2020. november 29. vasárnap
Ma Taksony, Ilma, Filoména névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

Napi ajánló

Miért pont az SZFE?

Miért pont az SZFE?

az SZFE oktatóinak és diákjainak okosan szervezett, szolidáris lázadása az elnyomó hatalommal szemben valójában rendszeridegen saját tágabb környezetében. Európa egyik leginkább szétesett, dezintegrálódott társadalmában ugyanis alig-alig léteznek működő közösségek, hiányoznak az együttműködés és szolidaritás hagyományai és készségei. A polgári körök éppen közösségteremtő erejük miatt voltak páratlanul sikeresek a maguk nemében, egy közös cél érdekében vertikálisan és horizontálisan is összekötötték és mozgósították a társadalom elégedetlen tagjait. Mindebből pedig az a tanulság, hogy ha a Fidesszel szembeni egyre szélesedő társadalmi elégedetlenséget az ellenzéki pártoknak nem sikerül integrálniuk és közösségi élménnyé tenniük, akkor kevés esély lesz a hatalomváltásra. Gábor György–Vásárhelyi Mária:

„A mi ügyünkről alig tud valaki rajtunk kívül, mi pedig nem tudunk eleget másokról. Márpedig semmi esélyünk érdemben tiltakozni, amíg ez az alapállapot gyökeresen meg nem változik, és nem egymás mellé állva állunk ki magunkért.” (Vilmos Noémi SZFE-hallgató, 2020. október 23.)

A rendszerváltás óta eltelt 30 év során egyedülálló, immár két hónapja szűnni nem akaró egyetemi tiltakozási akciót figyelve bizonyára sokakat foglalkoztat a gondolat, hogy miért pont a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatói és hallgatói azok, akikben van mersz, erő és akarat ahhoz, hogy ilyen következetesen, keményen és egységesen szembeszálljanak a zsarnoki hatalommal. A kérdésre nyilván számos magyarázat adható, sok-sok egyidejű, egymást erősítő tényező játszik szerepet abban, hogy éppen a színházi és filmes szakma leendő és mai képviselői azok, akik példát mutatnak az országnak demokráciából, szabadságszeretetből és szolidaritásból.

Mivel mindketten oktattunk, illetve oktatunk az SZFE-n, személyes tapasztalatunk is van arról, hogy erre az egyetemre többségében a saját korosztályuknál érettebb, céltudatosabb diákok kerülnek be, egy rendkívül kemény és hosszú – hónapokig tartó – felvételi procedúra után, 15–20-szoros túljelentkezés mellett. Ennek megfelelően az SZFE diákjának lenni sok szempontból kivételes helyzetet, büszkeséget és elhivatottságot jelent azon túl is, hogy a művészeti pályát választók többsége eredendően is az egyéni és társadalmi problémákra érzékenyebben reagáló, kreatív, autonóm fiatalokat feltételez.

*

Abban azonban, hogy mindezek a képességek és tudások ilyen termékeny, összehangolt, sikeres együttműködéssé állnak össze, talán a legfontosabb szerepet az játssza, hogy az összes magyar felsőoktatási intézmény közül az SZFE az egyetlen, ahol valódi közösségek léteznek és dolgoznak, és így az együttműködés kis körei szerveződnek tiltakozó és a hatalmi önkénynek ellenálló erővé. A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói öt éven keresztül egy osztályba járnak, közös produkciókat hoznak létre, és ez alatt az idő alatt nemcsak a szakmájukat tanulják meg, hanem az egymásrautaltság, az együttműködés, a közös siker és kudarc minden örömét és kínját. Nemcsak az egyes osztályok, hanem az évfolyamok hallgatói is egymásra vannak utalva, csak egymást segítve oldhatják meg feladataikat. Ha nincs együttműködés, az biztos garancia a bukásra, még a kiemelkedő egyéni teljesítmények is csak a közösen létrehozott alkotásokban születhetnek meg. Aki nem tud beilleszkedni a közösségbe, az kudarcra van ítélve. És az oktatók is ennek a közös munkának a résztvevői, irányítói, az ő munkájuk sikere is nagymértékben attól függ, hogyan tudnak együttműködni a diákok egymással és a tanárokkal.

Ezzel szemben a többi felsőoktatási intézményben, különösen a kreditrendszer bevezetése óta, a diáktársadalom dezintegrálódott, a diákok elmagányosodva próbálnak megküzdeni az előttük álló nehézségekkel, naphosszat rohangálnak tantermek és épületek között, és évfolyamtársaik közül is csak néhányat ismernek. Minden órát más diákok társaságában töltenek, akik jelentős részének még a nevét sem tudják. Többségüknek nem adatik meg a hagyományos mentor–diák kapcsolat, és a csoporthoz tartozás élménye sem. Így azután bármiféle érdeksérelem, jogfosztás, diszkrimináció éri őket, vagy szó nélkül belenyugszanak, vagy magányosan próbálnak megküzdeni ezzel. Egyetemi éveik alatt nem sajátítják el az együttműködéshez szükséges készségeket, és nem ismerik meg ennek élményét.

