2019. szeptember 18. Szerda
Ma Diána, József névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

Napi ajánló

A kiindulás

„Politikai vakság, hogy fasisztoid rendszert le lehet „váltani”.  Ungváry Rudolf (Galamus):

Amíg létezik politika, addig van jobb és bal. Ezekről az a priori politikai kategóriákról csak az hiszi, hogy „ma már nem érvényesek”, aki elvész a valóság kaotikus szövevényében. Meg a populisták, akik a szezont a fazonnal párosítják. Ebből következik, hogy abban a vert helyzetben, amelyben a demokraták ma Magyarországon találják magukat, a baloldalnak is dolga van, meg a jobboldalnak is. Ugyanis jobb, ha tudjuk: a mai Orbán-rendszer a szélsőjobboldaliság mutált fasisztoid, a demokrácia álcájában tetszelgő formája. A szélsőjobboldaliság pedig – mint tudvalevő – nem azonos a jobboldalisággal, mert akkor bizony a baloldaliság is azonos lenne a szélsőbaloldalisággal. Ezen nem változtat az, hogy mind a baloldaliság, mind a jobboldaliság valamiféleképpen (főleg érzelmileg) kiszolgáltatottabb saját szélsőségének, de ez már az ő keresztjük.

Mindebből az is következik, hogy Bauer Tamás indokoltan töri a fejét azon, mit is kellene tennie a baloldalnak a mai helyzetében. Mihályi Péterrel vitázva cikkének azonban azt a címet adta, hogy „Orbánt csakis balról lehet leváltani”. Ez alkalmat ad arra, hogy két kérdést szóvá tegyek.

Az egyik az, hogy egyelőre sokan gondolják, a mai álruhás – és ezért talán minden eddiginél aljasabb – önkényuralmat valamelyik meghatározott politikai erő (a bal, a jobb, a liberális, a konzervatív) képes egyáltalán leváltani. Ha ezt egy baloldali gondolja, akkor talán azért teszi, mert még mindig azt hiszi, az orbáni rendszer esetében a jobboldallal áll szemben. Ez olyan végzetes tévesztés, mint azt hinni, hogy az egykori fasiszta rendszerek esetében baloldaliak álltak szemben jobboldaliakkal, és az egykori bolsevista – pártállami – rendszerek esetében jobboldaliak álltak szemben a baloldaliakkal.

Nem így volt, és nem így van. Egykor a szélsőjobboldalisággal, illetve a szélsőbaloldalisággal állt szemben minden baloldali, jobboldali, liberális és konzervatív. Ez elvileg ma is így van. Ezen nem változtat, hogy erről ma Magyarországon nem sok bal- és jobboldali, liberális és konzervatív tud. Egyszer majd rájönnek, nyilván kicsit későn, de ez már így van a harmadik világ szélén.

A másik az a hivatásos ellenzéki mainstream nagy része által osztott politikai vakság (ugyancsak egyelőre), hogy fasisztoid rendszert le lehet „váltani”, ha ezen a szón választások útján végrehajtott kormányváltást értünk. Ez ugyanúgy lehetetlen, ahogy nem lehetett bolsevista rendszereket sem választások útján megszüntetni (erre egyébként Bauer is utalt). Pontosabban: csak látszat, hogy az utóbbiak választások útján adták át a hatalmat. Diktatúrák csak katasztrófák vagy különös kényszerek következtében semmisülnek meg.

A „megvalósult bolsevizmus” az átkos kapitalizmussal folytatott versenyben bekövetkezett lassú veresége következtében valamiképpen megrohadt, és fel kellett adnia a hadállásait. 1989-ben már döglött oroszlán volt, csak éppen a rendszerváltók többsége ezt még nem akarta igazán elhinni. A mai nemzetvezető, az Orbán nevű mutáns Duce volt egykor a kevesek egyike, aki akkoriban erre nemcsak pontosan ráérzett, hanem ki is használta Nagy Imre újratemetésén mondott beszédében. Emlékszem, mennyire dühös volt rá minden derék baloldali és liberális a Történelmi Igazságtétel Bizottságában (nemcsak ilyenek voltak a tagjai). Már akkor is nyilvánvaló volt nekem, az egykori „reakciós” jobboldalinak, hogy alapjába véve nem azért voltak dühösek, mert Orbán veszélyesen provokálta az oroszokat, hanem azért, mert – be nem vallottan – érzékelték, hogy ezzel lekörözte őket, és vele az egész akkori, jobb sorsra érdemes, naiv demokratikus ellenzéket.

Bizonyára igazuk van azoknak, akik Bauer Tamással együtt úgy vélik, hogy sok szavazó kiábrándult a politikai osztály egészéből, és ezért olyan pártot keres a választásokon, amely nem volt még kormányon, és elég vehemensen támadja az összes eddigi pártot és magát a rendszert. De komolyan: ezeket akarják a baloldaliak megnyerni?

