2019. szeptember 20. péntek
Ma Friderika névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

Szent magyar együgyűség

Domonkos László
Szent magyar együgyűség
Kóló

Mindennek ideje van. Ahogyan Sütő And­rás mondotta még májusban Marosvásárhe­lyen, a Romániai Magyar Demokrata Szövet­ség második kongresszusán: „ideje van az ég alatt minden akaratnak. Ideje van a születés­nek és ideje van a meghalásnak. Ideje van a megölésnek és ideje a meggyógyításnak; ide­je a rontásnak és ideje az építésnek… ideje van a kövek elhagyásának és ideje a kövek egybegyűjtésének”.

Ide, Szegedre már hosszú ideje valóságos kőomlás gyanánt érkeznek. Kövek elhagyásá­nak és kövek összegyűjtésének, rontásnak és sajátságos építésnek az idejét éljük. Most ilyen idők sza­battak ki a Tisza alsó folyása mentén. Omla­nak ránk a kö­vek, és alóluk nemcsak jajszó, nemcsak segély­kérő kiáltás kell, hogy hallatszék. Biztató, erőt, kitartást kérő fölszólítás legalább annyira. Ahhoz viszont, hogy bárki érdemben segíteni, a szó teljes értelmében tenni tudjon – mert igenis: lehet! –, nos, ehhez elsősorban és mindenekelőtt szem kell. Élesen, pontosan pásztázó tekin­tet. Mindent észrevevő pillantás. Lézersugár­nál hatékonyabb, kollektív figyelem-reflektor­fény északról, mely nem zordon és nem hűvös soha többé. Ahol – ha sok-sok „liberá­lis” ocsmányságtól kísérve is – mégiscsak szabad a magyar szó, és szabad, végre sza­bad a figyelő szem. Ahol a tettek mezeje széles és hívogató, akár a bácskai táj Felsőhegynél, a telecskai dombok utolsó nyúlványairól alátekintve. Igen: ez a mező mifelénk már nyitott és tágas. Elméletben legalábbis.

Hol itt, hol ott beszélgetek honfitársaim­mal. Valamennyien a független Magyar Köz­társaság értelmiségi honpolgárai. Hogy Szla­vóniát összekeverik Szlovéniával, az a legke­vesebb. Hogy fogalmuk sincs arról: a Tisza mente a szerb szóval Vajdaságnak nevezett terület legmagyarabb vidéke, úgyszintén. Hogy nem tudják ki az a Hódi Sándor, ki az a Dudás Károly, ki az a Hornyik Miklós (bocsánat: őt – Hornyáknak becézve – tízből úgy kettő tán ismeri), ki az a Vicei Károly, netán, az ellentét kedvéért, ki az a Fekete Elvira, Molnár Josip, netán maga Šešelj vaj­da: mind-mind tény.

Íme, így áll előttünk a nagy és szent magyar együgyűség, az a bizonyos sancta simplicitas magyar módra, 1991 súlyos kö­dökkel teli őszén, Szent István és Teleki Pál miniszterelnök úr országában. A hazában, ahol a szegedi illetőségű Juhász Gyula arról írt, hogy „álmában olykor sóhajtott Szabad­ka”, és ahol még mindig „jugók”-ról beszél­nek és máskülönben jószándékú, becsületes, segítőkész emberek lelkendeznek azon, mi­lyen olcsó Horgoson a konyak, és forintért is lehet vásárolni.

Lehet-e emelkedővé lett nemzetnek szo­morúbb aláhullása?

Rögtön hozzá kell tenni persze: az anyaországi, nyilván minden délvidéki magyar által ezerszer megtapasztalt, ri­asztó, egyszerre undorító és mély­ségesen lehango­ló tájékozatlanság döntő mértékben természetesen a Kádár-rendszer és általában a kommunizmus évtizedeken át tar­tó, lám, ennyire nemzetellenes politikájának számlájára irható. Erdélyiektől, felvidékiektől, kárpátaljaiaktól ugyanannyira hallható a ma már, sajnos, klasszikus példa a rájuk csodál­kozó anyaországiról: nohát, hogy maguk mi­lyen jól tudnak magyarul… Elképesztő tudat­műtétet hajtottak végre a magyarországi ma­gyarság szellemi emberein is. A klisék, me­lyek a szép és jó Jugoszláviáról szóltak, Vegetával és rumpunccsal, olcsó nyugati lemezekkel és orkánkabátokkal, farmernadrá­gokkal bélelten, a legborzalmasabb erkölcs-kilúgozást hozták magukkal: az elemi ér­deklődés kihunytát és a hihetetlen mérvű tudatlanságot. Méghozzá jóformán mindennel kapcsolatosan, ami Bácskában, Bánátban, Dél-Baranyában vagy a Mura-vidéken ma­gyar. A kommunista Jugoszlávia elképzelhe­tetlenül ügyes balkáni kirakatpolitikája nemcsak azt hitette el velünk hosszú éveken át, hogy ott a magyarsággal minden a legna­gyobb rendben van – halálunkig égő seb az önérzeten –, de egyben a tájékozódás mindenféle mélyebb, elemi értelmiségi igényét is szinte a minimumra csökkentette. Amiről úgy véljük, rendben van, arra nem figyelünk. Ha úgy gondoljuk gyermekünk édesdeden és makkegészségesen alszik vagy játszadozik a szomszéd szobában, ugyan miért nyitogat­nánk be sűrűn, szorongó aggódással?

