2023. november 30. csütörtök
Ma András, Andor, Andrea névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

Tilalomfák árnyékában

Gerold László
Gerold László

Sohasem tetszett a magyar irodalom egészére vonatkozó, annyira közkedvelt öt (vagy több) ágú síp metafora, pontosabban ennek az illyési értelmezéstől eltérő változata, mely szerint irodalmunk dallamát egy tüdőből fújják; korántsem az egyetlen fujtató okán – amit a közös nyelv s ennek éltetése természe­tessé tesz –, hanem azért, mert úgy érzem, elsikkad mind a lyukak különbözőségének, jellegének fontossága, mind pedig a dallamot szabályozó ujjak játékának szerepe. Holott, megítélésem szerint, az a bizonyos síp eseté­ben a tüdő, a lyukak s az ujjak mozgása egyformán lényeges.

Ez késztet arra, hogy – a síp-metaforából kiindulva, mindenekelőtt a sípon levő lyukak­ra és a hangerőt szabályozó ujjak játékára gondolva – a jugoszláviai magyar és a magyar(anya)országi irodalom kölcsönös kapcso­latáról írjak, abból a tapasztalásból kiindulva, hogy ez a viszony nem olyan, amilyennek lennie kellene, s hogy ezért mindkét oldal hibáztatható.

Az irodalmi Magyarország háromfélekép­pen viszonyul a határokon túli magyar irodalmakhoz. A romániai, a csehszlovákiai és a szovjetunióbeli magyar irodalomhoz az ottani évtizedes áldatlan nemzetiségi politika és hely­zet folytán természetesen múltat is féltő aggó­dással, figyelemmel – noha ez sem mentes olyan zavaró mellékzöngéktől, mint a politikum elsőbbsége vagy a baráti kapcsolatok – és érthetően nagy-nagy segítőkészséggel. A nyu­gat-európai és a tengerentúli magyar iroda­lomhoz, az emigráció irodalmához való viszonyulásban az államilag engedélyezett – mert gazdaságilag szükséges – felfedezés és kapcso­latteremtés után a jóléti társadalom kínálta lehetőségekkel is számoló, haszonélvező, ud­varló túlértékelés következett. Egymást érték az antológiák és az összefoglaló dolgozatok, ami jó, és sorra jelentek meg az erre nem mindig érdemes könyvek, meg a róluk írt méltatások, ami ugyancsak jó lehetne, ha álta­lában így történne, de nem történik, főleg a jugoszláviai magyar irodalom esetében nem, amelyhez a viszonyulás külön változatot pél­dáz.

Más volt politikai státusunk, érthető, más­ként alakult az irodalmi is.

