2022. június 30. csütörtök
Ma Pál névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

Napi ajánló

Kettős állampolgárság. A közöny 10 évvel később

„Tudod, mit, Bélukám, én aszondom, mindenki maradjon otthon, a picsában!“ Hont András, Barak László, Parászka Boróka (hvg.hu):

Nem, nem, talán

Tíz éve tartották azt a népszavazást, amely más mellett a határon túli magyaroknak adandó kettős állampolgárság kérdéséről is döntött. Az eredmény: eredménytelenség. Azaz közöny. A határokon túl viszont keserűséget, a politikai jobboldalon pedig indulatot váltott ki a döntés. Az előzmények messzire nyúlnak, a következmények máig hatnak.

2004. december 5-én nagy kudarc érte a Fideszt; eredménytelenül zárult az a népszavazás, amelynek első kérdését az ortodox kommunisták szervezete, a Munkáspárt, a másodikat a parlamenti ellenzék jobboldali riválisaiból álló társaság, az úgynevezett Magyarok Világszövetsége kezdeményezte. A politikai peremvidék apró csoportjai önmaguktól nem lettek volna képesek elérni a referendum kitűzését, ám a Fidesz fölkarolta, aláírásgyűjtéssel és propagandával támogatta a kezdeményezéseket, így menedzselve azokat a teljes bukásig. Ami az első ügyben nem is volt annyira egyértelmű: a szavazók kétharmada mondott nemet a kórházprivatizációra, de abban a kérdésben, hogy ittlakás nélkül is járjon a magyar állampolgárság a magyar nemzetiségűeknek, csak éppen hogy győzedelmeskedtek az igenek, amiből világosan látszott – mivel a részvétel még a negyven százalékot sem érte el –, hogy a társadalom nagy többsége nem akarja megadni az állampolgárságot a határon túliaknak.

Az eredmény a hazai jobboldalon dühöt, a környező országok magyar közösségeiben keserűséget és értetlenséget váltott ki. Főleg, hogy az akkori kormánypártok a szociális juttatások elvesztésének rémével kampányoltak a javaslat ellen, ezzel persze létrehozva azt a képet is, hogy ők és szavazóik kicsinyes okokból bármikor képesek elárulni a Nemzet Nagy Ügyeit.

Orbán Viktor még akkor este reagált a helyzetre, kijelentve, hogy pártja számára onnantól „zsinórmértékül a létbizonytalanság” fog szolgálni, azaz hanyagolják a stratégiainak tekintett célokat, és az emberek mindennapi gondjaira összpontosítanak. Így is történt. A kettős állampolgárság dolgát éveken keresztül nem forszírozták a nyilvánosságban, legföljebb belső mítoszépítésre használták, helyette szociális ígéretek és akciók (no, meg a gazdasági válság) formálta a tábort, amely végül hatalmas arányú győzelemhez és alkotmányozó lehetőséghez segítette a magyar jobboldalt.

Ehhez képest meglepetést is kelthetett volna, hogy a 2010-ben fölálló, új, kétharmados parlamenti többség első intézkedései között szerepelt a könnyített honosítási eljárás megteremtése. Azonban senki nem lepődött meg, egyértelműnek tűnt, hogy a diadalittas jobboldal napirendre kívánja tűzni régi, kedves témáit, a tétova és szétesett ellenzék pedig nem akarta magára húzni a nemzetárulás vádját. Akik mégis a tervezet ellen szóltak, azok már évek óta amúgy is viselték ezt a bélyeget, de legalábbis a közvélemény túlnyomó részének szemében hiteltelenek számítottak.

Mindeközben az állampolgársági törvényt egy sor – elsősorban szimbolikus – lépés egészítette ki. Szintén a kezdet kezdetén nemzeti emléknappá nyilvánították a trianoni évfordulót, később dalt is költöttek az alkalomhoz, amelyben barackfáról és egymásra lépő talpakról is szó esik. Állami segédlettel Székelyföldön újratemették a nyilas nézeteiről is ismert Nyirő József írót, közepes vagy az alatti tehetségű, ám megbízhatóan irredenta szerzőket szuszakoltak az iskolai tantervbe, és állítottak országszerte emlékműveket nekik. A házelnök a magyar lobogó mellett egyedüliként kitűzette a parlamentre a nem olyan régen kreált székely zászlót, és azóta még csak problémaként sem merült föl, hogy akkor a többi magyarlakta régió esetleges jelképeivel mi van. Mintha egy Karinthy-novella elevenedett volna meg, s színre lépett A kormány, Amelynek Semmi Érzéke A Szimbolizmushoz, viszont szentül hiszi, hogy a „nemzet határokon átívelő újraegyesítése” jegyében cselekszik, s hogy ez irányú tevékenységét csak internacionalista, kozmopolita szemszögből lehet kritizálni, holott annak létezik jobboldali liberális, vagy egyenesen konzervatív bírálata is. (...)