1945 után sok baloldali – velük együtt aztán szükségképpen a nemzet egésze is – vészesen ráfizetett arra, hogy a szélsőbaloldali kommunisták rendszerében látta a fasizmussal szemben a politikai ultima ratiót. Mi több, az 1945-ös megszabadulást követő első hónapokban még azt is hitték, hogy baloldali hívószavaikat a nemzet többsége követni fogja. Mily csalódás volt nekik már az 1945 őszi választás is! Utána, további mentális dicsőségükre, rögtön sokuk számára fasiszta lett a sok kisgazdapárti szavazó. Pedig az a sok kisgazda szavazó csak a kommunistákat nem akarta. És persze többségük baloldali sem volt. De ettől fasiszta?

Abból, hogy ma a többség rendre a Fideszre szavaz, nyilván nem következik, hogy annak a fasisztoid gondolkodásnak a híve, amely az orbáni zsákmányszerző politikai elitet vezérli. Sok minden miatt szavazták meg és fogják még a következő évtizedekben is megszavazni ezt a rendszert. Többek között azért, mert nem ismerik fel a rendszer rejtett fasisztoid voltát. Ezt a tömegkommunikáció egyre teljesebb „gleichschaltolása” következtében nem is teszik számukra lehetővé. De hogy őket a mai politikai viszonyok között, többségükben az esélyegyenlőség programjával, netán nyílt baloldaliassággal meg lehet nyerni, kétséges. Erre a Bauer Tamás által javasolt programra szükség van, a baloldaliság képviselete legitim, de nem azért, mert a többség megnyerhető vele, hanem azért, mert.

Azzal csínján kell bánni, hogy mi a baloldaliság vagy a jobboldaliság eredendő tartalma. Ma a nyíltan neonyilasok, együtt a fideszes csúcsragadozókkal (tehát akik harsogják a jobboldaliságukat) szavakban a legvadabb antikapitalisták. Ebben biztosan különböznek az euroatlanti jobboldaltól, viszont pontosan illeszkednek a Horthy-korszak rasszista és szélsőjobboldali hagyományaihoz. Az esélyegyenlőség követelése meg nem biztos, hogy egyszerre szükséges és elégséges feltétele a baloldaliságnak. Láttunk már karón varjút; a német szociáldemokraták Bad Godesberg-i programja olyan kapitalizmus alapú, jólétiállam-program, mint annak a rendje. Aki abban az esélyegyenlőséget mint fundamentális baloldali alapelvet felismeri, annak el kell ismernie, hogy ezt akár egy jobboldali konzervatív párt is a magáénak vallhatja. A baloldaliság és jobboldaliság – mint említettem volt – önmagukban körülbelül olyan üresek és csak egymáshoz viszonyítva léteznek, mint az igazság vagy hamisság, a jó és a rossz vagy a tér és az idő (különösen az utóbbi esetében kéretik nem rögtön felhördülni, hivatkozásokat itt nincs hely mellékelni).

Az egyik legpocsékabb tévedése volt sok baloldalinak az volt, hogy bedőltek annak: a fasizmus igazi ellensége a bolsevizmus. És amikor már sehol a pártállam, sehol a kommunisták (egyelőre persze, az ördög ebben a ficakban sem alszik), vajon semmi sem tudná megállítani a fasisztoid nyomulást? Az euroatlanti demokratikus (polgári, kapitalista) világ szerepe 1939 és 1945 között smafu? Az igaz, hogy akkor lehetett szövetséget kötni a bolsevista Szovjetunióval, de csak akkor. Ahogy ma is lehet szövetséget kötni mindenkivel, aki a fasisztoid erőkkel szembeszáll. De csak ezért. De ebből se következik, hogy a mai rendszert bármiféle népfronttal meg lehetne dönteni.

Azokat a fasiszta, illetve bolsevista rendszereket, amelyeket nem háborúval döntöttek meg, nem a baloldal, illetve nem a jobboldal döntötte meg, és nem is bal- vagy jobboldali programok felvállalása, még kevésbé afféle népfrontok. Ezek a rendszerek egyszerűen nem bírták ki önmagukat. A megdöntést politikailag a demokrácia általánosabb igénye vezérelte, és természetesen lehettek gazdasági okok is. 1989-ben sem volt Magyarországon népfront, az ellenzéki kerekasztal nem nevezhető annak. Egyetlen posztszovjet állam sem a „népfront” miatt szűnt meg. És nem a direkt, nyílt gazdasági csőd okozta vesztüket. Spanyolországban sem népfront szüntette meg a Franco-rendszert, és még csak gazdasági okok se játszottak döntő szerepet.

Bauer Tamással szemben abban biztos igaza lehet Mihályi Péternek, hogy pusztán baloldali program nem elég a változáshoz.

