2020. július 2. csütörtök
Ma Ottó névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

Napi ajánló

Napkelet és napnyugat

Tamás Gáspár Miklós
Tamás Gáspár Miklós
Napkelet és napnyugat
(chioky illusztrációja)

„A kultúraföldrajzi metaforika használhatatlan és káros. Nem nyugatinak kell lennünk, hanem szabadnak.“ Tamás Gáspár Miklós írásából (Népszabadság):

Sokan – köztük olyan jelentős emberek, mint John Lukacs, a történetíró – biztatnak bennünket, hogy tartsunk ki a Nyugat mellett, ne hagyjuk, hogy kísértésbe vigyen bennünket a naptalan Kelet, a zsarnoki, a vad. A fölszólítást persze elsősorban a Magyarországon kormányzó jobboldalhoz intézik, amely rossz viszonyban van az Európai Unióval s az Egyesült Államokkal, s amely – a veszélyes nukleáris paktumon is túl – egyre közelebb sodródik az orosz államot vezető Putyinhoz. (Az ideológiai azonosulás eddig főként csak a kormánypárti publicisztika egy részének a sajátja; igaz, a jobboldalon erről – és semmiről – nincs belső vita.) Azt mondják nekünk, hogy Magyarország a nyugati civilizáció része, ezért a magyar állam és a magyar nép önnön lényegét semmisítené meg, ha Kelet felé fordulna, s ha „keleti” rendet vezetne be.

Mások meg azt mondják nekünk, hogy a Nyugat önzése és értetlensége nehézségeink egyik fő oka, s talán új szövetségeseket kellene keresnünk. A Nyugat/Kelet dilemmának nagy művelődéstörténeti múltja van – mindenekelőtt az orosz és a német kultúrában –, és természetesen metaforák harcáról van szó. A metaforák harca ez esetben is politikai. A „Nyugat” és a „Kelet” bármit jelenthet, de a tizenkilencedik és huszadik század világnézeti küzdelmeiben ezeknek a képletes szubjektumoknak volt tartalmuk.

Ady életműve (együtt kell olvasni verseit és politikai prózáját) talán az egyetlen a világirodalomban, amelyben „Kelet” és „Nyugat” kontrasztja ennyire középponti szerepet játszik – s mivel a magyar modernség kevés számú alapítója közül éppen Ady Endre volt az egyik, ezt a „sorsképletet” nagyrészt tőle örököltük, noha a gondolat persze nem magyar. A „Nyugat” metaforája – bár sokjelentésű, rétegzett és változékony – alapjában véve a nagy francia forradalom után (részben hatására, részben ellenében) kialakult polgári rendet jelentette. (A karoling reneszánszig visszanyúló, rivális konzervatív értelmezési kísérletnek csekély volt a befolyása.) (...)

A jelenkori nyugati állam minden eddiginél részletesebb jogi szabályozással irányítja a magánemberek életét, akiknek a hétköznapjai intézményekben telnek – a példátlanul földuzzadt oktatástól, egészségügytől az adóigazgatásig, a szociális igazgatásig és közlekedésrendészetig számtalan hatóság és fölsőbbség, terjedelmes bürokrácia vezeti az állampolgárok lépéseit; 1914 előtt a határok átjárhatóbbak voltak, mint ma. De még mindezen túl is az állam hagyományos elnyomó funkcióit teljesítő szervezetek – hadsereg, rendőrség, titkosszolgálatok – szerepe nem csökken. A népesség nyilvántartása és ellenőrzése teljesnek mondható. Igaz, hogy a nyugati államok polgárai mindmáig ismeretlen terjedelmű közszabadságokat élveznek odahaza, de ezeknek az államoknak a kényszerfunkciói a harmadik világban, általában a periférián és a félperiférián nem szűkülnek, hanem bővülnek.

