2019. szeptember 17. kedd
Ma Zsófia, Róbert névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

A rikkancs ismét jelent (94.)

A Gagarin-csoport

Sáfrány Ferenc
Sáfrány Ferenc
A rikkancs ismét jelent (94.)
Ladik (cristien rajza)

Mielőtt még valaki valamilyen összeesküvés elméletre gyanítana, melyet a KGB és a CIA közösen szervezett volna, (mert élhetnének-e egymás nélkül?), azonnal eloszlatom a gyanút itt. Ebben a történetben semmi ilyenről szó se lesz. Ez egy nagyon naiv, elemista csoportosulás volt, melyet pöttömnyi földrajztanárnőnk ötlött ki az ideológia kemény hatásának engedve még a hatvanas évek végén, miután erre a közösség, ha nem is kényszeríttette, de elvárta tőle.

Én mindig nagyon szerettem a történelmet és a földrajzot, főleg amíg fogalmam sem volt róla, hogy a történelmet mindig a győztesek írják, és csak is úgy, ahogyan ez nekik megfelel. Mai fejjel meg már azért szeretem, mert sejtem, semmi sem úgy volt, ahogyan azt valaha valaki leírta, merthogy történt, azt csak azok tudhatják, akik személyesen ott voltak, de ők meg nem írnak, nem is beszélnek, csak görcsösen szeretnének mindent elfelejteni. Izgalmas egy téma. A végén senki semmit nem tud, csak találgat, spekulál, magyaráz, a közönség meg hisz, amit hisz, meg akinek hihet, mert örök az igazság, csak mi azt nem láthatjuk, fel nem foghatjuk, Szókratész után szabadon, de a fejeket meg be lehet állítani, ahogyan kell, T. Mann után, szintén szabadon. Nos, a csoport még hitt a szabadságban, hitt mindenben, amiben egy tizennégy éves gyerek hihet.

A csoport az egyik gyönyörű nyárvégi napon, vasárnap, az iskolaév kezdetén, amolyan közösség formáló és összetartó kirándulást szervezett.

Ezt próbáltam én, mint a társaság aktív tagja édesapámnak egy váratlan, de megfelelőnek tűnő pillanatban előadni, mert ettől függött az egész próbálkozás. Neki az áment rá kellett adni egy ekkora horderejű kérdésre, bár is nálunk, abban az időben ez dukált. Mindenki a családban tudta a helyét. Eszébe se jutott senkinek, holmiféle divatos szerepcsere.

„Mivel mentek a kirándulásra?” – szegezte nekem a fontos kérdések egyikét.

„Biciklivel, édesapám!” – vágtam rá azonnal, a szemem se rebbent, és vártam a mindent eldöntő válaszára.

„Akkor jól van. Csak figyeljetek oda az úton” – tette hozzá a ki nem mondott engedélyhez intő szavát.

A tagság már verbuválva. A haditerv elkészítve, a legapróbb részletekig, most már csak szent Péterhez imádkoztam, hogy az időjárás is maradjon olyan, amilyen egész héten volt. Verőfényes, kellemesen meleg napsütés, mielőtt a goromba és utálatos ősz be nem köszönt, amit soha se szerettem.

A krumplit elkészítettem, hagyma, paprika, só, kolbász, paradicsom, minden a tarisznyába. Vasárnap reggel hétágra sütött a Nap, a bicikli felpumpálva. A szülők közben korán reggel falura mentek látogatóba, így még az sem zavart, hogy búcsút vegyek tőlük, mielőtt kiléptem volna a ház kapuján, irányt adva drótszamaramnak.

Előzőleg még otthon az asztalon, tintaceruzával megírtam azt a levelet, meghatalmazás gyanánt, amit majd átadok Gyurka bácsinak, a csónakház gondnokának, hogy bizony Farkas Pityu, saját kezűleg írva és azt aláírva, kéri Gyurka bácsit, adja oda ennek a sihedernek a ladikot két evezővel, mert ő most éppen kirándulni megy a csoporttal.

