2020. szeptember 20. vasárnap
Ma Friderika névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

A Bábel gondja

Végel László
A Bábel gondja
Miroslav Vajdl fotója

Idestova két évvel ezelőtt, 1988. szeptember 6-án tettem közzé naplóm részleteiből a zágrábi Danasban. Sérülékeny, kiábrándult, becsapott embereket láttam, akik elemi erővel sodródnak a bizonytalan jövő felé. Akik előkészítették ezt a helyzetet, ne csodálkozzanak a következménye­ken.

1990. május 5.

A sokszínű, a változatos közép-kelet-európai kultúra mellett szálltam síkra, az új szellemi ek­lektika lehetőségét és - szerény esélyeit latolgat­tam. A nemzeti elitek már akkor kifejezett ellenszenvvel nézték ezt. Azokban a napokban végeztem az utolsó simításokat a Túl az Óperenci­án című drámámon, és spontánul azzal zártam a naplómat, hogy valójában az „operett és az apo­kalipszis” korát éljük; „énekelve, elvarázsoltan táncolunk bele a szakadékba”. Ott vagyunk ma is. Nagyon nehéz megállapítani, ki hogyan érzi ma­gát ebben. Igaz, az énekszó elhalt, a hosszú csendet időnként segélykérő sikoly szakítja meg. De senki sem hallja a másik hangját, csupán a sajátját. Pedig kiutat csak akkor találunk, ha minden sikoly egyaránt hallható lesz. És fogéko­nyak leszünk az elgyengülő hangokra. Mert az sem biztos, hogy az szenved legtöbbet, akinek a sikolya a legerősebb.

1990. május 6.

Elkészültem egy hosszabb esszésorozat két újabb részével: a Hontalan lokálpatriotizmussal és a Nach Berlinnel. A pécsi Jelenkornak szántam ezeket is, nehéz éveimben ez a folyóirat menekü­lésem volt. Most sok helyütt kitárultak a kapuk, de nem mondok le régi menedékemről. Az újsá­gokban éles viták folynak a nyelvhasználati tör­vényjavaslatról. A közép-kelet-európai Bábel híveként szerényen közbeszóltam. A viták tükré­ben meglepődve olvasom a Hontalan lokálpatriotizmusban feljegyzett, Újvidék történetére vonatkozó részletet. 1795-ben a város tekintélyes képviselői megegyeztek, hogy 13-ról 12-re csök­kentik a tanácsosok létszámát. Miért tették ezt? Ezzel megnehezítették a döntéshozatalt, monda­nák a mai ideológusok. A régi újvidékiek azonban bölcsek voltak. Valószínűleg az járt az eszükben, hogy jobb nem dönteni, mint rosszul dönteni. Ugyanis azért csökkentették a tanácsosok számát, hogy egyenlő arányban képviseltessék magukat a katolikusok és a pravoszlávok. Ez lenne a Bábel méltósága.

1990. május 7.

Hozza a posta a pécsi Jelenkor áprilisi számát, amely közli a szegedi egyetemistáknak az 1988 tavaszán adott interjúmat. A lábjegyzet arról tájé­koztat, hogy a JATÉ hamarosan kiadja a vajdasá­gi írókkal készített Rózsaszín flastrom című interjúkötet. Jól emlékszem a könyv 1987-ben kezdődő történetére. Az egyetemisták a Soros-ala­pítvány támogatásával a jugoszláviai magyar iro­dalom szellemi állapotáról készítettek volna felmérést. De Szajbély Mihály keserűen állapította meg, hogy Újvidéken zárt kapukra talált a kutatá­si együttműködésre vonatkozó kérelem. Mi le­gyen? Vesszen kárba az eddigi munka? Rövid tanácskozás után Szajbélyvel arra az elhatározásra jutottunk, ha Újvidéken nem kap papírokat, pró­báljuk meg Belgrádban. Kocsiba ültünk, Belgrád­ban Sonja Licht, az egyik köztársasági tudományos intézmény támogatását ígérte. így történt: az egyetemisták rövid idő múlva sorrajárták a jugoszláviai magyar írókat. A könyv valószí­nűleg nyolcvanas éveink maradandó dokumentuma lesz. Kiderül, hogy mi érdekelt bennünket ebben az időszakban, amelyben, – mint tudjuk – lesújtó dolgok játszódtak le. Szabad-e nem észre­venni azokat? Hogyan válaszoltunk a kor kihívá­saira? Vagy pedig tobzódott a vidékies tetszelgés? Vajon a hivatalos kritika által kitenyésztett lom­bik-szellemnek még mindig magas volt az árfolya­ma? Vagy 1988-ban már tiltakoztak íróink ellene? Korai találgatni, de reménykedni jó. Tanúskodjék a könyv, valljon rólunk és időnkről.

