Ma Ervin, Klétusz névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
Kit, mit, és hogyan képvisel?
„Kisebbségi jogvédő harcnak mondják, de valójában a sérelmi etno-nacionalista politikát értik alatta.” Magyari Nándor László (Systemcritic):
Igazán kíváncsi lennék azokra az érvekre, de persze a valódiakra és tételesekre, a racionálisakra, mondanám, ha nem lennék meggyőződve arról, hogy akik a kormányzati pozíciók feladását hirdetik, és képviselik, nem racionális érvek alapján teszik, amelyek a kormányból való – hirtelen és ötletszerű, dölyfös és csakazértis, stb. – kiszállást támasztanák alá. Kíváncsiságom kielégítését nem segíti a szövetség (RMDSZ – naplo.org) szűkszavúsága – és meggyőződésem, hogy sokan vannak még „mezei közemberek”, akik szintén fontosnak tartják az átláthatóságot –, mert ugyan hosszas vitát és végül nehéz döntést emlegetnek a SZÁT pénteki gyűlése kapcsán, de az ülés jegyzőkönyve, az érvek és ellenérvek, valamint azok aránya/megoszlása nem került nyilvánosságra (érdekes módon még szivárogtatás sincs, csak találgatás arról, hogy „Verestóy örök”).
Akik román- és Ponta-ellenes kirohanásokat forgalmaznak „megalapozott véleményként”, politikai/ideológiai indulatokat harsognak, rendre elfelejtenek egyetlen ellenzékbe vonulást támogató érvet is kifejteni. Még az sem lehet érv, ha analógiákat emlegetnek, hogy máskor sem, hogy soha sem, hogy semmit sem, sikerült volna elérni kormányon, mert a hangoztatók is tudják: téves a kiindulópontjuk és ezért következtetéseik sem lehetnek – legalábbis az elemi logika szabályainak megfelelően – helyesek. Az a tétel miszerint semmi nem változott az elmúlt 25 esztendőben, éppen olyan túlzás és féligazság, mint minden világok legjobbikának tételezni a miénket. Kizáróan az elvárások/követelések/sérelmek szerint mérni a világot, különösen a politikai valóságot, botorság: a politika, mint a „lehetőségek művészete”, mindig transzlokális és időben elnyúló folyamat-jellegű történéssor, lezáratlan és bizonytalan határú eseménysor. A politika végső soron az erőviszonyok leképeződése, többség-kisebbség – szerencsés esetben – kompromisszumos játszmája, mely bizonyos vonatkozásban, és végső soron nullszaldós. Annyiban az, amennyiben az eszközök – az erőszak monopólium, a döntési és adminisztratív intézkedési jogkörök, és lehetőségek, stb. – végesek és nem egyenlően oszlanak meg, parlamenti/kormányzati többség, illetve kisebbség tekintetében: kormányon lenni mindig több eszközt, erőt és/vagy hatalmat feltételez, mint ellenzékből politizálni. „Békeidőben” önként ellenzékbe vonulni, eszközökről/hatalomról való lemondást jelent, és mint a magát liberálisnak mondó Antonescu-féle párt aktuális története jelzi, igencsak káros politikai aktus: önveszélyes lépés. Ezért gondolom, hogy leginkább az ellendrukkerek – a lenini „minél rosszabb annál jobb” elvet valló, felelősséget még egyszerű beszólásaikért, trollkodásaikért, sem vállalók, stb. –, a fogadatlan prókátorok szorgalmazzák az ellenzékbe vonulást. Azok a rommagyarságon belüli ellenzékiek, akik számára – és szemmel láthatóan vannak ilyenek – a szimbolikus politizálás, amit cinikusan és eufemisztikusan „kisebbségi jogvédő harcnak” mondanak, de valójában a sérelmi etno-nacionalista politikát értik alatta, szinte kontextustól függetlenül, mint egyedül üdvözítő alternatíva merül fel, jó néven vennék a „szomszéd kecskéjének elpusztulását”, ellenzékbe kívánják a szövetséget. A gyakorlati politizálásról való lemondás viszont, minden józan számítás szerint végzetes lehet, nemcsak a szövetség számára, hanem az egész közösségre vetítve is; különösképpen abban a kormányzati rendszerben, ahol nem jól megfontolt és szabályozott ismérvek és projektek, hanem személyes befolyás, korrupciós hálózatok és hatalmi játszmák eredményeként alakulnak az ágazati politikák, a regionális fejlesztések, és a befektetési források elosztása – itt ellenzékbe vonulni hatalmas, anyagiakban is mérhető, hátrányt jelent; aztán nem ismerek olyan komolyan vehető elemzést, mely ne azt mutatná (mégha más szavakkal kifejezve is), hogy a szövetség eddigi népszerűségének két pillére van: a gyakorlati politizálás (nevezik még „kijáró”/ügyintézőnek is), mely különösen a helyi és központi adminisztrációban működik, és a szimbolikus politizálás (elismerés politikája) a rommagyarság egészére vonatkozóan. A kormányzati pozíció mindkét pillér megtartását, és viszonylagos megtámogatását adja, ezért elsőrendűen fontos.