XXX

Köldöknézők vagy emberkereskedők vagytok

Tíz évvel ezelőtt, a kettős állampolgárságról megejtett hírhedt magyarországi népszavazás hetében Hévízen ejtőztem éppen. Masszázsra is eljártam volna, ha az első alkalommal nem akadok össze egy masszőrrel, aki miközben rajtam dolgozott, a szomszédos fülkében munkálkodó kollégájával sóderolt: „Te Józsi, mi lesz szombaton? Beengedjük a határon túli magyar testvéreket?“ – kérdé a kollégát a rajtam ügyködő fószer. „Tudod, mit, Bélukám, én aszondom, mindenki maradjon otthon, a picsában!“ – így a Józsi…

Ennyit közvetve azokról a határon túli magyar (hatuma) sorstársakról, akik a szóban forgó népszavazás előtt, majd eredményének tudatában is, nagyokat szenvelegtek, és rinyálnak máig. És ennyit arról a nemzetpolitikai fílingről, amely a nép ajakán buggyant ki akkor.

Ahogy azóta is folyton. Azzal a lényeget el nem fedő különbséggel, hogy per pillanat, az Orbán-rezsim politikai emberkereskedelemnek alárendelt ájtatoskodása közepette talán nem biztos, hogy a Józsik annyira nyíltan mernék vállalni a tutit, mint tíz évvel ezelőtt.

Pedig bármennyire uralja most már a magyarországi közbeszédet a nemzetegyesítés kincstári mantrája, a plebsz még mindig ugyanúgy lecsehezi Győrben a „felvidéki“ nemzettestvéreket, mint bármikor. Tekintet nélkül arra, hogy ellendrukkerei vagy hívői a delikvensek a Nemzeti Együttműködés Rendszerének. Legfeljebb Fidesz-szeánszokon, néhány alfába lebutított páciens meg-megkönnyezi az idegen iga alatt nyögő hatuma tesókat… Hogy aztán a révületből fölocsúdva, két-három deci bor konzumálása után esetleg ugyanazt gondolják róluk, mint a Józsi. Kivéve a Fidesz határon túli választók megvásárlására, vagyis emberkereskedelemre szakosodott, képmutató bűnelkövetőit vagy a párt eleve bigott módon naiv kisebbségét. Akik azzal hülyítik a közvéleményt, vagy annyira tompák, hogy el is hiszik: a hatumák mindegyike naponta szalmazsákon piheni ki az előző esti csűrdöngölés fáradalmait, hogy reggelente megint népviseletbe bújjon, és megetesse a házi turult, mielőtt elindulna megint kupálódni a népdalkörbe vagy a fonóba. Kizárólag a kertek alatt lopakodva persze, nehogy belefusson a nyílt utcán néhány szlovák pofonba… (...)

XXX

Magyar állampolgárság: részvétem

(…) Meglepő módon “decemberöt” nem az elutasító baloldali-liberális kormányokra, hanem a kettős állampolgárságot támogató Fideszre ütött vissza inkább. (A Magyarok Világszövetsége által felvetett ötletet a Fidesz – félig kényszerből, félig önként – felkarolta, és megpróbált politikai tőkét szerezni belőle. Csakúgy, mint a Jobbik.)

2007 előtt a Romániát elhagyó erdélyi magyarok 64 százaléka Magyarországra emigrált, 2007 után ez az arány 28 százalékra csökkent. A Németországba, az Egyesült Államok és az Egyesült Királyságba költöző magyarok számaránya utolérte a Magyarországra települőkét az utóbbi években. “Budapest már nem vonzó célpont” – nyilatkozta a kutatást bemutató Kiss Tamás szociológus.