A Jelenkorban közölt interjúmban rámutat­tam a jugoszláviai magyarság lélekszámának a csökkenésére. Felsorakoztatom a statisztikai ada­tokat, amelyek – néhány embernek köszönhetően – azóta ismertek. Velük kapcsolatban a nemzeti­ség modernizálódásának elmaradására figyelmez­tettem. Most lenne időszerű ennek a kérdésnek az újbóli felvetése. Közép-Kelet-Európában a lét vagy nem lét kérdésének tartják az „európai utat”. Hogyan járja ezt a nemzetiség – szellemileg, kulturálisan? A többiről jó lenne az illetékes sza­kembereket hallani.

1990. május 8.

Ismerősökkel, barátokkal találkozom, akik a tegnapelőtti, a televízióban látott, az új szerbiai nyelvhasználati törvényről folytatott kerekasztal­beszélgetést kommentálják. Néhányan rezignál­tak, a hiábavalóságot emlegetik. Egy biztos: nincs többé varázspálca, amely büntet és kitüntet, enge­délyez és – félrevezet. Ma a legszélesebb nyilvá­nosság előtt kell meggyőzően érvelni. A demokratikus játékszabályok bonyolultak, nem mindig a legigazságosabbak, de – miként Karl Popper mondta – jobbat eddig nem találtak fel. Szellemi életünknek szerteágazóan be kell kapcso­lódnia a jugoszláviai szellemi vérkeringésbe. Amíg lesz ilyen... Akkor is, ha általános emberi, szellemi értékekről, s akkor is, ha sajátos nemzetiségi ügyről van szó. Eddig a nemzetiségi érdekek az egypártrendszer csatornáiba terelődtek, de most mindenütt fel kell bukkanniuk. – Elgondolkodta­tó, hogy a középnemzedék tudósai, akiknek szin­te munkahelyi feladatuk az érzékeny szakterüle­tek vizsgálata, nemigen lépnek elő olyan művelődés- és eszmetörténeti, szociolingvisztikai, komparatisztikai stb. dolgozatokkal, amelyek megalapoznák a közéleti vitákat, párbeszédeket. Azok kezdeményeznek a tudományban is, akik hivatástudatból, emberi felelősségtudatból végzik ezt a munkát, s nem munkahelyi kötelezettségből.

1990. május 9.

Kézhez kaptam a Jugoszláv Emberjogi és Jogbiztonsági Fórum Kisebbségügyi Bizottságá­nak június 4-én és 5-én megtartandó, maribori tanácskozására szóló meghívóját. Több mint két hónapja a dr. Gavro Perazictyal folytatott rövid, de éles vitám után a Fórum egyhangúlag elfogad­ta javaslatomat, hogy tűzzük napirendre a jugo­szláviai nemzetiségek helyzetét. A szenvedélyre vagy az ideológiai prekoncepciókra alapozó véle­kedések elkerülése végett törekedjünk tárgyilagos felmérésre.

A tanácskozáson indítványozni kívánom, hogy ez a Fórum, más európai emberjogi fórumokkal karöltve, kezdeményezze egy közép-kelet-európai kisebbségvédelmi kódex kidolgozását. Aztán a kormányok lelkiismeretére apellálunk. Egy kö­zép-kelet-európai kisebbségi Helsinkire gondolok. Napjaink eseményei arra figyelmeztetnek, hogy a „gyengéd forradalmak” ebben a kérdésben jobban is vizsgázhatnának. Egy ilyen kódex legalább rész­ben ésszerűsítené a kölcsönösségről kirobbanó vitákat. Véleményem szerint minden kisebbség­nek minden országban egyazon jogokat kell él­veznie – a számuktól függetlenül. A kisebbségieknek pedig rokonszenvezniük kell egymással. Lehet, hogy ők képezik majd Közép-Kelet-Európa jövendőbeli idegrendszerét. Amit Kundera egyszer a zsidóknak tulajdonított. Való­jában ez lenne az igazi emancipáció kezdete. Üljenek egy asztalhoz Közép-Kelet-Európa ki­sebbségei, és igyekezzenek kölcsönösen megérteni és támogatni egymást.