Napjainkban az egyetemi hallgatók társadalma éppen annyira szétesett, dezintegrálódott, mint a magyar társadalom egésze. Amint a kétévente elvégzett European Social Survey kutatássorozat adatai is bizonyítják, az összes európai ország közül Magyarországé az egyik leg­elmagányosodottabb, legkevésbé aktív és önszerveződő társadalom. Európa-szerte nálunk a legmagányosabbak az emberek, honfitársainknak van a legkevesebb barátjuk, döntő többségük semmiféle politikai vagy helyi civil közösségnek nem tagja, egyáltalán nem vesz részt társadalmi mozgalmakban, és nem is támogat ilyeneket. Míg a szomszédos Ausztriában csupán a felnőtt lakosság 10, Franciaországban 5, Belgiumban 6, Németországban 7 százaléka mondta azt, hogy soha vagy csak nagyon ritkán találkozik barátaival, rokonaival, Magyarországon ugyanez az arány 39 (!) százalék, és ezzel ebben a szomorú rangsorban egész Európában listavezetők vagyunk. Még a hozzánk hasonlóan hányattatott sorsú környező országok sorából is messze kilógunk; Csehországban és Szlovéniában csupán a lakosság 10, Horvátországban 7, Szlovákiában 16, Lengyelországban pedig 21 százaléka mondta azt, hogy sem a rokonaival, sem a barátaival nem találkozik legalább havonta egyszer. Ha csupán ezt az egy jelzőszámot tekintjük, az is tragikus képet fest a magyar lakosság szociális beágyazottságáról. És ennek inverzeként míg Olaszországban, Ausztriában, Németországban a lakosság több mint 60, Hollandiában pedig 75 százaléka találkozik legalább hetente egyszer rokonaival, barátaival, nálunk mindössze az emberek 20 százaléka tart fenn ilyen szoros kapcsolatot a környezetében élőkkel.

*

A civil és politikai aktivitást tekintve is leghátul kullogunk a sorban. Finnországban és Svédországban az emberek 38, Hollandiában 34, Németországban 31 százaléka vesz részt valamilyen civil szervezet munkájában, nálunk viszont mindössze alig 3 százaléka, és még a hozzánk hasonló közép-európai országokban is kétszer-háromszor ennyien tevékenykednek civil aktivistaként. Politikai demonstráción Magyarországon mindössze az emberek 2 százaléka vett részt az elmúlt egy évben, ilyen alacsony szintű aktivitás egész Európában rajtunk kívül csak Bulgáriában tapasztalható, és hasonló a helyzet a politikai szervezetekben való civil aktivitás területén is, a lakosságon belül egy százalékot sem ér el azok aránya, akik civilként szerepet vállaltak egy-egy politikai szervezet tevékenységében.

Márpedig Hannah Arendt A totalitarizmus gyökerei című munkájának pontos és érzékeny elemzése óta tudható, hogy „az atomizált, elszigetelt egyének” (atomized, isolated individuals) hajlamosak a szélsőséges mozgalmakhoz csatlakozni, amelyek az összetartozás (belonging) és a hatalom (empowerment) illúzióját kínálják nekik.

Ami az SZFE sajátos helyzetét illeti, a hatalom által modellváltásnak hazudott, valójában durva politikai érdekeket és ködös ideológiai szempontokat érvényesíteni szándékozó, továbbá a holdudvar bevetésre ácsingózó káderutánpótlásának benyújtott igényeit kielégíteni óhajtó és annak eddigi szolgálatait megköszönni igyekvő fennhatóság a művészeti képzés egyik legfőbb sajátosságával nem számolt, részben saját teljes süketsége és tapasztalatlansága, részben az erőhöz szokott, izomból végrehajtott s legfőképp a hübrisz vezette döntési mechanizmusaiból következően. A hazai és a világ egyetemeiről is egyre inkább kivesző legitim tekintélytípusról van szó. Arról, amelyet nem az autoriter jellegű tekintély intézményen belüli uralmi pozíciója teremt meg vagy követel ki magának, s nem is a tételes rend jogilag körülbástyázott szabályzórendszere, hanem a klasszikus egyetemek és iskolák mester és tanítvány kapcsolatát alapvetően meghatározó, bensőséges karizmatikus-példaadó szakmai tekintélye. Az, amely minden hierarchikus, alá-fölé rendeltségi viszonyt felülír, s amelyben a mester tekintélyét kizárólag szakmai felkészültsége, tudása, elismert és példának tekintett életműve és művészete határozza meg, valamint az a képessége – s ez sem a tudományos, sem a művészeti képzésben messze nem magától értetődő –, amely alkalmassá teszi a mestert arra, hogy többszörösen bizonyított, elismert és nagyra tartott tudását, ismereteit a tanítás során átadja.

