Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

MiNapló Irodalmi Napló Itthon/Otthon KülNapló TegNapló Délvidékum BulvárNapló Tapló

Fiók

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Sohasem tetszett a magyar irodalom egészére vonatkozó, annyira közkedvelt öt (vagy több) ágú síp metafora, pontosabban ennek az illyési értelmezéstől eltérő változata, mely szerint irodalmunk dallamát egy tüdőből fújják; korántsem az egyetlen fujtató okán – amit a közös nyelv s ennek éltetése természe­tessé tesz –, hanem azért, mert úgy érzem, elsikkad mind a lyukak különbözőségének, jellegének fontossága, mind pedig a dallamot szabályozó ujjak játékának szerepe. Holott, megítélésem szerint, az a bizonyos síp eseté­ben a tüdő, a lyukak s az ujjak mozgása egyformán lényeges.

Ez késztet arra, hogy – a síp-metaforából kiindulva, mindenekelőtt a sípon levő lyukak­ra és a hangerőt szabályozó ujjak játékára gondolva – a jugoszláviai magyar és a magyar(anya)országi irodalom kölcsönös kapcso­latáról írjak, abból a tapasztalásból kiindulva, hogy ez a viszony nem olyan, amilyennek lennie kellene, s hogy ezért mindkét oldal hibáztatható.

Az irodalmi Magyarország háromfélekép­pen viszonyul a határokon túli magyar irodalmakhoz. A romániai, a csehszlovákiai és a szovjetunióbeli magyar irodalomhoz az ottani évtizedes áldatlan nemzetiségi politika és hely­zet folytán természetesen múltat is féltő aggó­dással, figyelemmel – noha ez sem mentes olyan zavaró mellékzöngéktől, mint a politikum elsőbbsége vagy a baráti kapcsolatok – és érthetően nagy-nagy segítőkészséggel. A nyu­gat-európai és a tengerentúli magyar iroda­lomhoz, az emigráció irodalmához való viszonyulásban az államilag engedélyezett – mert gazdaságilag szükséges – felfedezés és kapcso­latteremtés után a jóléti társadalom kínálta lehetőségekkel is számoló, haszonélvező, ud­varló túlértékelés következett. Egymást érték az antológiák és az összefoglaló dolgozatok, ami jó, és sorra jelentek meg az erre nem mindig érdemes könyvek, meg a róluk írt méltatások, ami ugyancsak jó lehetne, ha álta­lában így történne, de nem történik, főleg a jugoszláviai magyar irodalom esetében nem, amelyhez a viszonyulás külön változatot pél­dáz.

Más volt politikai státusunk, érthető, más­ként alakult az irodalmi is.

