2019. október 14. hétfő
Ma Helén, Kaldixtusz névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Végre egy örömhír: a kvótareferendumon a határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek

És ez még jobb: akinek nincs magyarországi lakcíme, levélben adhatja le szavazatát. >

Tovább

Szeles Mónika exkluzív

1986-ban Mónika valahol Dél-Amerikában megnyerte a korosztályos világbajnokságot, s amikor hazajött, akkor készítettem vele ezt >

Tovább

The Orbán family’s enrichment with a little government help

„Azt hiszem elképednénk a jelenlegi magyar miniszterelnök korrumpáltságának mélységétől.” Hungarian Spectrum: >

Tovább

Európa, a vén kurva

E sorok írójának csak az a törté­nelmi tapasztalat jutott osztályrészéül, hogy hintalovazás közben hallgassa végig az >

Tovább

Churchill és Bódis békés szivarozása helyett jaltai konferencia

Tulajdonképpen egy farsangi szivarozáson kellett volna találkoznia a krími félszigeten Churchillnek és Bódisnak 1945 februárjában – >

Tovább

A gyertyák csonkig égnek

„Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik.” Márai Sándor >

Tovább

Egyik gyakornokunk szülinapját ünnepeltük

A bohókás ünnepeltet a kezében tartott tábláról lehet felismerni, amelyik egyben az életkorát is jelzi. Még fiatal, >

Tovább

A kiválasztott nép ilyennek látja Európát

Spitzertől: >

Tovább

A Napló Naplója

Kissé élcelődve azt meséltük, hogy minden a Magyarzó Pistike bálján kezdődött, amikor Árpád a söntésnél találkozott >

Tovább

A fehér kabát

Gabor,I like your white coat.Your pal,Tony Curtis >

Tovább

Kik vagyunk, mit akarunk

Egy rossz hírű könyvnek van hasonló címe. A szerzőpáros ezzel akarta lejáratni az 1956-os magyarországi forradalom >

Tovább

Szeretet

Amíg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ, és vonalakat karcolt az autó >

Tovább

Bukott rendszerváltás, gyáva értelmiség?

Végel László
Végel László
Bukott rendszerváltás, gyáva értelmiség?
Elvándorlás (Bizriart illusztrációja)

Végel László Közéleti naplója (a nyomtatott változat a Családi Körben jelent meg):

Elvándorlás

Döbbenetes hír látott napvilágot! Hetente, vagy húsz szabadkai polgár költözik el Szabadkáról, olvasom a belgrádi Politika napilapban. Ennek következtében zuhan az ingatlanok ára, mára már elérte a 350 euró négyzetméterenkénti árat! Amennyiben az elvándorlás így folytatódik, olvasom, akkor a közeljövőben, Londonban több szabadkai él majd, mint Szabadkán. Természetesen tisztában vagyok a tényekkel, tudom, általános szerbiai jelenségről van szó, sőt, az igazsághoz tartozik, hogy a magyarországi kivándorlás is fokozódik, mindez azonban kevés vigasz, mert a szabadkai adat mégiscsak meghökkentő! Nem?

Megbukott-e a rendszerváltás?

