Ma Zita, Mariann, Anasztáz névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
Az összeomlás forgatókönyvei
Most még az első szakaszban vagyunk, amikor úgy tűnik, hogy az Orbán-rezsim bukdácsol ugyan, de fennmarad, örökkön örökké. Ahogy csúszunk lefelé, és megkezdődnek a kisebb reformok a rezsimben a túlélésért, ez az önbeteljesítő jóslat, a most uralkodó evidencia szétfoszlik. Egyre megosztottabb lesz a közvélemény, némi reménykedéssel a változás iránt, de mind nagyobb belátással a rezsim növekvő életképtelenségéről, végül az évtized közepére megérik a felismerés a rezsim közelgő összeomlásáról. Bár ez csak távoli reménysugárnak tűnik, benne a kompország Nyugat felé visszafordulásának ígéretével, de már az EU is készíti a vontatóhajókat a nyugati kikötő felé. Ágh Attila (Népszava):
A választási vereség bénító hatása káros evidenciákat szült az Orbán-rezsim örökkön örökké tartó fennmaradásáról, amelyeket manapság éppen felerősít az új kormány magabiztos hatalmi terjeszkedése és az ellenzéki pártok bénázása. Hiszen ilyen dicstelen ellenzékre 2026-ban is csak újabb vereség vár. Az ellenzék „leváltásához”, megújításához azonban látni kell a perspektívákat, az új kormányzati ciklus önromboló, negatív dinamikáját, annak főbb szakaszait és a velük várható újabb, radikálisan más evidenciákat.
Az első szakasz most egy törékeny, átmeneti konszolidációként jellemezhető, amit a második szakaszban az uniós és a hazai kudarcok miatt várhatóan egy kievickélési kísérlet vált fel, tétova belső reformokkal és az oligarchák háborújával. A harmadik szakaszban, az új választás előtti években aztán megtörténik az orbáni „tökéletes autokrácia” megroppanása, önromboló munkájának beteljesülése, ami sokaknak majd újra könnyű álmot ígér, pedig az Orbán-rezsim összeomlása mindenkinek nagyon is keserves időszak lesz.
Az új kormányzati ciklus első szakaszában az Orbán-rezsim fő célja a rendpárti válságkormányzás kiépítése, a hatalmi rendszer kereteinek fenntartása és a teljhatalom erőteljesebb kialakítása. A súlyos választási vereség után bekövetkezett a demokratikus ellenzék összezuhanása, az uralkodó nézet a letargia. A törékeny, átmeneti konszolidáció szakaszában az ország súlyos válságban van, de a rendpárti kormányzás a válságot nem kezelni, megoldani akarja, hanem a válságos állapot befagyasztására, sőt kiterjesztésére törekszik. Ez a vészhelyzet mint a mocsárba süppedés stratégiája alapozza meg az Orbán-rezsim hatalmának fenntartását, sőt kibővítését. Az országot belülről marja a társadalmi-gazdasági-életmódbeli dezintegráció és fenyegeti az örvénylő integrációs spirál, míg közben dalolva stabilizálja a rendeleti kormányzás mint „ársapka” minden területen, rendeleti, közvetlen beavatkozás formájában. Ezzel együtt jár az érdekszervezetek és az alapjogok korlátozása, egyre kivételesebb állapotok mint a vészhelyzeti/rendpárti kormányzás szélesedő és mélyülő folyamata.
A jelenlegi vegetálás és stagnálás az uniós elszigeteltség állapotában valójában kisodródás Európából és leszakadás a többiektől, mert az extenzív-mennyiségi fejlődésről az Unióban már mindenki az intenzív-minőségi fejlődésre vált. Mivel az európai gazdasági és társadalmi kritériumok Magyarországra egyre kevésbé alkalmazhatóak, az Ausztria utolérésével való bohóckodás helyett rövidesen megjelenik az új távlati cél: „utolérni Bulgáriát”. Az első szakaszban még nincs erős uniós nyomás, csak a szokásos fejcsóválás, még nem léptek rá a vészfékre, és ez a huzakodás eltarthat az ukrán háború végéig - pedig az Unióban már mindenki tudja, hogy fel kell lépni az orbáni „tökéletes autokráciával" szemben. A külső feltételek átmenetileg még megengedik az Orbán-rezsim fennmaradását, és külső-belső unió-ellenes terjeszkedését, de közben azért folytatódik az ország kisodródása Európából. A nemzetközi versenyképesség csökkenése tovább fokozza a gazdasági és társadalmi helyzet romlását, ami még nem vált ki jelentős társadalmi ellenállást. Ha beleragadunk a választás utáni gyászévbe, ez a mocsárban gyalogolás tűnik a legvalószínűbb szcenáriónak az egész új kormányzati időszakra.