A képviselet minőségét megkérdőjelezni, azt, hogy a szövetség, és ez esetben, annak elnöke „jól” politizált, hatékonyan és helyesen járt el, hogy megbízatását elvárható módon és szinten közvetítette, hogy teljesítette-e a közösség felhatalmazásából származó, ráruházott közakaratot, egészen más kérdés. Én alapvetően rossz taktikai döntések eredményének tekintem a kormányzattal járó erőforrások, és befolyás csökkenését eredményező, mostanra kialakult helyzetet. Sőt azt is megkockáztatom, hogy feltegyem: a szövetségi elnök kiesett közszerepéből (public role), és ezzel, politikai értelemben, karanténba zárta mindenekelőtt sajátmagát, de – és ez a nagyobb gond – beszűkítette (political closure) az RMDSz mozgásterét is. Egy közképviseletet ellátó „megválasztott személy dolga jobb döntéseket hozni, mint ahogy ezt a választók maguk tennék” (Richard Rorty). Kelemen Hunor viszont többszörösen rosszul döntött: először, amikor figyelmen kívül hagyva azt, hogy nem magánemberként, hanem közképviselőként vesz részt a kormányzati politizálásban, személyes tudathasadásos állapotának adott hangot és erre hivatkozva helyezte kilátásba a kormányból való kilépést; másodszor – az előbbi gesztusából, beszűkült tudatának szintjén szinte automatikusan adódóan –, amikor kisomfordált a miniszteri és főként a helyettes miniszterelnöki szerepkörből, és személyes sértettsége, illetve érintettsége okán meggyengítette a szövetség hatalmi pozícióját. De ami ettől is fontosabb, amikor a politikai szcéna központi témája és egyben kerete a közelgő elnökválasztás, akkor minden párt igyekszik profitálni az adott lehetőségekből, abból a bizonytalanságból, ami minden választást megelőz: magánsérelmek felemlegetése helyett a helyzetből adódó lehetőségek hatékony kihasználására kellett volna stratégiát kidolgozzon a szövetség vezérkara! A kialakult helyzetet kompromisszumos megoldásnak nevezni, netán „erkölcsi győzelemnek” (sic!) mondani, ami történt, nem több egyszerű kommunikációs panelnél. S, mint tudjuk, nálunk a közönséges (politikai) hazugságot szokás „stratégiai diskurzusnak”, vagy politikai kommunikációnak becézni, nincs kölcsönösen előnyös kompromisszum, kármentés (damage control), és a veszteségek lehetőség szerinti elfedésének kísérlete folyik. Minden demokratikus és áttetszőségen alapuló rendszerben, a szövetségi elnök ilyettén való ámokfutása felveti a politikai felelősség kérdését, mely felelősséget fel kellene vállalnia, és levonnia a következtetést: nem államelnöknek kellene jelöltesse magát, hanem mennie a szövetség éléről.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A Fico-kormány átneveli a közmédiát
A populista-nacionalista szlovák kormány neki kezes intézményre akarja lecserélni a közmédiát. Már elfogadta az erre vonatkozó >
Nehogy tragikus hős legyen
Míg a kérdésén gondolkodtam, „Hogy bírod lelkileg ezt a sok valóságot a fejedben?”, ő már válaszolt >
Politikai válság Horvátországban
Paul Lendvai azt írja a horvát választás után, hogy a zágrábi politikában jelenleg minden elképzelhető. Válság >
Veszélyes lehet-e ez az ember Orbán számára?
Nemigen fordul elő, hogy valaki veszélyessé válik Orbán Viktor számára, de most valami megmozdult az országban, >
A szélsőjobb át akarja venni Európát és Meloni mutatja hozzá az utat
Ezt írja Rómából a New York Timesban David Broder, aki nemrégiben könyvet jelentetett meg a mai >
Orbán illúziói a nagyságról
Orbán hiú reményei összeomlottak. A miniszterelnök azt remélte, hogy egy nacionalista, bevándorlás-ellenes, Putyin-párti ellenforradalmat vezethet Európa >
Káoszba fulladt a brüsszeli szélsőjobbos konferencia
A New York Times szerint örül az európai jobboldal, mert brüsszeli tanácskozásukat törölni próbálták. Pedig a >
A Guardian arra szólítja fel Iránt, illetve Izraelt, hogy lépjenek vissza a szakadék széléről
Ellentétük ugyanis nyílt háborúval fenyeget. A világ persze nem tudja, mit szabadítanak el a megtorló akciók, >
Nagy siker lett volna az iráni légitámadás elhárítása?
Roger Boyes, a Times diplomáciai szerkesztője azt elfogadja, hogy újrakeverték a geopolitikai kártyákat. Immár Teherán közvetlenül >
A világ a háború szélén áll
Izraelnek nincs más választása: válaszolnia kell az Iránból indított támadásra – küldi elemzését Izraelből a Daily >
A Közel-Kelet egy olyan, nagy háború küszöbén áll, amelyet senki sem akar
Erre mutat rá David Ignatius, a Washington Post biztonságpolitikai szakírója. A Biden-kormányzat felhasznál minden lehetséges diplomáciai >
Az ember, aki kihívja Orbán Viktort
A kormány elbizonytalanodása kézzel fogható. A kegyelmi ügy keményen eltalálta Orbánékat, annál is inkább, mert a >