A katonai beavatkozás – különösen a színes népekkel szemben – épp olyan mindennapi gyakorlat, mint hatezer évvel ezelőtt, s ezt persze az erős (a nyugati) államok gyakorolják. Arról nem is szólva, hogy a liberális mintaállamban (USA) 2012-ben 2,26 millió ember ült börtönben, 4,8 millió embernek volt föltételes vagy fölfüggesztett a börtönbüntetése: a fölnőtt lakosság 2,9 százalékát ellenőrizte tehát a büntetésvégrehajtás. A piaci rendszer nem áll ellentétben az erős állammal. Nevetséges azt állítani, hogy az orosz állam „erősebb”, mint az amerikai állam, amit nem cáfol, hogy Oroszországban az állampolgári szuverenitás (szabadságjogok, beleszólás, kezdeményezés, tiltakozás, életmódválasztás) botrányosan korlátozott.

Az állampolgári szabadság nem áll egyenes arányban az állam erejével vagy gyöngeségével, ezek az összefüggések nem számszerűsíthetők, akkor se, ha persze intuitíve tudjuk, hogy az oroszok kevésbé szabadok, mint az amerikaiak vagy akár mi magunk, akik szintén nem élünk teljes értékű liberális demokráciában – hogy az egyenlőségről, a társadalomnak az állammal szembeni önállóságáról és az államhatalom korlátozásáról ne is beszéljünk. Ezen fölül: nem jogszabályok írják elő, hanem a társadalom általános állapota diktálja, hogy a polgári társadalom inherens igazságtalanságai (vagy a kizsákmányolás) miatt történelmileg kiformálódott ellenállási cselekvésváltozatok mindegyike olyan gyönge a parlamentáris, jogállami rendszerekben, mint korábban csak a diktatúrákban. Tény, hogy a pluralizmus egyetlen hatékony garanciája (a hatalom nélküliek ellenhatalma és ellenkultúrája) alig áll fönn; a perverz újraelosztást (transzferek a szegényektől a gazdagoknak, egyénektől a korporációknak és állami intézményeknek) minden komolyabb tiltakozás nélkül bevezette a neokonzervatív ellenforradalom, amely most nem a társadalmi ellenállás miatt van válságban.

De a Nyugat/Kelet metaforika nem elsősorban emiatt célszerűtlen. Hanem azért, mert gondolatok helyett kultúrákat ütköztet. Ez nemcsak azért előnytelen, mert a kultúrák elmosódottabbak, bonyolultabbak, mint az intellektuálisan könnyebben kezelhető, elvont eszmerendszerek –amelyeknek az előbbiek az esetlen, nehézkes metaforái – , hanem azért is, mert kultúrákhoz emberek tartoznak, s ha kultúrák ellen érvelünk, akkor elkerülhetetlen, hogy a kultúrák részvevőinek az emberi rangját le ne szállítsuk. Ez pedig elkerülhetetlenül etnicizmushoz vezet. Nekem roppantul ellenszenves a liberális publicisztikának az a panelja, amely szerint a magyaroknak, oroszoknak stb. nincsenek demokratikus ösztöneik. Ezért viselik állítólag oly szívesen az Orbán- és a Putyin-rezsim jármát. Evvel a szabadelvű közírók megtakarítják maguknak azt az érvet, amellyel bizonyíthatnák, miért volna jobb, ha a magyaroknak, oroszoknak stb. lennének ilynemű beidegződéseik, szokásaik, rutinjaik.

Továbbá azt is, hogy az ellenállás hiánya hogyan és miért következik olyan intézményes megoldásokból (mindenekelőtt a mai médiatársadalomban kulcsfontosságú információszabadság szétzúzásából), amelyek alkalmasak az állampolgárok megtévesztésére, félrevezetésére, képzeletbeli ellenfelek elleni mozgósításukra. Putyinnal nem az a gond, hogy orosz – az általa elnyomottak is oroszok, illetve Oroszország nemzetiségei – , hanem a rendszerének szabadságellenes, antidemokratikus, diszkriminatív, sovén, homofób jellege. A „Kelet” metaforája egy kalap alá veszi az elnyomókat és az elnyomottakat. Ez megengedhetetlen. A szabadság és az emancipáció eszméje földrajzilag nem korlátozott. Az eszme – minden eszme, a rosszak is – egyetemes.