Az Orbán-rezsim gyengülése és nemzetközi hitelvesztése azonban már egyre jobban megmutatkozik majd a második szakaszban. Az első szakasz dicsőséges kudarcai és unalomba fulladó győzelmi jelentései után az uralkodó elit egy részében megjelenik a kievickélési kísérlet. Így a második szakasz fő célja a hatalmi rendszer kereteinek tágítása, részleges átalakítása/bővítése és az uniós tagság feltételeinek legalábbis trükkös, a rezsim létét nem fenyegető, olcsó reformokkal való fenntartása. Ennek fő formája várhatóan az innováció támogatása és oktatásba/képzésbe való mérsékelt beruházás, vagy legalábbis az erre irányuló propaganda maximális hangerőre állítása. A NER hűséges támogatói szerint a Matolcsy-programmal máris színre lépett a „versenydoktriner”, és ezzel az oligarchák fokozódó megosztottsága is várható a fogyatkozó/elapadó uniós források miatt. Megjelenik a letompított belső lázadás a Kádár-rendszer legszebb hagyományai szerint, amikor a politikai elit „reformszárnya” rövid hatósugarú kompromisszumokkal akarja menteni a menthetetlent. Ez már a vég kezdete, mert vagy elsatnyul és a ciklikusan ismétlődő semmibe vezet, vagy a nyolcvanas évekbeli spanyol vagy magyar modell mintájára olyan tömegtámogatást kap, hogy a szélesedő válságkezelés idővel elsöpri az Orbán-rezsim peremén tántorgó „reformszárnyat”.
A második szakaszban már kiderül, hogy az Orbán-rezsim képtelen a fenntartható kormányzásra, mert a rohanó globális válságkezelésben is a múltnak él. Érdemi változásra és fejlődésre képtelen, hiszen azzal a saját természetét, parazita mivoltát kellene megtagadnia, és kinyitnia a fejlődés útját az emberi beruházás és a szociális állampolgárság európai útvonala felé. Középtávon ez a dilemma kerül előtérbe, mivel nagy valószínűséggel a külső és belső nyomásra bizonyos reformok történnek, amelyek tétován túllépnek a stagnáláson. Egyben kiváltják akár azt a csalóka reményt is, hogy lesz egy újabb rendszerváltás, de végülis beigazolják a kemény tényt, hogy az Orbán-rezsim nemcsak reménytelenül fejlődésképtelen, hanem maga a fenntartható fejlődés legnagyobb akadálya. Már a második szakaszban bekövetkezik a külső feltételek drasztikus romlása is, mivel az Unió a saját válságkezelése és a közelgő 2024-es uniós választás nyomása alatt szükségképpen egyre inkább konfrontálódik az Orbán-rezsimmel.
Ebben a minden eddiginél erősebb ellenszélben már jóval a 2026-os parlamenti választás előtt megjelennek majd az egyre mélyülő repedések a „tökéletes autokrácia” rendszerén. Így a harmadik szakaszban bekövetkezhet az Orbán-rezsim látványos felbomlása. A hosszú évtized alatt kialakított tökéletes autokrácia megroppanhat, mivel a sorozatos társadalmi-gazdasági földrengések nyomán a demokratikus homlokzat megrepedezik, és az egész alternatív valóság megkérdőjeleződik. A végső futamban történik az autoriter keretek összeomlása és a függési láncolatok felbomlása: kiteszik a határon a táblát, hogy „Magyarország nem működik”.
