2019. augusztus 25. vasárnap
Ma Lajos, Patrícia névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

Töredék egy soha meg nem írt Naplóból

Tompa Gábor
Töredék egy soha meg nem írt Naplóból
1989 karácsonyának emléke (Tompa Gábor Ladája) - Dormán László fotója

NEM SZERETEK naplót írni. Kegyetlen műfaj ez.

Halálosan őszintének kell lenni, s a házkutatásokon, vallatásokon, elvtársi beszélgetéseken és lehallgatásokon „nevelkedett” ember arra törekszik, hogy egyre több jelentéktelen részlet kerüljön életéből vagy gondolataiból a maga perverz pontosságával és aprólékosságával a felszínre, hogy így azután sikerüljön elrejtenie az életveszélyes lényeget. A ki-nem-mondás pajzs az intimitáson, az elhallgatás még lehet felkiáltás is. Meg aztán kit érdekelne, hogy mit reggeliztem, hány óra hány perckor léptem ki a kapun, milyen színű ingben haladtam el a központi bizottság előtti zöld gyepen piros paradicsommal az átlátszó szatyromban vagy mit üvöltöttem anyámnak, amikor behallatszott a szobámba az esti tévéhíradó szemérmetlenül magasztos szövege? A lényegtelen részletes leírásának obszcén labirintusa egy ideig óvhatja a lélek integritását, megvédhet attól is, hogy az ember kollaboránssá váljon, ám hamarosan kialakítja azt a kettős tudatot, amely, ha „kifinomul”, akkor az ember azonosul kényszerűen játszott szerepével. Teatrum gloriae mundi? Wittgenstein jut eszembe: amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell.

Nem szeretem tehát a naplót. A szabadságot szeretem. De vajon szabad vagyok-e? Mondjuk 1990. március 15-én, csütörtökön, amikor arra készülök, hogy átlépjem a román határt, és Újvidék felé igyekszem, hogy elkezedjem a három éve tervezett Woyzeck próbáit? Sejtem-e, milyen kegyetlen következményei lesznek ennek a napnak, melyet az illúziókkal való teljes leszámolás és a végső kijózanodás pillanata követ a romániai magyarság életében? Kérdés feszül kérdésnek, hömpölyögnek befejezeden mondatok, cikáznak a gondolatok, előre-hátra ugrálnak időben, térben, szétfeszítik megrendelt naplóm kereteit. Amiről nem lehet beszélni, arról írni kell?

Kétségtelen, hogy az első újvidéki hét a tudathasadás, a szorongás hete volt. Pénteken, március 16-án a Liliom előadását nézem díszlettervezőmmel, a kolozsvári Titi Ciupéval. Szép, tiszta előadás, következetesen fölvezetett színészi alakításokkal, a mesterség szempontjából minden részletében végiggondolt. Valami többletet mégis hiányolok belőle, azt, ami a színházat a saját kifejezőeszközeinek erejével költészetté teszi, azt a személyességet, ami miatt, még ha tökéletlen is, nélkülözhetetlennek érzem a színházat, mint a levegőt. A világról való sajátos vallomást. Közben Marosvásárhelyen egy gyógyszertári magyar felirat kirobbantja a botrányt, amelynek méretei még nem sejthetőek. Cselényi Laciékat megverik, széttörik a felvevőgépet. Hétfőig szereposztást kell csinálnunk.

Miről szólhat ma a Woyzeck? Látomásos mű, olyan feje tetejére állított világnak a látomása, amelyben fordított értékrend uralkodik, amelyben az egyetlen emberséges embert, az etikai lényt mint panoptikumi furcsaságot mutogatják a világnak. Annak az embernek a drámája, akit mássága miatt megaláznak. Ezt a másságot pedig mindenki úgy értelmezi, ahogy akarja. Woyzeck nem tudja helyesen kifejezni magát azon a nyelven, amelyen kínzói beszélnek. Beszédkészsége messze elmarad kínjainak szörnyűségétől. Ez a darab egyik kulcspontja. Míg a klasszikus és shakespeare-i tragédiában sok olyan alak van, akit magával ragad a vers meg a retorika, Woyzeck gyötrődő szelleme hiába dörömböl a nyelv-kapuján. Kínzóinak, a doktornak és a kapitánynak folyékony beszéde éppen azért iszonyatos, mert azt, amit mondanak, nem lenne szabad az irodalmi beszéd méltóságára emelni. Megvolt az első próba.

Közben bejönnek az első képek Marosvásárhelyről, a híradóban. Ettől kezdve egy hétig nincs egy nyugodt percem sem. Életem egyik lidércnyomásos hete következik. Hatéves kislányom, a szüleim a képernyőn látott lincselés helyszínétől mindössze 150-200 méterre laknak. Hosszú órákig próbálok telefonálni, de hiába, nem sikerül kapcsolatot teremtenem velük. Két napra Pestre utazom, Szőcs Gézával sikerül fölhívnunk Kolozsvárt a Szabad Európa Rádió szerkesztőségéből. Az édesapja jelentkezik. Mondja, a magyar színház nem beszélt vele erről. Majd kiragasztotta az ablakra! Mi lehetett volna, ha meglátják? Beleborzadok.

