2019. december 9. hétfő
Ma Natália, Valéria, Filótea névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Kézikönyv nőknek 1955-ből

1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >

Tovább

Boszorkányperek Németországban

A németországi boszorkányperek jogtörténeti jellemzői A rengeteg ártatlan emberi életet követelő boszorkányperek tipikusan az újkori Európa, méghozzá >

Tovább

Budapesti fotók a harmincas évekből

Frank Csontos gyűjtötte össze a megsárgult fényképeket. Érdemes összevetni, mi változott (vagy nem változott) az eltelt >

Tovább

Fejezetek a vajdasági zsidók történetéből (8.)

MINJÁN – (héber, a. m. szám) 13 éves­nél idősebb férfiakból álló tízfős csoport – ennyi jelenlevőre >

Tovább

Boszorkányper Magyarországon

A szegedi boszorkányper 1728/29 „De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat” [1] – olvassuk Kálmán >

Tovább

Kormányrendelet

Dr. Szórád gyűjtéséből származik a kormányrendelet, amelyiknek szöveghű leiratát itt tesszük közzé. A dörgedelmes dokumentum több mint fél >

Tovább

Székely Éva esete a kétféle szemű nyilassal

Székely Éva, a legendás úszóbajnok 85 éves. Életrajza szerint: „Az apukám Erdélyből jött, az anyukám >

Tovább

Budapest, 1936

A svéd közszolgálati tévé archívumában egy több mint hetvenéves, a magyar székesfővárost bemutató turisztikai filmet őriznek. >

Tovább

A porcelán unikornis

A porcelán unikornis az amerikai Keegan Wilcox rendezésében nyerte el a legjobb rövidfilm díjat. >

Tovább

Így kezdődött...

Kicsit megsárgult már... de olvasható még mindig. Nemrég lett nagykorú, tavaly töltötte be a tizennyolcadikat. >

Tovább

A magyarok hullottak, mint a legyek

Amint azt egy korábbi írásunkban már megígértük, az e-novine engedélyével teljes egészében közöljük Bojan Tončić >

Tovább

Az igazi Wass Albert

Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >

Tovább

Boszniai menekültek, deportáltak Magyarországon

Emberség az embertelenségben

Mucsi Géza
Mucsi Géza
Emberség az embertelenségben
A deportálást "igazoló" okmány

„Isten, áldd meg a magyart!” Nem ismerik ezeket a sorokat a muzulmán deportáltak, de tekintetük, hálás kézfogásra nyújtott kezük, ezt sugallja. Hvala! Köszönöm!” – mondogatják a kelebiai vasútállomáson hol egy vöröskeresz­tesnek, hol egy kiskatonának, határőrnek. „Nyújts feléje védő kart!” – jut eszembe önkén­telenül. Nagy szükségünk van rá, a jókedvre is meg a bőségre is, mert valamennyi fogytán, pedig egyre több kell mindből. Nekünk is, és az itt menedéket keresőknek is.

Kelebia, vasúti határátkelőhely. Tovarobog­nak a gyorsvonatok keletről nyugatra, nyugatról keletre. Napközben nincs is nyüzsgés, rutinmun­kát végez a határőrség, a vámszolgálat. Mene­kültekről, deportált bosnyákokról faggatom az ügyeleteseket beosztottakat. Korán van még – mondják. A szerbek este, de főleg éjjel pakolják fel őket egy-egy expresszvonatra százas-kétszá­zas csoportokban. Szabadkáról érkeznek a sze­rencsétlenek, a palicsi deportáló táborban tölte­nek egy rövid időt, kiállítják nekik a vadonatúj útlevelet, egy nem létező ország nem létező fényképes igazolványát nyomják kezükbe, és irány Kelebia. Magyarország majd kezd velük valamit.

A muzulmánok fogadására felkészült a ha­tárőrség a kísérőszolgálattal együtt. Varga Lajos parancsnok meséli, hogy már napok óta ugyan­az a forgatókönyv. Kelebián segítenek a mene­külteknek, már amennyire tudnak, azután reggel menekülttáborokba irányítják őket. Nagyatád már majdnem megtelt, Mohácson is igen sokan vannak, Békéscsabán akad még néhány „pót­hely”, Hajdúszoboszló is szóba kerülhet, aztán újakat nyitunk – teszi hozzá. Magyarország a menekültek ellátásában nagyrészt még mindig saját tartalékait emészti – nem sokáig.