Egy ideig a magyarországinál magasabb életszínvonallal, irigyelt világútlevéllel és kí­vánt szellemi szabadsággal mi voltunk a (kisjNyugat, ami abban különbözött a határon túli, magyarok is lakta országoktól, hogy a nemzetiségi kérdés itt volt a legrendezettebb. Mindez együtt eredményezte a hozzánk való lezserebb, mondhatni felületesebb viszonyt, amelyért azonban mi is felelősek vagyunk, mert élveztük s kétségtelenül túljátszottuk sze­repünket, tetszelegtünk, fölényeskedtünk, ta­lán akkor is, amikor lelkünk legmélyén tud­tuk, hogy nemzetiségi helyzetünk csak máso­kéhoz hasonlítva jobb, de valójában egyre nehezebbé válik, válságosabbra fordul. Tet­szett a szerep, játszottuk, önmagunkat s máso­kat is becsapva, mert – bevallhatjuk – féltünk a politikától, és azzal áltattuk magunkat, ha nem veszünk tudomást róla, akkor nincs is. Most, amikor a nemzetiségi problémák nálunk is kiéleződnek, oda jutottunk, hogy struccpolitikánk, amely annyi kárt okozott, folytathatat­lan. Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy az irodalmi Magyarország sem bizonyult kellően érzékenynek, figyelmesnek, sem pedig takti­kusnak irányunkban. És semmiképpen sem arra kell gondolni, hogy kevésbé tanú­sítottak megértést, illetve kritikusabbak voltak – bár let­tek volna –, mint másokkal szemben, hanem, hogy ez a viszonyulás inkább közönyös, mint ala­pos, inkább felszí­nes, mint lényegi volt, esetleges, pri­vát és nem rend­szeresített, kifeje­zettebben, mint ha­sonló helyzetű test­vérirodalmak eseté­ben. Itteni író pél­dául akkot kapott József Attila-díjat (Gion Nándor), amikor másutt en­nek politikai akadá­lyai voltak, amikor azonban ezek elhá­rultak, rólunk meg­feledkeztek, pedig Herceg János, Bori Imre, Fehér Fe­renc, Németh István, Tolnai Ottó, Brasnyó István opusa biztos díjat érdemelhetne. A folyóiratokban tör­ténő közlés, tiszte­let a kivételnek, ki­zárólag baráti kap­csolatokon múlik, ahogy könyveink recenzeálása is – ami a magyarorszá­gi irodalmi sajtó­ban nem csak hogy nem rendszeres és állandó, de még esetleges sem – csupán egy-egy haveri gesztus eredménye. Holott a mi irodalmi kritikánk évtizedek óta példás érdek­lődést és publicitást nyújtott azoknak a műveknek meg szerzőknek, akik ezt a saját pátri­ájukban nem kaphatták meg. De mindenekelőtt abban látom a mostoha viszonyulást irá­nyunkban, hogy – jóllehet a tilalomfákat állító Aczél-korszak a múlté – a határon túliak közül csak a jugoszláviai magyar irodalmi folyóirato­kat nem árusítják Magyarországon. Most sem, amikor már az ún. aluljáró-irodalom is legali­tást élvez, ami számunkra, a pluralista nyitott­ság korában megalázó, megmagyarázhatatlan megkülönböztetést jelent.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Szomorú tavaszra keserű ősz

Azért nincs valamennyi iskolás asztalán laptop, azért védtelenek az óvodák, az iskolák, az öregotthonok, azért mentek >

Mielőtt megmérgeznék az ellenzékieket

A demagógok viszont ezzel szembe mennek minden szinten. Addig tagadják a valóságot, míg csak nem lehetetlenné >

Semmibe vett jogszabályok

Mindez nem volt elég jelzés a Magyar Nemzeti Tanácsnak (MNT) és a Nyelvhasználati Bizottságának, hogy átfogó >

Etikánk (nem) egészen primitív

(A) csodálatosan szép férfi (egy harcsabajszú Daniel Craig!) egyszerűen nem hitte el vagy nem akarta elhinni, >

Botrány, hogy Európa mindezt eltűri

Az EU-tól vár segítséget a színi egyetem sorsának rendezéséhez Bagossy László. Azt nem feltételezi, hogy Orbán >

Macskabarátok és a többiek – lengyel kormányválság

Belviszály miatt az összeomlás szélére került a lengyel kormánykoalíció. A PiS mindenekelőtt az állatjogok miatt különbözött >

Keresztény körmagyar

Tombol a hipokrita és hazug, az egyházakat politikai gazemberek által megszállva tartott, gyarmatosított és a legaljasabb >

Walesa: EU-reform vagy újratervezés

A németek, franciák és olaszok vagy belülről reformálják meg az uniót, vagy pedig alapítsák újra, miután >

Egy német Orbán-imádó iskolaigazgató lesz

Az MCC élén vállalt tisztséggel Kálnoky elveszti tudósítói megbízatását mind a Die Weltnél, mind a Die >

Orbán szalámi taktikája

Idáig szalámi taktikát alkalmazott a magyar kormány a nemszeretem sajtóorgánumok megregulázására, lásd az Indexet és a >

Csúsztatások, hazugságok, félrebeszélések

De akárhogy is, érdemes lenne erről a fertelmesen leereszkedő, tömény giccs-nagyapósan szenilizálva kedélyeskedő, nyájasan lekezelő modorról, >

Újabb szorítások a magyar médiában

Hogy zajlik a tisztogatás a médiában, arra bizonyíték a 168 óra főszerkesztőjének azonnali hatállyal kimondott elbocsátása >

1990-2009 © Napló. | Impresszum | Tartalomjegyzék | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Kapcsolat |