Ma Ervin, Klétusz névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
Köllő Katalin: Sebészkés
„Szeretem a kollégáimat, és hiszek bennük. A többi teljesen mellékes.” Interjú Gyarmati Katával (Játéktér romániai magyar nyelvű portál):
Gyarmati Kata a veszprémi Színháztudományi Tanszék színháztörténet szakán szerzett diplomát. Az egyetem elvégzése után az Újvidéki Színház-Novosadsko pozorište dramaturgja 2004-ig. 2004-től 2006-ig a budapesti Bárka Színház egyik dramaturgja, majd 2006-tól 2008-ig a szintén budapesti Stúdió K Színház tagja. 2008 szeptemberétől visszatért Újvidékre, ahol művészeti vezetőként és dramaturgként dolgozott.
Nem akartál sohasem sebész lenni?
De igen. Az általános iskola hatodik vagy hetedik osztályában még halálosan komolyan, kiskamaszos öntudatom teljes birtokában állítottam magamról vagy fél éven át, hogy én orvos leszek, sőt, sebész. Nem tudom, honnan jött ez, talán lenyűgözött az a művészi magabiztosság, ami kell ahhoz, hogy egy ember szikét ragadván, rendbe tegyen egy másik emberben, egy testben elromlott dolgokat. A sebészi pontosság fantasztikumának profán megfogalmazása és életre, művészetre való alkalmazása mindig is csodálattal töltött el. Viszont meglep, hogy ez a kérdés felmerült. Én már huszonéve feledtem magamról ezt a történetet, és nem hittem volna, hogy valakinek valaha is eszébe jut ez a párhuzam.
Kérdem ezt azért, mert olyan határozott kézzel vágsz-szabdalsz szövegeket, hogy önkéntelenül is felmerült bennem ez a meredek ötlet a pályaválasztási lehetőségeiddel kapcsolatban. És ebből nyilván adódik a kérdés: mikor és főleg miért döntöttél úgy, hogy színházzal akarsz foglalkozni?
A gimnázium első osztályában bekerültem a zentai amatőr színjátszó csoportba, és azt hiszem, ott rögtön eldőlt, hogy valamilyen közöm lesz a színházhoz. Nem akartam soha színésznő lenni. Igaz, játszottam, de soha nem dédelgettem magamban hosszú távon színészi ambíciókat. Egy fiatalnak úgy lehet a legegyszerűbben belekóstolni a színház világába, ha kipróbálja a saját bőrén. Aztán egyszer jött egy pillanat, amikor már képes voltam magamban definiálni, hogy ami engem igazán érdekel, az a dramaturgia. Mindig is elemző típus voltam, az összefüggéseket és azok lerombolási lehetőségét, kifejthetőségét kutattam egy-egy produkció kapcsán, még amatőr koromban is. Erről az időszakról mindenkinek más a véleménye velem kapcsolatban. Még azt is hallottam nem is olyan régen, hogy állítólag egy rendezői táborban elkeseredtem, hogy nem a színész csoportba kerültem, ahová a barátaim. Erre én nem így emlékszem, de olyan régen volt, hogy még az is lehet, hogy így történt. A lényeg, hogy viszonylag gyorsan rátaláltam a hivatásomra.
Az általad végzett dramaturgi munkákat tekintve azt látom, hogy nagyon bátran, nagyon „húsbavágón” bánsz szövegekkel, darabokkal, akár olyanokkal is, amelyekhez úgymond szentségtörésnek számít hozzányúlni, hozzá- vagy átírni pláne, gondolok itt például a 2010-ben bemutatott Az ember tragédiájára. Könnyen hozod meg ezeket a döntéseket? Hogyan kezeled ezeket a szövegeket?
Minden látszat ellenére nagyon nagy tisztelettel. Minden szöveget, amivel dolgozom, rettenetesen megszeretek. És igyekszem maximálisan kiismerni az anyagot. A tartalmát, a természetét, a szerkezetét, a csapdáit és buktatóit, ügyetlenségeit – nem szentségtörésnek szánom, de a legnagyobb remekműveknek is vannak apró-cseprő ügyetlenségei. Kíméletlennek kell lenni az anyaggal, főleg, ha elbűvölő. A döntések meghozatala nem nehéz, a dramaturgiai megoldások megtalálása viszont igen. Ez a kreatív része a munkánknak, ezt szeretem a legjobban.
Látva a munkáidat, az az érzésem, hogy szinte bármilyen alapanyagból képes vagy színházi szöveget létrehozni, és ez most nem a tiszteletkör. Amikor nekifogsz egy új munkának a színpadi helyzetek, a szöveg érthetősége–mondhatósága vagy a mű gondolatvilágának a felfedezése a legfontosabb szempont számodra?
A mű gondolatvilágának felfedezése a kiindulópont, nélküle nem lehet értelmezni egy szöveget. Azután jöhet a szöveg érthetősége, mondhatósága, habár ebből hatalmas vitáim adódnak néha, mert ha egy szövegnek a nyelvezete szépségesen bonyolult, és értéke éppen ebben van, akkor nem formálom a színész szájára a könnyebben mondhatóság kedvéért. A színház törvényszerűségeit keresem egy műben a leggyakrabban, viszont van olyan eset is, amikor a mű annyira öntörvényű, hogy az maga a színház.