Az emberveszteségen túl van egy jelentős politikai veszteség is: a kettős állampolgárság bevezetése óta eltelt években gyakorlatilag felszívódott az, amit az utolsó időszakban “nemzetpolitikának” nevezett a magyar közgondolkodás. A Fidesz-kormány hivatalba lépése után több rendben nagy ívű támogatáspolitikai, kultúrpolitikai, gazdaságpolitikai (vö. az erdélyi Széchenyi-tervként bemutatott Mikó terv – hosszú ideje nem hallani róla) reformot hirdettek meg Magyarország határain túlra. Mindennek, szerencsés esetben, összhangban kellett volna lennie a kettős állampolgárság kiterjesztett intézményével. Tulajdonképpen ez, a nemzetpolitikai reform adta volna meg a kiterjesztés valódi tartalmát. A támogatások rendszere nem vált átláthatóbbá, mint korábban, viszont zsugorodott. Akadozva működik évek óta az oktatási-nevelési támogatása folyósítása – 2011-ben még csak késett a juttatás, és Orbán Viktor bocsánatot kért ezért, 2013-ban ötezer forinttal csökkent. Gyakorlatilag nincs, vagy alig látható a magyar kultúrdiplomáciai jelenlét. Magyarország a kettős állampolgárság bevezetésével kivonult Erdélyből, ami a társadalomszervezést, a kulturális érdekképviseletet illeti.

Ami az erdélyi magyar politikai jelenlétet-hatékonyságot érinti, ott a legnagyobb akadályt éppen a kettős állampolgárság jelenti: az erdélyi magyar érdekképviselet évek óta a közösségi önállóság formáit keresi és hirdeti – lásd autonómia – ezzel ez a kiterjesztés nem összeegyeztethető. Romániában magyar állampolgárok számára magyar autonóm státusú területet, közigazgatási egységet kialkudni a román kormánytól: abszurd, nem kivitelezhető. (Ez a magyarázata annak, hogy a kettős állampolgárság intézményét bevezető-fenntartó Orbán-kormány miért marad távol az autonómiakérdéstől.)

A szavazati jog kiterjesztése akkor jelentett volna érdemi politikai sikert (legalábbis bizonyos, magyarországi perspektívából), ha az erdélyi magyar közösség mozgósítható a magyarországi választásokra. Sokáig tartotta magát a meggyőződés: a Fidesz az erdélyiek révén nyer. Több erdélyi “versenypárt” is létrejött az utóbbi években: a Magyar Polgári Párt, az Erdélyi Magyar Néppárt (a Fidesz stratégiai partnere!), vállalt céljuk és feladatuk volt a mozgósítás, ám a voksolás iránti érdeklődés elmaradt.

A vesztes most is az erdélyi magyar közösség és az erdélyi magyar érdekképviselet. A közösség azért, mert a választásokon való részvétel indulatokat keltett: a fideszes szavazók csalódtak az erdélyi magyarokban, mert nem voltak “elegen”. Az ellenzék dühös volt, mert “beleszóltak” abba, amibe – az ellenzék szerint – az erdélyieknek semmi köze. A Jobbik azért orrolt meg, mert bár ez a párt volt a legaktívabb a határon túli kampányban, a kevés szavazó mégis inkább a Fidesz felé fordult. Mindenirányú antipátia járt a szavazati joggal az erdélyieknek.

Az érdekképviselet csapdahelyzetbe került: az RMDSZ és kihívói, a Fidesz “versenypártjai” évek óta gyengítik egymást, az előbbi támogatottsága gyöngül, az utóbbiak több választáson is elindultak, és mindannyiszor rajtavesztettek, teljesítményük alig mérhető.  Politikai vákuum alakult ki a kettős állampolgárság bevezetése nyomán.

A mérleg tehát így néz ki: a magyar migrációs hullám összeért a romániai migrációs hullámmal az erdélyi magyar közösség esetében, a kettős állampolgárság bevezetése gyorsítja az erdélyi magyar közösség fogyását.

Kompenzálni jelképesen lehetne, de az az érv, hogy ez a kiterjesztés “szimbolikus jóvátétel” nem bizonyult vonzónak: ezért is marad el a kérelmezők száma a várttól. (Ez nem magyar jelenség, hasonló folyamat figyelhető meg Moldovában: az onnan induló kivándorlók vagy Keletre, Moszkva felé igyekeznek, vagy Nyugatra. Számukra Románia, ugyanúgy mint az erdélyi magyarok számára Magyarország, legfeljebb csak tranzitország, dobbantó. Az egzisztenciális kényszer messze fölülírja a revíziós vágyakat – ez az utóbbi évek nagy közép-kelet-európai tanulsága)