Gyurka bácsi feltette a pápaszemet, majd lassan betűzte az írást, én meg pléhpofát vágtam hozzá. Majd az öreg elslattyogott a kabinban lévő evezőkért, és kezembe nyomva azokat sok sikert kívánt a kalandhoz. Mi meg öten, ha jól emlékezem, beültünk a ladikba, és irány a Fecskepart. Húztuk az evezőket, mint a gályarabok, hogy mielőbb látótávolságon kívül kerüljünk. S. Csabát a ladik aljába ültettem, mert ő volt az egyetlen, aki úszni se tudott és a Tiszát ilyen közelről az életében még nem látta. Féltették szegényt a szülei, talán mindentől, az élettől biztosan.

Fél óra kemény evezés után már feltűnt úti célunk meredek partja, kitűnő kirándulóhely, a kedvelt Csárdának szemben, a bánáti oldalon, ahova már többször mentünk kirándulni mi is, meg mások is. Most is csak azon izgultam, hogy táborhelyünkre mások előtt érjünk oda, mert azaz igazi, ha nem ülnek idegenek az ember nyakára. Mint Kristóf, a felfedező, ugrottam ki a partra, hogy a „zászlót” kitűzzem és a területet magunkénak, a Párt nevében lefoglaljam. Akkor már halott volt minden király mifelénk, még az igazságos Mátyás is, valahogy így tanították, de nagyon élt valami Párt, ami meg engem és a többieket nem érdekelt, de most megtette erre az egy alkalomra.

Leterítettük a pokrócokat, felvertünk valami sátorfélét is, a bográcsot és az alatta pislákoló tüzet azonnal előkészítettük, hogy bárki, aki arra tévedne, azt lássa, mi már berendezkedtünk ezer évre e tájon, ne is próbálkozzon.

A ladikból mindent felhordtunk a meredek parton, majd hozzá fogtunk az agyagban biztonságos lépcsőket vájni, baltával és kis katonaásóval. Amikor ezzel is elkészültünk, bedobtunk néhány horgot, hátha halat is fogunk ebédre.

Közben S. Csaba az evezőt kézbe véve úgy döntött, hogy ő egyedül beevez a folyó közepére, és már lökte is a ladikot el a parttól. Kicsit megszeppenve néztem utána, de amikor órák multával sem akart kievezni, csak tekerte körbe-körbe a vízi járgányt, jöttem rá, hogy életének egyik legnagyobb élményével hadakozik, és azt rendkívül élvezi. Megnyugodtam. Boldog volt a gyerek.

Közben a krumplipaprikás is elkészült, mivel halat, egy keszeget értve ez alatt, sem fogtunk, maradt főmenünek és azt becsületesen betöröltük. A bográcsot homokkal dörzsölve fényesre mostuk, lenn a parton. Majd jókat heverésztünk, ökörködtünk, mint azt a korabeli fiatalok tették, ha kiszabadultak a „karámból”.

Estefelé hazaindultunk, hogy még sötétedés előtt a ladikot helyére köthessük és időben, a falura menekült szüleinket megelőzve, úgy tegyünk, mint ha minden a legnagyobb rendben lenne. Ez egy ideig úgy is tűnt, hogy valóban minden a legnagyobb rendben van. Gyurka bácsi már nem volt a csónakházon, így nem kérdezhette meg: „Na fiúk, hogy sikerült a kirándulás?”

A szülők sem értek még haza, így volt időm mindent a helyére pakolni és már kezdtem teljesen megnyugodni. Kilenc óra lehetett, amikor édesapámék megérkeztek. Kicsit csodálkoztam is, hogy ilyen sokáig elmaradtak. De nagyon hamar kiderült kései érkezésük oka.

„Fiam, hogyan sikerült a kirándulás?” – szegezte nekem a kérdést már a kapuban jó apám. Ez gyanús volt, de még nem veszélyes. Válaszoltam is, minden rendben volt és ekkor jött váratlanul a keresztkérdés: „A bicikli jól bírta?” „Ó, nagyon jól, se szél, se tüske nem volt útközben…” – válaszoltam volna, de ekkor már valami nagyon gyanús volt.

„Az anyád úr istenit! Hát erre nevellek, tanítalak én?” – kiáltott rám apám, „hogy a szemembe is hazudj!” – és ekkor elcsattant az első tasli, majd jött a többi. Nem ragozom. Utoljára akkor vert el, de becsületesen az öreg.

