2019. augusztus 19. hétfő
Ma Huba, Marián, Emília névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

A tettest lefülelik, ugye?

Bányai János
Bányai János
A tettest lefülelik, ugye?

Nincsen mostanában nagyobb szellemi erőfeszítés és próbatétel, mint ellenállni a gyanakvásnak. A gyanúsítgatások idejében élünk, ez jutott ki nekünk osztályrészül.

Jól tudjuk legkönnyebb elhin­teni a gyanú magját. Gyanúba keverni egy gondolatot, vagy éppen valakit, a pillanatnyi ellenfelet, az ellenfélnek kikiáltott másként gondolkodót. Mintha csak zárt sorokban vol­na egység. Mintha a különbözés, az eltérés, a másként gondolkodás nem lenne egységet teremtő erő. Ha már annyira nélkülözhetetlen az egység.

A gyanúkeltés külön mesterség. A régi kabát-sztori mintájára művelendő: nem lehet tudni, hogy ő lopta-e el a kabátot vagy az ő kabátját lopták el, de bizonyos, megcáfolha­tatlan tény, hogy volt kabátügye… És ha már volt egy kabátügye… Nem kell folytatni, ennyi az egész. Pofonegyszerű.

Van Márai Sándornak (a Naplóban rend­szeresen – írók, újságírók, olvasók számára példaként – szereplő írónak) egy rövid (tárca-novella, futó feljegyzés, afféle műhelyfor­gács?) írása. A tettes a címe, alcíme szerint Vázlat egy detektívregényhez, amelyben a detektív (feladata, mint minden hasonszőrű­nek hogy az áldozat halálának körülményeit feltárja, és hogy a tettest, természetesen, fülön csípje), bár nyomozó, és már mindent tud a mesterségéről, meg is unta már egy kicsit, mégsem hasonlít Sherlock Holmesra. Természetesen már nem fiatal, de jó korban van, tekintélyes, még golfozni is eljár, nyo­mozás közben „Jobb kezében nagyító, balke­zében Maugham legújabb novelláskötete”. „Ez a mi detektívünk”, aki „Szeret hegedülni, s csak komoly irodalmat olvas üres óráiban, Proustot és Joyce-ot; a detektívregényeket megveti”. Ez a mi soron kívüli detektívünk „azt tartja, hogy csak az irodalom rejtélyes…”.

Nem a gyanúsítottakat, a tetteseket füleli le. Innen a tekintélye.

Szeretem Márai kisprózáit. Mostanában új­ra kiadják a könyveit, naplóinak két kötete jelent meg, A gyertyák csonkig égnek, az Egy polgár vallomásai című regények is, pedig még nem ment ki az utolsó orosz katona, csak elindultak kifelé az idegen had­testek, s belátható már a kivonulás vége. S megjelent Rónay László tartalmas monográfi­ája is Márai Sándorról, a Magvető kiadásában. Nem az újra kiadott könyvekben találtam A tettest, nem ezekben akadtam a mi detektívünkre sem. A Kabala című kötet­ben jelent meg, Révai-kiadás, 1936-ból. Semmi személyeset nem akarok beleírni ezekbe a jegyzetekbe, mert nem a személy, hanem a szellem feljegyzései. Most mégis elmondom, hogy szépen újra van kötve a kötet, kiváló könyvkötő mester munkája, tölgyfából gyalult könyvespolcra való. Olyan könyv, amiről jó tudni, hogy van, és hogy éppen így van. Az ilyen könyvek lélegeznek. H. hozta el nekem, egy-két hónappal ezelőtt, amikor valóban sok minden vett körül, és mint szokott lenni, semmi jó, olyan mindennapi gonoszságok, amikre nem érdemes pa­naszkodni, mert minek, legfeljebb olyanokat lehet mondani, hogy rám járt a rúd, hogy kijárt nekem, hogy nyakig benne voltam, hogy rosszul állt a szénám, hogy jó nagy céltábla voltam, megdobálhattak akár messziről is… Csak ilyeneket lehet mondani, ke­mény szólásokat Kosztolányi stílusában. És semmi mást. H. nem szórt semmit, csak kivette csörgő zacskójából, vagy azt a túlmé­retezett fekete válltáskát viselte?, ideadta a könyvet és már ment is a dolga után. Beül­tem az óriás méretű Ács József festmény alá, nézegettem a kötetet, a könyvkötő munkáját fontolgattam, ez igen, így kell a szakmát megbecsülni, közben az alkalmat, az okot kerestem. Amiért H. elhozta ezt a könyvet. És éppen ezt. De sehol sem találtam, se vigasz­nak se megnyugtatásnak nem szánhatta, hiszen eszem ágában sem volt vigasztalódni, megnyugodni meg úgysem lehet. Ördögűzésre sem való ez a könyv. Mégis ez volt a legjobb, amit H. akkor tehetett. Egy könyv, amelynek Kabala a címe. S Márai Sándor a szerzője. Nincs hozzá kísérőszöveg, se előszó, se utószó, se eligazító jegyzet. Semmiféle használati utasítás. Csak úgy, egyszerűen, minden megjegyzés nélkül, elolvasásra egy könyv. Amit fel lehet nyitni, és be lehet csukni. Éppen akkor, amikor mindent egy­szerre be lehetett, és be is kellett csukni. Mert valahogy túl kell élni, bár a túlélésben sincs semmi vigasztaló. Erre volt jó a könyv, amit H. elhozott nekem. Nemcsak a könyv, az olvasás órái is őt igazolták. Úgy kell érteni a könyvekhez, ahogyan H. ért hozzájuk. Csak ennyi ez a kitérő, semmi személyes; egy gesztus tartalma és értéke.