Az utóbbi időben nagyszerű szerzői páros – és tudatosan használom a szerzői kifejezést – alakult ki közted és Kokan Mladenović rendező között az Újvidéki Színházban. Hogyan kezdődött el ez a kapcsolat?
Maja Pelević Narancsbőr című művét rendezte az Újvidéki Színházban Kokan Mladenović, akkor dolgoztunk először együtt, és mivel nincs olyan mű, amelyet Kokan úgy hagyna, ahogy az van, szenvedélyes átíró, adott volt az összhang közöttünk. Viták ugyan léteznek, mert ő hirtelenebb, ösztönösebb, direktebb megoldásokkal szereti sokkolni a közönséget, míg én a kicsit rafináltabb, fineszesebb taktikát szoktam választani. Ennek a kettőnek az ötvözetéből születnek meg a szövegkönyveink.
Nemcsak dramaturg vagy, hanem darabokat is írsz, mára már van néhány ilyen jellegű munka is a hátad mögött. Melyik bőrödben érzed jobban magad?
Egyértelműen dramaturgként. Sokkal könnyebb mások gondolatai mentén elmélázva rájönni az élet igazságaira, mint megszülni a saját igazunkat, és azt hiteles mondatokká formálva másoknak is közelivé tenni. Minden létező írói gyermekbetegség összes tünetével küszködöm mai napig, és azt hiszem, ez az állapot tartós marad – jó, ha egyikből-másikból sikerül időnként kilábalni.
Voltak különböző periódusok az életedben, a pályád alatt, amikor körülbelül négyévente változtattad a helyedet, előbb az Újvidéki Színháznál tevékenykedtél, majd Magyarországra mentél, ahol két színháznál is dolgoztál, aztán ismét visszamentél Újvidékre. Miért történtek ezek a lépések?
Nem jöttem még rá, hogy miért négyévente vesz teljes fordulatot az életem. Jobb lenne a klasszikus hét évre berendezkedni, de soha nem úgy alakul. Négy év után eddig még mindig történt velem valami, szerencsére csupa szép és változatos dolog. Az Újvidéki Színház társulata viszont szívügy. Ha nem erről a színházról lenne szó, azt hiszem, már jött volna az újabb változás. Hiszen öt éve itt vagyok.
2008-ban kerültél ismét haza, ez alatt az idő alatt fontos dramaturgi munkáid voltak a színháznál, művészeti vezető voltál, majd László Sándor lemondása után megbízott igazgatóként folytattad a tevékenységedet. Úgy is mondhatnám tehát, hogy 2008 óta megpróbáltál társulatépítésben, a színház művészi arculatának a kidolgozásában gondolkodni. Ez az ív most, kívülről szemlélve, megtorpanó félben van. Megállapításnak tűnik, de kérdésnek is szánom.
A tenni akarásom nincs megtorpanó félben, bármilyen funkcióban is tevékenykedem. Remélem, a gondolkodásom sem torpan meg. A kedvem sincs megtörve. Szeretem a kollégáimat, és hiszek bennük. A többi teljesen mellékes.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Von der Leyen ismétel, vagy?
Az Economist úgy ítéli meg, hogy von der Leyen nagy esélyes ugyan, mégsem lesz könnyű elérnie, >
A Fico-kormány átneveli a közmédiát
A populista-nacionalista szlovák kormány neki kezes intézményre akarja lecserélni a közmédiát. Már elfogadta az erre vonatkozó >
Nehogy tragikus hős legyen
Míg a kérdésén gondolkodtam, „Hogy bírod lelkileg ezt a sok valóságot a fejedben?”, ő már válaszolt >
Politikai válság Horvátországban
Paul Lendvai azt írja a horvát választás után, hogy a zágrábi politikában jelenleg minden elképzelhető. Válság >
Veszélyes lehet-e ez az ember Orbán számára?
Nemigen fordul elő, hogy valaki veszélyessé válik Orbán Viktor számára, de most valami megmozdult az országban, >
A szélsőjobb át akarja venni Európát és Meloni mutatja hozzá az utat
Ezt írja Rómából a New York Timesban David Broder, aki nemrégiben könyvet jelentetett meg a mai >
Orbán illúziói a nagyságról
Orbán hiú reményei összeomlottak. A miniszterelnök azt remélte, hogy egy nacionalista, bevándorlás-ellenes, Putyin-párti ellenforradalmat vezethet Európa >
Káoszba fulladt a brüsszeli szélsőjobbos konferencia
A New York Times szerint örül az európai jobboldal, mert brüsszeli tanácskozásukat törölni próbálták. Pedig a >
A Guardian arra szólítja fel Iránt, illetve Izraelt, hogy lépjenek vissza a szakadék széléről
Ellentétük ugyanis nyílt háborúval fenyeget. A világ persze nem tudja, mit szabadítanak el a megtorló akciók, >
Nagy siker lett volna az iráni légitámadás elhárítása?
Roger Boyes, a Times diplomáciai szerkesztője azt elfogadja, hogy újrakeverték a geopolitikai kártyákat. Immár Teherán közvetlenül >
A világ a háború szélén áll
Izraelnek nincs más választása: válaszolnia kell az Iránból indított támadásra – küldi elemzését Izraelből a Daily >
A Közel-Kelet egy olyan, nagy háború küszöbén áll, amelyet senki sem akar
Erre mutat rá David Ignatius, a Washington Post biztonságpolitikai szakírója. A Biden-kormányzat felhasznál minden lehetséges diplomáciai >