2021. augusztus 5. csütörtök
Ma Krisztina névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

Szlovákia egy éve

Hogyan számoljuk fel a demokratikus alternatívát?

Hogyan számoljuk fel a demokratikus alternatívát?

Így aztán csak remélhetjük, hogy Eduard Heger kormánya – minden feltételezéssel szemben és Matovič szerepvállalása ellenére – minél tovább kitart. Addig talán észhez térnek a demokrata politikusok, és összefognak. Vagy Csehországban legyőzik Babišt, Magyarországon Orbánt és Lengyelországban Kaczynskinak nem sikerül elfoglalnia az egész országot. Szlovákia így viszonylagos biztonságba kerülhetne, és autoriter politikusait többé nem inspirálnák a szomszédok. Martin M. Šimečka:

A remény, hogy a korrupt, autoriter politikusok kora végleg véget ért, a demokraták hibájából enyészik el.

Igor Matovič nem ismeri az antik világ történetét, de ha ismerné, kijelenthetné, hogy megismételte az ókori athéniak kísérletét, amikor a képviselőket sorsolás útján választották meg. Ha pedig ismerné Platónt, talán megértené, hogy a filozófus aggodalmai a népből származó „demokratikus férfiú” kapcsán megalapozottak voltak.

Matovič tavaly márciusban lett miniszterelnök, miután a parlamenti választásokon meglepetésre megszerezte a szavazatok negyedét azoknak a videóknak köszönhetően, amelyekben szaftos támadásokat intézett Robert Fico korrupt korszaka ellen. Egy évet sem bírt ki miniszterelnökként, és ez alatt az idő alatt véghez vitte, ami egyetlen elődjének sem sikerült: a bizalmatlansági indexe elérte a 90 százalékot, és ha a szociológusok a gyűlöletet is mérnék, hasonlóan nagy számot kapnának.

Soha korábban nem találkoztam azzal, hogy hétköznapi beszélgetések alkalmával olyan szitokhullám zúdult volna egy szlovák miniszterelnökre az utca embere részéről, mint Matovičra. A világjárvány végigsöpört Szlovákián az elmúlt egy évben, de mostanában mielőtt az emberek a koronavírusról kezdtek volna beszélni, először szükségét érezték közölni, mennyire gyűlölik Matovičot.

A kísérletből, amelyet Matovič testesített meg, két lecke következik Szlovákia számára: a populista, aki a korrupcióellenes harc szószólója, ugyanolyan veszélyes lehet, mint a legkorruptabb politikus. A másik lecke Platón aggályát igazolja, miszerint az „egyszerű emberekből” hiányoznak a képességek és a moralitás, és ha képviselők vagy miniszterek válnak belőlük, annak az eredménye káosz. Az ilyen népi demokrácia Platón szerint zsarnoksággá korcsosul.

Szlovákia még elkerülheti ezt a végkifejletet, de Matovič nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az emberek elveszítsék a demokráciába vetett hitüket, és a következő választásokon olyan politikusokra adhatják a voksukat, akik szigorú rendet és a hatalom vaskezét fogják hirdetni.

 

Elviselhetetlen népiesség

 

Hogyan omolhatott össze minden ilyen gyorsan, miközben egy évvel ezelőtt még úgy tűnt, hogy Robert Fico kora, amely Ján Kuciak újságíró és barátnője, Martina Kušnírová meggyilkolásába torkollott, végleg véget ért, és Szlovákia végre egy normális ország lehet?

A Matovič-kormány első hónapjai egy forradalom jegyeit mutatták. Tucatjával kerültek börtönbe korrupció és szervezett bűnözés vádjával azok, akik Fico alatt érinthetetlenek voltak, beleértve az említett pár gyilkosait: két országos rendőrfőkapitány (egyikük a cellájában felakasztotta magát), más rendőrségi tisztviselők, bírók, ügyészek, minisztériumi hivatalnokok. Soha egyetlen politikus sem vette a bátorságot (az 1989 utáni időszakban sem), hogy lecsukassa a legyőzött elit tagjait, holott azok bűnei közismertek voltak. Igor Matovič, az önmagát megváltónak képzelő nárcisz, aki az elitre dühös nép élére állt, volt az első, aki megszegte ezt az íratlan egyezséget.