Négy héttel ezelőtti budapesti tartózkodásom idején jegyeztem le, hogy a buszban, a metrón, az utcán kiábrándult arckifejezésű, zsörtölődő, elégedetlenkedő emberekkel találkoztam, noha a véleménynyilvánítási adatok - az urnákba bevégzett szavazócédulák - a Fideszre voksolók számottevő többségéről árulkodtak. Ebben a sajátos magyar szituációban nem egyszerű eligazodni, állapítottam meg. November első napjaiban még meg sem fordult a fejemben, hogy rövid időn belül nagyméretű, kormányellenes tüntetésekre kerül sor. A közéletben, a köztereken inkább valamiféle fatalizmust érzékeltem. Aztán egyszeriben berobbant a nettadó ellenni tömeges elégedetlenség. A Fidesz egykor fiatal, immár őszülő vezetőit, ezúttal az új nemzedék ifjú szónokai távozásra szólítják fel. Innen a távolból, hogy ne mondjam határon túlról, csak megerősíthetem múltkori konstatációmat: nehéz eligazodni. Nem vagyok sem politikai párt sem hatalmi harcok szereplője, ennek ellenére vagy pont ezért sejtem, hogy rajtuk túlmenően léteznek komoly és tartós társadalmi megoszlások. A politika megbocsáthatatlan bűne hogy ezzel visszaél. Bármennyire is bizonygatják sokan, hogy a mai korban a baloldali és a jobboldali megjelölés elvesztette érvényét, a magyarországi közbeszéd tanúsága szerint a megoszlás még mennyire valószerű, csakhogy a szóródás nem pártszinten jelentkezik, mert a pártok közötti világnézeti különbségek összemosódtak. Az ellentéteknek mélyebbek a gyökerei, szociális jellegűek. Amíg analizálom a minapi magyarországi eseményeket, Bibót olvasom, látom viszont, hogy Magyarország felett elborult az ég. Nem tudom, meddig tartanak a demonstrációk, lehet, hogy néhány hét múlva kimerülnek, nyugalom lesz és minden marad a régiben, ellenben tagadhatatlan, hogy lehullt a lepel, és megmutatkoztak a rendszerváltás utáni sebhelyek.  Amikor a tüntetések szónokai a rendszerváltás utáni huszonöt évet kárhoztatják, akkor egyebek mellett, elutasítják a vadkapitalizmust. Az állampolgárok nem azt kapták, amit ígértek nekik! Becsapottnak érzik magukat! Persze az sem kizárt, hogy az autoriter múlt nyomorgat bennünket. Kemény szavak hangzanak el a demonstrációkon, terítékre került a rendszerváltás ügye (is). A legsúlyosabb vádat Tamás Gáspár Miklós mondta ki: „A rendszerváltás megbukott!” Különösen fájdalmasan érintett állítása, mely szerint „az értelmiség elgyávult, hogy ilyet életünkben nem láttunk, pedig láttunk egyetmást. Az értelmiség saját érdekeit sem védi.” Nem vagyok meggyőződve, hogy a rendszerváltás bukásra áll, de hiszem és vallom, hogy sürgősen, komoly reformokra lenne szükség, mert különben nagy baj lesz! Igaz, ez a kórkép már nem csak Magyarország problémája, az egész Kelet-Közép-Európa traumájáról van szó. Bibó István jut eszembe. Közép-Kelet-Európa még csak most tárja fel történelmi traumáit, most, amikor már azzal hitegettem magam, hogy Közép-Kelet-Európa többé nem is időszerű, és inkább az egyesülő Európa gondolatával kell(ene) foglalkoznunk. Szerencsémre nem lettem az illúzió áldozata, íróként a Neoplanta avagy az Ígéret Földjébe című regényemben vázoltam ezt a torz világot. És nem csak csupán erről a régióról. A nyugati világban a kapitalizmus kezdi felfalni saját értékeit, ekképp a demokráciát is. Csakhogy a Lajtán túl, ezt mértékkel teszi, betart valamiféle etikettet. Ámbár, így is baljós jelenet. Képtelen vagyok megmondani, hogy hosszú távon hová vezet az illedelmes lakmározás: háborúhoz vagy forradalmakhoz? Felénk a kapitalizmus telhetetlensége akkora, hogy még meg sem szülte az értékrendet, máris mohón rávetette magát és felfalná. Ám, nincs mit! Kiéhezett. Nem a piac meg az ipari versengés szülte, hanem az állami elitek teremtették. A pártértelmiségiek által népszerűsített korgó gyomrú kapitalizmus a szocializmus értékeit zabálja fel. A falatok romlottak, olykor csak avasak, de megülik a gyomrot, azonban a mohóságnak nincs határa, habzsolják. A helyzet mérhetetlen agressziót szül. Soha még nem volt a közéleti szolidaritás ennyire alacsony szinten, mint most. Az utcán suhancok ütlegelik az embereket, a járókelők lesütött szemmel elsomfordálnak. Zárt térben, például buszban, sem áll a többség a bántalmazott mellé. Mímeli, hogy se nem lát se nem hall! Az értelmiségiek szolidaritás-hiánya (is) megbotránkoztató. Kiveszett. Nyomokban sem maradt abból, ami a szocializmusban esetleg ránk ragadt. A többpártrendszer gyávává tette az értelmiségieket. Az írók, a művész emberek bevonultak a roggyant tákolmányba, amely ócska, lepusztult, örökös albérleti szobára emlékeztet, viszont ironikusan illik elefántcsonttoronynak titulálni. Jobban hangzik! A mai értelmiségiek az egykori bátor kommunista forradalmárok hasonmásai, ők anno a győzelem után villáikba beköltözve gyávák és konformisták lettek. Ezt körünkben is tapasztalom; az elefántcsonttorony ablakai tűzfalakra néznek, az ablak mögött halomra születnek a versek, íródnak a prózai művek, úgymond, az intim rossz közérzetről. A jámbor alkotók nem nagyon kútászkodnak a miértekben, nem kell mindent észrevenni, a felszínről cizellálni épp elég. A szolidaritás-hiányról egyébként az olyan „apróságok” is árulkodnak, miszerint észre sem veszik, kik vannak a feketelistán, miáltal a rossz közérzet elveszti hitelét. Akik magukban fojtják kritikus véleményüket, boldog embernek tudhatják magukat, amiért nem kerültek fel a titokzatos listára. Tény, hogy közrejátszik ebben a magatartásban a félelem, az egzisztenciális bizonytalanság is. Mellesleg a szocializmusban a hatalom megnyirbálta a szabadságjogokat, de nem tört az egzisztenciára. A Praxis-filozófusok nem kerülhettek a katedrára, azonban intézetet alapított számukra, ahol nyugodtan kutathattak, alkothattak. Ezzel szemben a vadkapitalizmus elvben ugyan nem tiltja a szólásszabadságot, a gyakorlatban viszont ellehetetleníti, esetleg megcsonkítja az egzisztenciát. Mélyszegénység, tömegnyomor. Ezzel fizetett Kelet-Közép-Európa a szabadságért? Vajon így kell ennek lenni?  Hol a kiút? Van-e még egyáltalán? A szocializmusba nem lehet visszatérni, előre kéne menni, de merre van az előre?

