2019. augusztus 24. szombat
Ma Bertalan, Aliz, Detre névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Kézikönyv nőknek 1955-ből

1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >

Tovább

Boszorkányperek Németországban

A németországi boszorkányperek jogtörténeti jellemzői A rengeteg ártatlan emberi életet követelő boszorkányperek tipikusan az újkori Európa, méghozzá >

Tovább

Budapesti fotók a harmincas évekből

Frank Csontos gyűjtötte össze a megsárgult fényképeket. Érdemes összevetni, mi változott (vagy nem változott) az eltelt >

Tovább

Fejezetek a vajdasági zsidók történetéből (8.)

MINJÁN – (héber, a. m. szám) 13 éves­nél idősebb férfiakból álló tízfős csoport – ennyi jelenlevőre >

Tovább

Boszorkányper Magyarországon

A szegedi boszorkányper 1728/29 „De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat” [1] – olvassuk Kálmán >

Tovább

Kormányrendelet

Dr. Szórád gyűjtéséből származik a kormányrendelet, amelyiknek szöveghű leiratát itt tesszük közzé. A dörgedelmes dokumentum több mint fél >

Tovább

Székely Éva esete a kétféle szemű nyilassal

Székely Éva, a legendás úszóbajnok 85 éves. Életrajza szerint: „Az apukám Erdélyből jött, az anyukám >

Tovább

Budapest, 1936

A svéd közszolgálati tévé archívumában egy több mint hetvenéves, a magyar székesfővárost bemutató turisztikai filmet őriznek. >

Tovább

A porcelán unikornis

A porcelán unikornis az amerikai Keegan Wilcox rendezésében nyerte el a legjobb rövidfilm díjat. >

Tovább

Így kezdődött...

Kicsit megsárgult már... de olvasható még mindig. Nemrég lett nagykorú, tavaly töltötte be a tizennyolcadikat. >

Tovább

A magyarok hullottak, mint a legyek

Amint azt egy korábbi írásunkban már megígértük, az e-novine engedélyével teljes egészében közöljük Bojan Tončić >

Tovább

A Köztársaság napja...

... ma van – emlékeztet István Kanadából.   >

Tovább

Boszniai menekültek, deportáltak Magyarországon

Emberség az embertelenségben

Mucsi Géza
Mucsi Géza
Emberség az embertelenségben
A deportálást "igazoló" okmány

„Isten, áldd meg a magyart!” Nem ismerik ezeket a sorokat a muzulmán deportáltak, de tekintetük, hálás kézfogásra nyújtott kezük, ezt sugallja. Hvala! Köszönöm!” – mondogatják a kelebiai vasútállomáson hol egy vöröskeresz­tesnek, hol egy kiskatonának, határőrnek. „Nyújts feléje védő kart!” – jut eszembe önkén­telenül. Nagy szükségünk van rá, a jókedvre is meg a bőségre is, mert valamennyi fogytán, pedig egyre több kell mindből. Nekünk is, és az itt menedéket keresőknek is.

Kelebia, vasúti határátkelőhely. Tovarobog­nak a gyorsvonatok keletről nyugatra, nyugatról keletre. Napközben nincs is nyüzsgés, rutinmun­kát végez a határőrség, a vámszolgálat. Mene­kültekről, deportált bosnyákokról faggatom az ügyeleteseket beosztottakat. Korán van még – mondják. A szerbek este, de főleg éjjel pakolják fel őket egy-egy expresszvonatra százas-kétszá­zas csoportokban. Szabadkáról érkeznek a sze­rencsétlenek, a palicsi deportáló táborban tölte­nek egy rövid időt, kiállítják nekik a vadonatúj útlevelet, egy nem létező ország nem létező fényképes igazolványát nyomják kezükbe, és irány Kelebia. Magyarország majd kezd velük valamit.

A muzulmánok fogadására felkészült a ha­tárőrség a kísérőszolgálattal együtt. Varga Lajos parancsnok meséli, hogy már napok óta ugyan­az a forgatókönyv. Kelebián segítenek a mene­külteknek, már amennyire tudnak, azután reggel menekülttáborokba irányítják őket. Nagyatád már majdnem megtelt, Mohácson is igen sokan vannak, Békéscsabán akad még néhány „pót­hely”, Hajdúszoboszló is szóba kerülhet, aztán újakat nyitunk – teszi hozzá. Magyarország a menekültek ellátásában nagyrészt még mindig saját tartalékait emészti – nem sokáig.