Csakhogy a társadalmi katarzis és az afölött érzett megkönnyebbülés, hogy mégiscsak létezik igazságszolgáltatás, elmaradt. Matovič ugyanis betolakodott a köztudatba, és senki sem menekülhetett előle. Azzal próbálta bizonygatni népiességét, hogy a Facebookra posztolgatott fotókat a zoknijáról, amikor a kormányülésen az asztal alatt levette a teniszcipőjét, a reggelijéről, a nyitott miniszterelnöki fiókról, amelyet elődje elfelejtett kiüríteni. Naponta kommentálta a Facebookon az újságcikkeket, minden kritikára rosszmájúan reagálva, liberális naplopókat és okostojásokat emlegetve, akik gyűlölik őt, mert nem veszi őket semmibe.

Szinte minden nap a kamerák elé állt, többórás sajtótájékoztatókat tartva. Ahogy telt az idő, a korábbi ellenségeket Robert Fico kormányaiból újakra cserélte: a saját koalíciós partnereire, akik elutasították eszelős ötleteit.

Az egyik ilyen ötlete volt az országos tesztelés tavaly ősszel, amelyet a koronavírus elleni „atomfegyverként” emlegetett. Szinte az egész ország szófogadóan leteszteltette magát egyetlen hétvége alatt, de Matovič nem állította meg a világjárványt. Decembertől tömegessé váltak az elhalálozások a túlzsúfolt kórházakban, amiért Matovič koalíciós partnereit, a járványügyi szakembereket és Zuzana Čaputová köztársasági elnököt okolta, mert bírálták őt a káosz miatt, amely segített a koronavírusnak az ország meghódításában. Az utolsó csepp a pohárban az orosz Szputnyik vakcina megvásárlása volt, amiről Matovič titokban állapodott meg az oroszokkal. Ez januárban történt, amikor Matovič úgy döntött, tömeges oltással menti meg a népet. Csakhogy a vakcina gyanús volt, a gyógyszerügynökség nem volt hajlandó elismerni, többek között azért, mert az oroszok nem küldték el a szükséges dokumentumokat, és az Európai Unió nem sorolta be a jóváhagyott vakcinák közé.

A koalíciós partnerek türelmük végére értek, és kormányfőcserét követeltek, vagy távoznak a koalícióból. Előrehozott választások fenyegettek.

Mindeközben Matovič nem tágított a közösségi oldalakról, és sajtótájékoztatók végtelen sorát tartotta. Csakhogy az arra irányuló tehetsége, hogy felkeltse a nyilvánosság figyelmét, amit ellenzéki politikusként sűrűn kamatoztatott, most, hogy kormányfő lett, ellene fordult. Kormányzásának időszaka egy szappanoperára emlékeztetett, amelyben vádaskodás és megbocsátás váltakozik, tombolnak a szenvedélyek, könnypatakok csordogálnak, a cselekmény tele van fordulatokkal, a barátokból ellenségek lesznek és fordítva. A nézők millióinak viszont csakhamar elege lett a főhősből, mert a kitalált történet valósággá vált, ami felforgatta az életüket.

Az utolsó felvonásban végül Matovič lemondott, azzal a feltétellel, hogy pénzügyminiszerként folytathassa. A miniszterelnök Eduard Heger lett, egy higgadt férfi, aki most ismét megpróbálja egybegyúrni a viszályok tépázta koalíciót, noha kevesen hiszik, hogy kormánya néhány hónapnál tovább húzhatja. Azért is, mert Matovič még mindig a kabinet tagja.

