, hogy Trump kiengedte a >
Vissza a sorompókhoz
Németország bukásra ítéli a schengeni térséget, mert visszatér a határsorompókhoz, azaz a menedékpolitika sok-sok kudarca után >
A semmittevés busás jutalma
A Fidesz „nem hagyja az útszélén” a kipróbált pártkatonákat. Delinek valószínűleg nem akaródzott visszatérni szülőfalujába, Péterrévére, >