Ahhoz ugyanis, hogy egy fasisztoid rendszert meg lehessen dönteni, nemcsak a baloldali program nem elég. Nem elég a jobboldali se, sem a liberális, sem a konzervatív. Mert a fasisztoid és bolsevisztikus rendszereknek (az utóbbiaknak ma kisebb az ázsiója, más a korszellem) nem a bal- vagy a jobboldal, és nem a liberálisok vagy a konzervatívok, hanem a demokraták az egyetlen lehetséges ellenfelük. Függetlenül attól, hogy van-e összefogás vagy nincs. Potenciálisan ugyanis a demokrácia (a polgári, kapitalista alapú) áll szemben minden fasisztoid és bolsevista rendszerrel. És elvileg a bal és a jobb, meg a liberalizmus és a konzervativizmus csak demokráciában léteznek, mert politikailag ezeknek az irányzatoknak a küzdelme biztosítja a demokrácia egyensúlyát. Ezért mind a kétszer két irányzat demokratikus értelemben legitim.

Hogy a demokraták mikor tudják megdönteni az orbáni rendszert, aligha tudhatjuk, de hogy választások útján ez nem fog menni, az biztos. Bármilyen lesz is a programjuk. Ma mindenesetre időben valahol ott tartunk, ahol a pártállam idején 1951-ben. Még hosszú idő áll előttünk, sok ellenállás lesz egyelőre még demokratikusnak álcázott fasisztoid politikai eszközökkel hatástalanítva és letörve. Különösen azért, mert az ellenzék minden jel szerint személyi kérdésekkel, pozíciókkal és állásokkal van elfoglalva. És csak demokráciázgatnak, jól nevelten miniszterelnök-urazgatnak és bizottságosdikban kérdés-felet játékokat folytatnak. Ők még mindig azt hiszik, hogy „lehetne még valami”. Persze: „a holt szeme félig nyitva, hátha meg nem volna halva.” Közben hamarosan avatják a Szabadság téri kényszer-emlékművet, az orbáni rendszer velejéig hazug voltának mementóját.

Tisztán látni, ez a kiindulás. Minden más, így a megoldás is – legyen bármilyen – csak utána jön. Enélkül tényleg az van, amit Tamás Gáspár Miklós üzen: „meg fogtok dögölni!”.

És hogy jobban megértessem magamat, meg hogy világos legyen: egyszer majd minden gyalázatos rendszer véget ér. Olvassuk tovább a nem baloldali Márait, mit írt 1934-ben az orbáni rendszer 1945-ben megsemmisített Mussolini-féle, még nem mutálódott őséről: „Azokban a hónapokban törte le, semmisítette meg és szórta szélnek a fasizmus a szociáldemokráciát. A szocialisták afféle földalatti szektává silányodtak, s mint az első keresztények, katakombákban gyűléseztek. A másik partról érkeztem, minden rokonérzésem a letört munkásmozgalomé volt, s lélekben ellenségesen és idegenül szemléletem e diadalmas diktatúra mutogatós felvonulásait.” (Egy polgár vallomásai)

2014. június 25.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Ismét szégyenpadon az Orbán-kormány

Magyarországnak először kellett az EU színe elé járulnia az alapértékek megsértésének vádja miatt, a tegnapi meghallgatás >

Tovább

Trump aláássa a gazdasági és politikai szabadságot

Félő, hogy fenyegetések és a kirohanások hatására más ágazatokban is gyökeret ver a félelem. A Facebook >

Tovább

Félő, hogy Orbán Johnson kedvéért vétózni fog

Brüsszeli illetékesek, akik nagymértékben pártolják a halasztást, bizalmasan elismerik, hogy nemigen tudnak mit tenni, ha a >

Tovább

Tort ülnek a nacionalisták a Balkánon

A Grazi Egyetem Délkelet-Európa Tanszékének vezetője úgy véli, hogy Trócsányi jelölése azt mutatja: von der Leyen >

Tovább

Az EU Orbán alá tolja az illiberális szervezkedést

Nincs komoly esély arra, hogy Orbán embere a ciklus végére elérje, hogy ezeket a balkáni országokat >

Tovább

Az USA a SZER-rel megdorgálja Orbánt

Magyar részről hivatalosan még nem nyilatkoztak az elképzelésről, de úgy tudni, hogy Cornstein budapesti nagykövet próbált >

Tovább

Washingtonnak meg kell szólalnia

A világ most fordulóponthoz érkezett és az USÁ-nak ismét el kell döntenie, hogy felemeli-e hangját, továbbá >

Tovább

Futás a halottak között

Bizony szükség van a testmozgásra, ezért az ötletes elképzelést nincs okunk kritizálni. Inspiráló és lélekemelő, az >

Tovább

NYT: A SZER májusban újrakezdi

A budapesti amerikai nagykövet igyekezett bagatellizálni a döntést, hogy újra Magyarországra települ a rádió. Illetékesek szerint >

Tovább

Fischer: Magyarországon sosem lesz demokrácia

Magyarország mindig is feudális állam volt, a liberalizmus nem tudott gyökeret verni. A hatalmat például úgy >

Tovább

Putyin rémálma: a szavazóurna

Moszkva úgy döntött, már semmi értelme megőrizni még az irányított demokrácia látszatát sem. Ezért a keményebb >

Tovább

Pesti srácok Hongkongban

Nem az orbáni Magyarországról, hanem a pesti 56-ról volt megint szó a héten a nemzetközi hírtelevíziókban. >

Tovább