 

A politika karikatúrája

 

Ezzel eljutunk a platóni, antik tanulsághoz. Matovič parlamenti frakciója kulcsfontosságú a koalíció megtartásához, csakhogy olyan emberek alkotják, akiket tulajdonképpen sorsolás útján választottak be a parlamentbe. Ők az „egyszerű emberek” – a tanító néni, a teniszező, a kiszolgált humorista és sok ismeretlen egyén, akik soha nem szerepeltek a politikában. Matovič olyan kulcs alapján hívta meg őket a listájára, amelynek nem volt semmiféle logikája, csakis az ő rokonszenve számított.

Matovič erre a válogatási elvére még büszke is, mozgalmának neve: Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO). Egy elitellenes pártot hozott létre, és meggyőzte a választókat, hogy az „egyszerű emberek” jobb miniszterek és képviselők lehetnek mint a profi politikusok.

Így lett egészségügyi miniszter a gyerekorvosból, aki saját szakmája helyett inkább keresztény aktivizmussal foglalkozott, vagy földművelésügyi miniszter egy erdészből. Ezeknek az egyszerű embereknek fogalmuk sem volt a politikáról, teljesítményük pedig a katasztrófával volt egyenlő. Akár még jó emberek is lehetnek, de miniszerként – pontosan Platón aggályainak megfelelően – erkölcstelenül viselkedtek, mert nagy károkat okoztak.

Hosszan lehetne sorolni azokat a tragikus szereplőket, akik egyszerű emberekből lényegében véletlenszerűen váltak politikusokká, élükön pedig maga Matovič áll – az egyszerű vállalkozó, aki úgy avatkozott be az állam életébe és a történelem folyásába, hogy semmit nem tud róla. Ami ehhez hozzásegítette, az a beteges nárcizmus és a meggyőződés, hogy szlovákiai küldetésére Isten választotta őt ki.

A következő leckét az a súlyos tapasztalat jelenti, amely Matovič mozgalmának politikai perverzitásából ered. Az OLaNO képviselői formálisan függetlenek, a mozgalomnak pedig mindössze 45 tagja van, azaz a törvény által megkövetelt minimum. A párt valójában Igor Matovič tulajdona, és csakis ő dönt arról, kit tesz fel a listára, ahogy a képviselői mandátumokért a pártkasszába befolyó milliókról is.

E körülmények között Matovič mozgalmának működése a politika karikatúrája: nincs ideológiája, sem programja, csupán a főnök körül tömörülő egyének csoportja. Ő választja ki leendő képviselőit, s míg azok minden választásokkor nagyrészt cserélődnek, őt lehetetlen lecserélni. Eduard Heger ugyan kormányfő és formálisan az OLaNO alelnöke, hatalma azonban a valóságban csak akkora, amekkorát Matovič engedélyez neki.

Ami Matovičot illeti, viselkedésének még egy jegye van, amely jellegzetes populistává teszi: a racionális politika és a kormányfői posztról őt végül lemondásra kényszerítő demokratikus intézmények szabályait akadálynak tekinti. Ezért, habár a geopolitikáról gőze sincs, intuitíve Vlagyimir Putyin felé fordult, akivel megegyezett a Szputnyik vakcináról, és Orbán Viktor felé, aki segített neki tető alá hozni a vételt. Orbán ma az egyetlen barátja a külföldi politikusok közül, akit nyilvánosan is felvállal.

 

A demokraták tragédiája

 

Matovič kormányzásának eredménye, hogy a nyilvánosság demokratikus része elvesztette a komolyan vehető alternatívát Robert Fico garnitúrájával szemben, amely a korrupciót és a tekintélyelvűséget képviseli, és a következő – nagy valószínűség szerint előrehozott – választásokon visszatérhet a hatalomba.

