Ma Ottó névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Tilalomfák árnyékában
Gerold László
Sohasem tetszett a magyar irodalom egészére vonatkozó, annyira közkedvelt öt (vagy több) ágú síp metafora, pontosabban ennek az illyési értelmezéstől eltérő változata, mely szerint irodalmunk dallamát egy tüdőből fújják; korántsem az egyetlen fujtató okán – amit a közös nyelv s ennek éltetése természetessé tesz –, hanem azért, mert úgy érzem, elsikkad mind a lyukak különbözőségének, jellegének fontossága, mind pedig a dallamot szabályozó ujjak játékának szerepe. Holott, megítélésem szerint, az a bizonyos síp esetében a tüdő, a lyukak s az ujjak mozgása egyformán lényeges.
Ez késztet arra, hogy – a síp-metaforából kiindulva, mindenekelőtt a sípon levő lyukakra és a hangerőt szabályozó ujjak játékára gondolva – a jugoszláviai magyar és a magyar(anya)országi irodalom kölcsönös kapcsolatáról írjak, abból a tapasztalásból kiindulva, hogy ez a viszony nem olyan, amilyennek lennie kellene, s hogy ezért mindkét oldal hibáztatható.
Az irodalmi Magyarország háromféleképpen viszonyul a határokon túli magyar irodalmakhoz. A romániai, a csehszlovákiai és a szovjetunióbeli magyar irodalomhoz az ottani évtizedes áldatlan nemzetiségi politika és helyzet folytán természetesen múltat is féltő aggódással, figyelemmel – noha ez sem mentes olyan zavaró mellékzöngéktől, mint a politikum elsőbbsége vagy a baráti kapcsolatok – és érthetően nagy-nagy segítőkészséggel. A nyugat-európai és a tengerentúli magyar irodalomhoz, az emigráció irodalmához való viszonyulásban az államilag engedélyezett – mert gazdaságilag szükséges – felfedezés és kapcsolatteremtés után a jóléti társadalom kínálta lehetőségekkel is számoló, haszonélvező, udvarló túlértékelés következett. Egymást érték az antológiák és az összefoglaló dolgozatok, ami jó, és sorra jelentek meg az erre nem mindig érdemes könyvek, meg a róluk írt méltatások, ami ugyancsak jó lehetne, ha általában így történne, de nem történik, főleg a jugoszláviai magyar irodalom esetében nem, amelyhez a viszonyulás külön változatot példáz.
Más volt politikai státusunk, érthető, másként alakult az irodalmi is.
Egy ideig a magyarországinál magasabb életszínvonallal, irigyelt világútlevéllel és kívánt szellemi szabadsággal mi voltunk a (kisjNyugat, ami abban különbözött a határon túli, magyarok is lakta országoktól, hogy a nemzetiségi kérdés itt volt a legrendezettebb. Mindez együtt eredményezte a hozzánk való lezserebb, mondhatni felületesebb viszonyt, amelyért azonban mi is felelősek vagyunk, mert élveztük s kétségtelenül túljátszottuk szerepünket, tetszelegtünk, fölényeskedtünk, talán akkor is, amikor lelkünk legmélyén tudtuk, hogy nemzetiségi helyzetünk csak másokéhoz hasonlítva jobb, de valójában egyre nehezebbé válik, válságosabbra fordul. Tetszett a szerep, játszottuk, önmagunkat s másokat is becsapva, mert – bevallhatjuk – féltünk a politikától, és azzal áltattuk magunkat, ha nem veszünk tudomást róla, akkor nincs is. Most, amikor a nemzetiségi problémák nálunk is kiéleződnek, oda jutottunk, hogy struccpolitikánk, amely annyi kárt okozott, folytathatatlan. Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy az irodalmi Magyarország sem bizonyult kellően érzékenynek, figyelmesnek, sem pedig taktikusnak irányunkban. És semmiképpen sem arra kell gondolni, hogy kevésbé tanúsítottak megértést, illetve kritikusabbak voltak – bár lettek volna –, mint másokkal szemben, hanem, hogy ez a viszonyulás inkább közönyös, mint alapos, inkább felszínes, mint lényegi volt, esetleges, privát és nem rendszeresített, kifejezettebben, mint hasonló helyzetű testvérirodalmak esetében. Itteni író például akkot kapott József Attila-díjat (Gion Nándor), amikor másutt ennek politikai akadályai voltak, amikor azonban ezek elhárultak, rólunk megfeledkeztek, pedig Herceg János, Bori Imre, Fehér Ferenc, Németh István, Tolnai Ottó, Brasnyó István opusa biztos díjat érdemelhetne. A folyóiratokban történő közlés, tisztelet a kivételnek, kizárólag baráti kapcsolatokon múlik, ahogy könyveink recenzeálása is – ami a magyarországi irodalmi sajtóban nem csak hogy nem rendszeres és állandó, de még esetleges sem – csupán egy-egy haveri gesztus eredménye. Holott a mi irodalmi kritikánk évtizedek óta példás érdeklődést és publicitást nyújtott azoknak a műveknek meg szerzőknek, akik ezt a saját pátriájukban nem kaphatták meg. De mindenekelőtt abban látom a mostoha viszonyulást irányunkban, hogy – jóllehet a tilalomfákat állító Aczél-korszak a múlté – a határon túliak közül csak a jugoszláviai magyar irodalmi folyóiratokat nem árusítják Magyarországon. Most sem, amikor már az ún. aluljáró-irodalom is legalitást élvez, ami számunkra, a pluralista nyitottság korában megalázó, megmagyarázhatatlan megkülönböztetést jelent.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Asselborn: Magyarországnak semmi keresnivalója az Európai Tanácsban
A magyar modell már nem demokratikus, élesen elüt a nyugati értékkánontól. Jean Asselborn, aki ádáz ellenfele >
Bajban Orbán szlovén klónja
Belebukhat a szlovén kormány a vírus elleni felszerelések beszerzése körüli simlis üzletekbe. A gazdasági tárca vezetőjét >
Az emberiség válaszúthoz közeledik
A világgazdaság már amúgy is súlyos visszaesést produkál és ehhez jön még az egyre erőteljesebb amerikai-kínai >
A nemzet golyóstolla második fordulóra kényszerül
Arra lehet számítani, hogy Trzaskowski mozgósítani tudja a 3., illetve 4. helyen végzett jelölt szavazóinak jó >
A rajongók köztársasága
Az ok az, hogy megosztott társadalmakban az emberek sokszor a pártos ösztöneiket követik és nem a >
A SZER irányvonala még nem dőlt el
Pár hónap múlva ismét megkezdi működését a Szabad Európa magyar programja, hiszen nagyon kell a független >
Az agytalanság országa
Legyen meg az ő akaratuk, csakis az övék, és bocsássa meg mindenki az ő vétkeiket, miképpen >
A szovjet kultúra
Úgy érti, David Boriszovics, hogy nincs igazi, szovjet kultúránk? – érdeklődött hűvös hangon Sztálin elvtárs, és >
Veszélyben a magyar független sajtó zászlóshajója?
A DW megjegyzi, hogy az aggodalmak már csak azért is jogosak, mert Orbán Viktor így darálja >
Index jobbra
Versenytársainknak szerencsés túlélést kívánunk. De maradunk még mindig elegen. Nem lesz időtök mindannyiunkat kiirtani. Eljön a >
A szerb demokrácia mint egy Potemkin-falu
Brüsszelnek nem kellene támogatnia az államfő pártját. A német liberálisok egyik parlamenti képviselője pedig az üzente >
Búcsú az EU-tól?
Fukuyama szerint Szerbia sajnálatos módon az Orbán-féle tekintélyelvűség irányába halad. A világhírű politológus hozzátette, hogy Vučić >