Egy ideig a magyarországinál magasabb életszínvonallal, irigyelt világútlevéllel és kí­vánt szellemi szabadsággal mi voltunk a (kisjNyugat, ami abban különbözött a határon túli, magyarok is lakta országoktól, hogy a nemzetiségi kérdés itt volt a legrendezettebb. Mindez együtt eredményezte a hozzánk való lezserebb, mondhatni felületesebb viszonyt, amelyért azonban mi is felelősek vagyunk, mert élveztük s kétségtelenül túljátszottuk sze­repünket, tetszelegtünk, fölényeskedtünk, ta­lán akkor is, amikor lelkünk legmélyén tud­tuk, hogy nemzetiségi helyzetünk csak máso­kéhoz hasonlítva jobb, de valójában egyre nehezebbé válik, válságosabbra fordul. Tet­szett a szerep, játszottuk, önmagunkat s máso­kat is becsapva, mert – bevallhatjuk – féltünk a politikától, és azzal áltattuk magunkat, ha nem veszünk tudomást róla, akkor nincs is. Most, amikor a nemzetiségi problémák nálunk is kiéleződnek, oda jutottunk, hogy struccpolitikánk, amely annyi kárt okozott, folytathatat­lan. Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy az irodalmi Magyarország sem bizonyult kellően érzékenynek, figyelmesnek, sem pedig takti­kusnak irányunkban. És semmiképpen sem arra kell gondolni, hogy kevésbé tanú­sítottak megértést, illetve kritikusabbak voltak – bár let­tek volna –, mint másokkal szemben, hanem, hogy ez a viszonyulás inkább közönyös, mint ala­pos, inkább felszí­nes, mint lényegi volt, esetleges, pri­vát és nem rend­szeresített, kifeje­zettebben, mint ha­sonló helyzetű test­vérirodalmak eseté­ben. Itteni író pél­dául akkot kapott József Attila-díjat (Gion Nándor), amikor másutt en­nek politikai akadá­lyai voltak, amikor azonban ezek elhá­rultak, rólunk meg­feledkeztek, pedig Herceg János, Bori Imre, Fehér Fe­renc, Németh István, Tolnai Ottó, Brasnyó István opusa biztos díjat érdemelhetne. A folyóiratokban tör­ténő közlés, tiszte­let a kivételnek, ki­zárólag baráti kap­csolatokon múlik, ahogy könyveink recenzeálása is – ami a magyarorszá­gi irodalmi sajtó­ban nem csak hogy nem rendszeres és állandó, de még esetleges sem – csupán egy-egy haveri gesztus eredménye. Holott a mi irodalmi kritikánk évtizedek óta példás érdek­lődést és publicitást nyújtott azoknak a műveknek meg szerzőknek, akik ezt a saját pátri­ájukban nem kaphatták meg. De mindenekelőtt abban látom a mostoha viszonyulást irá­nyunkban, hogy – jóllehet a tilalomfákat állító Aczél-korszak a múlté – a határon túliak közül csak a jugoszláviai magyar irodalmi folyóirato­kat nem árusítják Magyarországon. Most sem, amikor már az ún. aluljáró-irodalom is legali­tást élvez, ami számunkra, a pluralista nyitott­ság korában megalázó, megmagyarázhatatlan megkülönböztetést jelent.

1990. május 30.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Ukrajnának új ellensége lett: az, hogy a Nyugat belefárad a háborúba

Az egyik neves amerikai biztonságpolitikai szakértő azt mondja, hogy mindenképpen el kell kerülni Ukrajnában a vereséget, >

Tovább

Miért védem Izraelt?

Saját bevallása szerint Bernard-Henry Lévy egész életében a palesztinok ügyéért küzdött, ám most mégis Izrael támogatja >

Tovább

Európában jelenleg jobbról fúj a szél

Paul Lendvai arra hívja fel a figyelmet heti kommentárjában a Der Standardban, hogy Európában jelenleg jobbról >

Tovább

A pártrendszer széttagoltsága veszélyt jelent az EU számára

A Standard brüsszeli tudósítója veszélyesnek nevezi az EU szempontjából, hogy egyre inkább széttöredezik a földrészen a >

Tovább

Izrael elvesztette a háború ellenőrzését

Minél tovább tart a tűzszünet, annál nagyobb lesz a nyomás Netanjahura, hogy folytassa az erőfeszítéseket a >

Tovább

Orbán Viktor az uniós kilépéssel kokettál

Így kemény feladat elé néz ma Budapesten az Európa Tanács első embere. A magyar vezetés ugyanis >

Tovább

Európának az a baja, hogy túl vonzó

Ezt Timothy Garton Ash állítja a Financial Times-ban, aki szerint a migráció ügyében hozott kemény intézkedések >

Tovább

A megszűnt nemzeti szuverenitás nyomában

A diktátorokat általában a realitásoktól elszakadt, magányos emberként írják le a politikai elemzők. Tévednének? Ez a >

Tovább

A holland szélsőjobb: az eredeti mindig legyőzi az utánzatot

Ezt emeli ki a Le Monde vezércikke. Adott esetben hiba lett volna, ha a migráció kimarad >

Tovább

A holland választások tanulságai

A Guardian vezércikke úgy ítéli meg, hogy a holland választás eredménye láttán Európának okulnia kell a >

Tovább

Új fejezet indult a magyarországi rágalomhadjáratban

Orbán Viktor új szintre emeli a vitát Brüsszellel. Ideértve a von der Leyen elleni plakátokat, valamint >

Tovább

Kezd hatni a nyomás Netanjahura – a tűzszünet lehetősége arra utal, hogy valami megváltozott

Ezt fejti ki Simon Tisdall, a Guardian külpolitikai szemleírója. Nincs arról szó persze, hogy felpuhult volna >

Tovább