A helyzet, amelyben Szlovákia találta magát, nem csak Közép-Európa országaira jellemző: a demokratikus alternatíva hiteltelenné vált az emberek szemében. Ugyanolyan erkölcstelen ugyanis, mint tekintélyelvű megfelelője; amikor az újságírók feltárták, hogy Matovič, valamint az egyik koalíciós párt elnöke, aki egyben házelnök is, pofátlan plagizálással jutottak hozzá akadémiai titulusokhoz, ők ketten csak legyintettek. Amikor ugyanígy leleplezték az előző kormány politikusait, ők az ellenzéki padsorokból kiabálva követelték lemondásukat.

A következő tragédia, hogy bár létezik néhány kisebb demokratikus párt a parlamenten kívül, amelyek alternatívát kínálhatnának Matovičcsal és Ficóval szemben is, ezek képtelenek összefogni. A választó szemével ugyan csak banális különbségek vannak köztük, politikusaik mégsem képesek ezeken túllépni. Ennek oka leggyakrabban vezetőik mértéktelen kicsinyességében rejlik.

Noha igaz, hogy egyes pártok liberálisabbak mint a többi, mások pedig túlságosan konzervatívak, közös bennük ugyanakkor, hogy a liberális demokrácia és Szlovákia nyugati irányultságának elveit követik. És az is közös bennük, hogy az ötszázalékos határ környékén ingadoznak, amit meg kellene ugorniuk a parlamentbe való bejutáshoz. Így aztán ezek a kis pártok küzdenek a szavazókért, de nem küzdenek a hatalomért, amely törvényszerűen távolodik tőlük, hiszen képtelenek összefogni.

Úgy tűnik, a szlovák demokrata politikusok már elfelejtették a kilencvenes évek leckéjét. Az autoriter Vladimír Mečiarral szemben össze kellett fogniuk, hogy legyőzhessék. Az egyetlen politikai összefogás nemrég a magyar kisebbségi körében zajlott le, amely 1989 óta először nem szerzett képviseletet a parlamentben. Ez erős motivációt jelentett a fúzióhoz, csakhogy a korábbi vetélytársakból álló új párt szemlátomást Orbán Viktor ötödik hadoszlopa. Korábban minden magyar párt, amely bejutott a parlamentbe, szlovák partnereinek demokratikus támasza volt, ám ez most megváltozhat.

Úgy tűnik, a szétforgácsolódás leckéjét a cseh politikusok tanulták meg a legjobban, akik az őszi választások előtt koalíciókba tömörülnek, hogy közösen győzzék le Andrej Babišt. És a magyarországi politikusok, akik egy blokkot alkotva próbálják jövő tavasszal legyőzni Orbán Viktort.

A szlovákiai demokraták talán azért nem akarnak összefogni, mert első pillantásra – a Matovič nevével fémjelzett katasztrófa ellenére – a liberális demokrácia itt még mindig viszonylag erősnek és szilárdnak tűnik. A sajtó viszonylag szabad (Szlovákia vezeti a sajtószabadságot vizsgáló listákat Közép-Európában), az igazságszolgáltatásban nagy és pozitív változások zajlanak, a külpolitika felvállaltan Európa-párti és a külügyminiszternek illetve a köztársasági elnöknek köszönhetően nyíltan kritikus Oroszországgal és Kínával szemben.

Szlovákia egyetlen szerencséje, hogy bár itt is akadtak politikusok, akiknek nem fűlt a foguk a demokráciához, nem tudták azt mivel helyettesíteni. Nem volt olyan ideológiájuk, amely hozzásegítette volna őket az autoriter rezsim meghonosításához, ahogyan az Orbán Viktor esetében zajlott, és amire Jaroslaw Kaczynski törekszik.