Az SZFE hallgatói saját bőrükön voltak kénytelenek megtapasztalni, milyen az, amikor a bensőséges mester–tanítvány viszonyt az illegitim hatalmi-bürokratikus erőszakrendszer egy tollvonással megpróbálja felülírni; amikor az együttműködést, a kooperációt, a választás szabadságát és a másik elfogadásának meghatározó élményét és napi gyakorlatát az engedelmesség parancsuralmi rendszere törekszik felváltani, s a szakmai és művészi illetékesség helyére az autoriter illetéktelenség kíván erőszakosan behatolni. Ezért is volt különösen fájdalmas, amikor az egyetem autonómiájának szétzúzását követően több meghatározó egyetemi oktató (mester) bejelentette távozását, s ezért elfogadhatatlan a hallgatók számára, hogy a helyükbe olyan felülről kinevezett egyetemi vezetőség érkezett, amelynek egyáltalán nincs vagy alig akad hiteles szakmai és oktatói tapasztalata, s lényegét tekintve egyáltalán nem vagy alig-alig rendelkeznek számottevő tanítványokkal. Márpedig egy egyetem rangját és oktatóinak hitelességét a műhelyből kikerült egykori tanítványok adják meg. Vagyis a hallgatók a klasszikus oktatási rendszer legtradicionálisabb és legelengedhetetlenebb kapcsolatától, a mester és tanítvány egész életre és teljes pályára kiható viszonyától érzik magukat megfosztva, jelenlegi helyzetükben sajnos teljes joggal. A korábbi feltétlen hűsége és többszörösen bizonyított engedelmessége miatt a legmagasabb politikai helyről a „felsőoktatásért felelős” címkéjével vállon veregetett államtitkáron kívül mindenki tudja jól, hogy a kinevezett kuratórium legfőbb ura egyetemi oktatóként sosem bizonyított, nem állta meg a helyét, éppen ellenkezőleg, pontosan úgy, ahogy a kuratórium másik tagja színházi direktorként. S persze semmit sem pótol, csak épp a teljes szakma, az egyetemi hallgatóság és egyáltalán: az egész magyarországi felsőoktatási rendszer, benne a több évtizedes komoly szakmai munkát végző és tudományos teljesítményt felmutató egyetemi oktatói társadalom teljes lenézéséről, semmibevételéről és megvetéséről tanúskodik az, hogy a nem létező oktatási tapasztalatokat és a mérhetetlen, mert ugyancsak nem létező tudományos teljesítményeket valamiféle főkegyúri jogkörből adományozott kamu kinevezésekkel és érdemtelenül megszerzett egyetemi fokozatokkal kívánják pótolni, s az egyetemi közegben járatlan nagyközönség tekintetét ezzel elhomályosítani.  

*

A közvélekedés szerint a művészeknek készülő hallgatók „lazábbak”, bohémebbek” korosztályuk más egyetemi hallgatóinál, s ez abból a szempontból igaz, hogy egy leendő művésznek hozzá kell szoknia ahhoz, s meg kell tanulnia azt, hogy a hagyományoshoz képest másként, más nézőpontból, más optikával, más perspektívából lássa és érzékelje a világot. Ám az SZFE diákjai, más egyetem hallgatókhoz képest – mindennapi életükből és munkájukból fakadóan – roppant fegyelmezettek: számukra a tanrend akár a nap 24 órájára is kiterjedhet, hiszen oktatóik, színházi és filmes rendezők, színészek, operatőrök, dramaturgok vagy éppen az elméleti munkát vezető színháztörténészek, film- és színházkritikusok olykor napközben vagy az esti órákban dolgoznak (színházban próbálnak, forgatásokon közreműködnek, fellépnek, előadásokat tekintenek meg, hazai és nemzetközi szakmai zsűrik munkájában vesznek részt etc.), s rutinszerű, hogy mondjuk az osztályfőnök az esti színházi fellépést követően megy be az SZFE-re, ahol éjszaka kezdi meg munkáját a tanítványokkal. S hasonlóképp, az SZFE hallgatóinak jelentős része mind a téli, mind a nyári szünetben dolgozik, miként hétköznap és hétvégén egyaránt, forgatásokon, nyári szabadtéri előadásokon szerepel stb. Ez a kettősség, vagyis a „laza bohémság” és a diszciplína, azaz a fegyelmezettség egyszerre érzékelhető a hallgatók kifejezetten sikeresnek mondható és mindenfajta autokratikus fellépéssel szembeni tiltakozásának példaképéül szolgáló tiltakozó megmozdulásában: kitéve a hatalom odaszalajtott emberei és a hatalom bérsajtója állandó manipulációjának, fenyegetőzéseinek, megfélemlítéseinek és hazudozásainak, a hallgatók figyelemre méltó kreativitással, szellemmel, humorral, iróniával tartják életben az egyetemi autonómia alapjogáért való küzdelmüket, s teszik mindezt már hónapok óta, egyre nehezebb feltételek mellett, a maguk által működtetett bázisdemokratikus struktúra embert próbáló, figyelmet és toleranciát igénylő helyzetében.