Holott igazából egyáltalán nem váratlanul szakadt a nyakunkba ez a tragédia sem. Az ár, látjuk már mi is egypáran, ennyire iszo­nyú. Fizetjük, csikorgó fogakkal akár. Csak éppen „vissza nem foly az időnek árja, előre duzzad, feltarthatatlanul”, miként jó Arany Jánosunk írta. És ez még akkor is így van, ha Belgrádban eme evidencia sokaknak nem tetszik.

A baj viszont az, hogy ugyanezt az eviden­ciát mifelénk sem igen akarják belátni jóaka­ratú és segítőkész állampolgárok Nem na­gyon veszik észre, hogy a mostani Közép-Eu­rópa minden borzalmával együtt egy, immá­ron visszavonhatatlan nagy ajándékkal ihar megajándékozott mindannyiunkat: a nyilvá­nosság, a nagymértékben kiterjedt informáci­ós lehetőségek birodalmával. Ezzel az impériummal pedig már csak élni kéne tudni. Ám a szent magyar együgyűség, amely rosszul po­litizáló, becsületes balek népet kreált derekas honi nemzetvesztőink szíves közreműködésé­vel, ez a magyar sancta simplicitas gátol, lefojt, kordában tartja az elemi közfigyelmet, az érdeklődést és a mind érettebb, valóban nemzeti elkötelezettségű országos politikával történő azonosulást. Ha pedig továbbra is ilyen mértékben hagyjuk elhülyíteni magun­kat (Budapesten bizonyos körök a mai napig szívósan próbálkoznak ilyesmivel), nos, akkor hiába szörnyülködnek szent együgyűséggel a háborún Szegedtől Kaposvárig, Őriszentpé­tertől Zemplénig, hiába szidják (különben teljes joggal) a tohonya Nyugatot, Európát, a vén kurvát. Amíg igazából nem vagyunk ké­pesek megismerni déli testvéreinket, azt, mi­lyen is a valóságban az élet Szegedtől alig egy-két tucat kilométerrel délre, csakis a magyar balekség termelődik újjá. Mert az együgyűség, légyen mégoly szent, humanis­ta, menekülteket befogadó, hosszabb távon, midőn majd ideje lőn a belátásnak és az igazi gyógyulásnak, ideje az európai építésnek és a talpra állni kezdett déli magyarság további kiegyenesedésének, újra ellenünk fordulhat. Így hát most is van még ideje egynek-másnak. A felvilágosításnak és a kitartó, három­napos régi bácskai mulatságokkal felérő szí­vósságnak. Újkori prédikátorok nem is evilági térítő munkájának. Összesimulásoknak és hosszú utazásoknak erdélyi vándordiákok módján, kik mindenütt elmondták és megtanulták amit kell, aztán siettek haza. Igen, haza, ahol az idő méhében a fogantatás csodája tőlünk függ. Mert ennek is ideje van. Ideje lesz. Csak kell hinni. Csak észre kell venni.

1991. október 23.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A világ a tekintélyelvűség és a demokrácia csatáját vívja

A kimenetel nyitott, de az már biztos, hogy még nem lehet megpecsételtnek tekinteni a liberális modell >

Tovább

Rossz vicc...

... hogy az a valaki lenne illetékes a nyugat-balkáni országok, így Macedónia felvételének előkészítésében, akit felelősség >

Tovább

Ismét szégyenpadon az Orbán-kormány

Magyarországnak először kellett az EU színe elé járulnia az alapértékek megsértésének vádja miatt, a tegnapi meghallgatás >

Tovább

Trump aláássa a gazdasági és politikai szabadságot

Félő, hogy fenyegetések és a kirohanások hatására más ágazatokban is gyökeret ver a félelem. A Facebook >

Tovább

Félő, hogy Orbán Johnson kedvéért vétózni fog

Brüsszeli illetékesek, akik nagymértékben pártolják a halasztást, bizalmasan elismerik, hogy nemigen tudnak mit tenni, ha a >

Tovább

Tort ülnek a nacionalisták a Balkánon

A Grazi Egyetem Délkelet-Európa Tanszékének vezetője úgy véli, hogy Trócsányi jelölése azt mutatja: von der Leyen >

Tovább

Az EU Orbán alá tolja az illiberális szervezkedést

Nincs komoly esély arra, hogy Orbán embere a ciklus végére elérje, hogy ezeket a balkáni országokat >

Tovább

Az USA a SZER-rel megdorgálja Orbánt

Magyar részről hivatalosan még nem nyilatkoztak az elképzelésről, de úgy tudni, hogy Cornstein budapesti nagykövet próbált >

Tovább

Washingtonnak meg kell szólalnia

A világ most fordulóponthoz érkezett és az USÁ-nak ismét el kell döntenie, hogy felemeli-e hangját, továbbá >

Tovább

Futás a halottak között

Bizony szükség van a testmozgásra, ezért az ötletes elképzelést nincs okunk kritizálni. Inspiráló és lélekemelő, az >

Tovább

NYT: A SZER májusban újrakezdi

A budapesti amerikai nagykövet igyekezett bagatellizálni a döntést, hogy újra Magyarországra települ a rádió. Illetékesek szerint >

Tovább

Fischer: Magyarországon sosem lesz demokrácia

Magyarország mindig is feudális állam volt, a liberalizmus nem tudott gyökeret verni. A hatalmat például úgy >

Tovább