Ez viszont változóban van. Robert Fico, aki minden erejével próbál magához térni a választási vereségből (pártját ráadásul elhagyta Peter Pellegrini volt miniszterelnök, aki Hlas néven új pártot alapított, amely vezeti a népszerűségi listákat), ma nyíltan csábítgatja magához a fasiszták szavazóit. Ma már kétségtelen, hogy ha hatalomra kerül, ugyanúgy fog viselkedni, mint Orbán, Kaczynski vagy Janez Janša szlovén miniszterelnök. Ők mindhárman viszonylag mérsékelt populistákként indultak, ám miután egy választási vereség távozásra késztette őket, később már kérlelhetetlen autoriter vezérekként tértek vissza. Fico az ő nyomdokukba szeretne lépni.

Így aztán csak remélhetjük, hogy Eduard Heger kormánya – minden feltételezéssel szemben és Matovič szerepvállalása ellenére – minél tovább kitart. Addig talán észhez térnek a demokrata politikusok, és összefognak. Vagy Csehországban legyőzik Babišt, Magyarországon Orbánt és Lengyelországban Kaczynskinak nem sikerül elfoglalnia az egész országot. Szlovákia így viszonylagos biztonságba kerülhetne, és autoriter politikusait többé nem inspirálnák a szomszédok.

Valószínűbb ugyanakkor, hogy a szlovák társadalom megint a kockázatosabb utat választja, mert már túl régen volt, amikor utoljára pórul járt. A múltbeli leckék szavatossága egyre rövidebb, Platónról és az antikvitásról nem is beszélve.

 

(A szerző a szlovák Denník N című napilap munkatársa, ez az írás a Népszava és a Gazeta Wyborcza felkérésére készült)

 

 

2021. július 17.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

2022-ben Szerbia is választ, de az ellenzék még mindig nem tudja, induljon-e

A 2020-as választásokat bojkottálta az ellenzék nagyrésze, a teljesen a kormánypárt által uralt parlament egyszínűsége és >

Tovább

Orbán után epedeznek az amerikai konzervatívok

A Washington Post egyik vezető elemzője állítja ezt, miután a héten Budapestről megy a konzervatív amerikai >

Tovább

A 77 milliárd

Így aztán ha nem az egész országot kifosztó és azt önmaguk között leosztó maffiózók ellenőrzik a >

Tovább

Tucker és Viktor

Mindkét érintett fontosnak tartja az egykori Karmelita Kolostorban lezajlott találkozót. Orbán azt hiszi, hogy jól jön >

Tovább

Kilép-e Magyarország az unióból?

A Bloomberg hírügynökség sokatmondónak tartja Magyarország uniós tagsága ügyében, amit Varga Mihály mondott az ATV-nek, hogy >

Tovább

Az Orbán-kormány egy cinikus hatalmi gépezet

Karácsony Gergely számára akkor telt be a pohár az Orbán-kormánnyal szemben, amikor az a járvány kellős >

Tovább

Majdan: menekültek a visszatoloncolásról

A tudósító felkereste szerb földön a mindössze pár száz lakosú Majdan községet, ahol kb. 200 idegen >

Tovább

Vettel és Hamilton, a száguldó jótét lelkek

Hogy persze a Forma-1 fórum lett olyanok számára, akik javítanának az világon, az vitathatatlanul Hamilton érdeme. >

Tovább

A szivárvány színű Vettel

Sebastian Vettel olyan bukósisakot visel a Hungaroring hétvégi futamán, amelynek teljes felületére szivárvány színű matricát ragasztottak, >

Tovább

Mozgásba lendült a Balkán-útvonal

Burgenlandban van olyan nap, hogy 100 határsértőt is elfognak. Számuk az idén már az 5 ezer >

Tovább

A magyar homofób törvény tudatos provokáció

Várható volt, hogy az EU reagál rá, de a kormányfő meg akarja mutatni vele, hogy ő >

Tovább

A szexuális propagandáról

S persze kiskorú gyermek által elkövetett szexuális propagandának minősül az, amikor mondjuk egy tömegtüntetésen a kisgyermek >

Tovább