A hatalmi üzemmód rutinszerű és minden személyes jellegtől, szándéktól vagy gondolattól megcsonkított, trösztösített és uniformizált egyengondolkodása a fentiekkel nem számolt: egy erőre és erőszakra bazírozó állami apparátus mit sem tud a művészeti képzés sajátosságáról, mester és tanítvány viszonyáról, egy művészeti pályára készülő fiatal ember fantáziájáról, gondolkodásáról és mentalitásáról, ám nap mint nap érzékelheti, hogy bürokratikus gépezete ebben a közegben szükségszerűen felmondja a szolgálatot.

A fentiekből következik azonban az is, hogy az SZFE oktatóinak és diákjainak okosan szervezett, szolidáris lázadása az elnyomó hatalommal szemben valójában rendszeridegen saját tágabb környezetében. Európa egyik leginkább szétesett, dezintegrálódott társadalmában ugyanis alig-alig léteznek működő közösségek, hiányoznak az együttműködés és szolidaritás hagyományai és készségei. A polgári körök éppen közösségteremtő erejük miatt voltak páratlanul sikeresek a maguk nemében, egy közös cél érdekében vertikálisan és horizontálisan is összekötötték és mozgósították a társadalom elégedetlen tagjait. Mindebből pedig az a tanulság, hogy ha a Fidesszel szembeni egyre szélesedő társadalmi elégedetlenséget az ellenzéki pártoknak nem sikerül integrálniuk és közösségi élménnyé tenniük, akkor kevés esély lesz a hatalomváltásra.

(Élet és Irodalom)

 

2020. november 16.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Á la carte Európa felé halad az EU

Bármiféle javaslat, mármint hogy az unió váljon szét a szorosabb együttműködést szorgalmazó kemény magra, illetve a >

Tovább

Partraszállás

A megindult és 2021 tavaszától felgyorsuló partraszállási folyamat meghatározóbb lesz számunkra, magyaroknak, kelet-európaiaknak, mint vezetőink bármiféle >

Tovább

Orbán útja a mártíromság felé

Hollandiában lemondásra kényszerült a szélsőjobb vezére. Lassan lecseng Európában a Brexit mérgező hatása, ugyanakkor az unió >

Tovább

A lengyel-magyar javaslat: sohanapján, kiskedden

Nem enged a jogállam ügyében a lázadó magyar és lengyel kormány. Orbán és Morawiecki budapesti tárgyalása >

Tovább

Küzdelem a Nyugat lelkéért

A magyar és a lengyel kormány elleni küzdelem a Nyugat lelkéért indított harcot harangozza be. Biden >

Tovább

Az utolsó alkalom kínálkozik arra, hogy feltartóztassák Orbánt és Kaczynskit

Paul Lendvai szerint az utolsó alkalom kínálkozik arra, hogy feltartóztassák Orbánt és Kaczynskit, akik mindezidáig zavartalanul >

Tovább

Orbán bácsi

A gánti bánya sejtelmes késő-délutáni félhomályában a kivégzőkarót gondosan a gerincoszlophoz kalibrálva Orbán bácsi csak annyit >

Tovább

Kerül, amibe kerül, Európa nem adhatja be a derekát

A New York Times után egy nappal a másik nagy amerikai lap, a Washington Post is >

Tovább

Csak nyugi és gyerünk tovább, EU!

Ebben a helyzetben Európának meg kell őriznie a hidegvérét. Ha ugyanis a földrész nem nyújt segédkezet >

Tovább

Hol az út?

Két magas rangú EU-tisztviselő közül az egyik nemrég beteg, a másik korcs demokráciának nevezte Magyarországot, de >

Tovább

Az EU szavahihetősége forog kockán

Mármint a magyar és a lengyel kormánnyal kialakult jogvitában, ám az unió nem adhatja be a >

Tovább

Mennyire tud megálljt parancsolni Merkel a két jogállami huligánnak?

Azaz megoldást találni a decemberi csúcsértekezletig. A legfontosabb azonban az, hogy mielőbb folyósítani lehessen a pénzeket >

Tovább