Éjfél felé befut az Avala Expressz. Beograd-Wien. A tüzetes ellenőrzés után el is indul Ausztria felé. 153-an azonban Kelebián marad­nak. Valamennyien muzulmánok, Szabadkáról érkeztek. A statisztika gyorsan elkészül: 53 gye­rek, 60 férfi, 43 nő. Leszállítják őket a gyorsról, a katonák készséggel segítenek: az öregeket leemelik, a picinyeket karjukba veszik – mintha a sajátjuk lenne. Úgy tűnik, a kiskatonák mély­ségesen átérzik bosnyák kortársaik gondját, akik a halál karmai közül szabadultak. Egy-egy gye­rek felsír, néha egy asszony jajveszékel, de általában méltóságteljesen, csendben vonulnak a vasútállomás mellett felállított sátortáborba. Többnyire tudják, hová érkeztek, a többség tisztában van azzal is, hogy Ausztria felé nem utazhatnak tovább. Hegyeshalomnál legördült a függöny.

Lassan lecsillapodnak a kedélyek, egy há­romgyermekes házaspár lázong csupán, hogy bizony ők csillagászati árat fizettek a bécsi jegyért.. Inkább azonnal visszamennek Palicsra.

– Nincs akadálya – nyugtatja meg őket a parancs­nok.

Az elsősegélynyújtás, az élelmiszer-kiosztás és a precíz számbavétel után nagyjából világos mindenki előtt, hogy ez itt Magyarország, és segítséget kapnak. Mindenki megteszi a tőle telhetőt. Emberségből, barátságból, szeretetből. A magyar hatóságok közlik velük a közlendőket: ideiglenesen most itt maradnak a sátrakban, hajnalig, reggelig. Addigra megérkeznek az au­tóbuszok, Mohácsra szállítják őket. Ezúttal Mo­hácsra. Ha valakinek valami kívánsága van, szóljon, ha tudjuk, teljesítjük, itt béke van.

De jó, hogy itt nem lőnek, mormolja csende­sen egy bugyogós idős asszony, és végigsimít unokája haján.

Mikor lesz ennek a háborúnak vége? Legtöbben ezt a kérdést teszik fel, mi sem tudjuk a választ ők sem. Mindenáron haza szeretnének menni, legalábbis a többségük, oda, a Drina folyó mentére. A fiatalemberek egy része munka iránt érdeklődik. Mohácson vagy a másik mene­külttáborban, lehet-e dolgozni? Mert ők pénzt szeretnének keresni, nem kell az ingyenkenyér. Életerősek és optimisták. Fiatal édesapák. Az asszonynép azt emlegeti, hogy tavasszal vetet­tek, permeteztek, lassan beérik a termés – mi lesz vele? Az öregebbje a nyugdíjról beszél, hogy hónapok óta semmit sem kapott, ha véletlenül mégis, akkor legfeljebb néhány kiló lisztre tellett a pénzből. Annak idején megdolgoztak Boszniá­ért és Jugoszláviáért, ahol immár nem kellenek, ahonnan kitelepítették őket, ahol nem veszik őket emberszámba. Most már itt is kibírják életük végéig... csak ne terjedjen a háború.

– Hogyan kerültek a Drina környékéről Sza­badkára? – kérdezem.

A csoport nagy öregje, Senad Halilović veszi át a szót. Előkerül az ottani, most már szerb hatóság által kiállított okmány, mely szerint ő és papucsban topogó neje önszántából lakóhelyet változtatott, Zvomikból Szabadkára költözött. Írni-olvasni nem tud, de azt sejti, miről van szó. Többen hasonló cédulát húznak elő. Ilyen cetli­ket még nem ötlött ki eddig a civilizált világ. A gyakorlatban a „lakóhely-változtatás” úgy törté­nik – mesélik –, hogy alá is íratják velük az előre kézbesített papírt. Máskülönben fejlövés jár, vagy leszúrják őket.

Tovább mesélnek – a riporter kezéből kiesik a mikrofon, és abban bízik, hogy lesz ereje leírni a hallottakat. Szülővárosukban, Zvomikban néhány napja 3000 embert végeztek ki egyszer­re, az utcán karóba húzzák az embereket. A Drinán közlekedő tutajra csalogatják őket szebb jövőt ígérve, aztán ott fejeznek le öreget, fiatalt.

– A híd megvan még? – kérdem. Az igen, csak Visegrád nincs már, a híd lábánál lefejezett tetemek, levágott fejek. Érdeklődöm, hogy Zvornikban, a 30 ezres lakosú városban milyen volt a lakosság nemzetiségi megoszlása. Hatvan száza­lék muzulmán, negyven százalék szerb, most – teszik hozzá – az arány 0:100 a szerbek javára.