Közben az is kiderült, a mobiltechnikát „évszázadokkal” megelőzve, hogy a rossz hír nagyon gyorsan terjed. S. Csaba apja, amikor megtudta, hogy fia a Tisza közepén egyedül és boldogan evezgetett, őt is jól eltángálta. Majd órákon át, leste nagynénémnél, mikor érnek oda apámék, hogy tüstént rajtuk is számon kérje az „évszázad” merényletét, amit én és a híres csoport követtünk el fia ellen. Amikor ezt apám végig hallgatta, hisz szent meggyőződése volt, hogy az öreg össze-vissza beszél, az ő fia biciklivel ment kirándulni, valami csoporttal, amit valamelyik űrhajósról neveztek el, és ne sózzák itt az ő eszét a gyereknevelésről…, a végén csak leesett neki is a tantusz.

„Adok én neki azonnal Gagarin-csoportot, csak haza érjek…” Megkaptam egy életre. Utoljára, de becsületesen, hogy még élek el ne felejtsem. „Fiam, a hazug embert előbb utolérik, mint a sánta kutyát! Ezt jól jegyezd meg.” – majd jött a következő tasli… „Erre nevellek én téged?” – már nem fájt semmi, csak az, hogy S. Csaba milyen boldogan evezett a Tisza közepén. Egyedül.

A hab a tortán csak hetekkel később jutott el hozzám, amikor összefutottam Farkas Pityuval. Ő mesélte, hogy az ominózus napon, barátnőjével készült csónakázni a Tiszán, de amikor leért a csónakházra és a ladikját nem találta, kis híján gutaütést kapott. Előkereste Gyurka bácsit, aki kezébe nyomta az „általa írt” meghatalmazást.

Pityu számtalanszor mesélte el nekem az óta a történetet, én meg csak bólogattam. Szerencsémre nem apámnak mesélt. Azt már lehet, hogy nem éltem volna túl.

2011. április 15.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Név: Francisco, írta: 2011. április 15. 14:53:18

Természetesen a hibát javítva,

üdv.

Feri
Név: Francisco, írta: 2011. április 15. 14:49:22

Kedves Ferenc!
Kösz a legújabb írást, amit az mellett hogy élvezettel olvastam egy kérdést is ébresztett bennem.

A gyerekcsíny amelyen az idő távlatából mindenki csak jót mosolyog. De a dolog felnőtt fejjel nézve másként is végződhetett volna. Ugyebár! Egy hasonló gyerekkaland a szülő szemszögéből a legnagyobb rémálom.

Hogy rövidre fogjam a szót, lévén van két  fiam, akik  nincsenek még a?csónakázási avantúra? korban. Van tanulság az ügyből? Én nem akarom őket megfosztani a kalandoktól, de mint apának kötelességemnek érzem a veszélymomentumot a lehető legkisebbre szűkíteni!  Milyen tanácsot adnál apádnak így utólag? Van tanulság az ügyből?

Ezt a levelet István barátom írta személyesen nekem címezve,de én újra olvasva azt, sokkal fontosabbnak tartom, hogy ne osztanám meg másokkal is.