1990. május 10.

Már nemcsak a tévében látom a szónokokat, hanem minden utcasarkon, irodában, étterem­ben. Mindenki szentül meg van győződve az igazságról. Azt hiszem, hogy a dogmatizmusba, a totalitarizmusba vezető utat sokszor a vélt igazsá­gok szegélyezik. Még sohasem láttam egy irodal­mi korifeust sem, aki – miután megvonta a publikálás jogát egy művésztől, mert az másként gondolkodott – ne talált volna magának valami­lyen igazolást. Pontosan így van ez mindennapja­inkban. A hatalom tíz évvel ezelőtt is rontó volt – és még ma is az. Demokrácia csak akkor lesz, ha ennek a rontásnak nem lesznek áldozatai.

1990. május 11.

Hallgatom a híreket. Figyelem az embereket. Olvasom az újságokat. Mindenki Európába igyek­szik, míg büszkén cipeli magával provincializmu­sát, évszázadok nyomorát, bélyegét. Ettől nem lehet egyszerre megszabadulni. De önelégült dicséretre sincs szükség.

Vuk Draskovic interjúját olvasom. Keményen ostorozza a jugoszláv orientációt. Ismerős hangok, nemde?

1990. május 16.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Szomorú tavaszra keserű ősz

Azért nincs valamennyi iskolás asztalán laptop, azért védtelenek az óvodák, az iskolák, az öregotthonok, azért mentek >

Tovább

Mielőtt megmérgeznék az ellenzékieket

A demagógok viszont ezzel szembe mennek minden szinten. Addig tagadják a valóságot, míg csak nem lehetetlenné >

Tovább

Semmibe vett jogszabályok

Mindez nem volt elég jelzés a Magyar Nemzeti Tanácsnak (MNT) és a Nyelvhasználati Bizottságának, hogy átfogó >

Tovább

Etikánk (nem) egészen primitív

(A) csodálatosan szép férfi (egy harcsabajszú Daniel Craig!) egyszerűen nem hitte el vagy nem akarta elhinni, >

Tovább

Botrány, hogy Európa mindezt eltűri

Az EU-tól vár segítséget a színi egyetem sorsának rendezéséhez Bagossy László. Azt nem feltételezi, hogy Orbán >

Tovább

Macskabarátok és a többiek – lengyel kormányválság

Belviszály miatt az összeomlás szélére került a lengyel kormánykoalíció. A PiS mindenekelőtt az állatjogok miatt különbözött >

Tovább

Keresztény körmagyar

Tombol a hipokrita és hazug, az egyházakat politikai gazemberek által megszállva tartott, gyarmatosított és a legaljasabb >

Tovább

Walesa: EU-reform vagy újratervezés

A németek, franciák és olaszok vagy belülről reformálják meg az uniót, vagy pedig alapítsák újra, miután >

Tovább

Egy német Orbán-imádó iskolaigazgató lesz

Az MCC élén vállalt tisztséggel Kálnoky elveszti tudósítói megbízatását mind a Die Weltnél, mind a Die >

Tovább

Orbán szalámi taktikája

Idáig szalámi taktikát alkalmazott a magyar kormány a nemszeretem sajtóorgánumok megregulázására, lásd az Indexet és a >

Tovább

Csúsztatások, hazugságok, félrebeszélések

De akárhogy is, érdemes lenne erről a fertelmesen leereszkedő, tömény giccs-nagyapósan szenilizálva kedélyeskedő, nyájasan lekezelő modorról, >

Tovább

Újabb szorítások a magyar médiában

Hogy zajlik a tisztogatás a médiában, arra bizonyíték a 168 óra főszerkesztőjének azonnali hatállyal kimondott elbocsátása >

Tovább