2020. október 31. szombat
Ma Farkas, Rodrigó, Wolfgang névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

Napi ajánló

Kit, mit, és hogyan képvisel?

„Kisebbségi jogvédő harcnak mondják, de valójában a sérelmi etno-nacionalista politikát értik alatta.” Magyari Nándor László (Systemcritic):

Igazán kíváncsi lennék azokra az érvekre, de persze a valódiakra és tételesekre, a racionálisakra, mondanám, ha nem lennék meggyőződve arról, hogy akik a kormányzati pozíciók feladását hirdetik, és képviselik, nem racionális érvek alapján teszik, amelyek a kormányból való – hirtelen és ötletszerű, dölyfös és csakazértis, stb. – kiszállást támasztanák alá. Kíváncsiságom kielégítését nem segíti a szövetség (RMDSZ – naplo.org) szűkszavúsága – és meggyőződésem, hogy sokan vannak még „mezei közemberek”, akik szintén fontosnak tartják az átláthatóságot –, mert ugyan hosszas vitát és végül nehéz döntést emlegetnek a SZÁT pénteki gyűlése kapcsán, de az ülés jegyzőkönyve, az érvek és ellenérvek, valamint azok aránya/megoszlása nem került nyilvánosságra (érdekes módon még szivárogtatás sincs, csak találgatás arról, hogy „Verestóy örök”).

Akik román- és Ponta-ellenes kirohanásokat forgalmaznak „megalapozott véleményként”, politikai/ideológiai indulatokat harsognak, rendre elfelejtenek egyetlen ellenzékbe vonulást támogató érvet is kifejteni. Még az sem lehet érv, ha analógiákat emlegetnek, hogy máskor sem, hogy soha sem, hogy semmit sem, sikerült volna elérni kormányon, mert a hangoztatók is tudják: téves a kiindulópontjuk és ezért következtetéseik sem lehetnek – legalábbis az elemi logika szabályainak megfelelően – helyesek. Az a tétel miszerint semmi nem változott az elmúlt 25 esztendőben, éppen olyan túlzás és féligazság, mint minden világok legjobbikának tételezni a miénket. Kizáróan az elvárások/követelések/sérelmek szerint mérni a világot, különösen a politikai valóságot, botorság: a politika, mint a „lehetőségek művészete”, mindig transzlokális és időben elnyúló folyamat-jellegű történéssor, lezáratlan és bizonytalan határú eseménysor. A politika végső soron az erőviszonyok leképeződése, többség-kisebbség – szerencsés esetben – kompromisszumos játszmája, mely bizonyos vonatkozásban, és végső soron nullszaldós. Annyiban az, amennyiben az eszközök – az erőszak monopólium, a döntési és adminisztratív intézkedési jogkörök, és lehetőségek, stb. – végesek és nem egyenlően oszlanak meg, parlamenti/kormányzati többség, illetve kisebbség tekintetében: kormányon lenni mindig több eszközt, erőt és/vagy hatalmat feltételez, mint ellenzékből politizálni. „Békeidőben” önként ellenzékbe vonulni, eszközökről/hatalomról való lemondást jelent, és mint a magát liberálisnak mondó Antonescu-féle párt aktuális története jelzi, igencsak káros politikai aktus: önveszélyes lépés. Ezért gondolom, hogy leginkább az ellendrukkerek – a lenini „minél rosszabb annál jobb” elvet valló, felelősséget még egyszerű beszólásaikért, trollkodásaikért, sem vállalók, stb. –, a fogadatlan prókátorok szorgalmazzák az ellenzékbe vonulást. Azok a rommagyarságon belüli ellenzékiek, akik számára – és szemmel láthatóan vannak ilyenek – a szimbolikus politizálás, amit cinikusan és eufemisztikusan „kisebbségi jogvédő harcnak” mondanak, de valójában a sérelmi etno-nacionalista politikát értik alatta, szinte kontextustól függetlenül, mint egyedül üdvözítő alternatíva merül fel, jó néven vennék a „szomszéd kecskéjének elpusztulását”, ellenzékbe kívánják a szövetséget. A gyakorlati politizálásról való lemondás viszont, minden józan számítás szerint végzetes lehet, nemcsak a szövetség számára, hanem az egész közösségre vetítve is; különösképpen abban a kormányzati rendszerben, ahol nem jól megfontolt és szabályozott ismérvek és projektek, hanem személyes befolyás, korrupciós hálózatok és hatalmi játszmák eredményeként alakulnak az ágazati politikák, a regionális fejlesztések, és a befektetési források elosztása – itt ellenzékbe vonulni hatalmas, anyagiakban is mérhető, hátrányt jelent; aztán nem ismerek olyan komolyan vehető elemzést, mely ne azt mutatná (mégha más szavakkal kifejezve is), hogy a szövetség eddigi népszerűségének két pillére van: a gyakorlati politizálás (nevezik még „kijáró”/ügyintézőnek is), mely különösen a helyi és központi adminisztrációban működik, és a szimbolikus politizálás (elismerés politikája) a rommagyarság egészére vonatkozóan. A kormányzati pozíció mindkét pillér megtartását, és viszonylagos megtámogatását adja, ezért elsőrendűen fontos.