Az etnicizmus is egyetemes, épp ennélfogva önellentmondás: hogyan lehetne mindenfajta etnikai elnyomást, minden sovinizmust helyeselni? Hiszen így a diszkrimináltaknak be kellene látniuk az őket rabigába hajtó megszállók és hóhérok relatív igazságát. Mert ha egy etnicizmus igaz és helyes, akkor mindegyik igaz és helyes. Ha az egyik elnyomás helyénvaló, akkor a másiknak is helyénvalónak kell lennie. Ha a homofóbia igazságérvénye egyetemes (és ha eszme, akkor vagy igaz, vagy nem), akkor ezt a melegeknek is be kellene látniuk, ami erkölcstelen volna. De ha „Kelettel” és „Nyugattal” érvelünk, akkor azt is mondhatjuk, hogy NÁLUNK a homofóbia – kulturális hagyományaink folytán – elnézhető, megérthető. Talán nem egészen helyes, de „mi ilyenek vagyunk”. Pedig a rasszizmus és a homofóbia vagy mindenütt helyes, vagy sehol. Szerintem sehol. Az atomerőművek építése sem helyes. Sehol. Mert mindenütt lehet Csernobil. A kultúraföldrajzi metaforika használhatatlan és káros. Nem nyugatinak kell lennünk, hanem szabadnak.

2014. február 2.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Asselborn: Magyarországnak semmi keresnivalója az Európai Tanácsban

A magyar modell már nem demokratikus, élesen elüt a nyugati értékkánontól. Jean Asselborn, aki ádáz ellenfele >

Tovább

Bajban Orbán szlovén klónja

Belebukhat a szlovén kormány a vírus elleni felszerelések beszerzése körüli simlis üzletekbe. A gazdasági tárca vezetőjét >

Tovább

Az emberiség válaszúthoz közeledik

A világgazdaság már amúgy is súlyos visszaesést produkál és ehhez jön még az egyre erőteljesebb amerikai-kínai >

Tovább

A nemzet golyóstolla második fordulóra kényszerül

Arra lehet számítani, hogy Trzaskowski mozgósítani tudja a 3., illetve 4. helyen végzett jelölt szavazóinak jó >

Tovább

A rajongók köztársasága

Az ok az, hogy megosztott társadalmakban az emberek sokszor a pártos ösztöneiket követik és nem a >

Tovább

A SZER irányvonala még nem dőlt el

Pár hónap múlva ismét megkezdi működését a Szabad Európa magyar programja, hiszen nagyon kell a független >

Tovább

Az agytalanság országa

Legyen meg az ő akaratuk, csakis az övék, és bocsássa meg mindenki az ő vétkeiket, miképpen >

Tovább

A szovjet kultúra

Úgy érti, David Boriszovics, hogy nincs igazi, szovjet kultúránk? – érdeklődött hűvös hangon Sztálin elvtárs, és >

Tovább

Veszélyben a magyar független sajtó zászlóshajója?

A DW megjegyzi, hogy az aggodalmak már csak azért is jogosak, mert Orbán Viktor így darálja >

Tovább

Index jobbra

Versenytársainknak szerencsés túlélést kívánunk. De maradunk még mindig elegen. Nem lesz időtök mindannyiunkat kiirtani. Eljön a >

Tovább

A szerb demokrácia mint egy Potemkin-falu

Brüsszelnek nem kellene támogatnia az államfő pártját. A német liberálisok egyik parlamenti képviselője pedig az üzente >

Tovább

Búcsú az EU-tól?

Fukuyama szerint Szerbia sajnálatos módon az Orbán-féle tekintélyelvűség irányába halad. A világhírű politológus hozzátette, hogy Vučić >

Tovább