2020. április 6. hétfő
Ma Vilmos, Bíborka, Taksony, Celesztin névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

Mindennapi Télapónk

Tóth Lívia
Tóth Lívia
Mindennapi Télapónk

Elvittük a lányunkat a Télapó-ünnepségre, amelyet az újvidéki Sportközpontban tartottak meg. Kár, hogy előzőleg nem néztük meg a darab címét. Így teljesen gyanútlanul ültünk be az előadásra, amely – mint később megtudtuk – a Márkó királyfi védi a Télapót címet viselte.

Volt a jó tündér fehérben és a rossz, természetesen feketében. Állandóan bosszantották egymást. Az első tanulság, amelyet levonhattunk az volt, hogy a szép és hallgatható zene a keringő, az ocsmány és hallgathatatlan pedig a heavy metál. A kicsit punkosra formált gonosz leányzó olyan zagyva, hangos heavy metál zenét – abból is a legrosszabbik fajtát – zúdított a közönségre, hogy a gyerekek visítva fogták be a fülüket.

Aztán a boszorkány elvette a jó tündér varázspálcáját, őt pedig odakötözte a karácsonyfához. Ekkor következett a váratlan fordulat, ugyanis „jó” hősnőnk bejelentette, hogy őt innen csak Márkó királyfi szabadíthatja ki. Jött is a királyfi, pontosabban belovagolt egy igazi fehér lovon. Miközben guzlicáról szólt a zenei aláfestés. Mielőtt hozzálátott volna a bájos leányzó kiszabadításához, elszavalt egy részletet a saját magáról szóló hőskölteményből. Végül megbüntette a gonoszt, és megérkezett a Télapó is. Megpróbált mondani valamit a kicsiknek, de szerencsétlenségére a szövegét azzal kezdte, hogy a csomagot mindenki az előcsarnokban veheti át. Erre hatalmas rohanás kezdődött, a közönség az ajtók körül tolongott. A Télapó pedig ágált még egy kicsit a mikrofon mögött, de vele már senki sem törődött.

Körülbelül ez volt az igencsak épületes és sokatmondó előadás tartalma, amelyért az egyébként rosszul álló vállalatok bizonyára sokat fizettek. Mert néhány újvidéki nagyüzem dolgozóinak a gyermekeit csődítették össze erre az ünnepségre. Pionír- és partizánmesék helyett újfajta, ideologizált Télapó. Nincs semmi kifogásom az ellen, hogy a csemeték megtanulják, ki volt Márkó királyfi, de talán mégsem ez volt a legjobb alkalom erre.

Persze azt már nem is ildomos említeni, hogy az ilyesfajta összeállítások általában egynyelvűek. A nagy, többnyelvű, vegyessaláta-szerű műsorokon már rég túl vagyunk. Hogy ez jó-e vagy rossz, arról is lehetne vitatkozni. Mert egymás másságának a tudatosítását valahol el kellene kezdeni. Csakúgy, mint a másság tiszteletben tartására való nevelést. A vállalati szintű ajándékosztásokon pedig tudhatják, hogy nem minden dolgozó „államnyelvű”.

A kisebbségi vagy nemzetiségi – kinek hogy tetszik – gyerekeknek lassan már csak a maguk készítette műsorocskák maradnak az iskolában vagy az óvodában. Az nem baj, ha az óvó néni minden vendégeskedő szerb nyelvű társulat vagy csoport produkciójára elvezeti a kicsiket. Elszomorító azonban azt hallani, ha véletlenül van egy magyar nyelvű előadás, a szerb óvó néni nem tartja érdemesnek, hogy a gondjaira bízott kicsinyek azt is megnézzék. Persze, nem kötelező, de a gyerekek ezt megjegyzik. És következtetéseket vonnak le. Talán nem kellene őket már ebben a korban ilyen gondolatokkal terhelni. Mert mindig van egy miértjük, amelyre a szülőnek kellene okosan válaszolni.

Mint ahogyan arra is, hogy ki volt Márkó királyfi, vagy hogy hova tűnt a színfalak mögé vezetett ló. Aztán a Sportcsarnokban van körhinta, kisvonat meg vattacukor, és lassan minden elfelejtődik. De ez csak a látszat, mert mindenki tudja, hogy a kérdések a legváratlanabb pillanatokban bukkannak elő újra. Meg újra. Amíg a kérdező nem kap rájuk elfogadható feleletet. Mert a felnőttekkel könnyű. Tudjuk: „Ha azt mondjuk a felnőtteknek: »Láttam egy szép házat, rózsaszínű téglából épült, ablakában muskátli, tetején galambok...« – sehogy sem fogják tudni elképzelni ezt a házat. Azt kell mondani nekik: – »Láttam egy százezer frankot érő házat.« Erre aztán felkiáltanak: »Ó, milyen szép!«” (A kis herceg)

A gyermekek világa egészen más. Elsősorban rajtunk múlik, hogy milyen marad.

1995. január 4.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A tömeges fertőzés Magyarországon már régen elkezdődött?

New York Times: A hallgatás fala mögött arra utalnak a jelek, hogy a tényleges állapotok jóval >

Tovább

A demokrácia vége eddig mindig többmilliós emberáldozatot követelt

A jogállam nem luxus, ami csak a szép időkre szól. A demokrácia, az európai egység és >

Tovább

Egy kis közös teherviselés

Tényleg? Nincs elég közös teher az embereken? Például amiatt, hogy mi lesz velük, ha ők maguk >

Tovább

Londoni levél - A hibernáló metró

A lakásunk egy tágas parkra néz, nagy pázsittal. Senki. Pedig Angliára az a jellemző, hogy amint >

Tovább

A Fidesz Waterlooja

A magyar kormány nagyon túllőtt a célon. Arra számított, a koronavírus tombolása közepette senki sem figyel >

Tovább

Az EU tehetetlen a zsebdiktátorral szemben

Az unió nélkül Magyarország egészen más volna. Hála a sokmilliárdos támogatásnak a gazdaság virágzik, az életszínvonal >

Tovább

Egy ravasz, de gátlástalan kalandor

Az elmúlt 10 évben csaknem egymillió magyar fordított hátat országának, amelyet visszataszít a múltba egy ravasz, >

Tovább

Orbán mint a Bond-filmek gonosztevője

A mázli sokat segített neki. Magyarország kicsi, az EU-nak sokkal fontosabb, hogy a 40 milliós Lengyelországban >

Tovább

Az autokraták titokban imádják a világjárványt

Orbántól Kaczynskiig azért imádják, mert az a háborúhoz hasonlóan rendkívüli intézkedéseket igényel, beleértve a szabadságjogok korlátozását. >

Tovább

Nyugi!

Senkit nem visznek el, senkiért nem jön a fekete autó, és senkit nem hurcolnak be egy >

Tovább

Spiegel: Orbán Viktor – Európa szégyene

Így értékeli a lap, hogy az unió kellős közepén egy kvázi diktatúra jött létre. A kormányfő >

Tovább

Az eltűnt vírus nyomában

A pontos válasz tehát az, hogy nem tudjuk, mi történik éppen Vuhanban, de sejthetjük, hogy a >

Tovább