A könyvben felvonuló sok-sok emlékezetes Márai-hós közül éppen ez a komoly irodalmat olvasó detektív állt elém legelébb, a detektív, aki nem szereti a detektívregényeket, aki az áldozat előélete után kutatva közli, amikor már nincs benne a bűnesetben, hogy az áldozat élete olyan érdekes, mint egy detek­tívregény, például az a fénykép a parkban, amikor az áldozat egy fának támaszkodva felemeli a kezét, és elnéz a tó felé. Majdnem olyan érdekes. Vagy éppen olyan érdekes. Érdekesebb is tán. Mert ez a mi detektívünk tudja, hogy „csak az irodalom rejtélyes”. S hogy ezt éppen a detektív látta be. Aki nem olyan, mint minden krimiből jól ismert nyo­mozó, azok, akik csak megoldják a titkot. A mi detektívünk előtt megoldhatatlan rejtély van, nem az irodalom rejtélye, egy valóságos rejtély. Hiszen megvan az áldozat, megvan a feladat; az áldozatot reggel kilenckor találták meg, úgy törték rá az ajtót, ő maga zárta kulcsra belüről mint mindig, amikor vacsora után a szobájába vonult, az ablakon se jöhe­tett be senki, ujjlenyomat nincs, a házbeliek alibije megdönthetetlen. Van áldozat, és ha van áldozat, kell hogy legyen tettes is. A tettest le kell fülelni Ez a detektív feladata. De a tettes nem hagyott maga után nyomot, nem is tért vissza a tetthelyre, lehetséges, hogy nemcsak itt járt azon az éjszakán, amikor elpusztult az áldozat; egy egész maffia működhet Ezt tudja a detektív. De nem nyomozhat tovább. Mert a rendőrfőnök „ma­gasabb érdekre” hivatkozik. Ez a gyilkosság nem a kontár műve, egy láthatatlan tömeg­gyilkosé, a „színtelen, szagtalan, nyomtalan merénylőé”. Aki „minden alkalommal büntet­lenül menekül”.

Mire megy az esettel az üres óráiban Proustot és Joyce-ot olvasó detektív? Nem oldja meg a rejtélyt, de valahogy azt kimond­ja, hogy milyen sivár ez a lét, hogy mennyire reménytelen, hogy az áldozatok kiszolgálta­tottak, hogy mindenki áldozat, hogy van egy magasabb érdek, hogy van valami, amit ti­tokban kell tartani. Van valahol egy tettes is, de se arca, se neve. Hiába nyomoznak utána; ha nyomoznak.