Folytatódnak a próbák. Woyzecket kínzói hajtják egy olyan tagolt beszéd felé, amely természetes eleme. Megpróbál kitörni a csendből, de állandóan visszahull belé, mivel a rendelkezésére álló szavak képtelenek kifejezni érzelmeinek vadságát és feszültségét. Mindebből egyfajta szörnyű egyszerűség jön létre. Bütyök (Bicskei István) megértette, hogy vállalnia kell ezt az egyszerűséget, ami azt jelenti, hogy le kell faragnia mindenfajta interpretálási szándékot, és saját jelenlétét vállalva „csak” léteznie kell a színpadon. Úgy érzem, ez sikerült.

Megyek az utcán. Szemembe ötlik egy plakát, rajta arcképpel meg egy felirattal, amit már én is megértek: HALÁL A FASIZMUSRA! SLOBODANT A NÉPNEK! Hát csak ez a két alternatíva lehetséges? Félelmetesen emlékeztet ez engem a közelmúlt gyászosan paranoiás szertartásaira vagy újabban éppenséggel a Vatra Româneasca megnyilvánulásaira. Miféle szervezet ez? – kérdezik többen is tőlem. Szerintem szinte azonos a Román Kommunista Párttal, amely álnéven újraszerveződött, csak éppenséggel megtisztult a „nemkívánatos” elemektől, de „nemzeti” alapon magában foglalja a teljes securitatét (amely egyébként hivatalosan is visszahelyeztetett jogaiba), a volt pártapparátust, no meg a rendőrség, katonaság egyes vezetőit. Mi lesz a választásokon? Nem merek jósolni. Egy bizonyos: ahhoz, hogy egy nemzet ténylegesen európai nemzetté válhasson, elsősorban rendkívül kíméletlen önvizsgálatot kell tartania, szembe kell néznie önmagával, le kell számolnia azokkal a hamis mítoszokkal, amiket mesterségesen kialakított önmagának. Történelmi múltját, jelenét mindenféle misztifikáció nélkül kell mérlegelnie, csak akkor tud igazán ö  elfogulatlanná válni. Csak így hengeríthető el a kő, mely elválaszt bennünket nemcsak Krisztustól, hanem egymástól is, egyazon szeretet-vallásban megkeresztelt keresztényeket, akik éppen csak más nyelvet beszélünk.

A próbáknak vége. Szomorú pillanat ez. Mi marad meg egy színházi előadásból? Egy kép, egy arc, egy mozdulat, egy hangulat, egy gesztus. És persze a nevek, barátok nevei. Bütyök, Szása, Édike, Misa, Nándi, Katyó, Loon, Júlia meg a többiek. Isten veletek. Vagy csak: szevasztok. Én indulok haza.

A reményhez az is hozzátartozik, hogy az ember otthon marad.

1990. május 23.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Sírásóverseny

Állampolgári öntudat nélküli massza – most így látom a metrókocsiban körülöttem levőket. Miként nagyjából az egész >

Tovább

A SZER akkor és azóta

Nem tudom, hogy lesz-e magyar adás és ha igen, mikor. Azt hallom azonban, hogy a magyar >

Tovább

Az egységes európai értékrend ködfüggönyben

Az új magyar-német legfelső szintű forduló azonban újólag csak azt erősítette meg, amit vezető nyugati politikusok >

Tovább

Orbán új öntudata

A konzervatív Die Welt úgy látja, ma Sopronban sokkal többről lesz szó, mint csupán arról, hogy >

Tovább

A Donáth család és az evangélikus szeretetház tisztessége védelmében

És azzal is tisztában kell lennünk, hogy bárki sorra kerülhet. Elég egy felemelt tekintet, egy kritikus >

Tovább

Az ibizai csodára várva

Az újságírók alighanem reménytelen harcot vívnak a gonosszal. Leginkább ugyanis a liberális közönségnek beszélnek, amelyet azonban >

Tovább

Gyűlöld is

S minthogy az állam nem hajlandó emberségesen bánni a menekültekkel, ez a magatartás elkerülhetetlenül normává válik >

Tovább

Németh Miklós nem hisz a kerítésekben

A volt kormányfő arra is kitért, hogy a mai jobboldal szerint ugyan a Páneurópai Piknik kényszerítette >

Tovább

Szorul vissza a szólásszabadság, Magyarország az ékes példa

A Fidesz arra használja az adóbevételeket, hogy uralja a közbeszédet. Az MTI-t teletömték talpnyalókkal, viszont a >

Tovább

A békés egymás mellett élés Szigete

A Le Monde úgy mutatja be a Sziget Fesztivált, mint Európa legnagyobb zenei rendezvényét, amely azonban >

Tovább

Menjenek végig ezen az úton!

Ezen az úton már jól láthatóan nem tudnak visszafordulni. De akármilyen szörnyű is lesz az előttünk >

Tovább

Groteszk: Merkel és Orbán együtt Sopronban

Ők ketten azért alkotnak furcsa párt, mert a kancellár olyasvalakivel ünnepli a demokrácia újjászületését, aki saját >

Tovább