Ma Hedvig, Ignác, Rudolf névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Tilalomfák árnyékában
Gerold László
Sohasem tetszett a magyar irodalom egészére vonatkozó, annyira közkedvelt öt (vagy több) ágú síp metafora, pontosabban ennek az illyési értelmezéstől eltérő változata, mely szerint irodalmunk dallamát egy tüdőből fújják; korántsem az egyetlen fujtató okán – amit a közös nyelv s ennek éltetése természetessé tesz –, hanem azért, mert úgy érzem, elsikkad mind a lyukak különbözőségének, jellegének fontossága, mind pedig a dallamot szabályozó ujjak játékának szerepe. Holott, megítélésem szerint, az a bizonyos síp esetében a tüdő, a lyukak s az ujjak mozgása egyformán lényeges.
Ez késztet arra, hogy – a síp-metaforából kiindulva, mindenekelőtt a sípon levő lyukakra és a hangerőt szabályozó ujjak játékára gondolva – a jugoszláviai magyar és a magyar(anya)országi irodalom kölcsönös kapcsolatáról írjak, abból a tapasztalásból kiindulva, hogy ez a viszony nem olyan, amilyennek lennie kellene, s hogy ezért mindkét oldal hibáztatható.
Az irodalmi Magyarország háromféleképpen viszonyul a határokon túli magyar irodalmakhoz. A romániai, a csehszlovákiai és a szovjetunióbeli magyar irodalomhoz az ottani évtizedes áldatlan nemzetiségi politika és helyzet folytán természetesen múltat is féltő aggódással, figyelemmel – noha ez sem mentes olyan zavaró mellékzöngéktől, mint a politikum elsőbbsége vagy a baráti kapcsolatok – és érthetően nagy-nagy segítőkészséggel. A nyugat-európai és a tengerentúli magyar irodalomhoz, az emigráció irodalmához való viszonyulásban az államilag engedélyezett – mert gazdaságilag szükséges – felfedezés és kapcsolatteremtés után a jóléti társadalom kínálta lehetőségekkel is számoló, haszonélvező, udvarló túlértékelés következett. Egymást érték az antológiák és az összefoglaló dolgozatok, ami jó, és sorra jelentek meg az erre nem mindig érdemes könyvek, meg a róluk írt méltatások, ami ugyancsak jó lehetne, ha általában így történne, de nem történik, főleg a jugoszláviai magyar irodalom esetében nem, amelyhez a viszonyulás külön változatot példáz.
Más volt politikai státusunk, érthető, másként alakult az irodalmi is.
Egy ideig a magyarországinál magasabb életszínvonallal, irigyelt világútlevéllel és kívánt szellemi szabadsággal mi voltunk a (kisjNyugat, ami abban különbözött a határon túli, magyarok is lakta országoktól, hogy a nemzetiségi kérdés itt volt a legrendezettebb. Mindez együtt eredményezte a hozzánk való lezserebb, mondhatni felületesebb viszonyt, amelyért azonban mi is felelősek vagyunk, mert élveztük s kétségtelenül túljátszottuk szerepünket, tetszelegtünk, fölényeskedtünk, talán akkor is, amikor lelkünk legmélyén tudtuk, hogy nemzetiségi helyzetünk csak másokéhoz hasonlítva jobb, de valójában egyre nehezebbé válik, válságosabbra fordul. Tetszett a szerep, játszottuk, önmagunkat s másokat is becsapva, mert – bevallhatjuk – féltünk a politikától, és azzal áltattuk magunkat, ha nem veszünk tudomást róla, akkor nincs is. Most, amikor a nemzetiségi problémák nálunk is kiéleződnek, oda jutottunk, hogy struccpolitikánk, amely annyi kárt okozott, folytathatatlan. Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy az irodalmi Magyarország sem bizonyult kellően érzékenynek, figyelmesnek, sem pedig taktikusnak irányunkban. És semmiképpen sem arra kell gondolni, hogy kevésbé tanúsítottak megértést, illetve kritikusabbak voltak – bár lettek volna –, mint másokkal szemben, hanem, hogy ez a viszonyulás inkább közönyös, mint alapos, inkább felszínes, mint lényegi volt, esetleges, privát és nem rendszeresített, kifejezettebben, mint hasonló helyzetű testvérirodalmak esetében. Itteni író például akkot kapott József Attila-díjat (Gion Nándor), amikor másutt ennek politikai akadályai voltak, amikor azonban ezek elhárultak, rólunk megfeledkeztek, pedig Herceg János, Bori Imre, Fehér Ferenc, Németh István, Tolnai Ottó, Brasnyó István opusa biztos díjat érdemelhetne. A folyóiratokban történő közlés, tisztelet a kivételnek, kizárólag baráti kapcsolatokon múlik, ahogy könyveink recenzeálása is – ami a magyarországi irodalmi sajtóban nem csak hogy nem rendszeres és állandó, de még esetleges sem – csupán egy-egy haveri gesztus eredménye. Holott a mi irodalmi kritikánk évtizedek óta példás érdeklődést és publicitást nyújtott azoknak a műveknek meg szerzőknek, akik ezt a saját pátriájukban nem kaphatták meg. De mindenekelőtt abban látom a mostoha viszonyulást irányunkban, hogy – jóllehet a tilalomfákat állító Aczél-korszak a múlté – a határon túliak közül csak a jugoszláviai magyar irodalmi folyóiratokat nem árusítják Magyarországon. Most sem, amikor már az ún. aluljáró-irodalom is legalitást élvez, ami számunkra, a pluralista nyitottság korában megalázó, megmagyarázhatatlan megkülönböztetést jelent.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Ki nyert vasárnap?
Érdemes megemlíteni viszont Karácsony józan és egyben biztató nyilatkozatát: azt, hogy az együttműködés érdekében nyomban kapcsolatot >
Bumeráng
A megtörténtekre nem azért kell emlékeznünk, mert az “történelem” hanem azért, mert ennek köszönhetjük akár pozitív >
Érinthetetlen-e Orbán?
A szex- és korrupciós botrány megrengeti az orbáni rendszert. Normális körülmények közepette a helyi választások sokkal >
Egy szerény javaslat
Úgyhogy azt javaslom, senki ne keressen létező és nem létező kifogásokat: ha már egyszer mi nem >
Ritka összefogás Orbán ellen
Ritka módon összefogtak Budapesten Orbán ellenfelei és Isztanbul példája nyomán azt remélik, hogy a főváros a >
Gyalázatunk vissza fog hullni ránk
Erdogan etnikai tisztogatást végez Szíriában, hogy a Törökországban élő hárommillió menekültet oda tudja telepíteni, és ezzel >
A vasárnap ígérete
Nem tudom, Borkai Zsolt győri híveire kijózanító hatású volt-e mindaz a pusztító tény, amit az elmúlt >
A magyar Ibizagate
A jobboldali politikus olyan kompromittáló helyzetben lepleződött le, hogy magyarázat aligha lehetséges. Az időzítés pedig éppen >
Brexit, Brüsszel, Orbán...
“A magyar jelölttel való leszámolást a jobboldal rábízta a baloldalra és a szélsőbalra baloldali; a románét >
Haverok, buli, keresztény szabadság
Az egyik hajón Fekete Pákóra rakja meg a kurvát a polgármester, a másikon ugyanakkor a Despacitóra >
Az ördög ügyvédje avagy az Orbán-rendszer whistleblowere
Amit a titokzatos ördög-ügyvéd Borkai Zsoltról fénykép és videó formájában közzétett, semmi ahhoz képest, amiről blogjában >
A Joker mint társadalompolitikai bombasiker
A főhős nihilizmusa és megalkuvása pontosan tükrözi napjaink populizmusát. Ugyanilyen Joker ül a Fehér Házban is, >