2020. január 28. kedd
Ma Károly, Karola, Tamás névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

Könnyek egy országért

Csíkos Zsuzsa
Csíkos Zsuzsa
Könnyek egy országért
Léphaft Pál karikatúrája

Hitehagyott világunkban elképzelhetetlennek látszik, pedig biztos, hogy vannak, és lesznek, akik könnyet ejtenek Jugoszláviáéit. És ezek a pillana­tok vészesen közeliek.

A politikusok így mondják: a végkifejlet küszöbén állunk. Mire ezek a sorok az olvasó elé kerülnek, valamivel már többet tudunk arról, hogy az államelnökség, amely véglegesen úgy döntött, hogy teljesen megosztja ezt a megfáradt és rettegő országot, kirukkol javaslatával a Képviselőházban. Borisav Jović államelnök terjeszti be az elképze­lést az alkotmányos válság megoldásá­ról, amely a horvátok és a szlovénok óriási felháborodására nem tartalmazza az általuk javasolt konföderális szerződés alapvető tételeit. Zágrábból tiltakoztak, mert Jović a horvát államelnökségi ta­gok nélkül hívja össze az államelnöksé­get, Drnovšek kilátásba helyezte lemon­dását „mert a kollektív államfő kizárólag a szerb politika lépéseinek végrehajtásá­ra és szentesítésére ül össze”, Milán Kučan tiltakozott, hogy Jović kijátszotta őket, pedig ígéretet tett, hogy minden javaslat egyenrangúan szerepel majd a küldöttek előtt.

Vannak azonban olyan hangok is, miszerint nem is biztos, hogy a konföderáció annyira megfelel a horvá­toknak. Ez a kitapintható ingadozás a knini szerbek „harci” tevékenységével magyarázható. Mert hiába a meggyő­ződés, hogy mindez a szerbiai választá­sokat hivatott támogatni és Milošević kilátásait megerősíteni, a robbantások, aláaknázások, az éjszakai őrségek, az állandó fegyvercsörgetés mégiscsak rossz tényt vetnek a horvát vezetőségre, elsősorban külföldön, bár ott azért töb­bé-kevésbé tisztában vannak a dolgok hátterével… Most, hogy a kniniek beje­lentették: az írek és a baszkok módjára fognak harcolni autonómiájukért, a pol­gárháború kirobbanása közelebbinek tű­nik, mint bármikor. Sajnos van némi igazság abban is, amit Tuđman mondott a napokban: nem valószínű, hogy a szerbiai választások (ha az ellenzék győz) feltételeket teremtenek a dialógushoz, mert az oppozíció sem gondolkodik másként.

Az elképzelés ugyanis megvan: Szerbia két tartományával meg a horvátországival (sőt egy bosznia-hercegovinai sincs kizárva, mert ott is megalakult a Szerb Nemzeti Tanács, és referendumot helyezett kilátás­ba), hozzáadva még a másik szeme fé­nyét, Crna Gorát, biztosíthatja teljes fölé­nyét egy jövendőbeli Jugoszláviában. Nem csoda tehát; hogy a szlovénok nem ismerik el a bejelentett referendum legalitását, hogy nem akarnák tárgyalni Jovićtyal (mert az részese a „szerb szavazási masinériának”), hogy katonai be­avatkozástól tartanak. És nemcsak ők, mások is. Jugoszlávia szétesését senki sem akarja igazán, mindenki fél is tőle, bár nem biztos, hogy a konföderációs modell olyan tragikus lenne, mint ahogy innen, keletről látják. Úgyszintén senki sem hiteti el velünk hogy a Szerbia kínálta föderáció az egyetlen lehetséges megoldás.

A tartományok sorsa viszont bennünket is érint, mégpedig nagyon is közelről. A szerb alkotmány a területi autonómia szintjére süllyesztette őket, minden önállóság nélkül, de szavazati jogokkal a föderációban (ld.: mint fent). Erre a „nagyszerű” elképzelésre cáfolt rá Ante Marković a reformerők szövetségének szombati alakuló ülésén, amikor ki­jelentette: mi az igazi autonómiát, a köztársaságok szuverenitását akarjuk. Nos, szeparatistának ugyan nem minősí­tette ezért az újvidéki televízió újsütetű vezetősége, de készen állt az elítélő vá­lasz: hát még mindig nem világos min­denkinek, hogy ilyesmiről szó sem lehet többé?

Világos, mint sok minden más. Egyebek között az, hogy a tájékoz­tatásban végrehajtott puccs után – tisz­telet a kivételnek – minden a belgrádi körülményekkel azonos. Nálunk is az van most már, hogy amit nem akarok, az nem történi meg. Egyszerűen nem kap helyet a híradókban, az újság ha­sábjain vagy olyan formában kommen­tálva, amely egy szűkebb csoport szem­léletét tükrözi. Föltételezem, hogy a köz­vélemény most már politizálódott annyi­ra, hogy ezeket a dolgokat nagyon is jól látja, tisztában van velük, és a szavazáson tudni fogja, kire adja le voksát. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ezért nem fordulhat elő – reméljük – többé Mihalj Kertes esete a kanizsaiakkal, amikor ott a legtöbb szavazatot kapta. Ezért sem tudok egyetérteni azzal a kanizsai megjegyzéssel – a Napló élőújságján hangzott el –, hogy hagyjuk már ki az újságból. Tudnák-e akkor, „kiről” is van szó. A szajániak is, lám, milyen nagyon várták, hátha beszél majd magyarul, ehelyett azonban sértődötten – mert provokálták – elvonult.