Neurózis-látlelet

Bemutató volt az Újvidéki Színházban. Urbán András rendezésében a társulat színre vitte Katona József Bánk bánját. Egy jelképes előjátékkal kezdődik a darab, ami szerint a magyarok nem tudják, hogy merre tartsanak, jobbra vagy balra. Szépen demonstrálva, hogy a kötelező olvasmányok zárkájába szorult dráma izgalmas és ihlető is lehet. Urbán a társadalmi neurózis igen pontos esettanulmányát tárja elénk, a neurózisról, a dilemmáról szól, amelyet nap mint nap eljátszunk. Valahol olvastam, hogy Urbán rendezésében politikai dráma került színre. Véleményem szerint nem. Legalábbis én nem így éltem meg, mert semmivel sincs Urbán Bánk bánjában több politika, mint az eredeti műben. Talán csak a neurotikus egónk rémülete a politikától lát túl sok politikát benne.

Van egy könyv…

Hallottam egy könyvről, amelynek a címe Holt-szezon, szerzője pedig Szabó Angéla és a vajdasági magyar lelkiismeretről szól. Nem juthatott a kezembe, mert nincsenek többé könyvkereskedéseink ahol ilyen és hasonló magyar könyveket forgalmaznak. Mellesleg, valamikor 16 könyvkereskedésben árultak Vajdaság szerte magyar könyveket. Nincs igény rá? A Bánk bán bemutatója utáni fogadáson Gerold László szóba hozta az említett könyvet, mire rákérdeztem, hogy hol vásárolható meg. Neki van három példány belőle, egyet átenged, ígérte. Érdeklődve várom. Valahol olvastam, hogy a szerzőnő 65 magyar fiatalember tragikus sorsát tárta fel a kötetben, 65 férfire emlékezik, akik a horvátországi, a boszniai etnikai háborúkban, valamint a NATO-légitámadás idején vesztették életüket. A Vajdaság ma honlapján megjelent a szerző vallomása a könyv megszületésének körülményeiről – hát, ez is a lelkiismeretről árulkodik! Annyi rangos intézményünk, pártfogó meg támogatás mellett, egy munkanélküli hölgynek kellett harcolni könyvének a megjelenéséért. E szerint a rossz lelkiismeretről is okít Szabó Angéla kötete. Azt sem értem egészen pontosan, miért ez a nagy csend körülötte? Vannak szerzők, akiket úgy mutogatnak Vajdaság szerte, mint ahogy mutatványukkal a tájoló medvetáncoltató idomárok járják széles e rónát. Ám, ezt a könyvet elhallgatják. Pedig illene méltatni – ha másért nem - akkor a 65 fiatalember emléke iránti tiszteletből. Ezzel is úgy vagyunk, mint a 44/45-ös áldozatok emlegetésével. Lassan kialakul a tömegsír-biznisz. És ki gondol a leszármazattak gyászára, évtizedeken át történő megaláztatására? Foglalkoztat–e bárkit is a gondolat, hogy hét évtized elmúltán sem lehet tudni, hol vannak elhantolva a felmenők és miért gyilkolták meg őket? Kik a felelősek? Ki gondol arra, hogy évtizedeken át nemzedékek éltek azzal a stigmával, hogy családtagjaik háborús bűnösök. Milyen jog alapján? Ki fog bizonyítékokkal előrukkolni, ki fog itt vezekelni, ki fog tőlük bocsánatot kérni… és szándékában áll-e egyáltalán valakinek nyíltan kiállni az igazságtalanság ellen? Vagy a politikusok kiegyezése szerint járunk el? Eltűntek, hallottam gyerekkoromban, amikor még nem is sejtettem, hogy az eltűntek nemzedékébe tartozom. A kopjafák árnyékában elmondott szónoklatok közben ki gondol az utódokra, akik a bíróságokon sorra vesztik el a rehabilitációs pereket, miközben a szerbiai kormányfő a kisebbségi politikusok gyűrűjében koszorúz, fejet hajt az ártatlan áldozatok emlékműve előtt? A sajtómunkások meg rendre fényképezik a jelenetet, kattognak a vakuk, telnek a kazetták, a szerkesztők várják a megörökített történelmi pillanatot. Híranyag. Az éppen aktuális politikus az emlékezés része akar lenni! Nem a csalódott, kijátszott utódok lelki állapota, netán véleménye a fontos. Ki gondol arra, hogy hány ártatlan áldozatról lehet majd beszélni? Csak ne feledjük: a történetírók azokat nevezik ártatlanoknak, akiket a bíróság rehabilitál. A félre értés elkerülése illetve a gusztustalan mellébeszélés végett, ideje az igazmondás! A hatályos törvényt a kisebbségi magyar képviselők fogadták el a szerbiai képviselőházban!