Éjfél felé befut az Avala Expressz. Beograd-Wien. A tüzetes ellenőrzés után el is indul Ausztria felé. 153-an azonban Kelebián marad­nak. Valamennyien muzulmánok, Szabadkáról érkeztek. A statisztika gyorsan elkészül: 53 gye­rek, 60 férfi, 43 nő. Leszállítják őket a gyorsról, a katonák készséggel segítenek: az öregeket leemelik, a picinyeket karjukba veszik – mintha a sajátjuk lenne. Úgy tűnik, a kiskatonák mély­ségesen átérzik bosnyák kortársaik gondját, akik a halál karmai közül szabadultak. Egy-egy gye­rek felsír, néha egy asszony jajveszékel, de általában méltóságteljesen, csendben vonulnak a vasútállomás mellett felállított sátortáborba. Többnyire tudják, hová érkeztek, a többség tisztában van azzal is, hogy Ausztria felé nem utazhatnak tovább. Hegyeshalomnál legördült a függöny.

Lassan lecsillapodnak a kedélyek, egy há­romgyermekes házaspár lázong csupán, hogy bizony ők csillagászati árat fizettek a bécsi jegyért.. Inkább azonnal visszamennek Palicsra.

– Nincs akadálya – nyugtatja meg őket a parancs­nok.

Az elsősegélynyújtás, az élelmiszer-kiosztás és a precíz számbavétel után nagyjából világos mindenki előtt, hogy ez itt Magyarország, és segítséget kapnak. Mindenki megteszi a tőle telhetőt. Emberségből, barátságból, szeretetből. A magyar hatóságok közlik velük a közlendőket: ideiglenesen most itt maradnak a sátrakban, hajnalig, reggelig. Addigra megérkeznek az au­tóbuszok, Mohácsra szállítják őket. Ezúttal Mo­hácsra. Ha valakinek valami kívánsága van, szóljon, ha tudjuk, teljesítjük, itt béke van.

De jó, hogy itt nem lőnek, mormolja csende­sen egy bugyogós idős asszony, és végigsimít unokája haján.

Mikor lesz ennek a háborúnak vége? Legtöbben ezt a kérdést teszik fel, mi sem tudjuk a választ ők sem. Mindenáron haza szeretnének menni, legalábbis a többségük, oda, a Drina folyó mentére. A fiatalemberek egy része munka iránt érdeklődik. Mohácson vagy a másik mene­külttáborban, lehet-e dolgozni? Mert ők pénzt szeretnének keresni, nem kell az ingyenkenyér. Életerősek és optimisták. Fiatal édesapák. Az asszonynép azt emlegeti, hogy tavasszal vetet­tek, permeteztek, lassan beérik a termés – mi lesz vele? Az öregebbje a nyugdíjról beszél, hogy hónapok óta semmit sem kapott, ha véletlenül mégis, akkor legfeljebb néhány kiló lisztre tellett a pénzből. Annak idején megdolgoztak Boszniá­ért és Jugoszláviáért, ahol immár nem kellenek, ahonnan kitelepítették őket, ahol nem veszik őket emberszámba. Most már itt is kibírják életük végéig... csak ne terjedjen a háború.

– Hogyan kerültek a Drina környékéről Sza­badkára? – kérdezem.

A csoport nagy öregje, Senad Halilović veszi át a szót. Előkerül az ottani, most már szerb hatóság által kiállított okmány, mely szerint ő és papucsban topogó neje önszántából lakóhelyet változtatott, Zvomikból Szabadkára költözött. Írni-olvasni nem tud, de azt sejti, miről van szó. Többen hasonló cédulát húznak elő. Ilyen cetli­ket még nem ötlött ki eddig a civilizált világ. A gyakorlatban a „lakóhely-változtatás” úgy törté­nik – mesélik –, hogy alá is íratják velük az előre kézbesített papírt. Máskülönben fejlövés jár, vagy leszúrják őket.

Tovább mesélnek – a riporter kezéből kiesik a mikrofon, és abban bízik, hogy lesz ereje leírni a hallottakat. Szülővárosukban, Zvomikban néhány napja 3000 embert végeztek ki egyszer­re, az utcán karóba húzzák az embereket. A Drinán közlekedő tutajra csalogatják őket szebb jövőt ígérve, aztán ott fejeznek le öreget, fiatalt.

– A híd megvan még? – kérdem. Az igen, csak Visegrád nincs már, a híd lábánál lefejezett tetemek, levágott fejek. Érdeklődöm, hogy Zvornikban, a 30 ezres lakosú városban milyen volt a lakosság nemzetiségi megoszlása. Hatvan száza­lék muzulmán, negyven százalék szerb, most – teszik hozzá – az arány 0:100 a szerbek javára.