Visszakanyarodva tájékoztatásunkra, állítólag nem változott semmi a cserével. Mindent szabad továbbra is, csak az ellenzéket minél kevesebbszer lehet a képernyőre meg az újság hasáb­jaira engedni, Božovićot pedig nem sza­bad támadni. Mert honnan vesznek ma­guknak annyi bátorságot a független újságírók, hogy ilyen „apró” dologért, mint az egész tájékoztatási vezetőség menesztése, valaki, mégpedig a „szerző” feleljen? Az persze föl sem merül, hogy csupa szolgálatkész embert gyűjtött maga köré, pedig az igazi vezérek (mert annak tartja magát) azért nagyok, mert a bólogatókat messze elkerülik. Nem csodálkoztam hát azon, hogy állítólag az itteni kormányelnök nagyon jót nevetett a múlt heti karikatúránkon, amelyen guillotine-nal aprítja a televíziót, a sajtót; és közben a Képviselőház elnöke csiripel a fülébe. Hát bizony, ezen inkább sírni lehetne mintsem nevetni. De hát, van­nak, akik fel sem fogják a helyzet tragi­kumát…

Hogy milyen időkre számíthatunk, azt bizonyítja az utolsó sorokból az elsőbe került kormányember igyeke­zete is. Máris elkészítette a feljelentést a VMDK Hírmondója ellen. Buzgóságában csak arról feledkezett meg, hogy ez a párt belső tájékoztatási eszköze, és ehhez van papír. Nagy igyekezetében azon­ban nincs egyedül. Ádám Bokros Vero­na – ki tudja, miért – ismét színt vallott, ezúttal a reformerők újvidéki ala­kuló ülésén. A karikatúra valóban találó. Sajnos.

Volt még egy utolsó remény. Hátha a Képviselőház tehet valamit. De, tisztelet a kivételnek, ott ezzel nem sokat törődnek. Božović egyszerűen minden további vitát elutasított azzal, hogy ha már a tájékoztatás egységes a köztársaságban, akkora fellebezés sem tartozhat Vajdaságra. Hallgatott mindenki akkor is, amikor Božović kifejtette, hogy mégiscsak mellőzhető a „népakarat”, mármint a szerkesztőségek elvárása. Ő talán csak jobban „tudja”, hogy mi kell nekik, mint ők maguk. És ez ellen nincs apelláta.

A 7 Nap szerint van. A sztrájk. Féltem őket, és velük együtt ma­gunkat is. Mert az a hatalom, amely képes ilyen zsarnoki módon fitogtatni erejét, az nem riad vissza a meneszté­sektől sem. Nemcsak a sztrájkolok kö­zül... Mert Kosovo példája is bizonyítja, hogy a cél szentesíti az eszközt.

1990. október 17.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A Túlélő

Ugyanakkor ő maga az utóbbi hónapokban sokat vesztett az optimizmusából, mert már nem érzi magát biztonságban, >

Tovább

A születésserkentés közönséges szavazatvásárlás, vagy még annál is rosszabb

Orbán által rendezett tavalyi demográfiai konferencián megkülönböztetett figyelem övezte azokat, akik az abortusz betiltását követelték. A >

Tovább

A brutális horvát rendőrség

Csak éppen ha át is jutnak a magas bosnyák hegyeken, ahol még vannak a háborúból visszamaradt >

Tovább

Ahol a szélsőjobb megtanulta visszafogni a szájhősködést

Ma már nem azt mondják, hogy ki kell lépni az unióból, hanem hogy meg kell védeni >

Tovább

Egyetemi hálózatot jelentett be Soros György

A brit közszolgálati média szerint a Soros György által tervezett oktatási, illetve kutató hálózatot sokan válasznak >

Tovább

Foglyul ejtve a senki földjén

Az iránit most azzal fenyegetik a magyar hatóságok, hogy közvetlenül a hazájába küldik vissza, de ott >

Tovább

A nagytőke felelőssége

Az üzletembereknek, bankároknak és politikusoknak megvan a maguk felelőssége, hiszen gerjesztik az egyenlőtlenséget, elősegítik a korrupciót, >

Tovább

Bővítési bonyodalmak

Igazából az a tét a Nyugat-Balkánon, hogy mekkora lehet ott az unió befolyása. Ha nem tesz >

Tovább

Keresztényi kötelességének tekinti...

Sokan Szabadka közelében várakoznak, ahol a helyi magyar kisebbség protestáns lelkésze, Varga Tibor igyekszik némi meleghez >

Tovább

A szélsőjobboldali üzenet

Mert bár eddig is voltak rasszista megnyilvánulásai, de ilyen nyílt gyűlöletre uszításra és normaszegésre korábban nem >

Tovább

Vita a 7. cikkelyről

„Lengyelország ellen jogi eszközöket kell bevetni, Magyarországnak ugyanakkor a pénz a gyenge pontja. Merthogy főleg Orbán >

Tovább

Két tucatból fél tucat

Az első szavazatok előtti utolsó tévévita a korábbiaknál kevésbé harciasabbra sikeredett, de a záró egypercesek mégis >

Tovább