A képviselet minőségét megkérdőjelezni, azt, hogy a szövetség, és ez esetben, annak elnöke „jól” politizált, hatékonyan és helyesen járt el, hogy megbízatását elvárható módon és szinten közvetítette, hogy teljesítette-e a közösség felhatalmazásából származó, ráruházott közakaratot, egészen más kérdés. Én alapvetően rossz taktikai döntések eredményének tekintem a kormányzattal járó erőforrások, és befolyás csökkenését eredményező, mostanra kialakult helyzetet. Sőt azt is megkockáztatom, hogy feltegyem: a szövetségi elnök kiesett közszerepéből (public role), és ezzel, politikai értelemben, karanténba zárta mindenekelőtt sajátmagát, de – és ez a nagyobb gond – beszűkítette (political closure) az RMDSz mozgásterét is. Egy közképviseletet ellátó „megválasztott személy dolga jobb döntéseket hozni, mint ahogy  ezt a választók maguk tennék” (Richard Rorty). Kelemen Hunor viszont többszörösen rosszul döntött: először, amikor figyelmen kívül hagyva azt, hogy nem magánemberként, hanem közképviselőként vesz részt a kormányzati politizálásban, személyes tudathasadásos állapotának adott hangot és erre hivatkozva helyezte kilátásba a kormányból való kilépést; másodszor – az előbbi gesztusából, beszűkült tudatának szintjén szinte automatikusan adódóan –, amikor kisomfordált a miniszteri és főként a helyettes miniszterelnöki szerepkörből, és személyes sértettsége, illetve érintettsége okán meggyengítette a szövetség hatalmi pozícióját. De ami ettől is fontosabb, amikor a politikai szcéna központi témája és egyben kerete a közelgő elnökválasztás, akkor minden párt igyekszik profitálni az adott lehetőségekből, abból a bizonytalanságból, ami minden választást megelőz: magánsérelmek felemlegetése helyett a helyzetből adódó lehetőségek hatékony kihasználására kellett volna stratégiát kidolgozzon a szövetség vezérkara! A kialakult helyzetet kompromisszumos megoldásnak nevezni, netán „erkölcsi győzelemnek” (sic!) mondani, ami történt, nem több egyszerű kommunikációs panelnél. S, mint tudjuk, nálunk a közönséges (politikai) hazugságot szokás „stratégiai diskurzusnak”, vagy politikai kommunikációnak becézni, nincs kölcsönösen előnyös kompromisszum, kármentés (damage control), és a veszteségek lehetőség szerinti elfedésének kísérlete folyik. Minden demokratikus és áttetszőségen alapuló rendszerben, a szövetségi elnök ilyettén való ámokfutása felveti a politikai felelősség kérdését, mely felelősséget fel kellene vállalnia, és levonnia a következtetést: nem államelnöknek kellene jelöltesse magát, hanem mennie a szövetség éléről.

2014. július 15.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Az Economist Biden mellett

De a legfőbb gond vele az, hogy átgázolt az amerikai értékeken. Ily módon hihetetlen módon ártott >

Tovább

Brüsszelnek nincs választása: bemegy Orbán utcájába

A 27-ek együtt találták ki az alapot és az csak akkor kezdheti meg működését, ha minden >

Tovább

Orbán csak blöfföl

Amikor az újjáépítési csomag, illetve a következő költségvetés megvétózásával fenyegetőzik. Elemzésében a főváros brüsszeli képviseletének vezetője >

Tovább

A képzelt pszichiáter

Nincs abban semmi meglepő, hogy Semjén önmagához, mentalitásához és világlátásához abszolút következetesen a cári Oroszország és >

Tovább

Választások utáni válság lehetséges Amerikában

Timothy Garton Ash a Financial Times-ban azt tanácsolja, hogy a demokratikus világ készüljön fel, mert az >

Tovább

A média visszalengyelesítése magyar módra

A Washington Post szerkesztőségi állásfoglalásában arra figyelmeztet, hogy a lengyel kormány módszeresen zárkózik fel a magyar >

Tovább

Az echte magyar keresztény-úri polgárság

Azon tűnődöm, vajon mit szólnának ahhoz ezek a keresztény-konzervatív polgárok, ha például a Bogár Lászlót (korábban >

Tovább

Zenebohóc a szimfonikusok között

A magyarországi olvasó valószínűleg nem ismeri azt a nagyszerű érzést, ami akkor tölti el a szlovák >

Tovább

Orbán ingadozik a korbács és a mézesmadzag között

Az önmagát illiberálisnak nevező Orbán ritkán kerül szembe ilyen fizikai ellenállással, miközben egyre inkább kiterjeszti befolyását. >

Tovább

Libération: A színművészeti egyetemisták nem hátrálnak

Karsai György, aki két évtizeden át volt az iskola tanára, ahhoz hasonlítja a helyzetet, mintha egy >

Tovább

Orbán emeli a tétet az amerikai elnökválasztásban

A Frankfurter Allgemeine Zeitung vezető német jobboldali lap ezt azzal magyarázza, hogy a Fidesz közeli sajtó >

Tovább

Jó pár vezető szívná a fogát a világban, ha Trump veszítene

Így Észak-Korea, Szaúd-Arábia, Törökország, Kína, Oroszország, Brazília, Izrael, valamint Magyarország és Lengyelország első embere. Sok kormány >

Tovább