Már egy bő évtizede kettős világban élünk. Mindnyájan tudjuk, mi van, hogy a formális felszín mögött ténylegesen nincs tartalom és valódi működés. Mindez csupán a Fidesz propagandavilág káprázata, mintha lenne valami európai típusú közoktatás és közegységügy, közigazgatás és jogállamiság. Ez a káprázat a sorozatos társadalmi katasztrófák nyomán egyre jobban szertefoszlik, a szakadék a látványvilág és a valódi világ között pedig egyre tágul. A társadalmi szférák/intézmények működése botrányosan gyengévé válik, elér egy fordulópontot, amikor a kaotikus kimúlás, a zárt rendszer felbomlása felgyorsul, mert a részleges összeomlások már úgy követik egymást, mint a dominókockák dőlése: sorozatban. Ezt a felbomlási folyamatot spontán mozgalmak/lázadások követik, mivel a működésképtelenség egyre inkább tragikus alapesetté válik, hiszen nincs orvos és tanár messze vidéken, és aki nem tud fizetni, az kiesik a társadalomból. A rendszer magát teszi működésképtelenné, a saját súlya, a stagnálás mértéke alatt omlik össze, avagy éppen a kapkodó és kicsinyes reformkísérletek kezdik ki a rendszert, és abba bukik bele, hogy elveszíti a zárt rendszer jellegét.
Most még az első szakaszban vagyunk, amikor úgy tűnik, hogy az Orbán-rezsim bukdácsol ugyan, de fennmarad, örökkön örökké. Ahogy csúszunk lefelé, és megkezdődnek a kisebb reformok a rezsimben a túlélésért, ez az önbeteljesítő jóslat, a most uralkodó evidencia szétfoszlik. Egyre megosztottabb lesz a közvélemény, némi reménykedéssel a változás iránt, de mind nagyobb belátással a rezsim növekvő életképtelenségéről, végül az évtized közepére megérik a felismerés a rezsim közelgő összeomlásáról. Bár ez csak távoli reménysugárnak tűnik, benne a kompország Nyugat felé visszafordulásának ígéretével, de már az EU is készíti a vontatóhajókat a nyugati kikötő felé.
Következő cikk: Porosenko: Fegyver, fegyver és még egyszer fegyver kell
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Von der Leyen ismétel, vagy?
Az Economist úgy ítéli meg, hogy von der Leyen nagy esélyes ugyan, mégsem lesz könnyű elérnie, >
A Fico-kormány átneveli a közmédiát
A populista-nacionalista szlovák kormány neki kezes intézményre akarja lecserélni a közmédiát. Már elfogadta az erre vonatkozó >
Nehogy tragikus hős legyen
Míg a kérdésén gondolkodtam, „Hogy bírod lelkileg ezt a sok valóságot a fejedben?”, ő már válaszolt >
Politikai válság Horvátországban
Paul Lendvai azt írja a horvát választás után, hogy a zágrábi politikában jelenleg minden elképzelhető. Válság >
Veszélyes lehet-e ez az ember Orbán számára?
Nemigen fordul elő, hogy valaki veszélyessé válik Orbán Viktor számára, de most valami megmozdult az országban, >
A szélsőjobb át akarja venni Európát és Meloni mutatja hozzá az utat
Ezt írja Rómából a New York Timesban David Broder, aki nemrégiben könyvet jelentetett meg a mai >
Orbán illúziói a nagyságról
Orbán hiú reményei összeomlottak. A miniszterelnök azt remélte, hogy egy nacionalista, bevándorlás-ellenes, Putyin-párti ellenforradalmat vezethet Európa >
Káoszba fulladt a brüsszeli szélsőjobbos konferencia
A New York Times szerint örül az európai jobboldal, mert brüsszeli tanácskozásukat törölni próbálták. Pedig a >
A Guardian arra szólítja fel Iránt, illetve Izraelt, hogy lépjenek vissza a szakadék széléről
Ellentétük ugyanis nyílt háborúval fenyeget. A világ persze nem tudja, mit szabadítanak el a megtorló akciók, >
Nagy siker lett volna az iráni légitámadás elhárítása?
Roger Boyes, a Times diplomáciai szerkesztője azt elfogadja, hogy újrakeverték a geopolitikai kártyákat. Immár Teherán közvetlenül >
A világ a háború szélén áll
Izraelnek nincs más választása: válaszolnia kell az Iránból indított támadásra – küldi elemzését Izraelből a Daily >
A Közel-Kelet egy olyan, nagy háború küszöbén áll, amelyet senki sem akar
Erre mutat rá David Ignatius, a Washington Post biztonságpolitikai szakírója. A Biden-kormányzat felhasznál minden lehetséges diplomáciai >