2020. április 5. vasárnap
Ma Vince, Irén, Teodóra névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

12 év

Öreg Dezső
Öreg Dezső
12 év
Vojin Dimitrijević

Akár az elmúlt 12 év metaforájának is tekinthetjük azt a véletlent, hogy éppen október 5-én hunyt el Vojin Dimitrijević az itteni emberi jogi harc szimbóluma. Szerény szimbóluma. Ahol a szerénység nem a szándék nemességére, a befektetett munkára, hanem az emberre, annak magatartására vonatkozik. Dimitrijević tanár úr, aki a Belgrádi Emberi Jogi Központ igazgatójaként, az Európa Tanács Velencei Bizottságának tagjaként, az ad hoc Nemzetközi Bíróság bírájaként és más tisztségeiben is valami olyasmiért harcolt, ami Szerbiában ismét  nagyon távolinak és nagyon ködösnek tűnik. Olyannyira, hogy az idén már nem is igen emlékezett meg senki arról az október 5-ről, amelyről azt gondoltuk akkor, hogy nemcsak új fejezetet nyit, hanem új történelmet ír itt a Balkán északi végein. Aztán kiderült, hogy a végeken a legmakacsabb a konok berögződés, a legnehezebben tud beférkőzni a friss szellem.

Most oda jutottunk, hogy az államfő, a frissen választott, jelezte, jelezte? – bejelentette, nem fogunk sietni Európa felé. Pontosabban azt mondta: „Szerbiának a jövőben feltételei lesznek”. Meg azt: „semmi oka, hogy fusson egy időpont vagy egy papír után”. Gondolva a csatlakozási tárgyalások megkezdésének idejére és a feltételek teljesítésére vonatkozó dokumentumra. Amelyről, minden nagyobb elégedetlenség kinyilvánítása nélkül, tudomásul vette a nemzet, hogy nem lesz belőle semmi. Efelől nem is hagyott semmilyen kétséget Vincent Degert az Európai Unió belgrádi küldöttségének vezetője, aki nemes egyszerűséggel közölte, a jelentés, amely tizedikén kerül majd az Európai Bizottság elé, valós képet fest Szerbiáról. Nem kedvezőt, de nem is kedvezőtlent. Ami magyarra fordítva azt jelenti, elpolitizálgattunk, eltaktizálgattunk, elválasztásoztunk, elveszekedtünk még egy évet, nagyjából ott vagyunk ahol tavaly ilyenkor, kiváló eséllyel arra, hogy jövőre meg két év múlva ugyanerről a helyről nézzük a távolodó Európát. Eltöltődve újabb adag keserűséggel. Meg a Nyugat iránti ellenszenvvel. Tovább szegényedve, újabb feltételekkel, követelésekkel viaskodva. És újabb nemzeti célokként meghirdetett ábrándokat kergetve. Mert az államfő az ENSZ közgyűlésén tartott beszéde után azt üzenete haza a közszolgálati TV csatornáján, hogy új Koszovó stratégiát kell kidolgozni, amelyet azután mindenki köteles lesz védeni, vele az élen. Ez a stratégia pedig nemigen fog különbözni az eddigitől. Tehát attól, hogy Koszovó Szerbiáé. A többi már cifrázás. Cifrázás mindennel, ami a képzelőerő fogalmába belefér, határtalanul.

Tehát október 5-e. Amelyről már rég tudjuk, hogy csak egy forradalmi ábránd volt. Amelyről a közlekedési miniszter, aki nem titkolja, hogy baráti kapcsolatokat ápol a Milošević család Moszkvában élő tagjaival, azt kérdezte, „Miféle október 5-e? Mit akartok ezzel? Én csak azt tudom, hogy október 6-a követte.” Az a 6-a, ugyebár, amelyről Szerbiában már régen mondják, hogy elmaradt a forradalom után. Ami nem történt meg. Nem úgy, ahogyan azt az előző nap megkövetelte volna. A többi már rutin. A politika és a politikusok rutinja. A túlélés és a hatalomra kerülés szerbiai játéka. Az értelmiség tétovázása, a nemzeti eszmék makacs fenntartása, a kor szellemével való szembefordulás. A tudatlanságra való támaszkodás, a nemzeti mítoszokkal való visszaélés, az alattvalói magatartás, mind-mind hozzájárult ahhoz, hogy talán a hatalom leválthatósága 2000. október 5-ének egyetlen kézzelfogható eredménye. Bár a májusi választások után, amikor még nem lehetett tudni melyik gyöngécske pártnak sikerül maga köré gyűjtenie a hatalmi koalíciót képező parlamenti szavazógépezetet, bizony megkérdőjelezték az idei választási eredményeket. Azok, akik most oly szilárdan ülnek a miniszteri bársonyszékekben. Meg azok, akik a hatalmat jelentő székek között ingadoznak még mindig. Szavazatok tíz meg százezreit kérték számon a mostani veszteseken. Azt mondták, a 2000-es választási csalás kismiska volt a májusihoz képest. Azután elhallgattak. És kormányt alakítottak. A személyes érdekekről már beszélni sem érdemes. Amelyek nem különböztek, nem különböznek a 12 évvel ezelőttiektől.

2012. október 7.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Egy kis közös teherviselés

Tényleg? Nincs elég közös teher az embereken? Például amiatt, hogy mi lesz velük, ha ők maguk >

Tovább

Londoni levél - A hibernáló metró

A lakásunk egy tágas parkra néz, nagy pázsittal. Senki. Pedig Angliára az a jellemző, hogy amint >

Tovább

A Fidesz Waterlooja

A magyar kormány nagyon túllőtt a célon. Arra számított, a koronavírus tombolása közepette senki sem figyel >

Tovább

Az EU tehetetlen a zsebdiktátorral szemben

Az unió nélkül Magyarország egészen más volna. Hála a sokmilliárdos támogatásnak a gazdaság virágzik, az életszínvonal >

Tovább

Egy ravasz, de gátlástalan kalandor

Az elmúlt 10 évben csaknem egymillió magyar fordított hátat országának, amelyet visszataszít a múltba egy ravasz, >

Tovább

Orbán mint a Bond-filmek gonosztevője

A mázli sokat segített neki. Magyarország kicsi, az EU-nak sokkal fontosabb, hogy a 40 milliós Lengyelországban >

Tovább

Az autokraták titokban imádják a világjárványt

Orbántól Kaczynskiig azért imádják, mert az a háborúhoz hasonlóan rendkívüli intézkedéseket igényel, beleértve a szabadságjogok korlátozását. >

Tovább

Nyugi!

Senkit nem visznek el, senkiért nem jön a fekete autó, és senkit nem hurcolnak be egy >

Tovább

Spiegel: Orbán Viktor – Európa szégyene

Így értékeli a lap, hogy az unió kellős közepén egy kvázi diktatúra jött létre. A kormányfő >

Tovább

Az eltűnt vírus nyomában

A pontos válasz tehát az, hogy nem tudjuk, mi történik éppen Vuhanban, de sejthetjük, hogy a >

Tovább

Mától partvonalon a kritikai hang és az ellenzék Magyarországon

Működő demokráciákban az úgy szokott lenni, hogy ha egy politikus rendkívüli felhatalmazást kér, és ha megkapja, >

Tovább

A vírus: háború és béke

A vírus korába értünk. A világjárvány a világháború utáni legsúlyosabb esemény. Érinti az egész emberiséget. Egyszerre >

Tovább