A holttesteket nem tudták eltemetni, panaszol­ják, nem volt rá idő. A csetnikek megjelennek buldózerrel, hogy a vérengzések nyomait eltűn­tessék. Egy Fatima nevű asszony meséli, hol saját házuk előtt gyilkolták meg apját és fivérét. Arra kér bennünket, segítsük megtalálni nagybátyját, ő már itt van valahol Nagyatádon.

Ramiza Uhreti fia iránt érdeklődik. A Drinán át szöktek északra, amikor géppuskasorozat érte őket. Mutatja az alig begyógyult haslövését, lábsebeit, Rauf fia állítólag Belgrádban van kórházban, a vöröskereszt segítségével került oda. Talán él. Csípőlövést kapott, de nézzünk utána – kéri –, csak 15 éves...

Egy Fikret nevű fiatalember családját keresi, az asszonyt és egyéves fiát. Talán itt vannak valahol. Utánanézünk, a dokumentációból kide­rül, hogy Békéscsabára kerültek. A jugoszlávok még Palicson elszakították őket egymástól.

Így megy ez reggelig.

Leben und leben lassen – mondom halkan. Az idősebbek értik, mit jelent, és megígérik, ha majd egyszer ennek vége lesz, minden a helyére kerül. Egyelőre talán örülnek annak, hogy van itt még ember és emberség ebben az embertelen­ségben.

1992. augusztus 5.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Név: Németh Árpád, írta: 2009. szeptember 5. 1:21:34

Kedves Feri,

Mi már Péterrel, innen fentről olvassuk a Naplót. De átadom neki az üzenetet.

Géza
Név: Francisco, írta: 2009. szeptember 3. 9:31:42

Drága Gézám,

Írásod újra olvasva, csak most látom, könnyeimen keresztül, homályosan, milyen jó lap is ez a Napló!
Üdvözlöm Pétert is, ha látod, add át neki.Ő is nagyon hiányzik...
Sáfrány F.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Puskás fizette a szurkolókat

– Nem értelek, Öcsi- jegyezte meg Papp. Te azért panaszkodsz, hogy alig hallasz magyar szót Spanyolországban. >

Tovább

Ezen a napon

63 évvel ezelőtt, ezen a napon, így kezdődött az a történet, amelyet 60 évvel később "Valahogy >

Tovább

A nyilvánosságban megélt élet – Rajk László (1949-2019)

Amikor Rajk Lászlóval 2002-ben az utolsó interjút készítettem édesanyjáról, Rajk Júliáról szóló életrajzi kötetemhez, búcsúzásnál megígértem >

Tovább

Június 28. Versailles

Magyarországra nézve hátrányos (trianoni) békeszerződés előreprogramozott volt. De nemcsak erről hallgat a magyar történelemírás. Hiszen a >

Tovább

Az „anyások” közutálat tárgyai lettek

1938. november 11-én 11 órakor az egész országban megszólaltak a harangok, megállt a forgalom, két percre >

Tovább

„Ez nem az én forradalmam”? – Ady Endre és az őszirózsás forradalom

Alighogy Ady Endre 41 évesen elhunyt a városligeti Liget Szanatóriumban, megkezdődött – és majd az 1920-as >

Tovább

Az igazi Wass Albert

Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >

Tovább

A magyar lány, aki az albánok Sisije akart lenni

„Aztán találkoztam a királlyal, és mint a mesékben, meglátni és megszeretni valójában csak egy pillanat műve >

Tovább

Odbijen predlod ya rehabilitaciju Tibora Kiša: Nije nevina žrtva partizana

Vrbašanin Tibor Kiš, nekadašnji visoki činovnik šećerane u Vrbasu i "turanjski lovac", čiju je rehabilitaciju osporavala >

Tovább

Slobodan Milošević belgrádi börtönnapjai. Hogyan adták ki Hágának? Elrabolták?

Tizenhat éve, hogy a II. világháború utáni Európa legvéresebb háborújának kulcsszereplőjét, Slobodan Miloševićet letartóztatták, és kiadták >

Tovább

Kinek üzlet a holokauszt?

Kik és mennyit kerestek a holokauszton? A legtöbbet a németek, utána pedig a kelet-európai országok. Ne >

Tovább

Jókai és az antiszemita karaktergyilkosság

Jókai utolsó éveit sikeresen megkeserítették. Talán nekünk vigasz, ma a lejáratokat senki sem ismeri, Jókait viszont >

Tovább