2014. december 7.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Joghátrány lett a magyar nyelv- és írás hivatalos használata!

A Magyar Nemzeti Tanács Nyelvhasználati Biztosságának nem csak Józsa László beadványával kapcsolatban kellene állást foglalnia, hanem >

Tovább

Mindenki önökre fog szavazni!

Köszönjük a gáláns segítséget, köszönjük, hogy kapzsivá válhatunk, köszönjük, hogy jól megfizetik a szavazatainkat, köszönjük, hogy >

Tovább

„Messze nem olyan még, amilyet szeretnénk…”

Szerbiának, tehát, ahhoz, hogy az EU tagja legyen, maradéktalanul teljesíteni kell a csatlakozási feltételeket, ideértve a >

Tovább

Handke Nobel-díjának margójára, avagy Milošević emlékére

De valami gyanússá vált nekem Handke kapcsán. Mert nem ő volt az első őrült, aki áhítozott >

Tovább

Csökkent a nemzeti- és etnikai alapú megkülönböztetés?

A köztársasági biztos a nemzeti valamint az etnikai származás alapján történt megkülönböztetések számának „csökkenéséből” azt a >

Tovább

A kétpólusosság átka

Igazat adok Márai Sándornak, aki szerint a magyar irodalom nagyobb volt, mint a magyar politika, de >

Tovább

Változik a viszonyulás?

Fontos, hogy az anyaországban – legalább most – átfogó és tárgyilagos felmérés készüljön a délvidéki rehabilitálások >

Tovább

Cipelni a hazátlanság gyökereit

A Temetetlen múltunk esszenciális, sokat boncolgatott kérdése az is, hogy hogyan írjunk a magyar nemzeti kisebbségről. >

Tovább

„Ma Szerbiában előnyt jelent magyarnak lenni”?

Pásztor István a Fidesz tisztújító kongresszusán azt mondta, amit Orbán Viktor hallani szeretett volna. Beszéde nagy >

Tovább

A politikamentesítés „eredménye”

Általában jellemző, hogy magyar tisztségviselők az utóbbi időben túlságosan is elfoglaltak a szlovákiai, az erdélyi és >

Tovább

Greta Thunberg szelleme kísért a Vajdaságban

Van itt minden: rettegés az afrikaiaktól, ökobolsevik politikai szélhámosozás, Nobel-békedíjasozás (áthallással, hogy ugye mindig zsidók kapják, >

Tovább

Bűn és bűnhődés ₋ a Trócsányi-ügy

De miért tette ki e kálváriának egyik leghűségesebb emberét a magyar miniszterelnök, ha amúgy is tudta, >

Tovább