A politikai érdekképviselet nem erősödött, hanem gyengült, mert nemcsak a magyar állampolgárságot, hanem a magyar belpolitikát is kiterjesztették a törvényhozók Erdélyre, így a válságot, amelyet Magyarország megél, megélik az erdélyiek is. Csak a tartalékaik kevesebbek, a kiszolgáltatottságuk nagyobb, mint a magyarországiaknak: mert Fidesz mandátumot szerezni képtelen stratégiai partnerei ide, Orbán Viktorral minduntalan békét és kiegyezést kereső RMDSZ oda, mégiscsak a román államban él ez a közösség, amely kormányzati képviseletét a hetekben vesztette el, parlamenti képviseletétől pedig – ha nem sikerül az eddigi negatív tendenciákat megállítani, az utóbbi néhány év konfliktusait kezelni – a következő választásokkor nagy eséllyel elbúcsúzhat.

Mindeközben a román-magyar kormányzati kapcsolatok elsorvadtak, a közös kormányülések gyakorlata megszűnt. Ma már annak is örülni tud a magyar közösség, hogy a frissen megválasztott román államelnök azt nyilatkozza: nem akar ellen-Orbánként politizálni.

Ez történt az elmúlt tíz évben: a nemzeti kultúra, politika kiüresedett, jelentését vesztette. Mondhatnánk, hogy szomorú, de Magyarországon még ennél is fontosabb és tragikusabb események történnek. A legtöbb, amit én, nem magyar állampolgárként, erdélyi magyarként tehetek, az az, hogy részvétemet fejezem ki azoknak az “új” és “régi” magyar állampolgároknak, akik ezekben az években, az állampolgárság elutasítása és kiterjesztése óta elvesztették a szimbolikus és kevésbé szimbolikus reményeiket. A magyar nemzetpolitika esélye Magyarország határain, és a magyar állampolgárságon túl van. Ha felelősen gondolkodunk, és cselekszünk itt Erdélyben, akkor talán éppen rajtunk múlik.

2014. december 7.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Porosenko: Fegyver, fegyver és még egyszer fegyver kell

A volt ukrán elnök, aki annak idején tető alá hozta Putyinnal a Minszki megállapodást, kizártnak nevezte, >

Tovább

Az összeomlás forgatókönyvei

Most még az első szakaszban vagyunk, amikor úgy tűnik, hogy az Orbán-rezsim bukdácsol ugyan, de fennmarad, >

Tovább

Ki kellene terjeszteni a háborút Oroszországra is

De hogy van az, hogy Oroszország nap mint nap bombázhatja saját területéről Harkivot, de Ukrajna nem >

Tovább

Snyder-Habermas vita a német szerepvállalásról

Ha Putyin azt látja, hogy nem képes elérni célját, simán bejelenti, hogy győzött és valami új >

Tovább

420 forint/eurós árfolyam sem kizárt

Az apanázsra azért is szükség van, hogy megdobja a gazdaságot, amelynek növekedési üteme előreláthatólag lassul a >

Tovább

Riadókészültségben a magyarországi média

Létezik ugyan még egy maroknyi független orgánum, de ahhoz, hogy elérjék a közönséget, vagy a közönségnek >

Tovább

„Szélsőjobb: tánc a vulkánon”

Trump, Brexit, Magyarország, Lengyelország, Brazília és most még a Marine Le Pen-féle párt is 89 képviselőt >

Tovább

Homo orbanicus

A nemzeti nem-közösségnek nincs összetartó ereje. A nemzet elveszítette veszélytudatát. Egyenként mindenki érzi, hogy baj van, >

Tovább

Az orosz fenyegetések üresebbek, mint ahogy azt gondolnánk

Ezt bizonyítja – írja a Times -, hogy Vlagyimir Putyin idáig mindig abbahagyta a kardcsörtetést, amikor >

Tovább

Még sok a „ha” Ukrajna uniós útján

Timothy Garton Ash úgy ítéli meg, hogy Ukrajna uniós tagsága stratégiai döntés volna egész Európa számára, >

Tovább

Még sok a „ha” Ukrajna uniós útján

Timothy Garton Ash úgy ítéli meg, hogy Ukrajna uniós tagsága stratégiai döntés volna egész Európa számára, >

Tovább

A látványos uniós ajánlat csak kamu

A Die Welt német konzervatív lap úgy értékeli, hogy az Ukrajnának és Moldovának tett látványos ajánlat >

Tovább