A kért tanulságot időben levontam. Valóban a gyerekes turpisságok így 30-40 év távlatából megszépülnek és romantikussá válnak. Azonban osztom a véleményt, hogy sokszor ezek végződhetnek fatálisan és tragikusan is. Amit apámnak a mai napig köszönhetek a tradicionális és mondhatni konzervatív nevelési módszereit illetőleg, hogy alapelvei időtállók. A mai napig értem és érzem azt a vezérelvet, melyre ő a hangsúlyt helyezte és ez nem más mint az őszinteség és az arra épülő bizalom. Engem akkor is azért fegyelmezett, mert nem voltam hozzá őszinte, ami nélkül nincs és nem is lehet bizalom, még általában sem, nem családon belül. A legtöbb szülő ott és akkor téved, ha ezt az alapelvet bármilyen okból kifolyólag feladja, vagy a nagy rohanásban megfeledkezik róla. Nos, ő nem feledkezett meg, és én ezt ma is köszönöm neki. A gyerekeket nem szabad félteni, kikímélni semmilyen megpróbáltatás alól, hanem időben fel kell őket készíteni "minden" kihívásra. Az itt említett Csaba esete, mint valós történet, pont az ellentéte annak, ahogyan engem neveltek. Csabát mindentől féltették, ő még tizennégy éves korában sem tudott úszni, holott egy értelmes szülő, folyóparton ezzel kezdi a gyereke felkészítését már 4-5 éves korban, hogy később ő már önállóan, a víztől semmi képen sem félve, vegye az akadályokat.
Apám engem elengedett volna csónakkal is kirándulni hisz előtte is számtalanszor eveztem, horgásztam úsztam a Tiszán felnőtt felügyelete nélkül is. Én a hazugság útját Csaba miatt választottam, mert őt elméletileg sem engedték volna el a folyóra, így ő lehet, hogy még ma sem ült volna ladikban, ha ezt a logikát követem. És azt a boldogságot, ahogyan ő megélte a folyó varázsát, közelségét, ma is magam előtt látom. Természetesen vigyáztunk az úszni nem tudó gyerekre, még akkor is, amikor egyedül evezgetett a vízen. Ha bármi rendkívüli, vihar, stb. zavarta volna ezt a napot, Csaba egyedül még a ladikhoz se mehetett volna. A felelősség súlyával én már akkor is tisztában voltam, de vállaltam az értelmes kockázatot. Nekem is van két gyerekem, akiket hasonlóan nevelünk, mint engem is neveltek. Őszinteség és bizalom, utána el lehet indulni bárhova, világot járni. Ha engem állandóan féltettek volna, akkor soha nem járom be a világot, nem alszok nyugodtan Harlemben, ami szintén megtörtént az ezeregy olyan veszélyes momentumból, ami egy ember életében előfordul. Persze azt is megértem, hogy egy normális szülő mindig több veszélyt lát az események előtt, mögött, után, mint az valóban létezne, de ha gátolja gyerekei felnövését féltésén keresztül, a legnagyobb kárt okozza nekik. A téma természetesen kimeríthetetlen párbeszédre alkalmas. remélem kezdetnek ennyi elég lesz.        

Üdv.

István

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Trump aláássa a gazdasági és politikai szabadságot

Félő, hogy fenyegetések és a kirohanások hatására más ágazatokban is gyökeret ver a félelem. A Facebook >

Tovább

Félő, hogy Orbán Johnson kedvéért vétózni fog

Brüsszeli illetékesek, akik nagymértékben pártolják a halasztást, bizalmasan elismerik, hogy nemigen tudnak mit tenni, ha a >

Tovább

Tort ülnek a nacionalisták a Balkánon

A Grazi Egyetem Délkelet-Európa Tanszékének vezetője úgy véli, hogy Trócsányi jelölése azt mutatja: von der Leyen >

Tovább

Az EU Orbán alá tolja az illiberális szervezkedést

Nincs komoly esély arra, hogy Orbán embere a ciklus végére elérje, hogy ezeket a balkáni országokat >

Tovább

Az USA a SZER-rel megdorgálja Orbánt

Magyar részről hivatalosan még nem nyilatkoztak az elképzelésről, de úgy tudni, hogy Cornstein budapesti nagykövet próbált >

Tovább

Washingtonnak meg kell szólalnia

A világ most fordulóponthoz érkezett és az USÁ-nak ismét el kell döntenie, hogy felemeli-e hangját, továbbá >

Tovább

Futás a halottak között

Bizony szükség van a testmozgásra, ezért az ötletes elképzelést nincs okunk kritizálni. Inspiráló és lélekemelő, az >

Tovább

NYT: A SZER májusban újrakezdi

A budapesti amerikai nagykövet igyekezett bagatellizálni a döntést, hogy újra Magyarországra települ a rádió. Illetékesek szerint >

Tovább

Fischer: Magyarországon sosem lesz demokrácia

Magyarország mindig is feudális állam volt, a liberalizmus nem tudott gyökeret verni. A hatalmat például úgy >

Tovább

Putyin rémálma: a szavazóurna

Moszkva úgy döntött, már semmi értelme megőrizni még az irányított demokrácia látszatát sem. Ezért a keményebb >

Tovább

Pesti srácok Hongkongban

Nem az orbáni Magyarországról, hanem a pesti 56-ról volt megint szó a héten a nemzetközi hírtelevíziókban. >

Tovább

Az orosz kémbank betört Európába

A Al-Jazeera televízió szerint kémtevékenységet folytat a Nemzetközi Beruházási Bank, amely Magyarországon keresztül igyekszik betörni Európába. >

Tovább