A holttesteket nem tudták eltemetni, panaszol­ják, nem volt rá idő. A csetnikek megjelennek buldózerrel, hogy a vérengzések nyomait eltűn­tessék. Egy Fatima nevű asszony meséli, hol saját házuk előtt gyilkolták meg apját és fivérét. Arra kér bennünket, segítsük megtalálni nagybátyját, ő már itt van valahol Nagyatádon.

Ramiza Uhreti fia iránt érdeklődik. A Drinán át szöktek északra, amikor géppuskasorozat érte őket. Mutatja az alig begyógyult haslövését, lábsebeit, Rauf fia állítólag Belgrádban van kórházban, a vöröskereszt segítségével került oda. Talán él. Csípőlövést kapott, de nézzünk utána – kéri –, csak 15 éves...

Egy Fikret nevű fiatalember családját keresi, az asszonyt és egyéves fiát. Talán itt vannak valahol. Utánanézünk, a dokumentációból kide­rül, hogy Békéscsabára kerültek. A jugoszlávok még Palicson elszakították őket egymástól.

Így megy ez reggelig.

Leben und leben lassen – mondom halkan. Az idősebbek értik, mit jelent, és megígérik, ha majd egyszer ennek vége lesz, minden a helyére kerül. Egyelőre talán örülnek annak, hogy van itt még ember és emberség ebben az embertelen­ségben.

1992. augusztus 5.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Név: Németh Árpád, írta: 2009. szeptember 5. 1:21:34

Kedves Feri,

Mi már Péterrel, innen fentről olvassuk a Naplót. De átadom neki az üzenetet.

Géza
Név: Francisco, írta: 2009. szeptember 3. 9:31:42

Drága Gézám,

Írásod újra olvasva, csak most látom, könnyeimen keresztül, homályosan, milyen jó lap is ez a Napló!
Üdvözlöm Pétert is, ha látod, add át neki.Ő is nagyon hiányzik...
Sáfrány F.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Június 28. Versailles

Magyarországra nézve hátrányos (trianoni) békeszerződés előreprogramozott volt. De nemcsak erről hallgat a magyar történelemírás. Hiszen a >

Tovább

Az „anyások” közutálat tárgyai lettek

1938. november 11-én 11 órakor az egész országban megszólaltak a harangok, megállt a forgalom, két percre >

Tovább

„Ez nem az én forradalmam”? – Ady Endre és az őszirózsás forradalom

Alighogy Ady Endre 41 évesen elhunyt a városligeti Liget Szanatóriumban, megkezdődött – és majd az 1920-as >

Tovább

Az igazi Wass Albert

Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >

Tovább

A magyar lány, aki az albánok Sisije akart lenni

„Aztán találkoztam a királlyal, és mint a mesékben, meglátni és megszeretni valójában csak egy pillanat műve >

Tovább

Odbijen predlod ya rehabilitaciju Tibora Kiša: Nije nevina žrtva partizana

Vrbašanin Tibor Kiš, nekadašnji visoki činovnik šećerane u Vrbasu i "turanjski lovac", čiju je rehabilitaciju osporavala >

Tovább

Slobodan Milošević belgrádi börtönnapjai. Hogyan adták ki Hágának? Elrabolták?

Tizenhat éve, hogy a II. világháború utáni Európa legvéresebb háborújának kulcsszereplőjét, Slobodan Miloševićet letartóztatták, és kiadták >

Tovább

Kinek üzlet a holokauszt?

Kik és mennyit kerestek a holokauszton? A legtöbbet a németek, utána pedig a kelet-európai országok. Ne >

Tovább

Jókai és az antiszemita karaktergyilkosság

Jókai utolsó éveit sikeresen megkeserítették. Talán nekünk vigasz, ma a lejáratokat senki sem ismeri, Jókait viszont >

Tovább

A Cseke

Tőle tudtuk meg, hogy például mi a Beatles tagok kedvenc étele. Vagy, hogy a los angelesi >

Tovább

Egy álszent nyárspolgár emlékiratai, aki több százezer magyart pusztított el

Első alkalommal jelentek meg magyar nyelven Rudolf Höss auschwitzi lágerparancsnok emlékiratai, amelyet 1947-es lengyelországi kivégzése előtt, >

Tovább

Az OZNA 35 000 embert ölt meg tervszerűen

Likvidálások voltak Magyarországban, Lengyelországban, Bulgáriában, Romániában is, de közel sem ilyen tömegesek, se nem vezettek nyilvántartást. >

Tovább