Valahogy így lép be a novella, a Márai-írás az irodalomba, szépen elhelyezkedik a detek­tív, a mi detektívünk balkezében, ilyen könnyedén, ilyen ráérősen. Válogatott szavakkal és mondatokkal, észrevétlenül, majdnem né­mán mondja el azt, amit mások nagy regé­nyekben, egész élettörténetekben, kilátástalan küzdelemben mondanak el a névtelen tet­tesről. Erről a névtelen tettesről beszél megál­lás nélkül az irodalom, amióta csak van, amióta valaki is arra adta a fejét hogy megír valamit.

Azt mondja Márai detektívje, mindannyi­unk detektívje, hogy csak az irodalom rejté­lyes. A tettesben leírt haláleset is irodalom, nem valami más. Nem megoldhatatlan, nem azért teszik félre, mert van (bizony van) ma­gasabb érdek inkább azért, mert felesleges megoldani. Elszomorító, elkedvetlenítő, ha megoldják A nagy megoldók a mindenre válaszolni tudók a Sherlock Holmes-félék itt futkároznak körülöttünk, gyanút vetnek, gya­nakvást aratnak. Megoldanak. Mindenre van megoldásuk, de ők nem a mi detektívünk.

Példát is akartam mondani. Egy egész kis irodalmi rejtély megoldásának groteszk kép­telenségét, de látom már, nem fér bele ebbe a jegyzetbe. Esetleg később. Majd máskor. De lám, én is gyanút vetek, ha nem mon­dom el.

Mégis elhalasztom. Nincs magasabb ér­dek.

1990. december 19.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Orbán új öntudata

A konzervatív Die Welt úgy látja, ma Sopronban sokkal többről lesz szó, mint csupán arról, hogy >

Tovább

A Donáth család és az evangélikus szeretetház tisztessége védelmében

És azzal is tisztában kell lennünk, hogy bárki sorra kerülhet. Elég egy felemelt tekintet, egy kritikus >

Tovább

Az ibizai csodára várva

Az újságírók alighanem reménytelen harcot vívnak a gonosszal. Leginkább ugyanis a liberális közönségnek beszélnek, amelyet azonban >

Tovább

Gyűlöld is

S minthogy az állam nem hajlandó emberségesen bánni a menekültekkel, ez a magatartás elkerülhetetlenül normává válik >

Tovább

Németh Miklós nem hisz a kerítésekben

A volt kormányfő arra is kitért, hogy a mai jobboldal szerint ugyan a Páneurópai Piknik kényszerítette >

Tovább

Szorul vissza a szólásszabadság, Magyarország az ékes példa

A Fidesz arra használja az adóbevételeket, hogy uralja a közbeszédet. Az MTI-t teletömték talpnyalókkal, viszont a >

Tovább

A békés egymás mellett élés Szigete

A Le Monde úgy mutatja be a Sziget Fesztivált, mint Európa legnagyobb zenei rendezvényét, amely azonban >

Tovább

Menjenek végig ezen az úton!

Ezen az úton már jól láthatóan nem tudnak visszafordulni. De akármilyen szörnyű is lesz az előttünk >

Tovább

Groteszk: Merkel és Orbán együtt Sopronban

Ők ketten azért alkotnak furcsa párt, mert a kancellár olyasvalakivel ünnepli a demokrácia újjászületését, aki saját >

Tovább

Egy hiányzó mondat

Ezt az ominózus, „hátgerinctördelős” utolsó mondatot időközben a Pesti Srácok eltávolította. Ebben a pillanatban ez még >

Tovább

Migránsok helyett melegek

Lakmuszteszt lehet az Orbán-kabinet számára, mármint hogy ki lehet-e használni politikai célokra az LGBT-közösséggel szembeni ellenérzéseket, >

Tovább

Az EPP megszólal

Köszönöm a brutálisan őszinte beszélgetést. A szokásos ide-oda kacsingató ígérgetés helyett roppant fontos - bár kiábrándító >

Tovább