Ma Zsigmond, Atanáz névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Kézikönyv nőknek 1955-ből
1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >
Boszorkányperek Németországban
A németországi boszorkányperek jogtörténeti jellemzői A rengeteg ártatlan emberi életet követelő boszorkányperek tipikusan az újkori Európa, méghozzá >
Boszorkányper Magyarországon
A szegedi boszorkányper 1728/29 „De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat” [1] – olvassuk Kálmán >
Budapesti fotók a harmincas évekből
Frank Csontos gyűjtötte össze a megsárgult fényképeket. Érdemes összevetni, mi változott (vagy nem változott) az eltelt >
Az igazi Wass Albert
Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >
Fejezetek a vajdasági zsidók történetéből (8.)
MINJÁN – (héber, a. m. szám) 13 évesnél idősebb férfiakból álló tízfős csoport – ennyi jelenlevőre >
Székely Éva esete a kétféle szemű nyilassal
Székely Éva, a legendás úszóbajnok 85 éves. Életrajza szerint: „Az apukám Erdélyből jött, az anyukám >
Kormányrendelet
Dr. Szórád gyűjtéséből származik a kormányrendelet, amelyiknek szöveghű leiratát itt tesszük közzé. A dörgedelmes dokumentum több mint fél >
Budapest, 1936
A svéd közszolgálati tévé archívumában egy több mint hetvenéves, a magyar székesfővárost bemutató turisztikai filmet őriznek. >
A porcelán unikornis
A porcelán unikornis az amerikai Keegan Wilcox rendezésében nyerte el a legjobb rövidfilm díjat. >
A magyarok hullottak, mint a legyek
Amint azt egy korábbi írásunkban már megígértük, az e-novine engedélyével teljes egészében közöljük Bojan Tončić >
Így kezdődött...
Kicsit megsárgult már... de olvasható még mindig. Nemrég lett nagykorú, tavaly töltötte be a tizennyolcadikat. >
Hányan érik meg a tavaszt?
Németh ÁrpádMiután már vagy két hónapja járom a fővároson kívüli bosnyák harctereket, rájöttem, igaza lehet John Burnsnek, a New York Times tapasztalt tudósítójának, aki szerint Szarajevó ostroma csak porhintésként szolgált, vagyis arra, hogy a nemzetközi közvélemény figyelmét eközben elterelje az új állam több mint kétharmadának a leigázásáról.
A szarajevói kiskatona
Németh ÁrpádBarcsnál, illetve a verőcei horvát határátkelőhelyen három percet vártunk arra, hogy a harcsabajszú rendőr megkönyörüljön rajtunk, s hogy Miklós László útitársamat meg engem szabadkai rendszámú kocsinkkal beengedjen Horvátországba.
Sirató Kórógyért
Szemerédi MagdaA réti peremizs aranyszínű fészkes virága. Az osoros csüdfű fésűs, levele. Az üstökös gyöngyike bátor égnek meredése.
Herkóca, 1992 július
Kókai PéterFigyelmeztetés
Legkésőbb 1992. július végéig tűnj el Szerbia területéről, máskülönben mi fogunk kilakoltatni sürgősségi eljárással, ugyanez vonatkozik a többi feketeingesre is.
(A levél hátlapján bélyeg, postai pecsét címzés. A címzett J. L herkócai lakos.)
Kabaré Rt.
Simonyi ZoltánSzín: parlamenti ülésterem: a honatyák gyülekeznek, várhatóan pár perc múlva kezdődik az ülés.
Augusztusi Vukovár
Lehocki ZsuzsaNem tudom, szerencsémnek nevezzem-e azt, hogy eljutottam Vukovárba. Csatlakoztam a szabadkai nemzetközi béketábor csoportjához, amelynek a programjában épp vukovári városnézés szerepelt. Amit a városról tudtunk, az az, hogy ott háború volt, s most már nincs. Azt sajnos nem tudtuk, hogy már a város sem létezik.
Emberség az embertelenségben
Mucsi Géza„Isten, áldd meg a magyart!” Nem ismerik ezeket a sorokat a muzulmán deportáltak, de tekintetük, hálás kézfogásra nyújtott kezük, ezt sugallja. Hvala! Köszönöm!” – mondogatják a kelebiai vasútállomáson hol egy vöröskeresztesnek, hol egy kiskatonának, határőrnek. „Nyújts feléje védő kart!” – jut eszembe önkéntelenül. Nagy szükségünk van rá, a jókedvre is meg a bőségre is, mert valamennyi fogytán, pedig egyre több kell mindből. Nekünk is, és az itt menedéket keresőknek is.
Kábelek az éjszakában
Keszég KárolyVégre újból sikerült felhívnom Szarajevót. Sakkozókkal beszélgettem. Számomra mindig is egy külön világ volt az övéké; lévén, hogy nem vagyok kimondottan racionális alkat, soha nem értettem igazából a lépések miértjét, csak azzal büszkélkedhettem, hogy mindig megéreztem azok súlyát.
Legfrissebb
A márciusi ifjak
Az etnikai és vallási különbségek szemükben semmit sem számítottak. Valamennyien polgárnak, éspedig egyszerre magyar és világpolgárnak >
Találkozás Mengelével Auschwitzban – egy hiteles szemtanú
A The Times páratlan kortörténeti dokumentumnak minősíti azt a naplót, amelynek legfontosabb részét Auschwitzban, titokban írt >
A második világháborút a zsidógyűlölet okozta
Yehuda Bauer, aki egyben a Yad Vashem tudományos tanácsadója, élesen bírálja, hogy Közép- és Kelet-Európában kiforgatják >
Puskás fizette a szurkolókat
– Nem értelek, Öcsi- jegyezte meg Papp. Te azért panaszkodsz, hogy alig hallasz magyar szót Spanyolországban. >
Ezen a napon
63 évvel ezelőtt, ezen a napon, így kezdődött az a történet, amelyet 60 évvel később "Valahogy >
A nyilvánosságban megélt élet – Rajk László (1949-2019)
Amikor Rajk Lászlóval 2002-ben az utolsó interjút készítettem édesanyjáról, Rajk Júliáról szóló életrajzi kötetemhez, búcsúzásnál megígértem >
Június 28. Versailles
Magyarországra nézve hátrányos (trianoni) békeszerződés előreprogramozott volt. De nemcsak erről hallgat a magyar történelemírás. Hiszen a >
Az „anyások” közutálat tárgyai lettek
1938. november 11-én 11 órakor az egész országban megszólaltak a harangok, megállt a forgalom, két percre >
„Ez nem az én forradalmam”? – Ady Endre és az őszirózsás forradalom
Alighogy Ady Endre 41 évesen elhunyt a városligeti Liget Szanatóriumban, megkezdődött – és majd az 1920-as >
Az igazi Wass Albert
Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >
A magyar lány, aki az albánok Sisije akart lenni
„Aztán találkoztam a királlyal, és mint a mesékben, meglátni és megszeretni valójában csak egy pillanat műve >
Odbijen predlod ya rehabilitaciju Tibora Kiša: Nije nevina žrtva partizana
Vrbašanin Tibor Kiš, nekadašnji visoki činovnik šećerane u Vrbasu i "turanjski lovac", čiju je rehabilitaciju osporavala >

